Hyunjin már megint ott találta magát hogy ismeretlen utcákon járkál és a fejében össze vissza kergeti egymást Seungmin, Jisung és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag Minho is, akinek bár semmi köze nem volt hozzá, mégis ott volt aznap délután, amikor a fekete hajú összetört és elszaladt, mielőtt bárki más megláthatta volna hogy milyen sérülékeny valójában. Hyunjin azonban látta, és fogalma sem volt hogy mit kezdhetne vele.

Hyunjin szerette volna újra elhívni Seungmint, de tudta hogy a fiú valószínűleg még mindig próbán van. És amúgy is, semmi közük már egymáshoz.

Az egyik legfájdalmasabb dolog, amikor nem beszélsz egy olyan személlyel, akivel korábban minden nap beszéltél.

Hyunjin úgy érzte lassan megőrül. Seungmin hiánya majd' szétmarta belülről, miközben még bűntudata volt a viselkedése miatt, mindennél jobban szeretett volna Jisunghoz közeledni, de a fiú szemében lévő intenzív gyűlölet mindenben megállította; segíteni is akart neki, hiszen ami a pár perces eseményből lejött neki, Minho nagyon megbánthatta. Jisung annyira elutasító. Miért nem engedi hogy barátkozzon vele? Miért utálja ennyire? Hiszen nem is ismeri! Ami azt illeti, csak Seungmin ismeri igazán Hyunjint. De ez már rég nem számít.

A magas fiú megremegett, ahogy a hideg szél megfújta szőke tincseit. Már megint sapka nélkül indult el. Pedig reggel még megvolt. Talán ott hagyta az iskolában?!

Látod, még ezt is elfelejted!

Hyunjin döbbenten eszmélt fel. A hang számára ismeretlen, mégis ismerős volt. Az biztos hogy hallotta már valahol, mégsem tudta hogy kihez tartozik. A környéken azonban senki nem volt. A szőke szinte teljes sokkban fordult körbe, ahogy észrevette hogy az ismerős környékből egy szempillantás alatt ködös ismeretlen lett. Szó szerint, ugyanis a köd mindent eltakart előle, ami alapján tájékozódhatott volna.

Hogy lehetsz ennyire nyomorult?! Most aztán jól eltévedtél!

_

A hang egyre jobban aggasztotta a fiút. Honnan jön egyáltalán? De nem ért rá ezzel foglalkozni, elindult visszafelé az utcában, hátha ismerős házakat lát, miközben minden erejével küzdött a fájdalmas emlékképek ellen, melyek kezdték elborítani az elméjét. A rengeteg eset, mikor Seungmin előtt bezárkózott, és megbántotta őt, pedig csak közeledni próbált. Miért volt ennyire bunkó? Talán félt? De mitől? És miért hiányzik annyira most, hogy már nincs mellette? Soha többé nem lehetnek már újra barátok. Neki más a társasága, velük talán igazán boldog, ők kedvesek vele, és mellettük nem kell elrejtenie a valódi személyiségét. Seungmin most igazán boldog lehet, Hyunjin pedig elveszítette az egyetlen barátját.

_

Ez csakis a te hibád volt! Meg sem érdemled hogy a barátod legyen!

Hyunjin érezte hogy egyre jobban fázik, hogy megfagy; egyszerűen képtelen volt abbahagyni a remegést. A köd egyre sűrűbb lett. Az utcán, és a fiú elméjében is. Miért olyan nehéz túllépni egy múltban történt eseményen? Miért gondol rá állandóan? Ez csak egyre rosszabbá teszi a jelenlegi helyzetét. Miért történik mindig ez? Talán már ő maga sem tudja hogy mit akar. De ha ő nem, ki más tudhatná? Mi ez az egész? Hogyan működnek az emberi érzések és kapcsolatok? Miért nem tanítanak ilyesmit az iskolában? Egyeseknek igazán jól jönne...
De mégis, mit jelent érezni valamit? És milyen ha az ember egyáltalán nem érez? Lehetséges egyáltalán? És mit lehet tenni ellene? Hogy az ember ne váljon fagyossá és érzéketlenné? Mi a baj? Mi a baja?

Mi a bajod?

