A férfi szorosabban húzta össze az arcánál a csuklyáját. Kék szemeivel a körülötte elterülő kisvárost tanulmányozta. Néhol elhaladt mellette egy-egy részeges alak, ám valamikor a macskaköveken koppanó lovak patája törte meg az éjszaka nyugalmát.
Későre járt már. A Hold is fent ragyogott a tiszta égbolton. A férfi tudta, hogy minél előbb be kell térnie egy csendesebb kis fogadóba.

Bármikor megérkezhettek és nem akart szemtanúja lenni annak, hogy mit fognak művelni bárkivel, aki tudja, hogy hol van a hőn keresett mágusuk.

Damen Wellbourn befordult a város végén lévő utolsó utcasarkon és íriszeivel kiszúrta a távolban billegő fatáblát a másik oldalon.

„Múzsa" – állt a kocsma cégérén a felirat.

Más híján ez is megteszi most. – gondolta akkor magában és megszaporázta a lépteit.

Január lévén eléggé hideg volt az idő. S bár a férfi jól bánt a tűz erejével, ezt ugyan senki orrára nem kívánta köti. Igyekezett a benne kavargó mágiával felmelegíteni megfagyott testét, ám ez nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis vészesen kifogyott a tartalék forrásaiból.

Arrafelé sokan még mindig babonásak voltak. Na már nem mintha a hitetlen beszéddel képesek lettek volna blokkolni a mágiáját, de minél kevesebbszer használta az erejét, annál kevesebb esély volt rá, hogy az üldözői a nyomára bukkannak.

Damen benyitott a kocsmába és ahogy belépett szinte minden tekintet rá szegeződött. Nem vette le a csuklyáját először, hanem csak szép komótosan becsukta maga mögött az ajtót. Vágyott egy jó meleg italra és egy puha ágyra. Ám ott, abban a faluban aligha kaphatta meg mindezt. Lejjebb kellett adnia az igényeiből, ha túl akarta élni az éjszakát. Elég lesz egy whiskyt és egy kád forró víz is, ha már másra nem is futotta ott.

Levette a fejéről a csuklyát és körbepillantott. Ahogy meglátta az emberek értetlen képét összeszorult a torka. Pusztán csak egy másodperc erejéig a röpke rémülettől, hogy tényleg nem éri meg a reggelt. De aztán megemberelve magát és nyurga alakjával helyet foglalt a pult előtt egy magasabb széken.

Damen még fiatal volt és ennek súlyát ő is érezte a vállán. Kívülről egy átlagember szemében nem nézett ki többnek húsznál, de a valóság olykor sokkal összetettebb a szemek elé táruló látszatnál. A férfi az ő társai szemében számított még kölyöknek. Ugyanis Damen nem egészen már majdnem ötven éves volt és ez az ő körükben igencsak kevésnek számított. A mágusok úgy hivatkoztak rá, hogy „Az egyik utolsó". Sosem szerette ezt a megnevezést hallani, ám nem szólhatott érte, hiszen valamilyen szempontból ez tényleg így is volt.

Kért egy pohár whiskyt. A kocsmáros először vonakodva, de végül töltött neki egy pohár italt. Bár nem nézte jó szemmel a fiatal képét, mégsem szólt egy árva szót sem.

Damen kertelés nélkül húzta le a pohár tartalmát. Az ital végigmarta a nyelőcsövét, majd a bizsergés szétterjedt a mellkasában. Amikor leengedte a poharat és visszatette a falapú pultra, érezte, hogy valaki figyeli. Az ujjai megfeszültek a poháron, s végül higgadtságot erőltetve magába, felemelte a kezét és intett a pultosnak, hogy töltsön neki még egy pohárral.

Beletúrt homokszőke hajába és egy pillanatra lehunyta a szemét. Ha ez lesz élete utolsó pohár itala, legalább kellőképpen élvezze ki annak hatását. Lehúzta a következő adag whiskeyt is.

Nem mert belegondolni abba, hogy mi vár rá azután, hogy elkapják. Sok teóriával ellentétben, egy mágust is nagyon könnyen meg lehetett ölni. Csak tudni kellett a módját.

Aztán megérzett egy simítást a vállán. Azonnal kipattantak a szemei és már tudta, hogy: Ennyi, vége van. Már emelte volna a kezét, melyben felizzott a mágiája, viszont ekkor belenézett azokba a vérvörös szemekbe. Összeszorult a gyomra és határozottan biztos volt benne, hogy nem csak vége van, de elevenen fogják felfalni. A férfi szeme hirtelen kellemes barna árnyalatúvá változott, majd leült Damen mellé.

