【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Hagyj békén, utállak — fejeltem le a vállát, míg magamhoz öleltem. — Hányszor akarod még ezt eljátszani velem? — motyogtam nyakába. — Ne csodálkozz, ha még vissza akarom neked ezt adni, csak várd ki — fenyegettem, de a telefonom csörgése zavart meg a tervem részletezésében.

— Apa? — néztem meglepődötten a kijelzőre, majd felvettem.

— Szia Hyunjin, rég nem beszéltünk – hallottam a férfi hangját a túloldalról.

— Nem tehetek róla, ha elfoglaltak vagytok — sóhajtottam szomorkásan.

Elég kevés emlékem maradt meg a szüleimről, mindig is rengeteget utaztak a munkájuk miatt, így lényegében a nagyimmal nőttem fel, de mióta ő nincs, Kkami jelent nekem minden társaságot a hatalmas házban. Néha vágytam azután, hogy legyen társaságom, legyen az egy testvér, vagy maguk a szüleim, de idővel hozzászoktam a magányhoz és ahhoz, hogy ez a fontos kapcsolatom mindössze a laptopom kameráján vagy telefonomon keresztül valósulhatott meg.

— Sajnálom, Jinie, tudod, hogy nekünk sem a legjobb így... — szólalt meg bűnbánóan, amitől nekem is lelkiismeret-furdalásom lett, hiszen ők tényleg mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobbat biztosítsák számomra, én viszont csak magamra gondolok, nem törődve azzal, hogy nekik is ugyanolyan nehéz lehet, mint nekem.

— Tudom — válaszoltam halkan. — Minden rendben veletek?

— Persze, ne aggódj, épp egy megbeszélésről jövünk. De nem is ezért hívtalak, hanem lenne egy elég fontos kérdésünk anyáddal — tartott egy kis szünetet, én pedig érdeklődve figyeltem. — Figyelj, elég érett vagy már ahhoz, hogy megértsd miként működnek a dolgok a világában. Tudod, hogy mindenben maximálisan támogatunk és nem is arról van szó, hogy ez a jövőben bármiben is változna, viszont eszünkbe jutott, hogy megkönnyíthetnénk a dolgunkat valamivel, ehhez viszont a segítséged kell.

— Bármit, mondd csak — siettettem.

— Arra gondoltunk anyáddal — vett mély levegőt —, hogy bérbe adhatnánk a ház egy részét. Az egyik közeli ismerősünk fia is ugyanolyan helyzetben van, mint te és épp lakás után keres. Ne érts félre, nem azt várjuk el, hogy rögtön igent mondj, de gondolkozz el a dolgon. Biztos neked is rossz egyedül, és csak nem lóghatsz mindig Jeonginéknál. Ez egy új lehetőség-

— Rendben van — vágtam közbe. — Nem kell tovább magyarázkodj — sóhajtottam. — Ha ezzel segíthetek nektek valahogy, felőlem nyugodtan.

— Ez az én fiam — hallottam apám büszke hangját, amitől halvány mosoly kúszott ajkaimra. — Semmi sem biztos, de valószínűleg holnap délutántól költözne be, addig rakj rendet a házban és készíts elő neki egy szobát. Még egyszer köszönjük.

— Semmiség, ez a legkevesebb. Szeretlek.

— Mi is téged, Hyunjin. Később még beszélünk, szia.

— Sziasztok — köszöntem el én is tőle, majd visszahajtottam fejem Inie vállára. — Úgy néz ki, új lakótársam lesz.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Az arca minden pénzt megért. Nem tudom miért hiszi azt mindig, hogy nem szeretem. A romantikus pillanatunkat telefonja csörgése zavarta meg. Az apja hívta, így jobbnak láttam csendben maradni.

- Úgy néz ki, új lakótársam lesz - jelentette ki miután lerakta a telefonját, ettől azonban arcomra fagyott a mosoly.

Egy lakótárs? Nem akarom! Én akarok Hyunjinnal lakni. Nem szeretném, hogy egy idegen fiú vagy lány legyen mellette. Nem akarom elveszíteni, ahhoz túlságosan szeretem.

- És ki lesz az? - próbáltam leplezni szomorúságomat, de valahogy nem ment. Lejátszódott a fejemben, ahogy valami helyes fiú beflangál az életébe, és elszereti tőlem. Most, hogy végre Changbintól nem kell féltenem, jött valaki más. - Ismered talán? Ki ő? Hogy néz ki? Mikor költözik? - sorakoztattam fel kérdéseimet. - Bárkivel is költözz össze, egy ujjal sem érhetsz hozzá, különben...! - mutattam fel mutatóujjam fenyegetően.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Inie, nyugi — fogtam meg az ujját kuncogva. — Fogalmam sincs, ki az, csak annyit, hogy velem egy idős, a szüleim barátjának a fia, és holnap délután érkezik. De elhiheted, semmi kedvem hozzá — öleltem szorosan magamhoz, mint egy plüss macit. — Téged pedig sosem csalnálak meg, addig éljek. Ezt pedig jól jegyezd meg, akárki is jöjjön hozzánk, nekem te leszel az első, rendben? Nincs mitől félned, csakis a tiéd vagyok, és elhiheted, ennél boldogabb még életemben nem voltam, mint veled, hülye lennék megváltoztatni — csókoltam meg mosolyogva. — Szeretlek, Jeongin és ezen még Fogatlan sem tud változtatni — kuncogtam.

