Minho unottan ül a többiekkel a pihenésre kijelölt szobában amikor is beront az egyik barátjuk.

-Minho gyere velem!- mondta Bangchan mire Minho felpattant és már ment is Chan után.

Tudta, hogy történt valami csak éppen azt nem, hogy mi. Sóhajtva mentek ki az épületből majd beültek az egyik rendőrautóba.

-Mi történt?- kérdezte Minho miközben a kissé ideges barátját nézte.

-Valami faszi megtámadott egy fiút és az zavar a legjobban, hogy Seungmin és a barátja abban az utcában bóklászolnak ahol épp történt a dolog!- markolta meg a kormányt.

-Mondtam már, hogy ne engedd el éjszaka sehová senkivel! Főleg nem azzal a bizonyos baráttal! Nem ez az első eset.- fogta a fejét majd már csak azon kapta magát, hogy Chan lefékez.

Azonnal kiszálltak az autóból és odasiettek a verekedő személyekhez. Pontosabban valaki vert valakit.

-Rendőrség, azonnal fejezze be!- kiáltotta el magát Minho mire a feketébe öltözött férfi és annak barátja befejeztek mindent.

Mielőtt menekülőre fogták volna a két rendőr elkapta őket és bilincsben végezték.

-Jézusom!- sietett oda Seungmin legjobb barátjához.

-Jól vagyok!- mosolyodott el halványan, de vérző hasa és különböző testrészei nem ezt bizonyította.

-Jól a faszt! Hányszor mondtam neked, hogy ne járkálj az utcán ilyenkor! Meg akarsz halni?- szorította kezét a legjobban verő testrészére miközben szinte már zokogott.

-Azt hiszem nem. Nem tudnálak itt hagyni téged!- mondta erőtlenül.

-Ne hagyj itt, kérlek!- törölte meg szabad kezével arcát majd a közelgő mentőautót nézte.

-Seungmin, mi történt?- kérdezte aggódva.

-Felhívott sírva én pedig utána mentem, de aztán megjelent az a két férfi és megtámadták őt. Lefogtak szóval nem tudtam semmit sem tenni én annyira félek!- zokogott fel a fiatal fiú miközben Jisungot nézte ahogy beteszik őt az autóba.

-Mennyire sérült meg?- kérdezte odasietve hozzájuk Minho.

-Seungmin semennyire...- nézett Minhora majd a zokogó párjára.

-Hasba szúrták őt, kétszer is. Ha nem jöttök időben a szemem láttára hal meg, mert elvágták volna a torkát! Agyon verték és....- nyelt egy nagyot majd a párjához bújt. -Hyung, ugye nem fog meghalni?- kérdezte zokogva.

-Biztos vagyok benne, hogy erős fiú! Minden a legnagyobb rendben lesz! Elkaptuk őket és már el is vitték a két férfit. Börtönben fognak megrohadni!- simogatta Seungmin fejét.

-Be kell mennem hozzá a kórházba!- mondta elszakadva párjától.

-Beviszünk, rendben?- segítette fel a földről majd biccentett Minhonak, hogy nyissa ki a kocsit.

A fiú így is tett majd beült a volán mögé és megvárta amíg Seungmin és Chan is beül. Egész úton Seungmin keserves zokogását lehetett hallani. Minho kíváncsi volt mégis is ki a legjobb barátja hiszen a fiú az összes barátját ismerte kivéve azt az egyet aki most kórházban van.

Amikor megérkeztek a kórházhoz Seungmin azonnal kiszállt és futó lépésekkel indult meg a bejárat felé. Minho és Chan alig tudták utol érni őt.

-Tudnak valamit Han Jisungról? Körülbelül 10 perce hozhatta be a mentő!- nézett a recepciós nőre aki gépére nézve már meg is tudta az információkat.

-Jelenleg a műtőben van! Sajnos ennyit tudok mondani!- nézett a síró fiúra.

