【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Csak pislogva figyeltem, ahogy Jeongin otthagy minket, de nem kérdőjeleztem meg ezen a ponton már semmit.

— Az még nem a világ vége akkor — néztem sóhajtva Felixre. — De nem túl szerencsés már rögtön így indítani az első pár munkanapot... Egyébként milyen újoncokról van szó? — váltottam témát.

— Oo igen! — ragyogott fel ismét az arca. — Képzeld, rábeszéltem Changbinékat, hogy jelentkezzenek ők is hozzánk! — kezdett el izgatottan ugrálni. — Gondolj bele, milyen csodás lenne, ha együtt tudnánk dolgozni, mindenki ismerne minket!

— Túl szép is lenne — játszottam el én is a gondolattal. — Hátha összejön.

— Ne legyél már ennyire pesszimista — lökött vállba játékosan. — Persze, hogy megcsináljuk! — nézett szemembe.

— Meg — adtam be végül a derekam mosolyogva, mire csak átkarolt és úgy mentünk be az épületbe, a többi óránkra igyekezve.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

A hatalmas és ugyanakkor már ismerős épület előtt összeszedtem minden bátorságom, majd Minhóval oldalamon sasszéztam be az őr mellett.

- Köszönöm, hogy bejuttattál, innentől elintézem. Nem akarlak bajba keverni - indultam el az igazgató irodája felé.

- Várj Inie! - ragadta meg csuklómat. - Én is hibás vagyok emiatt. Ha nem teszem ki a képeket, nem lenne ez az egész. Veled megyek.

- Köszönöm - engedtem el felé egy halvány mosolyt, s együtt mentünk tovább. Az ajtóhoz érve bekopogtunk, s be is nyitottam. - Elnézést a zavarásért, de muszáj beszélnem Önnel - álltam egyenesen a férfi előtt.

Szemeibe próbáltam nézni, de jóval magasabb volt tőlem, így egy kicsit megrezzentem. Bátorság! Hyunjin miatt!

- Beszélhetünk, de előtte jó volna tudnom, hogy ki vagy? - támaszkodott meg asztalán.

- Yang Jeongin vagyok, Hyunjin... Barátja - nem tudtam erre, hogy fog reagálni, így hagytam egy kis szünetet.

- Értem - mért végig tekintetével. - Hallottam róla, hogy imádnivaló pasija van, de nem gondoltam, hogy valóban ennyire cuki pofival vagy megáldva - mosolyodott el. - Mit szeretnél?

- A képekről lenne szó...

- Azokról, amit Minho rakott ki? - pillantott az említettre, aki azonnal lehajtotta fejét.

- Igen, azokról. Az én hibámból történt az egész. Nem szeretném ha emiatt Hyunjin, vagy Minho kerülne bajba.

- Elszánt és bátor kölyök vagy. Ez tetszik - veregetett vállon. - Szükségem lenne ilyen emberekre. Kössünk egy alkut. Elfelejtem a történteket, ha jelentkezel hozzám gyakornoknak. Az új tervezett bandámba remek tag lennél.

- H-hogy én? - lepődtem meg.

Mindenre számítottam, de erre nem. Ennyire egyszerűen menne minden? Végre mellénk állt a szerencse?

- Ha tudsz énekelni és táncolni máris meggyőztél. Egy ilyen bájos pofit vétek lenne veszni hagyni.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

A napom hátralevő része mondhatni nyugalomban telt, csupán pár undorodó tekintettel találkoztam a folyósokón, de inkább csak nevetség tárgyaként kezeltek. Ha valamit, akkor ezt utáltam a kisebb iskolákban; nincsenek titkok, vagy ha igen, egy-kettő fény derül rájuk. Az enyémhez hasonló, közösségi oldalakon megjelenő esetekről ne is beszéljünk. Belül azzal nyugtattam magam, hogy csupán idő kérdése, s mint minden botrány ez is hamar lecseng. Óráim befejeztével azonnal Jeongin osztályhoz siettem, ahonnan már szállingóztam a megfáradt diákok.

— Jisung! — szólítottam le az épp kijövő fiút.

— Mizu, Hyunjin? — pacsizot le velem.

— Jeongin merre van? — tértem rögtön a tárgyra, míg válla fölött áttekintettem, hátha megpillantom.

— Nem tudom — vont vállat. — Harmadik órára sem jött be, de remélem, hogy visszatér hamarosan, mert Park tanárúr eléggé idegesnek látszott.

— Nem tudod, hova ment? — vettem elő ezzel egy időben a telóm.

— Csak annyit, hogy Minhóval tűnt el — sütötte le a szemeit, ugyanis a fiú nevére elvörösödött.

— Köszi, tartozom neked eggyel — veregettem meg a vállát. — Később beszélünk — intettem, és indultam meg a kijárat felé, míg Jeongin számát tárcsáztam. Vajon hova mehetett?

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Köszönöm Uram - hajoltam meg előtte. - Minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek.

- Ezt reméltem is. Minho, te pedig vigyázz rá! - fordult ezúttal felé. - Nem szeretnék több botrányt.

