𝓛𝓲𝓵𝔂 𝓝𝓪𝓿𝓪𝓻𝓻𝓸

Egy olyan sráccal sétálok vissza a Hotelbe, akit jóformán nem is ismerek. Tudok róla egy-két dolgot, de azokkal a kis információkkal nem igazán tudom kiismerni. Nem ismerem, mégis nyíltan kimondtam, hogy legszívesebben nem lennék itt. Otthon akarok lenni a szüleimmel és a testvéreimmel, mert augusztus utolsó hetén repülök ki a családi fészekből - anya fogalmazott így - és csoda lesz, hogyha a szünetekbe haza tudok majd utazni. Nagyon fontosak nekem, nehéz is volt meglépni azt, hogy ne Spanyolországon belüli egyetemeket keressek, de ez volt az egyetlen olyan egyetem, ami mindenhogy megfelelt a kritériumaimnak. Elakarom érni az álmaimat és ha ahhoz az kell, hogy a szeretett országom hátrahagyjam, akkor megteszem.

- Fura vagy. - a gondolatmenetemből a fiú hangja rántott vissza a valóságba és érdeklődve fordítottam a fejem felé. - Mielőtt félreértenéd nem rossz értelemben! Csak érdekes, hogy itt vagy ezen a csodás tengerparti horvát városban és mégsem vagy oda-vissza, mint mások.

- Ezt be lehet tudni annak, hogy Spanyolországban nőttem fel és sokat jártunk a partra fürdeni. Igaz másabb, mint egy horvát part, de víz-víz, nekem igazából egyremegy. - piszkáltam a jobb kezemen lévő fekete gyöngyös karkötőmnek a medálját, mert kicsit zavarba jöttem a fiú kijelentésétől.

- Igazából értem mire gondolsz, mert Anglia elég esős és akármennyire szeretem mégse szívesen mennék egy olyan helyre, ahol hasonló az időjárás. Hangulatos és szeretem is az eső illatát, de néha jobb kiszakadni abból a közegből és ellátogatni például egy ilyen helyre, ahol szintén van eső, de sokkal jobban süt itt a nap. - teljesen azonosulni tudtam a fiú minden egyes szavávak, mert hiába mondogatom azt, hogy a családom miatt maradtam volna otthon - ami még mindig igaz - de ott volt a másik érv is, hogy otthon is minden adott nyáron. A tengerpart, az erősen tűző napsugarak, szóval nem is kellett volna repülőre szállnunk, elég lett volna csak Fia autója és jogosítványa és a járműbe pattanva 1-2 óra kocsikázás után a hazai partunknál lettünk volna.

- Végre valaki aki megért engem. - megfontolatlanul kúsznak ki a szavak a számon, mire a fiú ajkai mégjobban görbültek felfelé.

- Ettől függetlenül, hogy nem akarsz itt lenni, ami jogos is, azért próbáld jól érezni magad, mert nem mindig adódik ilyen lehetőséged és ahogy említetted a barátnőid nagyon be vannak zsongva, így ne rontsd el a kedvüket, mert csak jót akarhatnak neked is, hogy elhurcoltak magukkal. - az utolsó mondatnál elnevettem magam, mert tényleg úgy éreztem, mintha egy rab lennék, akit épp egy másik országban lévő börtönbe szállítanák át.

- Mi olyan vicces? - mostmár velem együtt nevett ő is, pedig aztán ő nem lát a fejembe - elméletileg - mégis úgy nevettünk, mintha valamelyikünk egy jó poént sütött volna el.

Mikor csillapodtak a kedélyek és nem fuldokolva nevettünk, akkor nagyjából elmondtam neki mire gondoltam, ami miatt újra dőlöngélve és nevetve sétáltunk egymás mellett.

- Téged egyébként hogy fújt erre a szél? - ha már ő megtudta nagyvonalakban az ittlétem okát, akkor szerintem nekem is meg szabad kérdeznem.

- Kipihenjük a munka által felgyülemlő stresszt. - válaszolta röviden, amiért elsőnek furcsán méregettem, majd lazítottam a vonásaimon és elengedtem az egészet. Lehet tényleg ennyiről van szó, nincs semmilyen háttér történet, szimplán csak a baráti társaságával tölti a szabadságát, ami teljesen okés.