Minho ijedten nézett Seungminra és amint odament hozzájuk rákérdezett.

-Az a Han Jisung aki alacsony pufi az arca és 19 éves? Szeptember 14.-én született és sokan hívják mókusnak?

Hangja kétségbeesettnek hangzott így Seungmin egyből bólintott egyet. Minho nyelt egy nagyot, lábai pedig felmondták a szolgálatot.

-Hé, Minho! Ismered őt?- segítette fel a földről mielőtt néhány nővér odaért volna hozzá.

-A volt párom akivel azért szakítottunk, mert nekem Szöulba, neki pedig Gimpoba kellett költöznie. Nem halhat meg!- sírt fel majd megölelte hyungját.

-Semmi baj Minho, nem fog meghalni! Erős fiú!- simogatta a narancssárga hajú barátját majd végül Seungmint is magához húzta.

Teltek múltak a percek és Channak két fiút kellett vígasztalnia egyszerre. Nem tudta, hogy Jisung aki Seungmin legjobb barátja, Minho exe hiszen a Lee fiú sose beszélt róla. Mindig lehangolt volt valami miatt, de sose mondott semmit sem pedig ez már így van azóta amióta Minho az őrsön dolgozik. 3 éve, hogy mindennap az unott vagy éppen a fájdalommal teli arcát kell, hogy nézze.

-Önök Han Jisung hozzátartozói?- kérdezte egy 40-es éveiben járó doktor.

-Igen! Ugye, életben van?- nézett rá félve a legfiatalabb.

-A műtét közben egyszer leállt a szíve, de igen. Életben van viszont a sérülései komolyak! Szerencsére a belsőszervei nem sérültek meg és az eltört bordája sem fúródott bele a tüdejébe. A jobb karja eltört, az arcán és a teste különböző pontjain nagyobb zúzódások vannak. Bizonyos idő után teljesen rendbe fog jönni! Ha szeretnének bemenni akkor egyesével!

-Köszönjük!- hajoltak meg miután a szoba számát is megtudták majd felálltak és elindultak.

Természetesen Seungmin volt az első aki bement a helyiségbe és leült az ágy melletti székre.

-Soha többet nem engedlek ki este!- nézte a sebesült fiút aki még kicsit kába volt.

Mivel tudta, hogy Minho is kint vár arra, hogy bemenjen így nem sokáig üldögélt.

-Van valaki aki szeretne téged látni!- mondta majd egy puszit nyomott a fiú homlokára.

-Ki az?- kérdezte Jisung már éberebben.

-Majd megtudod!- mosolyodott el és az elköszönés után kiment a szobából.

Minho kissé remegve nyitotta ki az ajtót majd Jisungot nézve csukta be azt. A kisebb amint meglátta volt párját könnybe lábadtak a szemei. Sírva fakadt ami eszméletlenül fájt neki. Az idősebb odasietett hozzá majd leült a székre és nyugtató szavakat suttogott miközben óvatosan simogatta karját.

-Legközelebb vigyázz magadra, kérlek!- nyúlt a fiú tincseihez majd fejét kezdte el simogatni.

-Hogy, hogy itt vagy?- kérdezte halkan hiszen még a beszéd is nehezére esett.

-Rendőrt hívtak, Chan hyunggal pedig elkellett fognunk a két férfit. Elhoztuk Seungmint és itt tudtam meg, hogy te vagy az aki megsérült!- könnyesedtek be a szemei.

-Most már jobban leszek!- motyogta majd lehunyta a szemeit hiszen nagyon fáradt volt.

-Holnap is bejövök, rendben?- kérdezte a zúzódásokkal tarkított arcát nézve.

-Rendben hyung!- mosolyodott el halványan majd álomba zuhant.

Minho egy apró puszit nyomott a fiú homlokára majd elhagyta a kórtermet.

-Elaludt!- mondta Minho majd megtörölte a szemeit.

