𝘼𝙙𝙧𝙞𝙖𝙣

Lepődött, de mégis hálás voltam Betty reakciója miatt, mivel nem voltam benne biztos, sőt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy igent fog mondani. Kicsit reménykedni kezdtem az iránt, hogy helyre hozhatom a múltat, vagy csak javíthatok rajta, bár én már az utóbbinak is rettentően örülnék.

Bár volt egy apró dolog amit nem osztottam meg Betty - vel, de a helyzetre való tekintettel, szerintem jobban tettem, hogy megtartottam magamnak.
Haza felé menet sokat gondolkodtam azon, hogy miért pont Stefan? Emlékezetem szerint ő pont nem az a fiú aki Elisabeth ideálja lehetne, ami azt jelenti abban az időben ő a Stefan féléket előítéletesen megvetette és most mégis egy gyereket akar szülni neki. Félek, hogy az a Betty akit akkor ismertem, az a jó lelkű, mindig életvidám lány teljesen megváltozott.

Tudom, hogy az egyetlen hibás az egész idő történései alatt én vagyok. Ha akkor nem így kezdem meg a kapcsolatunkat, és nem így fejezem be, ma velem élhetne és tőlem várhatna gyermeket.

Egy hét múlva

Egy héten keresztül próbáltam kerülni már csak a gondolataimat is Elisabeth - ről, de valamiért mindig oda jutottam, hogy ideje lenne megkeresni őt. A múlt alkalommal megadta a számát, így bátorkodva egy SMS-t írtam neki.

Me
Szia Adrian vagyok, rá érsz?

Miután el küldtem hosszadalmas idő telt el, válasz nélkül. Éreztem, hogy nem lesz jó ötlet és totál hülyének éreztem magam. Mi van, ha csak azért egyezett bele a találkozóba, hogy minél előbb el tűnjek a házból? Vagy esetleg meggondolta magát és nem kíváncsi rám?
Annyi negatív gondolatom lett, hogy nem bírtam tovább magamban tartani.
Általában amikor stresszes vagyok el megyek futni, sétálni vagy csak egyszerűen le iszom magam. Természetesen az utolsót találtam alkalmasnak még akkor is, ha igazából nem volt az.
Le sétáltam a közeli kis bárba, és ki kértem a szokásos körömet, csak most megduplázva.

A pultos Dustin, aki egyben egy jó barátom volt azonnal ki szúrta, hogy valami gond van és rá is kérdezett, de nem akartam beszélni. Elterelni jöttem a figyelmem, akkor miért beszélnék róla?
Le húzva a harmadik körömet is kicsit már éreztem a hatását. Hiába volt fényes nappal, talán három óra, nekem sikerült atom részegre innom magam.
Lassan a rosszullét kerülgetett amikor a telefonom pityegni kezdett a zsebemben.
Elővettem, de elolvasni, hogy ki és mit írt már nem voltam képes, ezért Dustin - nak adtam, mondván hogy olvassa fel.

- Elisabeth írt, hogy Szia igen, csak ultrahangon voltam, és a várakozás miatt elhúzodott. Merre vagy?

A szemeim azonnal kitágultak, és mintha erősen fejbe vertek volna, teljesen képbe jöttem. Ismét egy idióta baromnak éreztem magam amiért a hülyeségem miatt idáig süllyedtem. Vissza vettem a mobilom, és azonnal pötyögni kezdtem.

Me
Rendben, tizenöt perc és ott vagyok érted.

Tulajdonképpen tizenöt percem volt fel fogni, hogy mi is történt, de hiába a pia nem tisztult ki egyhamar.

Ahogy kiléptem a bár ajtaján, a szaporán hulló eső cseppjeit éreztem arcomon, ez jól esett és frissnek éreztem magam tőle.
Rövid időn belül Betty-ék házához értem, de becsengetni nem igazán mertem inkább írtam a lánynak egy üzit. Miután elküldtem, pár másodpercen belül nyílt is az ajtó. Arra gondoltam, talán a telefon mellett ülve várta, hogy mikor írok? Jó egy kicsit túlzásba esek az ilyen gondolatokkal, de valamennyi erőt adnak ezek is.

Vissza rezzentem a valóságba, ahol Betty közeledett felém. Csupán egy kapucnis pulcsi, és cica nadrág volt rajta, aminek nem igazán örültem, de olyan édesen elbújt abban a pulcsiban, kénytelen voltam elnézni neki, hogy képes volt ilyen időben, így utcára lépni.

- Nem fázol? - kérdeztem mégis, érezze, hogy azért érdekel mit húz fel.

- Szia neked is Adrian. - szólalt fel felettébb bunkón. - Ez most komoly? - terült el förtelem arcán.