- A könyvvel, amit tőlem lenyúltál hogy haladsz? - jutott eszembe ez a spontán kérdés.

- Még nagyon az elején járok, de bevallom a találkozásuk után kezdett kicsit izgalmassá válni.

- Én mondtam, hogy előítéletes vagy vele! - játékosan a fiú vállára csaptam, aki kicsit meglepetten nézett rám, majd egy széles mosoly jelent meg az arcán és egy teljesen idegen érzés járta végig a testem. Olyan volt, mint mikor tesin a kosárlabda megráz és utána egy rosszabb fajta borzongás megy végig rajtad. Ez is olyan volt, annyi különbséggel, hogy ez nem az a rosszfajta volt, kifejezetten a jó.
A fejemet enyhén megráztam, hogy kiverjem ezeket a gondolatokat a fejemből, nem szabad ilyenekkel foglalkoznom. Alig egy hónap és belelendülök az egyetembe, ami előreláthatólag nem lesz ám egy könnyű menet.

A Hotel előtt mind a ketten ösztönösen álltunk meg és mint akiknek földhöz ragadt volna a lábuk nem mentünk sehova. Nem igazán beszélgettünk, mégis olyan felszabadultnak éreztem magam Lando mellett. Életemben nem találkoztam még ilyen sráccal, aki ilyen rövid időn belül, ilyen hatással tud rám lenni.

- Az instagram nevedet elkérhetném? A telefonszámodat automatikusan nem is próbálom megszerezni. - adjam meg neki az igazi közösségi oldalam nevét, ezzel felfedve a féltett vezetéknevem vagy találjak ki mást? Biztos van valami, amivel el tudnánk kerülni.

- Mi lenne, hogyha csinálnánk mindketten egy másik fiókot és ott beszélnénk? - hirtelen ez jutott eszembe. A fiú szemeibe néztem, amik most elég értetlenül néztek rám, később mégis beleegyezett a brit fiú.

Leültünk a szálloda mellett egy közeli padra, majd mindketten elővettük a telefonunkat - ami pontosan ugyanolyan volt, csak a tokunk volt más - és belépve az instagrakra a brit fiúval az új fiók létrehozására nyomtunk.

𝓛𝓪𝓷𝓭𝓸 𝓝𝓸𝓻𝓻𝓲𝓼

Furcsáltam a lány ötletét, hogy kitalálta ezt a csináljunk egy teljesen másik fiókot, hogy ott el tudjuk érni a másikat, de egy kis mérlegelés után kívánni sem tudtam volna jobb ötletet. Amikor feltettem a kérdést a lánynak, akkor eszembe sem jutott, hogy lelepleződne ki is vagyok. Nem ismer, nem tudja mivel foglalkozom és ő nem a Forma 1-es pilótát látja bennem, hanem Landót, aki ugyanolyan ember, mint mindenki más és így is van jól, hogy nem tud a másik oldalamról még.

- Kész vagyok. - nézett fel a telefonjából és felém mutatta, hogy rá tudjak keresni az újonnan készített profiljára.

Lilylive

- Mi ez a név? - kérdeztem nevetve tőle, amiért szúrós tekintettel nézett rám.

- Ezt úgy mondod, mintha a Landoland sokkal jobb lenne. - pocsék voltam név ötletekben, ezért is voltam fent mindenhogy a saját nevemen. Nem csak azért, hogy a sportom miatt könnyebben találjanak, mert a biómba se tudtam semmilyen frappáns nevet kitalálni és meg is nyugodtam, hogy a lány sem volt valami túl kreatív.

- Mindkettőnknek pocsék lett az instagram neve, de a célra megfelel. - elfogadtuk egymás követési kérését, mert megbeszéltük, hogy privátra állítjuk - vagyis ezt én javasoltam - mert ha a fanok valahogy rábukkanánnak erre a fiókra, mert azt hinnék, hogy egy fanoldal tuti özönlenének a követők, ezt pedig el akartam kerülni.

