𝓛𝓲𝓵𝔂 𝓝𝓪𝓿𝓪𝓻𝓻𝓸

Biztos jó ötlet? Csak egy idegen és elég késő is van, hogy egy idegen sráccal elmenjek csak úgy akármerre, a végén még teljesen máshol kötnék ki, azt sem tudnám merre vagyok. Sajnos rossz szokásom közé tartozik, hogy túlságosan túl gondolok mindent, de ebben az esetben ki ne kezdene el mérlegelni?

Menjek a fiúval? Ha igen, akkor a lányoknak mit mondjak? Nem érzem jól magam, görcsöl a hasam? Melyik kifogás lenne a leghihetőbb? A m másik opció pedig az, hogy nemet mondok az előttem álló fiúnak és csatlakozom a barátnőimhez, mintha mi sem történt volna és bulizok velük tovább.
Hisz' itt van az első adandó ok, hogy lelépjek, de mégis habozok mit is kéne tennem. A lányokat csak úgy nem hagyhatom itt, de egyből kíváncsiak lennének a lelépésem okára, nekem pedig mostmár nem lenne gyomrom a szemükbe hazudni. El kéne mondani nekik, hogy egy fiú van a láthatáron. Teljesen tanácstalannak érzem magam ez ügyben, így talán most fogom meghozni életem legrosszabb döntését.

- Inkább visszamegyek a barátnőimhez, ha nem probléma. - mosolyogtam a fiúra és közben a hátam mögé mutogattam. Lando arcára néztem, akinek szinte semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Mosolygott, de nem úgy, mint ahogy az emberek szoktak. Lehet ez egy kicsit erőltetett mosoly?

- Ugyan, semmi baj! - tette zsebre mind a két kezét. - Talán majd akkor, hogyha elolvastam teljesen a könyvet. - most egy teljesen másfajta mosoly jelent meg a fiú arcán, ami mostmár tényleg őszintének tűnt.

- Azért még haragszom, hogy elvitted! - néztem szúros szemmel Landóra, aki csak elnevette magát.

- Ahogy kiolvastam vissza is fog hozzád kerülni kedves Lily! - hangsúlyozta ki a keresztnevemet én pedig csak egy fejrázással reagáltam. Élvezi, hogy ezt a kis alkunkat ő nyerte, ő aratta le a babérokat és szerezte meg a nevemet - amit én oda is adtam neki - simán bekamuzhattam volna neki egy teljesen másik nevet, amihez ugyan semmi közöm, én mégis inkább az igazságot választottam annak ellenére, hogy ezzel hatalmas bajba is keverhetem magam. A srác nem tűnik egyáltalán izomagynak - ettől függetlenül erősebb, mint én - mégis bennem van az a félsz, hogy bármi történik nem tudnék elmenekülni.

- Jössz nekem egy könyvvel!

- Igazán? Rendben van, én betartom az ígéretem nem úgy, mint egyesek! - nem mondta bántón, de mégis érződött egy cseppnyi szemrehányás nekem pedig a szemeim golf labda méretűre nőhettek.

- Már elnézést! De egy lány vagyok a 21.században szóval ne lepődj meg, hogyha nem szívesen megyek el egy vadidegen sráccal majdnem éjfélkor sétálgatni!

- Nem terveztelek megerőszakolni és minden ilyesmi. Elég undorító dolognak tartom és nem fogom szembeköpni magam azzal, hogy mégis megteszem egy körülbelül velem egy idős lánnyal! Van két lány testvérem és tudom, hogy nagyon kiakadnék, ha velük történne hasonló, szóval megígérhetem bármi történik a farkamat a helyén fogom tartani. - amilyen mérgesnek volt a kis kifakadása elején, annyira le tudott nyugodni a végére, én pedig megszeppenve néztem a fiúra, akiről bebizonyosodott, hogy brit akcentussal rendelkezik, így nem nehéz levonni a következtetést, hogy az Egyesült Királyságból származik.

- A szüleim azt tanították, hogy jobb félni, mint megijedni. - mivel én vagyok az egyetlen lány gyerekük, így olyan voltam nekik, mintha egy hímes tojás lennék, akit mindentől és mindenkitől meg kell óvni nehogy valami bajom essen.

- Ez teljesen igaz, a szüleim is mindig ezt mondogatják a húgaimnak. - a hátsó zsebemben pihenő telefonom elkezdett rezegni, így gyorsan előkaptam, hogy felvegyem, de amint lehetőségem lett rá a rezgés abbamaradt.

Carmen hívott, így gondolkozás nélkül kezdtem el csörgetni a lányt, aki nem vette fel.

- Mennem kell! - gyorsan hátatfordítottam a fiúnak, majd a tömegen átverekedve magam indultam vissza oda, ahonnan eljöttem, de a lányok sehol sem voltak. Végighívtam őket, de mind a négyüknél hangpostára kapcsolt.

- Nem hiszem el! - mérgelődtem magamba - vagyis azt hittem - de páran felémkapták  a tekintetük, ami egyértelműen a tudtomra adta, hogy ezt hangosan kimondtam.

Lemondóan elraktam a telefonomat és a kijárat felé igyekeztem. Nem találom a barátnőimet, nem is biztos, hogy önmagam meg tudnám őket találni ezen a hatalmas helyen, így értelmét nem találtam a maradásomnak.

Hogy bánom azt, hogy nemet mondtam a fiúnak ez előbb? Őszintén magam sem tudom. Talán az eszem helyett a szívemre kellett volna hallgatnom és elmenni vele most? Tényleg nem tűnik egy olyan srácnak, mint aki bármiféle erőszakot alkalmazna bárkin, főleg a lányokon a nemrég említett húgai miatt. Viszont ezen kár rágódni, elmúlt, lehet elszalasztottam ezt az esélyt, de mindennek oka van, okkal hallgattam inkább az eszemre, mint a szívemre.

