Azt akarom, hogy megöld őt.

Jisung fejében csak ezek a szavak ismétlődtek. Nem értette, hogy egy drogos fickó mégis hogyan tudna ártani édesapjának, de jelenleg csendben sétál a ház felé ahol az a bizonyos férfi lakik.

-Saját magát is megölhetné. Miért nekem kell végeznem a mocskos ügyeit?- motyogta az orra alatt majd amint megpillantotta a lakást nagyot sóhajtott.

Lassan körbenézett majd bemászott a kerítésen és a hátsókertbe sétált. Az ablakra pillantva látta, hogy égve van a villany így feltörte a hátsóbejáratot ahelyett, hogy az ablakon mászott volna be. A ház földszintjén sötétség honolt így bátrabban indult el a nappali irányába.

A tévé be volt kapcsolva, de a kanapén nem volt senki. A dohányzó asztalon kokainnal teli zacskók és fehér ujjlenyomatok voltak találhatók amire Jisung csak megforgatta a szemeit.

-Még mindig nem értem mit árthat egy drogos nyomorék!-morogta majd szemöldökeit felhúzva fordult meg és fegyvert rántott.

A fickó a falnak dőlve keresztbe tett kezekkel figyelte őt. Jisung szíve hevesen kezdett el verni hiszen a sötétségben elég ijesztő látványt nyújtott tekintve, hogy egyáltalán nem látta őt amikor bejött.

-Sunyi egy drogos vagy!- mondta az alacsony fiú miközben továbbra is a férfi fejére célzott.

-Meglehet!-lépett egyet előre így a televízió fénye megvilágította arcát.

-És dögös is!- nézte elismerően majd gondolkodás nélkül nyúlt szabad kezével hátra.

-Anyád! Bazdmeg, ez tökön markolt!- vinnyogta a háta mögött lévő aki leakarta ütni.

-Mi van ez a ház teli van drogosokkal?- kérdezte hátra nézve miközben elengedte a fickó heréit.

Az előtte álló megelégelte Jisung jelenlétét így egy hirtelen mozdulattal kirántotta a fegyvert a kezéből és megpróbálta leütni vele. Jisung gyorsabbnak bizonyult így a férfi kezét lefogva ütött térdével az alsó tájékára.

-Mi a fasz...beteg vagy?- fogott nemiszervére a férfi miközben összeesett.

-Kicsit!- guggolt le elé majd ujjait álla alá csúsztatva emelte fel fejét. -Bűn lenne megölni egy ilyen helyes férfit, nem?- kérdezte gonoszan mosolyogva. -Drogozd szét az agyad drágám! Még találkozunk!- kacsintott egyet majd pisztolyát megfogva indult el a bejárati ajtóhoz.

-Ki a fasz vagy te?- kérdezte nagy nehezen felállva a földről.

-Nem szokásom bemutatkozni!- válaszolt miközben hátrafordult. -Te pedig ne is próbálkozz!- mutatott fegyverével a lépcső irányába ahol a mondat hallatára megjelent egy magas szőke is.

Fejét rázva hagyta el a lakást majd fegyverét eltéve ment nyugodtan az utcákon míg haza nem érkezett.

-Többen vannak mint azt gondoltad!- mondta édesapjának a kanapéra vágódva. -Négyen biztos, hogy vannak és nem csodálkoznék ha akár többen is.- forgatta meg szemeit, hogy édesapja ennyit sem tudott ellenőrizni mielőtt elküldi.

-Nem érdekel hányan vannak! Csak azt a faszt kell megölnöd mielőtt tönkretesz mindent.- morogta idegesen az apa.

Jisung sóhajtva állt fel a kanapéról majd felment a szobájába és magára zárta az ajtót is, hogy véletlenül se tudja zavarni senki se.

-Nem volt elég, hogy már csak keresztapa lehetsz?- kérdezte a sötét szobába lépve miközben íróasztalához ment és a fiókot kinyitva belehelyezte pisztolyát.

