☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️

Az idő egyszerre telt ironikosan gyorsan, mégis lassan attól a pillanattól fogva, hogy rámírtál. Napok teltek el minden észrevétel nélkül, az unalmas óráim sem tűntek egyetlen pillanatnál többnek, mégsem mondhattam felhőtlennek boldogságom. Ezen fogalom használatát már eleve hatalmas dolognak vehettem, hiszen bár nem volt okom panaszra életemmel kapcsolatban, mintha valami hiányzott volna a folyamatos rutinok őrjítő körforgásából. Mintha az egész létem monoton szerkezetéből a legfontosabb fogaskerekek hiányoztak volna, mégis egyfajta csoda folytán képes volt a hangos és fájdalmakkal teli működésre, megismeréseddel viszont egy térkép gurult lábaim elé a semmiből; egy térkép, melynek bár messze sem ismertem minden részletét, halvány fényként kezdett bennem derengni a megoldáshoz vezető út.

Hetek teltek el azóta, hogy felvettük egymással a kapcsolatot, én pedig bőven föld felett lebegtem távoli közelséged miatt. Sokszor beszéltünk addigra már arról, hogy a közeljövőben ismét találkozzunk, mégis meglepetten kerekedtek el szemeim, mikor azon a napon megkaptam üzeneted, miszerint hétvégén felvonatozol hozzám. Tudtad pontosan, hogy akkor sem dolgoznom nem kell és az óráktól is szabad vagyok, hiszen nem egyszer panaszkodtam neked időrendem zsúfoltságáról, de ennek ellenére is addig nem érzett nyugalom és boldogság költözött lelkembe. Nehezemre esett elhinni, hogy valakinek ennyire sokat érnek szavaim, azt viszont még jobban, hogy meg is jegyezted programom. Gondolkodás nélkül mentem bele ajánlatodba, s légyszívesebben körbe-körbe ugráltam volna örömömben; mindenkinek el akartam újságolni azt, hogy egy ilyen tökéletes személy van mellettem, mint te. És mai napig sajnálom, hogy ezt képtelen voltam teljesíteni.

Han Jisung, te még azt is megmutattad nekem, hogy még egy aprócska szikra is képes életet lehelni a legkietlenebb tájakba.

☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️