A bejárattól nem messze megálltam és elővettem a telefonomat, hogy beírjam a GPS-be a szálloda nevét, ugyanis egy idegen országban, idegen városban voltam.

- Nem azt mondtad, hogy a barátnőidhez mész vissza? - annyira belemerültem abba, hogy mindegyik lánynak írtam egy sms-t, hogy a hangtól megugrottam és kicsit felsikítottam is.

- Mit keresel itt? - fordultam a brit fiú felé, aki az előbb rémísztett majdnem halálra.

- Ugyanazt, mint te. Lelépek. - válaszolta miközben elővette a telefonját és gyorsan gépelni kezdett. - Melyik Hotel fele mész? - nézett fel a telefonjából.

- Abba amelyik a központban van. Te?

- Micsoda véletlen, hogy pont ugyanazon a helyen szálltunk meg. - ült ki elégedett mosoly az arcára én pedig csak a szemem forgattam, miközben kicsit jót is derültem azon, hogy még egy Hotelben is lakunk ideiglenesen. Nincsenek véletlenek, mindennek oka van, nekem pedig ebbe bele kellene törődnöm és el kéne fogadnom, hogy nem tudom elkerülni az a közös vacsit vagy hasonló programot.

- Véletlenek nem léteznek! - szúrtam oda a fiúnak majd minden szó nélkül elindultam, Lando pedig egyből kapcsolt és jött utánam.
Kicsit örültem, hogy nem egyedül kell sétálnom egy ismeretlen helyen, mert bármi megtörténhet útközben.

𝓛𝓪𝓷𝓭𝓸 𝓝𝓸𝓻𝓻𝓲𝓼

Egymás mellett sétáltunk és őszintén meglepődtem, hogy nem utasította vissza a közös sétálást a Hotelig. Micsoda véletlen - ha ezt a mellettem sétáló lány hallaná - hogy ugyanazon a helyen szálltunk meg.

Az út első pár perce csendben telt, mindketten elmerültünk a gondolatainkban, de annyira felkeltette a figyelmem a lány, hogy nem veszíthetem el a lehetőséget - amiből lehet ez az egyetlen - azelől, hogy megismerjem. Nem tudom, hogy össze fogunk-e még futni, így elővettem a beszédesem énemet és a lány felé fordultam, aki belemerült a telefonján lévő GPS-be. Gondolom nem igazán lett volna ínyére - ahogy nekem sem - az, hogy eltévedjünk egy idegen helyen.

- Melyik országból jöttél? - nem kellett sok ész ahhoz, hogy megállapítsam nem az angol a lány anyanyelve. Néhol vétett egy-két hibát és érződött az akcentusa.

- Spanyolországból, gondolom te meg az Egyesült Királyságból. Mielőtt kérdeznéd az akcentusodból elég hamar ki lehetett következtetni. - megsem várta, hogy feltegyem neki a kérdést, ő egyből tudta mit is fogok következőleg kérdezni.

- Szép hely Spanyolország, párszor voltam már ott, leginkább Barcelona környékén, de mindig rabul tudott ejteni. - nem hízelgés céljából vagy azért mondtam volna, hogy bevágódjak a lánynál. Tényleg így volt, minden szavam igaz volt. A Forma 1-es téli tesztek kezdete előtt pár nappal korábban érkeztem és a családommal - akik szíves örömest kísértek el - bejártuk a környék legfőbb látványosságait. Ahogy lementek a teszt napok Carlosszal maradtunk egy kicsit és a nyüzsgő spanyol városból kiszakadva egy közeli település felé vettük az irányt, a hely neve pedig Terrassa. Nagyon szép és hangulatos kis település, a teszt után jó volt kikapcsolódni - mégha nem is volt olyan húzós, mint egy futam - előnyként szolgált, hogy a spanyol csapattársammal hamar összhangba kerültünk, így nem csak munkakapcsolat alakult ki közöttünk, hanem egy nagyon jó barátság is, ami megkönnyítette az egymáshoz való hozzáállásunkat a pályán.

Persze voltak szorosabb pillanataink, de ez nem ment a barátságunk rovására, mert mikor mindketten beültünk az autónkba, kizártuk azt, hogy ki van a pályán kívűl és megpróbáltunk minél pontosabban magunkra fókuszálni.

- Szívesebben lennék most otthon, mint itt. - egy halk sóhaj hagyta el a mellettém sétáló lányt, én meg érdeklődve fordítottam felé a fejemet. - Ősztől egyetemre fogok járni és a suli elég messze lesz családomtól, így az itt töltött 3 hét helyett inkább velük lennék otthon és élvezném ki az együtt töltött időt, de tudod hogy megy ez. 4 akaratos barátnő és csak azt veszed észre, hogy szenvedve, de mégis egy repülőn ülsz. - a végén egy halk nevetés hagyta el az ajkait, ami az enyémeket is arra kényszerítette, hogy mosolyra húzzam őket.
Nem tudom mitől lett ilyen felszabadult egyik pillanatról a másikra, de kifejezetten élveztem a vele töltött fél órás sétát.

°°°

Sziasztok!
Remélem elnyerte a tetszéseteket a rész annak ellenére, hogy nem lett annyira eseménydús! 💗

Szerintetek jól tette Lily, hogy elsőnek inkább a lányokhoz csatlakozott volna? Vajon merre fele mentek a lányok? Lando szerintetek miért akart olyan korán lelépni a buliról? Lilynek az őszintesége honnan jöhetett így elő?

Legyen mindenkinek csodás napja! 💗

°°°

—V