Elképzelni se tudtam, ki lehet az, ha legalább egy családnevet mondtak volna... Lassan kezdett csak érni bennem a dolog, hogy tulajdonképpen mit is vállaltam magamra: egy vadidegen fiút fogok nap mint nap látni a házamban úgy, hogy a szerelmem közben pár utcával arrébb lakik. Fordított helyzetben én hogy reagálnék vajon? Biztos kiakadnék és leírhatatlanul rosszul érezném magam. Ezt pedig mindenképp el akartam kerülni Jeongin esetében.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Hiába próbált megnyugtatni, most valahogy nem tudott. Túl sok minden kavargott a fejemben. Lehet, hogy így kevesebbszer fogom látni, már ha egyáltalán át tud jönni a fiútól. Mi lesz ha túl jóba lesznek, és összemelegednek? Vagy ha rámászik a srác? Nem! Én ezt nem engedem meg!

- Valahogy tudatnom kell vele, hogy te hozzám tartozol. - néztem mélyen szemeibe, majd nyakára adtam egy csókot.

Ha megjelölöm szívásnyomokkal, akkor csak nem mászik rá senki, nem de? Elhajolva nyakától büszkén tanulmányoztam nyomaimat. Meg kell hagyni, szép munkát végeztem. A hófehér bőrén tökéletesen meglátszik, és még ha akarná se tudná elrejteni.

- Így máris jobb - pusziltam büszkén ajkaira.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Látszott rajta, hogy nem sikerült túlságosan megnyugtatni, de mielőtt folytathattam volna prédikációm arról, hogy mennyire szeretem és tényleg nincs miért aggódnia, ő már cselekedett, és nyakamat kezdte szívni. Apró sóhajok hagyták el az ajkaim, amiket próbáltam visszafogni, hogy elkerüljem a későbbi kellemetlen szituációkat már korán reggel.

— Így máris jobb — puszilt büszkén ajkaimra, míg mesterművét vizslatta.

— Köszi, sokat segítettél — nevettem fel végigsimítva nyakamon. — Ha egy tanár észreveszi, nekem annyi... De neked is, Yang Jeongin. Várj — kaptam kézbe a megzörrenő telefonom. — Apám az — nyitottam meg a felugró üzenetet, ami csupán egy nevet tartalmazott. — Lee Minho.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Köszi, sokat segítettél - nevetett fel, végigsimítva mesterművemen. - Ha egy tanár észreveszi, nekem annyi... De neked is, Yang Jeongin. Várj. - vette kezébe megrezdülő telefonját. - Lee Minho.

Ki lehet az a Lee Minho? Ismerem én őt egyáltalán?

- Ne haragudj, máris jövök! - futottam be a fürdőbe telefonommal a kezemben.

Muszáj lenyomoznom, ezt viszont nem Hyunjin orra előtt szeretném. Belépve Facebookomra egyből rákerestem a nevére "Lee Minho". Sejtésem beigazolódott, tényleg egy elképesztően vonzó fiúról van szó. Hatalmas rajongó táborral rendelkezik a kedvelések és kommentek alapján, mindemellett igéző fekete szemei és ahhoz illő mogyoróbarna haja. Esélyem sincs ellene. Az arcomon végigfolyt egy könnycsepp. Hozzá képest egy kisfiú vagyok, Hyunjin pedig mindig is jobban vonzódott az idősebbekhez. Khmm Changbin. Csak idő kérdése, hogy ez a srác elcsábítsa tőlem. Muszáj volt beszélnem valakivel.

Inie 🦊
Mit szólnál hozzá, ha inkább ma találkoznánk? Muszáj beszélnem valakivel.

Seungmin 🐶
Mindjárt végzek. Gyere a parkba!

Letörölve könnyeimet nyitottam ki az ajtót.

- El kell mennem. Majd jövök - motyogtam el, majd kiszaladtam a házból. Miért történik mindez velem?

🥀🥀🥀

[Eyoo~ Frissítettem az Intróban található karaktereket, így hogy már Minho is része lesz a sztorinak ettől a ponttól kezdve, elég fontos szereppel méghozzá. 😌]