- Többet nem fordul elő - reagált azonnal Minho.

Ekkor azonban megrezdült telefonom, majd hamarosan ritmusos dallam is követte cselekedetét. A kijelzőről leolvastam párom nevét, azonban ahelyett hogy felvettem volna, inkább kinyomtam. Nem tudok neki hazudni, azt pedig nem akarom, hogy megtudja hol is vagyok.

- Köszönöm, hogy eljöttetek tisztázni a dolgot. Most menjetek. Hétvégén pedig gyere vissza Jeongin, és megejtjük a felvételidet - mosolyodott el ismét.

- Még egyszer köszönöm - hajoltam meg, majd Minhóval az oldalamon indultam vissza a suliba. - Köszönöm, hogy kockáztattad a munkád azért, hogy bejuttas. Jövök neked eggyel.

- Felírom a többihez - nevetett. - Inkább én köszönöm, hogy kivédtél.

- Ez volt a helyes - kutattam elő telefonom, amin megláttam az időt. - Te jó ég! Park tanár úr meg fog ölni! - kaptam fejemhez, és rohanni kezdtem, remélve hogy nem késtem el nagyon.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Idegesen rágtam a szám szélét, mikor a hosszas csöngést nem Jeongin édes hangja, hanem az elutasított híváskor bejátszott robot törte meg. El sem tudtam képzelni, mégis merre lehet párom, túl hirtelen tűnt el a történtek után. És Minho? Miért pont vele? Egy pillanatra rémszerű képzelgések áradtak szét elmémben, amitől kellemetlen szorongást éreztem mellkasomban. Féltékenység? Talán... Gondterhelten ültem le a suli lépcsőjére, és lábammal dobolva figyeltem az arra elhaladó járókelőket. Páran megdobtak egy-egy kósza tekintettel, de tovább is álltak, ugyanis valószínűleg jobb dolguk is akadhatott, mint egy szerencsétlen sulis bámulása, aki épp mindent túlgondol amúgy is komplikált életéből. Nem. Bíznom kellett Jeonginban. Tudtam, hogy sosem tenne olyat, amivel nekem ártana,  mégis elég hirtelen cselekedett bizonyos esetekben, amivel csakis magát sodorta bajba. Ahogy jobban belegondoltam a dologba, és túlléptem a gyerekes duzzogást, egyre jobban meggyőződtem arról, hogy az egész eltűnésének közé lehet a délelőtti ceremóniához. De mégis hogyan...?

— Hwang! — hallottam meg egy mély hang kiáltását magam mögül, mire ijedten ugrottam fel ülő helyzetemből, nem sok híján pedig le is gurultam volna a fokokon. Milyen nosztalgikus.

— I-igen Mr. Park? — nyugtatgattam magam az előbbi után.

— Mégis hol a francba van a barátod?! — rivallt rám. — Nem elég, hogy késik az óráról, még a kiszabott büntetést sem képes véghez vinni!

— Őszintén sajnálom — tért vissza normális hangszínem. — Miattam késett, fontos dologról volt szó.

— Azt el tudom képzelni, mennyire lehetett fontos két ilyen taknyosnak — húzta el száját gúnyosan.

— Nézze — sóhajtottam. — Szívesen átveszem a büntetését, elvégre is ő nem tehet semmiről — néztem fel az előttem álló férfire.

— Nem bánom — mért végig alaposan, majd sejtelmes vigyorral nyitotta ki az ajtót, amin pár perccel ezelőtt kiviharzott. — Gyere csak.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Szinte futottam, hogy odaérjek, amikor is megpillantottam őket a lépcsőn.

- Nézze - hallottam meg párom hangját. - Szívesen átveszem a büntetését, elvégre is ő nem tehet semmiről.

- Nem bánom - jelent meg a férfi arcán egy igen csak különös mosoly. Rossz előérzetem volt tőle. - Gyere csak.

- Arra semmi szükség - álltam meg közöttük lihegve, miközben térdemre támaszkodtam. - Már itt vagyok. Tudom, megint késtem, de fontos elintéznivalóm volt. Most már viszont munkára kész vagyok - jelentettem ki elszántan. - Köszönöm Hyunjin, de nem kell magadra vállalnod. Én is ugyan olyan hibás vagyok.

- Nem érdekel a kis szerelmi önfeláldozásuk. Ha ennyire szeretnék mindketten maradnak. Irány a szertár! - ordította el magát, amitől összerezzentem, de megindultam az említett helyiség felé. - Mire visszajövök legyen minden a helyén! Az ajtót magukra zárom! - jelentette ki morcosan, majd már csak a zár kattanását hallottam.

- Nos, akkor lássunk hozzá! - küldtem egy mosolyt párom felé.

Elegem volt a mai napból. Tesiórán halálra dolgoztam magam, és most még pakolászhatok is. Remek! Legszívesebben otthon lennék az ágyikómba összebújva Hyunjinnal. Milyen jó is lenne...

🥀🥀🥀