A nap halvány sugarai játszadozva szűrődtek át a behúzott sötétítőkön, enyhe vöröses fénnyel betakarva az ágyon fekvő alakokat. Minden lehetséges módon érintkeztek egymással, végtagjaik szorosan fonódtak testük köré, mintha mindig is egymáshoz tartoztak volna. Egy gyengéd alkohol illat lengte körül őket még az előző nap hozományaként, s bár a táncos nem kis mennyiségben fogyasztott a mámorító italból, az éjjelt minden nesz nélkül átaludta, arcát végig az ausztrál mellkasába fúrva. Az otthonérzet még akkor is éreztette jelenlétét, mikor lustán nyitogatva szemeit ébredt fel egy erős fejfájásra. Beletelt pár percbe, mire érzékei magához tértek, és realizálta aktuális helyzetét, mikor viszont ez bekövetkezett, értetlenül ráncolta össze szemöldökét, kissé meg is ugorva ijedtében.

- Mi a fasz? – próbált eltávolodni Chantól.

- Csend – morogta orra alá az idősebb, amikor meghallotta a fiatalabb hangját. Túl korainak vélte a veszekedést, így annak reményében, hogy ezzel elhallgattatja lakótársát, kissé közelebb húzta annak vékony testét, miközben apró mozdulatokat tett meg, hogy elmúljon a zsibbadtsága, valamint minél hamarabb visszaaludjon.

- Te mondod? Mi a francot keresek itt?! – háborodott fel a kisebb, de minden egyes kiejtett szóval egyre jobban nyílalt fejébe a fájdalom. Nagy erőfeszítések árán rúgta le magáról a takarót, s mielőtt jobban átgondolhatta volna cselekedeteit, egyenesen a mosdó felé vette az irányt, de épphogy elérte a wc-kagylót, el is hányta magát.

- Pár órára hagylak itt, és ilyen helyzetbe dobod magad. Tessék – rántotta vissza a valóságba Chan hangja. Lassan vezette pillantását a mellette állóra, ahogy az egy pohár vizet tart feléje.

- Kapd be – tápászkodott fel a földről, s miután lehúzta a wc-t, elfogadta a felé tartott folyadékot. Először csak kiöblítette száraznak érződő száját, mielőtt a maradék vizet elfogyasztotta volna. Hirtelen jött ereje azonnal elhagyta, így kénytelen volt lehuppanni a szennyeskosár tetejére. – Hogy a francba kerültem az ágyadba? – hunyta le szemeit és kezdte masszírozni lüktető halántékát.

- Könyörögtél, hogy ne hagyjalak magadra – vallotta be az idősebb. – Nem voltál hajlandó a saját ágyadban aludni sem – támaszkodott a kagylónak karba tett kézzel, végig a fiatalabbat figyelve. – Szarul nézel ki – állapította meg néhány másodperc szünet után.

- Álmodban – mordult fel Minho és forgatta meg szemeit. Kótyagosan állt fel a helyéről, majd vonszolta el magát a tükörig, hogy megbizonyosodjon az őt illető szavak igazságáról, viszont rögtön hátrált is egy lépést, amint megpillantotta szétzilált külsőjét. – Sokat bámulsz még, vagy hozol egy fájdalomcsillapítót? – próbálta terelni mindkettőjük figyelmét a megszokott, unott tónuson.

- Szépen is kérhetnél, ha már egész éjjel pátyolgattalak – horkantott fel az ausztrál, ellökve magát a csaptól. Egyenesen a konyhába ment, s miután megtalálta a megfelelő tablettát, megfordulva vette tudomásul a táncos jelenlétét. – Egyél valamit, mielőtt beveszed. Nem tesz jót, ha üres gyomorral gyógyszert veszel be – dobta társának a dobozt.

- Jól van – kapta el Minho a felé repített tárgyat, s vett be rögtön kettőt annak tartalmából. A göndörhajút kikerülve halászott elő egy instantlevest a fiókból, amihez már el is kezdte forralni a vizet.

- Visszafekszem. Ha valami nyűgöd van, ne kelts fel – pillantott még egyszer a fiatalabbra, majd hagyta magára, hogy nyugodtan tudjon enni.

A táncos mindössze csak hümmögve bólintott egyet, s mikor meghallotta Chan ajtajának záródását, sóhajtva dőlt a pultnak. Akármennyire is igyekezett valamilyen apró emlékfoszlányt felidézni magában, minden próbálkozása kudarcba fulladt. Egyre inkább kezdte idegesíteni az, hogy az egész estéje kiesett – míg lakótársa valószínűleg minden apró részletre precízen emlékszik -, és akármennyire is letámadta volna az idősebbet kérdéseivel, nem volt benne biztos, hogy az teljesen az igazat mondaná. Ő is tisztában volt azzal, hogy minden joga meglenne a fiúnak ahhoz, hogy ferdítsen az igazságot, figyelembe véve az ellene elkövetett csínytevéseket, így csak a legjobbakat tudta remélni.

Nagyjából fél óra kínszenvedés után tudott letuszkolni a torkán valamennyi levest és elpakolni maga után. Gyengéden ugyan, de kezdte érezni a fájdalomcsillapító hatását, aminek örömére vissza akart térni szobájába, kíváncsisága azonban nem hagyta nyugodni. Meggondolva magát nyitott be inkább Chanhoz halkan, viszont mikor látta, hogy az nem alszik, magabiztosabban lépett be a helyiségbe.

- Szerintem van mit mesélned – zárta be maga mögött a nyílászárót és támasztotta neki a hátát karba tett kézzel.