【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Nagyjából összeszedtem magam, mikor meghallottam hangját az ajtó túloldaláról, ami ismét apró repedést idézett elő bennem. Fájt szomorúnak látni főleg úgy, hogy részben miattam vált azzá. Végül mély lélegzetet vettem és lágy mosollyal léptem ki a fürdőszobából.

— Semmi baj, Inie — öleltem magamhoz gyengéden, a hátát simogatva. — Mind hibázunk. Ez viszont... Maradjon köztünk, oké? — néztem szemeibe. — Inkább pihenj le, arra most nagyon szükséged van. Összedobok valami vacsit, addig megdobsz egy párnával és takaróval? Szerintem inkább a nappaliban alszom, hogy ne kapjam el, meg ilyenek... — motyogtam el a végét.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Bár azt a látszatot keltette minden rendben, tudtam, hogy nincs így. Elrontottam. Mi több, lehet hogy undorodik is tőlem. "Felejtsük el!" Könnyű azt mondani, de én mióta ismertem erre vágytam. Nem bírtam tovább magamban tartani érzéseimet, ha már elkezdtem, akkor muszáj volt elmondjak neki mindent.

- Sajnálom, de én nem tudom elfelejteni - motyogtam. Könnyeim kezdtek előtörni, és bármennyire is próbálkoztam ellenük, nem jártam sikerrel. - Én tényleg szeretlek... Tudom, hogy te Changbinba vagy szerelmes, ezért nem is mondtam soha. Talán gyáva is voltam hozzá - hajtottam le a fejem.

Nem bírtam a szemébe nézni. Szégyelltem magam. Nem válaszolt, csak hallgatott. Talán lehet jobb is, ha nem mond semmit, azzal is megkímél a fájdalomtól amit saját magamnak okoztam.

- Megyek... Hozok neked egy párnát és egy takarót - szipogtam, majd szobám felé vettem az irányt.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Nem tudtam, mit kellett volna reagáljak, ezért csak tehetetlenül hallgattam, ahogy tulajdonképpen szerelmet vall és könnyezve eltűnik a szobájában. Utána kellett volna menjek. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy menjek utána, szorítsam jó szorosan magamhoz és soha többé ne engedjem el, helyette mégis mit csináltam? Zombi módjára megfordultam és teljesítettem az előbb felvázolt tervem: vacsorát készítettem. Apró hálát éreztem, hogy legalább nem kellett azon agyaljak, mit is csináljak magunknak, adta magát ebben a helyzetben Jeongin kedvenc kajája, ami talán picit jobb kedvre deríthette, hiába láttam erre elég csekély esélyt. Meg sem várva, hogy kijöjjön a konyhába, inkább bevittem neki a tányért a szobájába.

— Itt a vacsi, Kicsi, a kedvencedet hoztam — nyitottam be halkan, de először észre sem vettem, merre van, így zavartan néztem körbe, míg meg nem láttam a földön kuporogva. — Hé, nyugi, nincs semmi baj... — ültem le mellé magamhoz ölelve őt. — Minden rendben van, Inie... Csak ne sírj, oké? — emeltem meg állától fogva a fejét, hogy kisírt szemébe tudjak nézni, amitől rögtön összefacsarodott a szívem. — Megbeszélünk mindent, rendben? Csak nyugodj meg előbb — simogattam puha tincseit.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Tudom, hogy hülyeséget csináltam, de már nem bírtam tovább. A szívemet túlságosan is nyomasztotta, hogy nem mondhattam el neki. Felérve a szobába lekuporodtam az ágyam mellé, és sírni kezdtem. Annyira gyengének érzem most magam. Tudhattam volna, hogy ez lesz, nem szabadott volna megtörténnie. Felhúztam térdem, kezeimmel átkulcsoltam őket, s fejemet rájuk hajtottam. Próbáltam elfojtani zokogásom, hisz egy újabb köhögőroham kezdett rámtörni. Már majdnem megfulladtam, amikor lépteket hallottam meg közeledni. Megtöröltem arcom, és csak bámultam magam előtt a szőnyeg mintázatát.

- Itt a vacsi, Kicsi, a kedvencedet hoztam - nyitott be. Gondolom nem vett észre, ugyanis eléggé megtorpant. - Hé, nyugi, nincs semmi baj... - ült le mellém, mikor észrevett, majd gyöngéden magához ölelt, amitől csak még jobban bőgni támadt kedvem. - Minden rendben van, Inie... Csak ne sírj, oké? - emelte meg fejem állam alá nyúlva. Egyenesen szemeibe néztem, amikkel szomorkásan vizslatott. - Megbeszélünk mindent, rendben? Csak nyugodj meg előbb - simított hajamra.

- Bárcsak meg tudnánk beszélni... - szipogtam. - De ezt nem lehet, már egész kiskorunk óta szeretlek. Jobban, mint egy egyszerű legjobb barátot - sóhajtottam, s távolabb húzódtam. - Én... Sajnálom, de nem tudok változtatni az érzéseimet. Ezt hiába beszélnék meg, neked ugyanolyan kínos lenne, míg nekem ugyanúgy fájna - szorítottam össze szemeimet, hogy visszatartsam további könnyeimet. - Tényleg az lenne a legjobb, ha most elmennél...

🥀🥀🥀