Hyunjinnak hirtelen eszébe jutott a zsebében lapuló telefon, így vörösre fagyott, remegő ujjaival megnyitotta a térkép alkalmazást. Az alapján indult balra, megpróbálva leküzdeni a szédülést, a fejfájást, és a remegést. Lassan a köd eloszlani kezdett, vagy a fény lett több, nem számít, mert a szőke végre ismerős házakat látott. De nem tudta hogy hol van. Üres tekintettel nézte hol az épületeket, hol a telefonját, de nem jött rá hogy mit lát. Megrázta a fejét, próbált megszabadulni az elméjét fedő ködtől, de ez nem történt meg.

Helyette a már percek óta remegő lábai adták fel a szolgálatot, Hyunjin pedig eszméletlenül zuhant a fagyos útra, a kezében lévő készülék pedig hatalmas csattanással ért földet.

Még szerencse hogy ezt valaki meghallotta

Jisung ugyancsak megrémült amikor a korábban látott magas alak hirtelen eltűnt egy hangos csattanás kíséretében. Aztán meglátta az alakot a földön fekve, és idegesen nézett körül. Seungmin már elment, ahogy a többi ismerős ember is az épületből. Ha segíteni akar a fiúnak, kénytelen lesz egyedül megtenni, idegent ugyanis nem akart megszólítani.

A fekete hajú egyik lábáról a másikra állt, nem tudta eldönteni hogy odamenjen vagy se. Mi volt egyáltalán az a hangos csattanás? Egy ember nem esik a földre ennyire hangosan.
Aztán feleszmélt hogy a nap folyamán valószínűleg senki nem fog már arra járni, és szerencsétlen személy akár meg is fagyhat éjszaka.

Végül Jisung erőt vett magán, és elindult, minden egyes lépésnél egyre idegesebben. Viszont mégis, az alak furcsán ismerős volt. Mintha már látta volna valahol ugyanazt a kabátot... egy próbán egy fiún aki vele akart táncolni...

- Hyunjin... - suttogta döbbenten ahogy meglátta az ismerős szőke hajú fiút. Aggódva hajolt le, és óvatosan a hátára fordította és az arcához érve rájött hogy annak ellenére hogy szét van fagyva, valószínűleg lázas is.
- Hyunjin! - Jisung elkezdte rázni a fiú testét, amikor rájött hogy egyáltalán nincs magánál. Aztán észrevette a telefont a földön, és csodálkozva vette kézbe. A térkép alkalmazás volt megnyitva, azon belül is egy elég távoli pontja a városnak volt beírva. A fekete hajú nem tudta hogy ott lakik e az idősebb vagy sem, de nem tudta hogy mit kezdhetne vele. Annyit azért megtett, hogy a fejére tette a saját sapkáját, és a jéghideg kezeire ráhúzta a kabátja ujját.

Mivel percekig tartó gondolkodás után sem jött rá hogy mit tegyen vele, felhívta Felixet.

[ Felix ; Jisung ]

- Hé Sungie, mi a helyzet?

- Lix, iszonyatosan rossz dologba keveredtem! Vagyis, igazából csak megtaláltam, de nem hagyhatom itt!

- Te jó ég, mi történt?

- Most jöttem ki táncról, és láttam egy alakot a földön. Hyunjin az. Szét van fagyva, és szerintem lázas is. Volt itt mellette egy telefon is, ahol volt egy helyszín beírva, de nem tudom hogy ott lakik e, vagy mi?

- Mit ír ott?

- Solmae 29

- Ott lakik

- Honnan tudod?

- Hallottam ezt azt a folyosón. Neked sem ártana odafigyelni néha.

- Oké oké! Akkor megpróbálom hazavinni. Kösz a segítséget Lix!

Egy sóhaj után pedig újra megmozdította a földön elterült gyenge testet, és a hátára véve, a lábainál fogva indult el, néha meg meg állva, hogy a térképre pillantson.

Azonban fogalma sem volt arról hogy Hyunjin magánál volt, és hallott. Millió hangot.

;; Step out of them voices~
Amúgy remélem elolvassa ezt a részt az akihez íródott, és remélem mindenki másnak is tetszik! :D ;;