-Szeretnél nálunk aludni? Nem lenne jó ilyen állapotban egyedül lenned!- ölelte magához barátját akit nagyon megviselt, hogy volt párja kit még mindig ugyanúgy szeret, kórházban van.

-Ha nem zavarok akkor igen!- mondta majd kissé letörten tolta el magától Chant.

[....]

-Minho, nyugodj meg kérlek!- simogatta karját hajnali 1-kor Seungmin.

-Nem tudok! Rossz volt őt úgy látni és nem hagy nyugodni a tudat, hogy bántották azt akit mindennél jobban szeretek. Ha nem kellett volna ide költöznöm akkor valószínűleg még mindig együtt lennénk és nem történt volna meg ez! Nem lenne kórházban, nem szúrták volna le őt, nem tört volna el a karja és a bordája,  nem lenne rajta ennyi zúzódás.

-Minho hyung! Tudom milyen mivel engem se hagy békén a tudat és az emlékek sem hiszen végig néztem. Rendbe fog jönni hiszen megműtötték és begipszelték a karját. Ne gondolj a rosszra csak is arra, hogy meg fog gyógyulni. - karolta át a síró idősebbet.

-Köszönöm Seungmin!- hajtotta fejét vállára majd megtörölte könnyes arcát.

-Ne köszönd!- nyújtott felé egy zsepkendőt.

Végül Seungmin visszakísérte a vendégszobába a fiút és lefeküdt mellé. Megvárta amíg az idősebb elalszik majd betakarta és kiment a szobából. Átment a Channal közös szobájukba majd lefeküdt a most már ébren lévő párjához.

-Hol voltál?- kérdezte Chan magához ölelve Seungmint.

-Megvígasztaltam Minho hyungot és megvártam amíg elalszik. Szegény nagyon ki van, de megtudom érteni. Én sem vagyok most a legjobb formában!- hajtotta fejét Chan mellkasára majd lehunyta a szemeit.

Párja azonnal Minnie haját kezdte simogatni ezzel is elfelejtettve vele a ma történteket.

[...]

Teltek a napok és Minho szabadságra ment. Nem volt képes úgy dolgozni, hogy tudta Jisung a kórházban tölti a napjait. 4. napja van kórházban és annyit javult az állapota, hogy nem esik nehezére a beszéd.

-Jó reggelt szépség!- ült le mellé a székre majd letette a telefonját a fehér éjjeliszekrényre.

-Jó reggelt hyung és ne hívj szépségnek, mert jelenleg meg sem közelítem a szépséget. - nézett rá majd kezét kissé megemelve tette az idősebb kézfejére.

-Te minden hogyan gyönyörű vagy! Még zúzódásokkal az arcodon is, bár örülnék neki ha nem lennének rajtad!- mosolyodott el szomorúan majd kezeikre nézett.

Jisung nem válaszolt csak összekulcsolta ujjaikat és úgy nézte Minho arcát.

-Sokat változtál!- mosolyodott el majd tekintetét az idősebb hajkoronájára vezette.

-És miben?- kérdezte kíváncsian most már a kisebb arcát figyelve.

-Sose akartad befesteni a hajad narancssárgára pedig én mondtam, hogy nagyon dögös lennél vele. Izmosabb lettél és helyesebb is bár mindig is az voltál. -sorolta majd kissé megszorította Minho kezét. -Aludtál te eleget?- kérdezte mire Minho megrázta a fejét.

-Nem tudtam aludni, mert aggódtam érted!- kezdte el simogatni a kisebb kisujját.

-Jól vagyok csak kicsit fáj még!

[...]

Jisung 1 hetet töltött a kórházban és abban az 1 hétben Minho végig vele volt. Ma lehet hazamenni így Minho jön érte kocsival.

-Jó reggelt szépségem!- nézett az ágyon ülő fiúra aki legszívesebben visszafeküdt volna.

-Jó reggelt hyung!- köszönt vissza mosolyogva.