Elsőnek a lány állt fel a padról, én pedig követtem őt és együtt indultunk vissza a mellettünk lévő hatalmas szállodába.

- Hanyadikra mész? - néztem rá mikor megnyomtam a lift gombját.

- Harmadikra, te?

- Az én szobám a negyediken van. Micsoda egybeesések, hogy ilyen közel vagyunk mindig egymáshoz. - a lift ajtaja kinyitódott és egyszerre léptünk be, ami miatt a karunk súrolta a másikét.
Eddig is éreztem valami különlegeset a lány íránt, de teljesen más érzéseket - ilyet még nem éreztem - váltott ki belőlem.

A szobámba visszaérve egyből elterültem az ágyon és csendben bámultam a fehérre festet plafont amíg a telefonom nem kezdett el az éjjeli szekrényemen csörögni.

- Szia Carlos! - köszöntem a spanyol csapattársamnak, aki valószínűleg nem igazán lehetett a helyzet magaslatán hajnal 2 körül és fogadni mernék arra, hogy a többiek sincsenek.

- Merre vagy kölyök? Lehúztad magad a Wc-n?

- Nem igazán volt kedvem maradni. - nem tettem hozzá, de a lány miatt nem akartam maradni. Láttam ahogyan fel-alá járkál, mintha a barátnőit kereste volna, akiket nem talált meg, így inkább elindult a kijárat felé. Kaptam az alkalmon és utána mentem.

- Reggel iszonyat másnaposak leszünk, így ha rendbe szedtük mindketten magunkat, akkor beavatsz mindenbe! - próbált szigorúnak tűnni, de az alkoholtól a spanyol épp az ellenkezőjét érte el.

- Beszélj a magad nevében! Kettőnk közül te leszel csak másnapos, mert én alig ittam valamit.

- Akármi lesz reggel vagy délután, akkor is beszélni fogunk. - válaszolni nem volt időm, mert egyből kinyomott.

Az éjjeliszekrényre visszahelyeztem a telefonom és a bőröndömhöz sétálva kivettem egy tiszta boxert és a fürdőszobába indultam, hogy le tudjak zuhanyozni.
Az izzadt ruháimat levettem magamról és a langyos zuhany alá beállva gondolkoztam el a tegnapi napom. Annyi minden történt, hogy azt sem tudom Carlosnak hogy mondjam el. Egyáltalán jó ötlet egyből beavatni őt? Nem is biztos, hogy bármi is lehet ebből.

Frissen zuhanyozva és fogatmosva feküdtem be a puha szállodai ágyamba és ismét gondolkozni kezdtem.

Tegyem meg vagy ne?

Hirtelen a töltőre rakott telefonomért nyúltam és belépve a lány miatt létrehozott instagram fiókomba mentem rá a lány oldalára és egyből az üzenet gombra kattintva írtam a lánynak.

Jó éjszakát! <3

A képernyőmet addig néztek, míg el nem sötétült. Biztos már alszik, azért nem ír, ami teljesen érthető. Látszott is rajta egy kicsit, hogy kezd álmos lenni és eddig én is annak éreztem magam, de ahogy elküldtem az üzenetet a lánynak, mintha a szervezetem nem is ismerné az álmosság fogalmát.

Muszáj lesz lepihennem, mert Jonnak, az edzőmnek megigértem, hogy a nyaralástól függetlenül fogok edzeni és nem punnyadok el a 3 hét alatt, mert ha észreveszi rajtam bármi jelét, akkor biztos nem fog kímélni az otthoni edzéseken.

A telefonom pittyegett egyet és ahogy megpillantottam az üzenet küldő nevét, hatalmas mosollyal nyitottam meg az üzenetet.

Jó éjszakát! <3

°°°

Sziasztok!
Remélem tetszett mindenkinek a rész! 💗💗

Mi a véleményetek Lilyről és Landóról, hogy kezdenek egymáshoz közelebb kerülni? Jó ötlet volt ez az új instagram készítés? Szerintetek a lány miért találta ki? Lando el fogja mondani Carlosnak a Lilyvel történteket?

Legyen mindenkinek további csodás napja! 💗💗

°°°

—V