━ Egy konyakot. – intett a férfi a pultosnak. – A barátomnak pedig whiskyt, tisztán! – nézett akkor felé és Damen nyelt egyet.

A férfi magasabb volt nála és izmosabb testalkatú. Az arca markáns volt, erős állkapcsú. A haja ébenfekete, rövid fazonú. Ajkai vonala finom volt mégis tagadhatatlanul férfias. A szemöldökei szélesek és sötétek voltak. A szemei pedig akkor az olvadt csokoládéra emlékeztették a szőke hajú férfit.

Talán a vörös villanást csak ő képzelte benne? Meglehet a félelem és a két pohár erős ital játszott az elméjével? Nem lehet, hogy ez a helyes fiatalember azért jött, hogy megölje! Bár... Az ő életében sosem lehetett tudni.

━ Ennek a barátnak van neve is? – szegezte a kérdést Damennek, amikor beleivott a saját italába.

A hangja... Az az istenverte mély, reszelős hang Damen lelkéig hatolt! Ő maga sem értette hogyan bizseregtette meg a gyomrát, de az a testrésze is nagyon ellene dolgozott aznap. Csak úgy, mint az egyre keményedő férfiassága a nadrágjában.

Élet és halál között lebegett az élete, mégis csak erre tudott gondolni?

Szánalmas. – nyugtázta magában.
Ráadásul még a whisky is a fejébe szállt!

━ Én... - próbált meg kinyögni egy értelmes szót, aztán végignézett a férfin. Fess volt. Inget és felöltőt viselt, amely az izmos testéhez tapadt. Nem mert a férfi nadrágja felé nézni. – Winston. – felelte végül a fiatal férfi.

Ez volt az álneve, amit mindenhol használt. Így jelentkezett be a szállásokra. Nem fedhette fel ki ő valójában.

„Soha ne lásson napvilágot igazi valód, Damen!" – mondta neki a mestere az utolsó éjszaka, amikor látta őt. Mielőtt... Elpusztították volna az Angliában élő mágusok egyetlen, igaz otthonát.

━ Szóval Wintson... - rántotta vissza a férfi meleg, lágy hangja a valóságba. – Mi szél hozta magát ma ebbe a szerény kis lebújba?

Damen látta, hogy a kocsmáros szúrós szemekkel néz a mellette ülő férfira, ám volt annyi józan esze, hogy semmi esetre se kössön belé.

━ Az, ami magát is Mr... - találta meg jobban a hangját a fiatal férfi.

━ Mr. Redbrook. – felelte kezet nyújtva.

A tenyere hatalmas volt, s mikor Damen megfogta arra számított, hogy forró lesz az érintése, de sokkal inkább jéghideg volt. Damen teste libabőrös lett ettől.

━ Örvendek. – válaszolta a szőke hajú.

━ Szintúgy. – mosolygott rá Mr. Redbrook.

Damen érezte, hogy elvörösödik. Gyorsan körbepillantott, hogy mások nem-e figyelik őket, viszont egyszerre nyugodtsággal és zavarral töltötte el, hogy senki még csak rájuk sem hederített.

Mintha ott sem lettek volna.
Mintha nem is léteztek volna.
Már a kocsmáros is úgy tett, mintha levegőnek nézné őket!

Aztán a tekintete visszatalált a férfi barna szemeihez, amik kétségtelenül őt méregették. Szokatlan volt ez egy egyszerű polgártól. Hiszen a mágusok és egyéb körökben teljesen elfogadott volt, hogy bárkihez is vonzódtak, ám a sima átlagemberek szemében ez bűn volt akkoriban. Vagy talán... Nem mindegyikében.

━ Ha szeretne nyugodtabban is elbeszélgetni... - hajolt közelebb a füléhez a férfi Damen pedig nem mozdult. – A hatos szobában megtalál.

A férfi hideg lehelete cirógatta Damen bőrét. A szőke hajú csak figyelte, ahogy Mr. Redbrook kifizeti az italt, majd rákacsintva elindul felfelé a kocsma falépcsőjén a szobákhoz.

Damen tudta, hogy nem keverhet bele egy civilizált állampolgárt ilyesmibe. Ha rátalálnak a férfit is megölik és nem okozhat egy ártatlannak ilyen ostoba halált csak egy éjszaka miatt... De Damen mire józanul gondolkozhatott volna már a hatos számú szoba előtt állt és bekopogott az ajtón.