San >> csoport

» San szemszöge «

valóban pár perc alatt itt volt értem Hongjoong, aminek felettébb örültem.

megviselt arckifejezéssel ültem be az autóba, amire Hongjoong mindössze annyit volt képes kinyögni, hogy pocsékul festek.

— mi történt? — kérdezte, miközben egy jobb kanyart vett be és átengedte az egy szem gyalogost a gyalogos átkelőhelyen.

— mint kiderült, Wooyoung nem úgy tekintett ránk, mint egy párra. — válaszoltam egy hatalmas sóhaj kíséretében, közben az ablakon bámultam ki és figyeltem az utcai lámpák fényét a járdán.

— hogy mi? — lepődött meg Hongjoong is, és megállt a piros lámpa miatt.

— pontosan. én sem tudtam, hogy ez mégis hogyan lehetséges. kerek-perec a fejemhez vágta, hogy ami köztünk volt, az nem volt több mint ismeretség. — kezdtek potyogni a könnyeim, ahogyan visszaemlékeztem a szomorú jelenetre.

— biztos nem értettél valamit félre? — érdeklődte meg igazán óvatosan és közben újra elindult az úton.

— nem nagyon hiszem. — szomorúan csengett a hangom, azonban Hongjoong kérdése miatt nem kevés új gondolatom született.

— próbált veled beszélni, vagy mindjárt ezzel kezdte? — érdeklődött tovább, miközben kikapcsolta a rádiót.

— persze. először adott nekem 10 percet, aztán utána állítólag véletlenül mondta azt, amit. ezután pedig végig követett és miután megálltam, hogy elmondhassa a kellemetlen szituáció mivoltát annyira magamba roskadtam, hogy nehezen tudtam optimistán hozzáállni ehhez az egészhez. majd azt mondta, hogy ezúttal semmiképp se mondd le rólam. erre persze felnevettem és azt mondtam neki, hogy hagyja a francba. — osztottam meg vele eléggé aprólékosan a sztorit, amit Hongjoong csak szépen csendben hallgatott.

— mondhatok valamit? — bólintottam a feltett kérdésére, és Hongjoong egy igazán mélyet sóhajtott, majd leparkolt a tömbház előtt. — szerintem, ha tényleg úgy gondolta volna, akkor nem rohant volna utánad. — közölte velem a meglátását, majd kivette a kulcsot és nagy lendülettel kinyitotta az ajtaját.

— úgy gondolod? — kérdeztem kíváncsian, majd én is kiszálltam a járműből.

— az én meglátásaim szerint, több mint valószínű, hogy szerelmes beléd. — kihalászta a táskájából a lakáskulcsot miközben megosztotta velem ezt a mondatot — csak pont azok nem veszik észre sohasem, akik között kialakult ez az érzés. — beengedett a lakásba, a kulcsot a kis szekrényre tette és már a cipőfűzőjét szedte szét.

— na, mi történt? — jött oda egy igazán aggódó Yunho, és egy tál mézes-fahéjas keksszel a kezében kérdezett rá a mai napom legfájdalmasabb pillanatára.

— már magam se tudom. — mondtam és elvettem egy kekszet a tálról, eközben pedig a cipőmet is levettem magamról.

— San egy kicsit figyelmetlen és nem épp tapasztalt. — segített ki vagy inkább mondjam úgy, hogy szólt be Hongjoong, amire mindenki furcsán bámulni kezdett minket. — szerelmes. — mondta nemes egyszerűséggel Hongjoong és minden további szó nélkül ott hagyott engem és a többi kíváncsi lakótársamat.

Yunho aranyosan belém karolt és a nappali felé hurcolt, ahol kedvesen mondta, hogy foglaljak helyet és, ha úgy gondolom, akkor osszam meg velük a problémám. — mi itt vagyunk neked, ránk mindig számíthatsz. — leült mellém, jobbomon Seonghwa foglalt helyet, míg a fotelből Mingi bámult rám roppant nagy érdeklődéssel.

nagy nehezen sikerült elmondanom nekik a teljes történetet, amire se Yunho, se Seonghwa nem számított.

Mingi szó szerint elcsodálkozott és talán most láttam a legkomolyabb arckifejezést az arcán.