-Ilyen jók a megérzéseid?- utalt arra, hogy azonnal tudta, hogy van valaki a szobájában.

-Jobbak mint gondolnád!- indult meg felé majd megállt előtte. -Mit akarsz?- kérdezte felnézve rá.

-Mondd meg az apádnak, hogy fejezze be különben tönkreteszem!-mondta nyugodtan karba tett kezekkel.

-Ki a fasz vagy te egyáltalán? Egy drogos társaság, hogy akarja tönkretenni az apámat aki egész Koreában a második legbefolyásosabb ember?- húzta fel bal szemöldökét kérdően.

-Hm..lássuk csak! Megcsalta az első számú feleségét és gyereket csinált egy másik nőnek. Ha ezt megtudja az édesanyád, azonnal egy senki lesz a Földön ugyanis az egész cégetek az anyádé. Apád csak vezeti és soha az életbe nem akarja, hogy bármiféle részesedésed legyen belőle. -sorolta miközben gonosz mosoly húzódott ajkaira.

Jisung kissé lesújtva nézte a férfit aki továbbra is fölényesen vigyorgott. Megakarta ölni a fickót aki előtte állt mégsem tehet semmit hiszen édesanyja itthon van és ha meghallanának bármit abból nagy baj lenne.

-Takarodj innen!- mutatott az ablakra ahol bejött a nem kívánt személy.

-Szomorú lehet a kis Hannie?-kérdezte miközben Jisung arcára simított.

-Vedd le rólam a mocskos kezed!- mondta idegesen miközben megfogta a férfi csuklóját.

-Járj egy kicsit utána a dolgoknak és gondolkodj!- vette le róla kezét majd elindult az ablak felé.

-Nem hiszek egy kokain őrült paranoiás seggfejnek!- szorította ökölbe kezeit.

-Soha életemben nem drogoztam szívem én csak árulom!- nevetett fel majd kimászott az ablakon.

Jisung idegesen ment az ablakhoz majd becsapta azt. Nem tudta, hogy higyjen egy idegennek vagy sem, de tudta, hogy nem véletlen akarta az apja, hogy eltegye láb alól. Íróasztala elé ülve oltotta fel a lámpáját majd füzetét elővéve rajzolgatni kezdett.

Hosszú idő óta ez az egyetlen ami letudja őt kötni és nem figyel semmi másra csak arra, hogy tökéletesen húzza meg a vonalakat. Ez a füzet a legféltetebb kincse és ha bárki hozzáér az halál fia.

Reggel arra ébredt, hogy anyja dörömböl az ajtaján. Álmosan emelte fel fejét majd nagy nehezen elindult az ajtóhoz és kinyitotta azt.

-Az apád egy utolsó féreg!- mondta dühösen miközben becsapta az ajtót.

Jisung értetlenül állt hiszen nem értette, hogy mi történt. Hirtelen hasított belé a tudat, hogy az a férfi minden bizonnyal elárulta az apját.

-Mi történt anya?- kérdezte a fel alá járkáló asszonyt.

-Megcsalt és van egy gyereke a nőtől aki már 3 éves! El kell utaznom Japánba az apámhoz, hogy eltudjam intézni ezt az egészet. Nem lesz többé ilyen befolyásos ez az utolsó féreg!- ült le fia ágyára idegesen miközben a fiúhoz beszélt.

Jisung nagy szemekkel figyelte anyját aki teljesen ki volt borulva. Jisung agyán átfutott a gondolat miszerint valóban igazat mondott a férfi.

-Ki mondta ezt?- kérdezte halkan miközben leült édesanyja mellé.

-Valami Lee Minho, de igazat mondott ugyanis képekkel is tudta bizonyítani!- válaszolt édesanyja.

-Azt mondta öljem meg!- mondta halkan összeszorítva szemeit.

-Tessék?

