Hyunjin rettenetesen kétségbeesett volt, amikor meglátta a naplóját Jisung kezében. Az első gondolata az volt, hogy biztos elolvasta, ezért hálás volt, hogy egyszer sem írta le a személy nevét. Sőt, nem csak az övét, hanem senki másét sem. Viszont muszáj volt valahogy visszaszereznie, de ha azt mondaná, hogy tudja hogy kié, a fiú valószínűleg megkérdezné hogy ki a tulajdonosa, erre pedig nem tudna mit felelni. Valamit azonban muszáj volt tennie az ügy érdekében, még mielőtt túl mélyre ásna a naplóban, és az érzései között egyaránt. Néhány perc után sikerült feltennie a mindent megváltó kérdést:

- Hol szerezted azt a füzetet?

- Ezt? A második emeleten találtam, az ablak alatt. Miért, tudod hogy kié? - Jisung hirtelen feltűnő érdeklődést mutatott iránta, és úgy nézett a szőkére, mint még sohasem. Hyunjin tudta hogy nem neki szól, mégis boldog lett ettől az apró reakciótól is.
- N-nem, nem tudom hogy kié, de láttam már valahol.
- Hol?
- Arra sajnos nem emlékszem. - rázta meg a fejét, mire Jisung csalódottan tért vissza a füzethez, és újra fellapozta, hasztalanul.

- Egyébként is, miért érdekel annyira hogy kié a napló? - harapott bele a szendvicsébe Jeongin, miközben barátja felé fordult.
- Érdekes dolgokat ír benne. Azontúl hogy szeretném visszaadni a tulajdonosának, őt magát is szívesen megismerném. De semmi nyomot nem találok, ami felé vezetne.
- Nagyobb érdeklődést mutatsz egy füzet felé, mint felénk! Jó kis barátunk van, nemde Jeongin? - játszotta a sértődöttet Felix, de széles mosolya elárulta hogy nem gondolja komolyan.

Hyunjin határtalanul boldog volt. Jisung megismerné őt! Igaz, fogalma sincs hogy ő az, de akkor is megismerné. Még sosem volt ennyire boldog semmi miatt sem az iskola falai között, ami a körülötte ülőknek is feltűnt. Jeongin meg is kérdezte, hogy mi az oka a hirtelen örömének, de a szőke lerázta azzal, hogy eszébe jutott hogy következő nap érkezik egy ritkán látott rokona.

A nap hátralévő része eseménytelen volt, mindkét fél oldaláról, azt leszámítva, hogy Jisung egész nap Seungmin miatt idegeskedett. A magasabbal már korábban megbeszélték hogy aznap délután lesz az első próbájuk, azonban a fiú egész nap mogorva és szótlan volt, ezért Jisung többször is gondolkodott rajta, hogy lemondja, de nem tudta rávenni magát hogy megszólítsa, ezért csak messziről követte figyelemmel.

Az iskola végeztével, Jisung odalépett és egy mély levegő után a következőt kérdezte:
- Akkor ma délután próba?
- Felőlem. - Seungmin egy pillantásra sem méltatta, miközben a táskájába dobálta a könyveit.
- Csak úgy tűnt hogy ma nincs jó kedved, és ha gondolod, áttehetjük más-
- Jó lesz ma. Várj meg a terem előtt. - felelte, továbbra is mogorván, így Jisungnak eszébe sem jutott ellenkezni.

Azonban amikor teljesen felöltözve, kabátban és sapkában megállt a terem előtt, Minho társaságába botlott.
- Na mi az, úgy döntöttél eszkimónak öltözöl? Még nincs február, messze van a farsang. - gúnyolódott a sötét hajú.
- Ha nem tűnt volna fel, december van. És hideg. - biccentett az ablak felé, amin keresztül látszottak a havas háztetők.
- De attól még nem kell úgy felöltözni, mintha szibériába készülnél.
- Most mit kötekedsz? Mit akarsz, hogy rövidnadrágban és napszemüveggel álljak itt? Neked sose jó semmi, amit már megszoktam, de belehalnál ha egyszer békén hagynál? - csóválta a fejét Jisung, akit kezdett egyre jobban idegesíteni volt barátja viselkedése.