— gondoltál már arra, hogy valamelyik nap átbeszélitek ezt a dolgot? — törte meg a csendet Seonghwa, aki szinte ugyanazt tanácsolta, mint Hongjoong.

a kérdésére azonban nemlegesen megráztam a fejem.

— való igaz, hogy nem volt a legszebb módja annak, hogy kimutassa, hogy mégis mit érez irántad, de szerintem se gondolta komolyan. — mondta el a véleményét Mingi is, ami felettébb meglepett, de teljes mértékben csak értékelni tudtam a hihetetlenül kedves szavakat tőle.

Yunho csak ült mellettem és láttam rajta, hogy nagyon töri valamin a fejét.

— mi az Yunho? — kérdeztem rá igazán kíváncsian, majd felém fordult.

— Wooyoung utánad futott? — bólintottam — akkor én is azt javaslom, hogy ezt beszéljétek meg. — mondta és a számba nyomott egy újabb kekszet. — remélem ízlik. én csináltam! — jelentette ki nagyon büszkén — gyere Mingi, menjünk aludni. — mondta, miközben megfogta Mingi kezét és kéz a kézben sétáltak a szobájukhoz.

— olyan aranyosak. — szaladt ki a számon, amire Seonghwa egy aprót kuncogott.

— ti is lehetnétek ilyenek Wooyoung-al! — rám kacsintott a mondata után és jó éjszakát kívánva ő is a szobájába sétált, amin Hongjoong-al osztozik.

─────────────────────

» Yunho szemszöge «

hirtelen ötlettől vezényelve gyorsan utána néztem, hogy mégis mi Wooyoung Instagram neve, amit nem sok keresés után meg is találtam.

Mingi furcsán méregetett, de nem is igazán figyeltem rá, csak és arra koncentráltam, hogy minél hamarabb elérjem Wooyoung-ot.

─────────────────────

─────── elbeszélő ───────

Yunho és Mingi az éjszaka közepén kisurrantak a lakásból és az üzenetben kapott lakcímhez igyekeztek.

viszonylag rövid időn belül meg is érkeztek, és Wooyoung már ott várta őket a ház előtt egy hatalmas táskával a hátán.

mosolyogva köszöntek egymásnak és személyesen is bemutatkoztak.

— sziasztok, én volnék a híres-neves Wooyoung, aki megbántotta a haverotokat! — mondta igazán zavarban Wooyoung, azonban semmiféle megvető pillantásokat nem kapott a két magasabbiktól.

— örvendek a találkozásnak, — nyújtotta Wooyoung felé a kezét a halvány rózsaszínhajú igazán mosolygós srác — az én nevem Yunho.

— én is örülök a találkozásnak, — mondta az igazán mély hangú srác — az én nevem Mingi. — kezet rázott Wooyoung-al — Yunho pedig a pasim, szóval meg se próbálj rámozdulni! — mondta komoly arckifejezéssel és Yunho-ra pillantott.

— épp San-t próbálom visszaszerezni, szóval nem kell félned! — közölte velük mosolyogva és leemelte a hátáról a táskát.

— tehát, mi a terv? — kérdezte kíváncsian Yunho, majd Wooyoung minden részletet pontosan és nagyon aprólékosan elmagyarázott nekik.

─────────────────────

» San szemszöge «

— San! gyere reggelizni! — kiabálja Yunho, miközben egyre közelebbről hallom a felettébb hangos lépteit.

— megyek! — ordítok vissza, azonban a szobám ajtaja hirtelen kicsapódik és egy igazán boldog Yunho néz rám.

— akkor lássam is, ne csak mondd! — mondja nevetve, majd leül az ágyam végére és lehúzza rólam a takarót. — gyere már! — noszogat tovább, amire bosszúsan kikelek az ágyból.

— miért olyan fontos ennem? — kérdezem felháborodva, és lábaimra felhúzom a meleg, fehér-lila színkombinációjú zoknimat.

— mert utána lesz egy kis dolgod, de előtte szeretném, ha ennél. — mondta felettébb nyugodt hanglejtéssel és leszállt az ágyról.

— dolgom? nekem? milyen dolgom lesz? — kérdeztem csodálkozva, miközben karöltve sétáltunk a konyháig.

