Második évad | Tizenhetedik fejezet

𝐖𝐢𝐥𝐥 𝐲𝐨𝐮..?

Kora reggel hazautaztunk, hogy egy kis időt mi is eltöltsünk Mariah - val. Amióta New Yorkba költöztem nem láttam, ezért felemelő érzés volt újra találkozni vele. Nagyon örült Mayának, szinte meg is könnyezte az első pillantásukat, ekkor egy kicsit bűntudat kezdett gyötörni, de szerencsére a látványuk enyhített a lelkemen. Maya is nagy hanggal üdvözölte a nagymamáját, nem gondoltam volna, hogy már először ennyire közel engedi magához. Egy kicsit beszélgettünk, Ryder azonban láthatóan távolságtartó volt az anyja felé, amit nem egészen értettem, és miután elhagytuk a házat meg is említettem neki.

- Alig szóltál anyukádhoz, történt valami?

- Nem. - adott egyszavas választ nagyon az útra koncentrálva.

- Oké, most már biztos, hogy történt. - nem hagytam annyiban.

- Egy ideje csúnyán összekaptunk. - kezdett szóhoz - Folyton azt vágta a fejemhez, hogy miattam nem láthatja az unokáját, ezt egy ideig tűrtem, de betelt a pohár.

- Basszus, ez mind az én hibám. - fogtam a fejem. Nagyon dühös lettem magamra.

- Ne, ne okold magad szívem, mindketten elcsesztük, de ez akkor volt, oké? - tette a kezét a combomra, és megvillantotta a gyönyörű mosolyát.

- Igen, igazad van. - bólogattam, bár belül még mindig emésztettem magam rajta - Hova is megyünk egyébként? - tereltem a témát.

- Philadelphiába. - jelentette ki.

- Minek? - vontam fel a szemöldököm döbbenten.

- Meglepi. - vigyorgott, mint egy kisgyerek, sikeresen megnevettetve.

Nem firtattam tovább, csak bíztam Ryder csoda meglepetéseiben. Rövidesen megérkeztünk Phillybe, sokkal szebb hely, mint gondoltam. Mint egy kölyök kutya, úgy bámultam ki az ablakon, Ryder még megjegyzést is tett, de a táj szépsége teljesen magába szippantott.

Észre sem vettem, hogy egyre lassabban haladunk, végül csak arra eszméltem fel, hogy megálltunk egy hatalmas épület előtt. Ahogy kiszálltunk az autóból egy ott dolgozó már közvetlenül köszöntött minket, majd bevezetett az épületbe. A lift a legtetejébe vitt, ahol az egész helyet üvegablak vette körül. Minden oldalról be lehetett látni az egész várost, gyönyörű volt. Visszazökkentem a valóságba, ahol Ryder egy pohár pezsgőt nyújtott felém.

- Én miért nem tudtam, hogy ez a város ilyen káprázatos? - szürcsöltem bele az italomba az ablakhoz sétálva.

- Talán azért, hogy a meglepetésem tényleg meglepetés legyen. - lépkedett mögém, majd finoman eltűrte a hajam és egy csókot lehelt a nyakamra.

- Igazad lehet. - dőltem neki, ő pedig a hasamra helyezte mindkét tenyerét.

- Kár, hogy nem foghattam a pocakod. - kezdte el simogatni az említett testrészem.

- Lesz még rá lehetőséged. - fordítottam felé a fejem mosolyogva.

- Tudom mia vita, tudom. - mosolyodott el ő is, majd gyengéden megcsókolt.

Időközben különféle fogásokat hoztak nekünk, mi pedig hozzá is láttunk az evéshez. Ryder folyamatosan nevetettet, szinte egy falatot sem tudtam nyugalomban lenyelni. Egész életem során talán most voltam a legboldogabb, minden nevetésem őszinte volt. Ott ült velem szemben életem szerelme, akinek egy gyönyörű kisangyalt köszönhetek, a családom és a barátaim élete is jól alakul, hálásabb nem is lehetnék az Úrnak. Tudom, hogy apa is fentről figyel és vigyáz rám, csak azt bánom, hogy Mayának sosem lesz alkalma találkozni vele, pedig biztosan felnézne rá, akárcsak én a mai napig.

Miután kinevettük magunkat és elfogyasztottuk az étel nagy részét, Ryderen azt vettem észre, hogy izgulni kezd. Furcsán figyeltem, ahogy zavarodottan beszél két ott dolgozóval, elképzelésem sem volt, hogy mit fog kihozni ebből az egészből.
Ahogy befejezték a beszélgetést, Ryder hozzám lépett és megfogta a kezem, óvatosan felhúzva a székből. Értetlenül meredtem rá, de ő csak mosolygott, és magához húzott.

- Amikor először megpillantottalak, mindennek ellenére tudtam, hogy te nem véletlenül léptél az életembe - kezdett szóhoz, mélyen a szemembe tekintve - Őrülten szerelemes vagyok beléd Vanity.

Ez a pár szó is akkora hatással volt rám, szavakat sem találtam, csak figyeltem őt és éreztem, hogy könny ül a szemembe. Ekkor hirtelen fel térdre ereszkedett és előrántott egy kis dobozkát, benne egy fényes gyémánt gyűrűvel. A lélegzetem is elállt, rögtön a számhoz kaptam a kezem.

- Egyetlenem, hozzám jönnél feleségül? - tette fel a kérdést.

Hevesen bólogatni kezdtem örömkönnyek közt, majd megcsuklott hangon mondtam ki a bizonyos igent. Ezután felhúzta a gyűrűt az ujjamra, amint felemelkedett magamhoz rántottam és türelmetlenül megcsókoltam.