Jisung és Minho boldogan hagyták el a kórházat. Az idősebb Seungmin mellet minden este elment a fiúhoz neki segíteni különböző dolgokban. Nem hagyta magára soha. Most is így történt.

-Maradj fekve!-mondta Minho amikor Jisung kiakart kelni az ágyból.

Jisung szomorúan figyelte az idősebbet majd egy halvány mosollyal az ajkain fogta meg a kezét és összekulcsolta ujjaikat. Nem szóltak egy szót sem az elmúlt 1 hétben a múltban történtekről. Mindketten úgy gondolták, hogy első Jisung felépülése.

-Na gyere, fürödj le!- vette óvatosan karjaiba a fiút majd megindult a fürdő felé.

Segített levetkőzni Jisungnak majd fürdeni is segített neki. Megtörölte majd felöltöztette és újra karjaiba kapva vitte vissza a szobába.

-Köszönöm hyung!- hajtotta fejét az idősebb vállára.

-Nem kell megköszönnöd!- simogatta meg a hátát majd az ágyra fektette. -Éhes vagy?- kérdezte majd leült mellé az ágyra.

-Nem!- válaszolt röviden.

-Hát akkor szerintem én megyek!- simogatta meg Jisung fejét aki szomorúan nézett rá.

-Aludj velem, kérlek! Ha velem vagy kevésbé figyelek a fájó karomra és a bordámra!- nézett rá boci szemekkel.

Minho nem ellenkezett hiszen hosszú idő után végre vele aludhatna. Mosolyogva puszilt homlokára majd közölte, hogy elmegy fürdeni.

-A szekrényben van még ruhád!- mondta majd betakarta magát.

Minho mosolyogva vette ki a szűkre melegítőt, a fekete pólót és a szintén fekete boxert. Nem is tudta, hogy itt maradtak a kisebbnél. Elment a fürdőbe majd gyorsan lefürdött. Amint végzett mindennel visszament a szobába ahol Jisung mellé feküdt. A kisebb mellkasára hajtotta a fejét és próbált kényelmes pózt találni magának.

-Kényelmesebb egy fokkal?- kérdezte haját piszkálgatva.

Jisung bólintott egyet majd lehunyta a szemeit. Jó éjszakát kívánt majd próbált elaludni.

-Jó éjszakát!- mosolyodott el majd ő is lehunyta a szemeit.

Másnap reggel Jisung a fájó karjára kelt fel. Nyöszörögve ült fel majd maga mellé nézett.

-Jó reggelt szépségem!- motyogta az idősebb majd ő is felült. -Hogy érzed magad?- tette combjára a kezét és úgy húzta magához közelebb.

Eddig sem tudta, hogy hol érjen hozzá hiszen a teste majdnem minden pontján van egy zúzódás vagy seb. A combja oldala és a feneke nem sérült, de nyilván nem fogja letapizni ha egyszer nincs közük egymáshoz.

-Neked is jó reggelt! Fáj a karom!- döntötte fejét Minho mellkasának majd kényelembe helyezte magát.

-Csinálok neked reggelit aztán pedig vedd be a gyógyszereidet!- simogatta meg fejét majd egy puszit nyomott rá.

-Rendben, de még maradjunk így, kérlek!- nézett rá boci szemekkel aminek sosem tudott ellenállni.

-Rendben, ha ezt szeretnéd akkor így maradunk!- mosolyodott el majd lehunyta a szemeit.

[...]

Teltek a hetek és a két fiú szinte már együtt lakott. Időközben Minhonak most már muszáj volt munkába mennie így esténként figyelt Jisungra már amikor nem aludtak. A fiatalabb állapota egyre jobban javult és már a varratokat is kiszedték a testéből. A baleset óta 2 teljes hónap telt el és már csak egyedül karja az amin rajta van a gipsz. Úgy döntött, hogy megfogja majd lepni az idősebbet ugyanis egy teljes hétig nem fogják látni egymást és Jisung ezen a héten fog menni a dokihoz aki majd leveszi róla a gipszet.