-Apa azt mondta, hogy öljem meg őt, de nem tettem csak elmentem a lakásukba. Mielőtt elaludtam volna azelőtt mondta el nekem, hogy azért kellett volna megölnöm, hogy ne tudja bemószerolni, mert nem akarja, hogy bármi részesedésem legyen a cégből. Nem gondoltam volna, hogy ez igaz!

Jisung halkan beszélt hiszen tudta, hogy édesanyja nagyon dühös lesz rá és lefogja szídni. Az anya csak nagyot sóhajtott majd fejét rázta és fia vállára tette kezét.

-Egyedül kell mennem Japánba szóval kérlek vigyázz magadra!- puszilt homlokára. -Mennem kell mielőtt hazaér az apád!- ölelte meg szorosan majd azonnal elsietett.

Jisung nagyokat pislogva figyelte anyja hűlt helyét és hosszú percekig csak bámult maga elé míg nem hangos ajtó csapódásra figyelt fel.

-Jisung!- ordította el magát mire felpattant az ágyról. -Meg kellett volna ölnöd! Semmi hasznom nincs belőled!- sietett fel a lépcsőn majd szobájába indult.

Amint megpillantotta a fiút megragadta a pólóját és lelökte a földre.

-Apa hagyd abba!- kiáltott rá miközben próbált felkelni a földről.

-Kis takony! Tönkrement az életem, mert nem voltál képes megölni egy nyomorékot. - emelte fel kezét majd megütötte Jisungot.

-Nem vagyok gyilkos!- mondta halkan miközben nagy levegőt vett.

-Nem érdekel! Hasztalan kis senkiházi vagy aki semmire sem képes.

Jisung apja teljesen kikelve magából ütötte a fiút aki összeszorított szemekkel tűrte azt hiszen gyenge volt az apjához képest. Nem tudta elhinni, hogy a férfi képes volt erre és rájött, hogy mindvégig csak a karriere számított neki.

-Remélem, hogy szenvedni fogsz!- köpött a földre majd a kulcsot kivéve a zárból kiment a szobából.

Bezárta az ajtót majd zsebre vágta azt. Jisung igyekezett nem sírni a fájdalomtól. Testének minden pontja fájt és egyszerűen nem tudott megmozdulni. Teltek a percek sőt az órák is amíg Jisung a földön feküdt szenvedve.

-Takarodj!-suttogta a férfinek aki megállt mellette.

-Nocsak!- guggolt le mellé nevetve.

-Azt mondtam, hogy takarodj!- mondta kissé hangosabban miközben nagy nehezen a hátára fordult.

Szemeit lehunyva harapott alsó ajkára, hogy ne ordítson fel fájdalmában majd nagy levegőt vett.

-Mi a fasz lett veled?- kérdezte felkapcsolva az éjjeli lámpát.

Minho nagy szemekkel figyelte Jisung sebes ajkát és vérző orrát illetve liluló arcát egyaránt.

-Ne bámulj! Minden miattad van, mert nem tudtad befogni a mocskos pofádat!- emelte fel a kezét nagy nehezen és megkapaszkodott az ágyban.

Minho óvatosan karjaiba kapta és az ágyra tette őt. Jisung felszisszent amikor a magasabb hozzáért, de legbelül mélyen hálás volt neki.

-Nem gondoltam volna, hogy agyon ver téged!- mondta az arcát nézve.

-Nem a faszt!- fordította el fejét, hogy ne tudja azt bámulni.

Minho bement a fürdőszobába és az elsősegély dobozt kezdte el keresni. Szinte azonnal megtalálta azt így visszament a szobába és leült Jisung ágyára. A dobozt kinyitva elővette a sebfertőtlenítőt és egy vattapamacsot is.

-Hagyj békén!- szólt rá dühösen amikor elkezdett közelíteni felé a fertőtlenítős pamaccsal.

-Ennyit hadd tegyek meg érted ha már az apád agyonvert miattam!- közelített felé újra majd óvatosan megtisztította a fiú sebeit.

Jisung csendben tűrte és lehunyta a szemeit is. Minho az összes sebét lefertőtlenítette arcán majd elpakolt és megindult az ablak felé.

