- Hallottátok az új pletykát? - huppant le Felix az ebédlő asztalához, a barátai mellé.
- Nem Lix, általában te vagy az első aki megtud valamit. - forgatta a szemeit Jisung.
- Na márpedig ettől el fogtok ájulni! - mondta halkabban, de szemei még mindig izgatottan csillogtak, jelezve hogy valami roppant fontos dologról van szó.
- Na gyerünk, ájuljunk el, úgyse akartam bemenni kémiára. - jegyezte meg Jisung.
- Hyunjin és Seungmin szakítottak. - jelentette ki a szőke, olyan ünnepélyesen, mintha a lottót nyerte volna meg.

Jeongin ugyancsak megdöbbent a szavain, és azonnal kérdezgette, hogy honnan tudja, mi történt valójában, és a többi. Jisung azonban csak a szemeit forgatta, szokása szerint. Továbbra sem értette, hogy mi ez a nagy felhajtás Hwang Hyunjin körül. Az egy dolog, hogy jól néz ki, de ez még nem indok arra hogy egy egész tanítási intézmény rajongjon érte. Kivétel nélkül, még a tanárok és az igazgató is kedvelte és ismerte, kivéve azt a néhány embert, aki nem. Bár ez utóbbiból nem volt sok, Jisungnak jó oka volt rá, hogy közéjük tartozzon.

Idegesítette a fiú fellengző típusa, hogy minden lében kanál, hogy mindenhol ott az arca, hogy mindenki róla beszél, holott sok, jól kinéző diák volt még az iskolában. Mégis, valamiért ő lett a leghíresebb és az Egyetlen. Hiába mondta mindenki azt róla, hogy rendes és segítőkész, hogy megvédi a kisebbeket a zaklatástól, Jisung mindig úgy gondolta, hogy ezeket is csak azért teszi, mert jó fényben akarja feltüntetni magát.

Igaz ami igaz, az utóbbi időben nem is foglalkozott annyit vele, mert a barátjával való szakítása teljesen beárnyékolta a napjait. Igyekezett nem gondolni rá, és folyamatosan azt sulykolta magába, amit barátai mondtak neki; hogy jobb nélküle. Immár két hete, hogy Minho nem megy át hozzá minden délután, nem hagy neki kedves üzeneteket a padján, és nem érdeklődik mindig csillogó szemekkel afelől, hogy hogy telt a napja. Minho nélkül szokatlanul unalmasak és egyhangúak voltak a délutánjai; csak saját magát kerülgette a lakásában, és várta hogy belépjen az ajtón a ragyogó mosolyával. Pedig tudta hogy ez nem fog megtörténni többé.

Ennek ellenére azonban nem hívta át a barátait, mert nem akarta őket a saját problémájával terhelni, és kínosnak érezte az egész helyzetet, hiszen még soha sem beszélt velük efféle komoly dolgokról. Ezért hát, jobbnak látta kihagyni Jeongint és Felixet ebből, de így rettenetesen magányosnak érezte magát, és az volt az érzése, hogy egyre inkább süllyed az ismeretlen sötétségbe, ahonnan nem valószínű hogy ki tud mászni.

A napjai többsége tehát úgy telt, hogy megpróbálta átvészelni a napokat, és minden reggel úgy kelt fel, hogy most már jobb lesz, mert nem fog rá gondolni. Ez azonban nem egészen így történt, és bár egy része soha többé nem akarta látni, a másik része azért esedezett mindennap, hogy megpillantsa a folyosón. Ez a kettős érzés, és az, hogy a barátai előtt is folyton meg kellett játszania magát, egyre nehezebb volt, és sokszor érezte, hogy lassan összeroppan a rá nehezedő nyomás miatt, egyenlőre még bírta, bár fogalma sem volt arról hogy meddig.

Felix szavai után nem kezdett el rögtön Hyunjin ellen hadakozni; nem volt energiája hozzá. Egyszerűen csak arra gondolt, hogy most már a fiú is érzi, hogy milyen elviselni azt, hogy egy fontos ember már nincs melletted többé.

- Hahó! - Felix elhúzta a kezét az idősebb arca előtt, így Jisung feleszmélt, és csodálkozva nézett rá.
- Azt kérdeztem, hogy mikor lesz az első tánc órád? - tette fel a kérdést Jeongin újra.
- Ma délután. De nem igazán van kedvem hozzá... - motyogta.
- De el kell menned! Hiszen szeretsz táncolni! És mondtam hogy jót fog tenni neked! - rimánkodott a szőke.

Nos igen. Felix, amióta meglátta a hírdetést, azóta folyamatosan azt szajkózta a barátjának, hogy menjen el, mert addig is leköti magát valamivel, és még élvezi is majd, ráadásul szerezhet új barátokat. Jisung nem mondta neki, de nem igazán volt ínyére hogy barátkozzon, mivel nehezen kommunikált az emberekkel, és nem szerette volna egy csapat idegennel tölteni a délutánjait. Azon a napon többször is elgondolkodott rajta, hogy lemondja e, vagy se, de barátai unszolására beleegyezett, bár akkor még fogalma sem volt róla, hogy ezzel mit indít el.

Már megszólalt a csengő, mire Jisung is felállt az asztaltól, és a nem kicsit utált kémia terem felé vette az irányt, azon gondolkodva, hogy hogyan kelthetné a legjobb benyomást a délutáni tánc órán, amikor szokatlan dolgot vett észre.
Az egyik ablak alatt, egy egészen különös füzetre lett figyelmes, ezért közelebb ment és fölvette. A füzet fehér tetejére a tulajdonosa valamit rajzolt, de ez nehezen kivehető volt. Jisung kinyitotta, hátha ebből rájön, hogy kié, de abban egészen szokatlan jegyzetet talált.

március 38

Ma újra láttam a folyosón, de nem hiszem hogy észrevett. Azt mondták a többiek, hogy nem kedvel, de azt nem tudják hogy miért. Ami azt illeti, én se tudom. Sose beszéltem még vele, így hát igazán elképzelésem sincs arról hogy miért nem kedvel. Talán tettem valamit ami neki nem tetszik? Valahogyan ki kellene derítenem, hogy miért utál. Bár ha nem ismerem, úgyse tudom megváltoztatni a véleményét. De próbálkozni lehet...

Név nem szerepelt a naplón, de Jisung ahogy végiglapozta, rájött hogy az egész tele van olyan furcsa dátumokkal, mint február 47, december 64 és január 55. Pár perc gondolkodás után eltette a táskájába, és elhatározta, hogy ha hazaért jobban megnézi.

Ugyanezekben a percekben egy elveszett lélek kétségbeesetten kereste a naplót.

;; Nos, itt is volnék a híres első résszel, ami - meglepő módon - megint nem olyan lett, mint amilyenre akartam, de ennél jobb úgyse lesz, úgyhogy nem húzom tovább a 'megjelenést'. Fontosnak tartom megjegyezni még, hogy nem lesznek egyforma hosszúak a részek - ez a mostani 870 szó, de előfordulhat ennél több vagy kevesebb is.
Remélem tetszett a rész <3 ;;