-Felkészültél?- kérdezte Seungmin egy nagy mosoly kíséretében.

-Igen, már alig várom, hogy levegyék!- fintorodott el hiszen ismét viszketett a karja a gipsz alatt.

A beszélgetés után 1 órával már javában zajlott a gipszlevétel. Jisung sóhajtva fogadta a szabad érzést majd amikor megkellett mosnia kezét az már kellemetlen volt számára.

-Nagyon rossz volt megmosni!- mondta fintorogva amin Seungmin csak kuncogott. -Holnap viszek Minho hyungnak ebédet és nagyon izgulok!- mosolyodott el az idősebb.

-Nem kell izgulnod! Tudod nagyon jól, hogy örülni fog neki és úgy megölelget mint még soha!- válaszolt mire Jisungnak akaratlanul is perverz emléke támadt.

-Szex közben elég szorosan ölel magához. Annál jobb érzés nincs is!- gondolt bele a történtekbe majd beharapta alsó ajkát.

-Ne a múlton gondolkodj!- bökte oldalba a fiút aki morcosan nézett rá.

-Nem tudok nem azon gondolkodni!- válaszolt halkan.

-Jisung, Minho hyung újra melletted van és látszik, hogy mennyire odáig van érted! Nekem elhiheted, hogy lesz még olyan jó szeretkezésben részed!- kacsintott egyet majd bement a lakásba ahová Jisung követte őt.

Chan otthon volt mivel szabadnapja van. Seungmin odament hozzá és ajkaira csókolt aztán pedig szorosan megölelte párját. Jisung is köszönt majd leült melléjük és elkényelmesedett. Végre úgy ahogyan ő akarta.

-Szabad vagyok!- emelte magasba a karját persze óvatosan.

-Ennek Minho is örülni fog holnap!- mosolyodott el Chan majd megölelte Sungiet is.

A másnap délután viszonylag hamar eltelt így Jisung boldogan indult meg a rendőrségre ahol már elég jól ismerték Minho miatt. Elindult a megfelelő irodába majd kopogott az ajtón. Amikor hallotta az engedélyt adó szócskát mosolyogva ment be majd becsukta az ajtót és megvárta amíg Minho felé fordul. Különösmód megengedett a kényelmes farmer így Jisung nyála majdnem kicsordult amikor látta Minhot az egyenruhájában.

-Jisung?- nézett rá meglepetten.

-Én volnék az!- mosolyodott el majd a gyógyult karját használva tette le az asztalra a szatyrot benne az étellel.

-Mégis mikor?- lépett hozzá közelebb azonnal amikor látta, hogy nincs rajta a gipsz.

-Meglepetés!- rázta meg kezeit majd mosolyogva fogadta Minho karjait dereka körül.

Saját karjaival átkarolta Minho nyakát majd továbbra is mosolyogva nézett Minho szemeibe. Az idősebbet már nem érdekelte tovább és gondolkodás nélkül tapadt a kisebb ajkaira aki viszonozta a csókját. Igaza volt Seungminnak abban, hogy Minho még mindig szereti és talán ezt ő maga is tudta viszont nem gondolta volna, hogy majd az irodájában fog történni a szakítás utáni  első csókuk.

-Szeretlek Jisungie!- simított végig oldalán.

-Én is szeretlek hyung!- piszkálta meg a haját majd levette a sapkáját és a fejére tette.

-Bevallom őszintén, tetszik amit látok!- mosolyodott el Minho majd a karjaiba kapta a kisebbet.

Minho bezárta az iroda ajtaját majd elindult a kisebb kanapéhoz. Nem akart egyenlőre még semmi komolyat és Jisung sem csak szerettek volna szórakozni egy kicsit. Minho a kanapéra ült amin Jisung gondolkodás nélkül döntötte el. A sötétkék inghez nyúlva kigombolta azt majd végül levette róla. Azóta sokkal jobb teste lett Minhonak. Nem mintha eddig nem lett volna az, de még vonzóbb lett Jisung számára.