Hyunjin és Seungmin egyszerre léptek ki a helyiségből, de míg az előbbi elindult a folyosón a kijárat felé, az utóbbi úgy nézett a barna hajúra, mintha magával az Istennel találkozna.

- Hogy bírod ennyi idióta között, Min? - vonta fel a szemöldökét Minho. Min. Jisung teljesen ledöbbent a becenevet hallva. Seungmin meg sem fordult a fejében, de ő Hyunjin barátja volt. A napló borítóján Hyunjin volt. Lehet hogy ő a tulajdonosa...?
- Ezt úgy mondod mintha te különb lennél. - Seungmin érzelemmentes arccal válaszolt.
-Most miért mondod ezt baby, én csak érdeklődtem, hogy hogyan kerülhet egy olyan elbűvölő személy, mint te, egy olyan emberi lény mellé, mint az. - biccentett Jisung felé, de neki ez már sok volt.

- Én is itt vagyok, de ez ne zavarjon! - csattant fel, azzal a döbbent Hyunjin mellett elhaladva meg sem állt a kijáratig. Minho szavaiban, amelyekkel őt illette, annyi emberiség sem volt, mint egy fatuskóban, és ez érthető okokból nagyon rosszul esett neki. A szakításuk óta Minho állandóan ott rúgott bele, ahol a legjobban fáj, mintha őt hibáztatná a történtek miatt. Jisung minden nap azt kívánta, bárcsak békén hagyná őt az idősebb, de ez egyszer sem történt meg.

Könnyei szinte ráfagytak az arcára, ahogy a fagyos szellő elsüvített mellette. Még mindig nagyon hideg volt, de ezúttal nem havazott, és a szél sem tépázta a fák kopasz ágait, ezzel megkímélve őket a fájdalomtól. Pont úgy, ahogy Minho ezt nem tette meg Jisunggal szemben.
Pár perc után Seungmin állt meg mellette, és az arcát fükrészte. Majd ő is előre fordult, és csak a lehelete látszott. Így álldogáltak egymás mellett, néma csendben, amíg a fiatalabb megszólalt.

- Megyünk akkor?
- Igen. - felelte a fekete hajú, a helyzethez képest nyugodt hangon, majd elindultak a félig fagyott úton, kavargó gondolatokkal.
- Minho mindig ilyen? - tette fel a kérdést Seungmin. Most már nem volt barátságtalan a hangja.
- Milyen?
- Hát, olyan... bunkó. - felelte kedvetlenül.
- Nem, nem hiszem. Velem pár héttel ezelőttig sose volt az. Aztán valószínűleg rájött hogy az az életcélja, hogy érzelmi roncsot csináljon belőlem; azóta állandóan beszól. - Jisung érzései, és ahogy előadta őket, ugyancsak elszomorították Seungmint.
- Szerintem ez egy kicsit durva vád. - próbálta védeni az idősebbet, bár fogalma sem volt hogy miért.

- Fogalmam sincs, de kérdezd meg tőle ha akarod, bár nem garantált hogy igazat mond. - vonta meg a vállát - Kedveled őt, ugye?
- Igazából nem tudom. Ötletem sincs hogy mit érzek. Érdekel, de közben ott van Hyunjin is. - Seungmin próbálta megfogalmazni az érzéseit, de ez nem nagyon sikerült neki.
- Mi van vele? - pislogott fel rá Jisung a sapkája alól.
- Hát ez az. Nem tudom. Már egy hete nem beszélünk, folyton kerül, és nem akar velem beszélni. Van egy olyan érzésem, hogy egy ideje tudja hogy Minho régóta érdekel, csak az a baj, hogy akkor még jártunk. Szerintem nagyon megbántottam, de mivel nem engedi hogy beszéljek vele, nem állítok biztosan semmit sem.

- Ez bonyolult. De miért mondod ezeket el nekem?
- Mert te nem tűnsz olyannak, aki össze vissza fecseg. - Seungmin zavarában elfordult - Már ha nem mondod el a szőke barátodnak.
- Nyugi, Felixnek nem mondom el, máskülönben az egész intézmény tudna róla. - mosolyodott el halványan.

Életében először érzett valami mást az utálaton kívül Hyunjin iránt.

;; Utólag is boldog karácsonyt, remélem hogy jól telt az ünnep, és szép ajándékokat kaptatok <3 ;;