• • • 𝑪𝒂𝒔𝒔𝒊𝒂

  A hajnal első fényei éppen most bukkantak elő a házat körbeölelő dombok mögül. Világos, hideg színek voltak ezek, az ősz közeledtét jelezték.
Összébb húztam magamon a pulóverem, úgy figyeltem tovább a napfelkeltét. Mélyet szippantottam a hűvös, fenyő illatú levegőből.
  Jól elkóboroltam ma is. Még a kúria birtokán voltam, de annak is a legszélén, egy fenyőerdőben. Ez lett újabban a kedvenc helyem. Itt tudtam teljesen egymagam lenni.
  És ezen a napon is az egyedüllétre volt szükségem. Mostanában egyre viharosabb a kapcsolatom a nagybátyámmal és a nagynénémmel. Egyedül Draco, az unokatestvérem az, akivel anélkül tudok beszélgetni, hogy mérgemben kigyulladna a ház.
  De ez se sokáig lesz így. Holnapután indulunk a Roxfortba, és már most tudom, hogy el fogunk távolodni egymástól.
  A kortársaimmal ellentétben én nem kifejezetten várom az iskolát. Sosem tudtam könnyen új emberekkel ismerkedni, de ez sajnos a Roxfortban muszáj.
— Min merengsz megint? — rántott vissza a jelenbe az unokaöcsém hangja.
— Semmi érdekesen. Csak a szokásos. — feleltem, de nem néztem rá.
  Draco letelepedett mellém a földre. A fiú sovány arcát tejfölszőke, kócos haj fedte. Szürke szeme még alig ébredt fel.
— Te mit csinálsz ilyen korán? — kérdeztem.
— Csak megkerestem az unokanővéremet, mert a változatosság kedvéért egyedül hagyott a szüleimmel. — elnézett a távolba, és szomorúan elmosolyodott. Hát igen, őt is megviselik a családi harcok.
— Lucius és Narcissa már fenn vannak? — vontam föl a szemöldököm. A nagybátyámék nem tipikus koránkelők.
  Draco arcáról lehervadt a szomorkás mosoly.
— Apa haza se jött az éjjel, anya pedig nem tudott valami sokat aludni emiatt.
—Ó. — összesen csak ennyit tudtam hozzáfűzni.
— Apa azt mondta tegnap, hogy ma csatlakozik hozzánk az Abszol úton.
— Jó lenne, ha ma még utoljára együtt lenne a család. — nehezemre esett kimondani ezt a mondatot, hiszen én sose voltam ennek a családnak a hivatalos tagja. Apámat Azkabanba zárták, miután elárulta Potteréket, és felrobbantott tizenhárom embert, köztük az anyámat is.
  Miután beszélgettünk még Dracoval vagy egy fél órát, bementünk a kúriába. Narcissa friss reggelivel, és a sértődött szótlanságával várt minket.
Unokaöcsém és én némán leültünk elfogyasztani az asztalra kitett ételt. Finom volt, mint mindig, de érződött benne az a szokásos Malfoy-keserűség.
  Amint befejeztük az étkezést, Narcissa így szólt:
— Menjetek fel a szobátokba, szedjétek össze magatokat, majd gyertek le. Utána indulunk az Abszol útra. Senki ne felejtse el, mit kell neki venni!
  Draco és én felsiettünk a szobánkba. Elvileg külön helyiségekben alszunk, de végül mindig a másiknál kötünk ki.
  Gyorsan átöltöztem talárba, majd felkaptam a beszerzendő dolgok listáját, majd lesétáltam az előszobába. Narcissa már ott volt, egyedül csak Dracora kellett várnunk, de ő is csatlakozott hozzánk pár perc múlva.
  Körbeálltunk, majd egymás csuklóját megragadva felkészültünk a hoppanálásra. Éreztem a hasam tájékán az összehúzó érzést, és már ott is voltunk az Abszol úton.
  Eddigi életem során csak egyszer-kétszer fordultam meg a varázslók legnépszerűbb utcácskájában, de még sose láttam ilyen zsúfoltnak.
  A kanyargós kis utcán szinte mindenhol varázslók és boszorkányok tolongtak. Hol valami kellemes zene szólt, hol a gyerekek, hol az idősek nevettek valahol. A sok ember ellenére az Abszol út sokkal jobban tetszett nekem így, élettel telve, mint üresen, egy-két lézengő varázslóval. Önkéntelenül is egy mosoly csúszott az ajkaimra, majd megragadtam Draco kezét, és magammal húztam, be, az életbe.
  Először a Czikornyai és Patzába tértünk be, megvenni a tankönyveket. Jó sok leendő és már roxfortos diákot láttunk odabenn, de egyik se volt nagyon érdekes, így egyikkel sem álltunk meg beszélgetni.