Az inget mosolyogva kapta magára majd alsó ajkát beharapva csókolta meg Minhot aki formás fenekébe markolva húzta közelebb magához.

-Mr. Lee, hoztam önnek papírokat!- kopogtattak az ajtón mire morogva vált el Jisung ajkaitól.

-1 perc és nyitom!- mondta majd levette Jisungról a sapkát és felakasztotta a fogasra.

Jisung visszaadta neki az inget amit visszavett magára majd megigazította a nyakkendőjét is. Jisung is rendbeszedte magát és már be is engedte az ifjút a férfi.

-Szia Jisung!- köszönt neki a férfi. -Örülök, hogy jobban vagy!- mosolyodott el.

Jisung viszonozta a mosolyát majd Minhora nézett aki a papírokat kémlelte. A fiatalabb odament hozzá majd magához ölelve nézett fel az arcára.

-Mennem kell!- mondta szomorúan mire Minho rákapta a fejét.

-Holnap este megyek érted és nálam alszol, rendben?- simogatta meg a hátát majd egy apró puszit nyomott arcára.

-Rendben!- puszilt arcára majd elköszönt és már ment is.

Másnap este Jisung a kanapén ülve várta Minhot aki végül fél óra múlva meg is érkezett. Egy csókkal köszöntötték egymást majd végül Minho megfogta Jisung táskáját és kimentek a lakásból. A kocsiba ülve még váltottak pár rövid csókot majd elindultak Minho lakásához.

-Tudom, hogy lehetnék romantikusabb is, de nem tudok várni tovább szóval lennél újra a párom?- nézett rá majd újra az útra vezette tekintét miközben megfogta Jisung kezét.

-Leszek újra a párod, biztosúr!- mosolyodott el majd kuncogva fogadta a puszit a kézfején.

1 hónap múlva a pár bepótolt mindent amit nem tudtak abban a pár évben. Megtörtént jó párszor a szeretkezés is illetve egy jó pár randevún is voltak ketten.

-El vagyok kényesztetve!- kuncogta Jisung amikor végigmentek a hídon ahol egy csomó lakat foglalt helyett.

-De csak, mert szeretlek!- puszilt az arcára Minho majd megállt egy bizonyos helyen és elővett egy lakatot a zsebéből.

-Ezt csak is akkor tesszük fel ha válaszolsz egy kérdésemre. Nagyon szeretlek ezt te is tudod jól. Boldog vagyok amiért újra veled lehetek viszont nekem ez nem elég. Nem elég az, hogy a páromnak hívhatlak téged és az sem, hogy napokat alszol nálam. Szeretnék veled összeköltözni és a kérdésem pedig az lenne, hogy..

A lakatot eltette a zsebébe majd végül csendben maradt amíg kihúzott valamit a másik zsebéből. Féltérdre ereszkedve nyitotta ki a bordó kisdobozkát amiben egy gyönyörű gyűrű foglalt helyett. Az a gyűrű amit Jisung hetekkel ezelőtt nagyon nézett és szóvá tette, hogy a kezét majd azzal a gyűrűvel kérje meg.

-Hozzám jönnél?- tette fel a kérdést..

Jisung szemei könnyesek volt majd szipogva kezdett bólogatni majd végül hangosan kimondta, hogy igen. A körülöttük lévő emberek gratuláltak és tapsikoltak amikor igent mondott illetve megtörtént a csók is.

Jisung boldog volt és percekkel később is szipogott amikor a lakatot tették fel a rácsra. Minho felé fordulva borult a karjai közé újra miközben a gyönyörű gyűrűt nézte a bal kezén.

-Szeretlek!- szipogta belebújva a mellkasába.

-Én is szeretlek!- mosolyodott el majd összekulcsolta az ujjaikat.

VÉGE!