- Mármint mi? - néztem rá ijedten.

- Bűzlesz a piától. - mért végig továbbra is undorral.

- Ez egy kicsit túlzás. - mentegetőztem háborodottan.

- Hagyjuk. - engedte el a témát egy mély levegő vétellel.

- Sajnálom, húzós volt az elmúlt egy órám. - próbáltam célozni, hogy miatta vagyok ebben az állapotban.

- Ugye nem az esőben akarod elmesélni? - nézett az égre.

- Persze hogy nem. Az egyik haverom bármelyik percben itt lehet értünk, és el viszlek valahova. - mondtam örömteljesen, mivel az előző kérdéséből következtetve érdekli, hogy mi van velem.

- Jobban teszi ha siet. - remegett a fázástól.

- Tessék a kabátom. - vettem le az említett ruhadarabot, majd a lánynak adtam.

- Hmm.. - szagolt bele mélyen. - Jó a parfümöd. - mondta, és ekkor én mint egy kis fiú elvörösödtem.

- Köszönöm. - mondtam zavarodottan, mire mosolyogni kezdett.

Nem kellett sokat várnunk, Dustin valóban gyorsan ideért. Ne kérdezzétek hosszadalmas lenne elmesélni, hogy mégis mikor terveztem meg ezt az egészet.
Beültünk az autóba és rövid utazás után egy ház előtt szálltunk ki. Se Betty-nek, sem pedig nekem nem volt ismeretlen a hely. A régi házunkhoz hoztam, mivel a mostaniba nem mehettünk..

- Vissza költöztél? - kérdezte meglepve, miközben a kaput nyitottam.

- Nem, csak néha vissza jövök. - néztem rá, majd a házba irányítottam.

Bent minden olyan volt mint amikor évekkel ezelőtt itt hagytuk. Mivel két hónaponta járt takarítónő, mondhatni teljesen új állapotban volt az egész ház. A szüleim azért nem adták el, mert úgy gondolták egyszer vissza jövünk. Én megtettem, de nélkülük nem akartam többé ebben a házban élni.

- Semmit nem változott. - nézett körül Elisabeth figyelmesen.

- Én örülök neki. Nosztalgikusan érzem magam, ha néha vissza jövök.
Szerettem itt lakni. - mondtam lehangoltan, majd egy pohár dzsúzt nyújtottam a lánynak.

- Akkor miért nem itt laksz? - kérdezett, szemében láttam a kíváncsiságot.

- Nem akarom elrontani a szép emlékeket amik ide kötnek. - ültem mellé a kanapéra. - Anyáék elváltak pár hónappal később, miután elköltöztünk. Kiderült, hogy csak azért mentünk el, mert apa szeretőt tartott és így többet tudott lenni azzal a nővel. - meséltem a padlót nézve, majd éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. - Ne haragudj. - fordultam el, hogy gyorsan letörölhessem.

- Úr Isten. - kapott Betty a szájához. Nagyon sajnálom, ne haragudj, hogy ennyit kérdezősködök. - nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, és mikor abba a szempárba néztem sokkal jobban éreztem magam.

- Ne, nem tudhattad. Örülök neki, hogy megoszthatom veled ezeket a dolgokat. Mikor ez megtörtént, akkor tudatosult bennem igazán, hogy mekkora fájdalmat hagyhattam benned amikor eljöttem szó nélkül. Sokszor magam helyett téged sajnáltalak, és sokszor gondolkodtam el azon, hogy vissza jövök. De nem mertem, és anyát sem akartam magára hagyni.

- Igen, borzasztóan fájt. - nézett mélyen a szemembe. - De amit az édesapád tett veletek, az még fájóbb. Tudom mivel az én apám is megtette ezt. - ekkor félre nézett.

- És anyukád tudja? - kérdeztem szomorúan.

- Igen. A különbség csak annyi, hogy apa nem hagyott el minket és mindenáron küzdött a családunkért.

- A te apád jó ember. Hibázott, de a szíve a helyén van. Ellenben az enyémmel, aki a mai napig nem tudja, hogy mi a szar van velem.

- Szörnyen sajnálom, nem ezt érdemled, ahogy anyukád sem.

- Anya tényleg nem, de amit veled tettem azután nem csodálom, hogy az élet megbüntetett.

- Ez hülyeség - nézett mérgesen. - Akkor sem érdemled meg, hogy az apád ilyen módon semmibe vegyen és eldobjon. De szerencsére te jobb vagy ennél.

Amint az utolsó szót kimondta hozzám bújt, és mosolyogva nézett fel rám. Egyszerre éreztem azt, hogy helyben meg kell csókoljam és azt, hogy ide sem szabadott volna hozzam...