— ne izgulj, csak el kellene ugranod bevásárolni. — mondja hatalmas mosollyal az arcán, miközben elém rak egy tál tükörtojást.

— de ezen a héten nem is én vagyok a soros! — akadok ki, miközben a számba emelem az első falatot a reggeliből.

— tudom, de Seonghwa nem érzi jól magát, mindenki másnak pedig egyéb elfoglaltsága akadt. így már csak te maradtál. — közölte velem a felettébb bosszantó újságot.

— rendben, amint megettem és átöltöztem, utána rögtön megindulok. — mondtam, közben lassanként majszoltam el a csodás reggelit.

miután befejeztem a reggeli táplálékbevitelt, egyből a szobámba siettem és magamra aggattam egy fekete farmert, amihez egy laza kék pólót választottam.

hajamat csak futtában csináltam meg, majd egy kis parfümmel spékeltem meg a boltba menős szettemet.

az előszobában húztam a lábamra a cipőt, amikor gyanúsan figyeltem fel arra, hogy egyikőjük sincs az eddig zsúfoltan levő konyhában.

vállat rántottam, majd kézbe kaptam a fontosabb dolgaimat, és már ki is léptem az utcára.

azonban, amint kiléptem az utcára, egy igazán ismerős fénykép nézett vissza rám az egyik villanyoszlop oldaláról.

kíváncsian lépdeltem a fényképhez, és amint megláttam egyből könnybe lábadt a szemem.

az első közös képünk Wooyoung-al.

egy darabig ott álltam és bámultam a fotót, amikor szemet szúrt egy igazán aprócska levél a fénykép mögött.

izgatottan bontottam ki, amiben egy kisebb térkép volt lerajzolva.

kuncogtam egyet és követtem az utat.

utam egy fához vezetett, ahol szintén egy közös fénykép volt, mellette egy újabb levéllel.

ebben a kis borítékban is egy térkép volt, amit úgy szint követni kezdtem és egy kissé ismeretlen parkba vezetett.

akaratlanul is egy mosoly szökött az arcomra, amikor megpillantottam a park közepén egy igazán izgatott Wooyoung-ot.

elkezdtem felé sétálni, azonban Wooyoung is megindult felém.

hirtelen elfogyott közöttünk a távolság és olyan közel voltam hozzá, hogy újra érezhettem igazán kellemes illatát.

— San, annyira örülök, hogy nem hagytad figyelmen kívül az üzeneteket! — mondta hatalmas mosollyal az arcán és egy kósza könnycsepp is kicsordult a szeméből.

— hatalmas hibát követtem volna el! amint megláttam a közös képünket, azonnal átértékeltem mindent, és rájöttem, hogy nagy hiba lett volna téged csak úgy elhagynom! — böktem ki végül és egy igazán nagy kő esett le a szívemről.

Wooyoung csillogó szemekkel bámult engem, én pedig szintén képtelen voltam nem őt nézni.

gyönyörű volt, és innentől már csak az enyém.

minden racionális gondolatot félretoltam és a legkiszámíthatatlanabb pillanatban közelebb léptem hozzá, majd teljesen megszüntettem magunk között a teret.

gyengéden ajkaira hajoltam és Wooyoung egy kis habozás után viszonozta a csókot.

puha és formás ajkai tökéletesen illeszkedtek az én ajkaimra, ami miatt teljesen elvesztettem az időérzékemet.

hagytuk, hogy a pillanat magával ragadjon minket és mélyen tartson ebben a varázslatos világban.

érzéki, mégis roppant gyengéd csókot váltottunk, aminek a kábulatából átkozottul nehezen józanodtam ki.

a második első csókunk is pont olyan tökéletesre sikerült, mint amilyennek elképzeltem.

— ígérem, hogy ezentúl semmi se állhat közénk és a szerelmünk közé. — mondta könnyekkel a szemében és közben végig engem bámult.

— ígérem, hogy vigyázni fogok rád, és mindig melletted maradok. — súgtam a fülébe az őszinte szavakat, amikre Wooyoung egy újabb csókot hintett az ajkaimra, ezzel megpecsételve szerelmünk bimbózó rügyét.