  Miután már szinte csak a varázspálca maradt hátra, és miután már Draco apja is csatlakozott a hármasunkhoz, betértünk Ollivander's-hez. Mindenkitől azt hallottam, hogy itt árulják a legeslegjobb pálcákat.
  Draco ment elsőnek. Ollivander egy lelkes, de törékeny öregúr volt, vizenyős szemekkel, és halk, szinte suttogó hanggal. Remegő kezével levett egy pálcát rejtő dobozt a polcról, majd Draco felé nyújtotta.
  Draco átvette, majd a pálcát megfogta, és egy hirtelen mozdulattal nagyot suhintott vele. Az előttünk álló íróasztalon heverő papírok azon nyomban felgyulladtak.
  Meglepettségemben hátraugrottam, Draco pedig majdnem eldobta a pálcát.
— Nem jó, nem jó! — kiáltozott volna az öreg úr, ha lett volna hozzá hangja.
Ollivander megint eltűnt a plafonig érő polcok között, majd visszatért egy újabb pálcával.
— Tizenegy hüvelyk, unikornis szőr, szilfa, tűrhetően merev. — hadarta el a fontos tudni valókat a pálcáról.
  Draco megint a kezébe fogta, most óvatosabban suhintott vele. A pálcából zöldes szikraeső tört ki, mire Ollivander felkiáltott:
— Ez az, ez a maga pálcája, Malfoy úrfi!
  Draco hátramosolygott a szüleire, majd előre engedett engem.
— Á, Black kisasszony! — üdvözölt kitörő lelkesedéssel az öreg varázsló. — Emlékszem ám, mikor a szülei betértek e boltba, megvenni az első pálcájukat! — mosolygott rám, majd elsietett a polcok mögé.
  Nemsokára két dobozzal tért vissza. Felém nyújtotta az egyiket, mire én kivettem abból a pálcát.
  A pálcának nem tetszettem; testemen remegés futott végig, mintha az áram rázott volna meg. Miután a kellemetlen érzés elmúlt, óvatosan letettem a pálcát az asztalra.
— Nem hiszem, hogy ez lenne az...— motyogtam.
— Próbálja meg a másikat, kisasszony! — mondta, miközben odaadta a másik pálcát. — Ne feledje, a pálca választja a varázslót, nem fordítva.
  Kezembe fogtam a pálcát, de szinte alig ért a bőrömhöz, a szemben álló virágcserép máris szétrobbant. Sietve ezt a pálcát is visszatettem az asztalra, az előző mellé.
  Ollivander nem szólt, csak ciccegett, és a fejét rázta, majd megint eltűnt a polcok között.
  A következő darab nagyon szép volt. A fának enyhén vöröses barnás volt a színe, a markolatánál peig kiszélesedett, és úgy volt kialakítva, hogy kényelmesen lehessen fogni. Amint a kezembe fogtam, a testemet melegség járta át, a pálca úgy passzolt a kezembe, mintha csak rám tervezték volna.
— Á, remek, remek! Tizenkettő és fél hüvelyk, sárkány szívizomhúr, cseresznyefa, igencsak merev.
  A pálcámat óvatosan visszatettem a dobozba, nehogy valami baja essen, majd beraktam az üstömbe, a tankönyveim mellé.
  Ollivander's-nél fizettünk, majd kiléptünk újra a zsúfolt utcára. Már nem volt mit vennünk, de még nem indultunk azonnal.
— Van valamelyikőtöknek még valamilyen kívánsága? — kérdezte a nagynéném.
— Megnézzük a Mágikus Menazsériát? — kérdezte Draco.
— Rendben van.
  A mágikus kisállatbolt tömve volt varázslókkal és boszorkányokkal. Azonban a legnagyobb helyet egy valóságos óriás foglalta, aki éppen a kasszánál fizetett ki egy gyönyörűszép hóbaglyot. Mikor távozott, meglehetősen szellősebb lett az üzlethelyiség.
—Megkaphatom ezt a baglyot? — mutatott Draco egy gyöngyház színű macskabagolyra.
— Csak akkor, ha minden héten üzensz vele! — mosolygott Narcissa, reggeli rossz hangulata már teljesen elpárolgott.
  Én elsétáltam az üzlet egy üresebb sarkába, ahol egy ketrecben egy bámulatosan szép macska feküdt.
Rövid, ezüstszürke szőre volt, és szokatlan, jáde színű szemei. Nagyon különleges állat volt.
  Odajött hozzám családom többi tagja, mire én megkérdeztem, hogy az enyém lehet-e a macska.
— De csak akkor, ha te is küldesz mindig levelet Draco baglyával! — mondta Narcissa, mikor a kisállatainkkal felszerelkezve elhagytuk a boltot.

