Lexikális tudásom a képzeletem alamizsnája.

Elolvas, megért, elképzel.

Mintha csak emlék lenne.

Amit elképzelsz sose fog megtörténni.

Buta, naiv, karakterhűtlen és lelketlen a teremtményed.

Gondolni rosszra, hogy akaratom szerint legyen ?

Ki tudna így kifogni a Sorson, azon  ravasz kurafin ?

Tapasztalathiányom aranykalitkába zár.

Se ki se be.

Se szét se össze.

Éjszakánként lelki szemeim függőként matatnak agyamban.

Hol van benned a drog ?

Esznek.
Szavakat.
Hangokat.
Képeket.
Szürkeállományomat.

Önkényesen álmatlanná tettem magam.
Csak, hogy az illuzió éljen.
Álszent béke, a naiv jővő hátba szúr.

Elvérzek a valóvilág metsző pengélyén.

Várok. Tett nélkül.
Hallok. Zajos.
Nézek.

Kék monitor fénye nyálkahártyámat bántja.

Erekkel hímzett szem gyógyszert iszik.

A kétségbeesés mélytorokra megy.

Testnedvekkel kevert remény eufóriája akár egy orgazmus.

Reményem éltet és öl, a hiányérzet dögkeselyűje a vállamon ül.

Karantén festi falamra az ördögöt, hegyes fogak nyoma torkomon maradt.

Kiszívtál te fasz.

Vörös ujjak a falamon jártak.

Bűnőmet minden nap megmutatod.

Szeretem elkövetni, hisz csak egy tanúm van. Önmagam tükre.

Szemtől szembe, szemmel verve, mosollyal az arcon súlytok le.

Egy
két
há'

Pokolra jutsz.

Soha.

Hisz nincs is Pokol.

A szörnyek köztünk járnak.

Jó helyen vagyok.

Négy fal között.

Saját magamat felemésztve.

Édes vagyok.

2020. áprl.17.