【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Mindent meg tudunk oldani — szorítottam jobban magamhoz könnyeimmel küszködve. — Emlékszel, megígértük egymásnak, hogy bármi történik, ott leszünk a másiknak? Lehet önző vagyok ezzel, de... Nem akarlak elveszíteni. Képtelen lennék nélküled élni, basszus, olyan fontos vagy nekem. Megoldjuk, oké? Csak adj egy kis időt és minden rendben lesz — markoltam pólója hátuljába.  — Annyira szeretlek, Inie.

Miért sírtam? Miért fájt ennyire az egész? De jobb kérdés, hogy... Miért éreztem azt, hogy én is valami hasonlót érzek..? Minden annyira zavarosnak tűnt abban a pillanatban. Sejthettem volna, hogy az eddigi nyugalom nem tart sokáig, túl egyszerűen mentek a dolgok. Mégis... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem voltam szomorú hirtelen jött vallomásától, mélyen számítottam erre és talán vártam is már. Régebb is tapasztaltam fellángolásokat a kisebb iránt, viszont igyekeztem elnyomni magamban. Utána jött Changbin. Teljesen ketté szakadtam, mégis inkább úgy döntöttem, hogy belevágok az ismeretlenbe és az eddigi kételyeimet a Jeongin iránti érzéseimmel kapcsolatban figyelmen kívül hagyom és összejövök a nálam idősebbel. Ez tűnt a leglogikusabb lépésnek, ha mindkét embert magam mellett szerettem volna tudni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetnék.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Bár igaza lehetne. Bár tényleg meg tudnánk oldani. De mégis mit tehetnék? Próbáltam elfelejteni, csak barátként tekinteni rá, de valahol a szívem legmélyén mindig is szerettem. Persze örültem a boldogságnak Changbinnal, még ha ezzel csak még távolabb került tőlem. Ahogy elhadarta mondanivalóját, egyre erősebben szorított magához, még a pólómat is markolászni kezdte. Nem akartam ennyire elszomorítani a hülye kis vallomásommal. Nem akarom, hogy miattam legyen szomorú.

-Én is szeretlek... De ezt már tudod - erőltettem arcomra egy mosolyt. - És köszönöm a vacsorát is - pillantottam le az előttem lévő ételre. - Lassan ki fog hűlni, meg kéne ennem - szakítottam meg a köztünk lévő fizikai kontaktust, majd minden figyelmemet vacsorámnak szenteltem.

Az őszintét megvallva, a legkevésbé sem volt étvágyam. Légyszívesebben bebújtam volna az ágyamba, ahol reggelig sírnék. Csak turkálgattam az ételt, a falatok alig csúsztak le torkomon, de így legalább nem kellett ránéznem, vagy beszélnem vele. Arra most nem vagyok képes.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Elkeseredetten figyeltem, ahogy csak túrkálja az ételt, nem tudtam hirtelenjében, mit is tehetnék jólléte érdekében. Sóhajtva nyomtam puszit feje tetejére, bár éreztem, lehet ezzel csak olajat öntök a tűzre.

— Kint leszek a nappaliban, ha szeretnél valamit. Ne csinálj semmi hülyeséget, rendben? — vettem arcát kezeim közé, mélyen a szemébe nézve. — Nem haragszom, csak még nekem is zavaros minden, de ha beszélni szeretnél még róla, gyere ki bármikor. Vedd be a gyógyszereket, amiket kikészítettem neked — simogattam továbbra is tincseit. — Szeretlek, Inie és ki fog alakulni minden a végére — ismételtem meg szavaim, görcsösen kapaszkodva a reménybe, hogy tényleg így is lesz.
Miután megvetettem a kanapén magamnak, tányérommal és egy bögre teával fészkeltem be magam a tévé elé, miközben random csatornák között válogattam, viszont hamar rá kellett jöjjek, hogy semmi értelmeset nem adnak jelenleg, így csak hátradőltem. Szemeimet becsukva próbáltam tisztázni magamban az utóbbi fél óra eseményeit. Sok, túl sok minden fordult meg fejemben, egy gondolat mégis különösen szeget ütött fejemben: miért akartam újra és újra megízlelni ajkait Jeonginnak, miért vonzott ez az egész annak ellenére, hogy kapcsolatban vagyok?

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Kint leszek a nappaliban, ha szeretnél valamit. Ne csinálj semmi hülyeséget, rendben? - fogta arcomat kezei közé, miközben csillogó íriszeivel vizslatott. - Nem haragszom, csak még nekem is zavaros minden, de ha beszélni szeretnél még róla, gyere ki bármikor. Vedd be a gyógyszereket, amiket kikészítettem neked - simogatta továbbra is hajam. Imádom amikor ezt csinálja. Ilyenkor minden olyan, mint régen. - Szeretlek, Inie és ki fog alakulni minden a végére - jelentette ki, majd felállt és távozott.

Szavait újra végigpörgettem fejemben. "Ha szeretnél valamit". Még szép hogy szeretnék, de te azt nem akarod. Újra érezni mézédes ajkaidat enyémeken... Milyen szép álom. "Ne csinálj hülyeséget". Már csináltam.  Bevallottam az érzéseimet, és ezzel mindent elrontottam. Vagy talán attól fél, hogy bántanám magam? Bár képes lennék rá, de még ahhoz is gyáva vagyok. Hanyatt dőlve ágyamon tanulmányoztam a plafont, ami közös képeinkkel volt kitapétázva. Hogy miért pont a plafonon vannak? Ez egyszerű. Ha bejössz, nem tűnik fel egyből, és így az ágyból bármikor tudom csodálni. Bárcsak visszaszívhatnám szavaimat. Ha nem tudná érzéseimet, most lemehetnék, megölelhetném, és összebújva nézhetnénk valami filmet, míg én arról álmodozom, hogy a pasim. De ezt a hülye kijelentésem miatt nem lehet. Félreértené, magamnak pedig még nagyobb fájdalmat okoznék.

🥀🥀🥀