• • •

  Herceg, a macskám hamar birtokba vette a házat. Kis, puha lábaival hangtalanul közlekedett, unokatestvéremre, és a baglyára, Delmára nem egyszer a frászt hozva.
  Azonban mostmár egymás mellett feküdtünk az ágyamon, én kinyújtózva, ő kicsivé összegömbölyödve. Az új tankönyveimet nézegettük. Egy-két egyszerű ráolvasást már ki is próbáltam, mind sikerült, de a legbüszkébb az akkor is a lebegtető bűbájomra voltam.
  Azonban mostanra már elálmosodtam, és holnap úgyis nagy nap lesz, szóval a könyveket hanyagul bedobáltam a már összekészített utazóládámba. Egy egyszerű bűbájjal eloltottam a fényeket, majd a pálcámat az éjjeliszekrényemre tettem, és magamra húztam a takarót. Herceget magamhoz öleltem, majd a fülébe súgtam:
— Holnaptól új élet vár ránk! — majd pár perc alatt elaludtam.

• • •

  Draco ébresztett. Berontott a szobámba, majd letépte rólam a takarót, amire nagyon mérges lettem, de azt hiszem, a macskám még jobban.
—Draco? Mi a fenét művelsz? —nyögtem álmos hangon, miközben próbáltam visszaszerezni a takarómat.
— Cassy! Megyünk a Roxfortba! Kelj már fel, te hülye! — kiáltotta Draco, majd végleg elvette tőlem a paplant.
  Az éjjeli szekrényemen pihenő karórámra pillantottam. Nyolc óra, öt perc.
— Minek kellett ilyen korán felébresztened? A vonat csak tizenegykor indul...
— Nem tudtam aludni, és unatkoztam.
Ez most komoly?! Akartam volna kérdezni. Néha az unokaöcsém az agyamra megy.
— Jól van. — mondtam az előző helyett. — Mit akarsz csinálni?
— Hát, nem tudom. Kviddicsezünk?
  Elmosolyodtam. Imádok kviddicsezni, alig várom, hogy bekerülhessek a csapatba.
  Dracoval kiegyeztünk, hogy két órát kviddicsezünk, utána viszont már indulnunk kell.
  A sport gyorsan elvitte az időt. Izadtan, kimelegedve sétáltunk föl a házhoz. Gyorsan lezuhanyoztam, majd mugliruhát öltve lesiettem reggelizni.
Mondhatni, hogy annak ellenére, hogy milyen korán keltünk, már késésben voltunk. Kapkodni kellett, most jutott eszünkbe, hogy mit nem raktunk el, miért kellett visszamenni. Már tíz óra, negyvenegy perc volt, mikor végre hoppanáltunk.
  A King's cross hatalmas volt, pont akkora, amekkorának mindenki leírta. A vörös, téglából épült épület tele volt boszorkákkal, mágusokkal, és furcsán méregető muglikkal.
  Vetettem még egy, utolsó ellenőrző pillantást a jegyemre.
  9 és ¾-ik vágány...

Sok szeretettel köszöntöm minden kedves régi- és új olvasómat, remélem tetszeni fog nektek ez az új könyvem! Ha bárkinek bármi kritikája, kérdése, vagy mondani valója van, a kommentekre mindig válaszolok!
Ja, és ne felejtsetek vote-olni! ^^