Utoljára ránézett a fiúra aki már elaludt majd elhagyta a szobájat mit sem sejtve arról, hogy be van zárva.

Másnap egésznap feküdt az ágyon és szenvedett a fájdalomtól és az éhségtől egyaránt..Nem gondolta volna, hogy az apja éheztetni fogja őt és az, hogy semmi hangot nem hallott arra bátorította következtetni, hogy a lakásban is egyedül hagyta.

-Baszódj meg apa!- motyogta hasára fogva.

Hányingere volt és fájt a gyomra is olyannyira, hogy az összes fájdalmat elnyomta. 2 napja nem evett semmit és úgy érezte, hogy nem bírja tovább.

-Hali!- jelent meg Minho ismét.

Jisung nem válaszolt csak szenvedett az ágyon. Úgy gondolta, hogy ha megszólal az összes gyomorsav távozik belőle.

-Mi a baj?- ült le mellé az ágyra lábait lelógatva hiszen cipőben volt.

-Hozz nekem kaját!- fordult felé nagy nehezen. -Kérlek!- nézett rá könnyes szemekkel.

-Ennyire rossz a helyzet, hogy nem bírsz lemenni?- húzta el a száját és kissé bűntudata volt.

-Az apám bezárt ide és elment a házból is. Éheztet már 2 napja!- takarózott ki nagy nehezen.

-Nem soká jövök!- indult meg az ablakhoz.

A lakásba nem tudott bemenni hiszen az ajtók feltörésében sosem volt jó. Szinte már futva ment az egyik közeli étterembe ahol rendelt kaját Jisungnak és megkérte az eladót, hogy siessen.

Jisung 10 percet várt Minhora, de úgy tűnt neki mintha egy óra lett volna. Amint megpillantotta Minho próbált kikelni az ágyából, de nem sikerült neki.

-Nyugi van!- segített neki felülni majd ölébe tette a szatyrot.

-Gyűlöllek mindenkinél jobban, de nagyon köszönöm!- nézett a férfi szemeibe majd azonnal elkezdett enni.

-Azért lassabban!- szólalt meg halkan.

Így ment ez napokig és Minho mindennap vitt neki ételt amikor a fiú üzent neki. Jisung amint jobban érezte magát megtámadta Minhot és behúzott neki néhányat.
Úgy gondolta, hogy teljes mértékben megérdemelte amiért tönkrement az egész élete és jelenleg is bezárva tölti idejét.

-Szia Hyung!- köszönt neki az ágynak támaszkodva.

-Szia Jisung! Hogy vagy?- kérdezte miközben letette ágyára az ételt.

-Jobban, de még nehezen megy a járás!- válaszolt majd az ágy széléhez sétálva lassan ült le a matracra. -Te hogy vagy?- bontotta ki a fehér kis dobozkát.

-Most már nem fáj az orrom!- kuncogott fel majd levette a cipőit és lefeküdt Jisung mellé.

-Megérdemelted!- mondta mosolyogva majd elkezdett enni.

-Tudom!- támaszkodott meg karján miközben a fiút nézte.

Jisung eszméletlenül hálás volt az idősebbnek hiszen akárhányszor szólt, hogy éhes 10 perc múlva már mászott be az ablakon egy szatyorral a kezében. Beszélgetett vele és nem hagyta, hogy bármikor is unatkozzon.

-Hyung..mondhatok valamit?- kérdezte miközben félrette az üres ételdobozt.

-Persze!- ült fel, hogy kényelmesen tudja hallgatni nézni őt.

-Nagyon köszönöm, hogy mellettem vagy és nem hagyod, hogy szenvedjek vagy éppen belehaljak az éhségbe. Amennyire utáltalak most annyira kedvellek. Hálás vagyok érte bár ha te nem vagy akkor most nem lenne ez!

Minho halkan felnevetett majd végül lefeküdt és Jisungot is óvatosan maga mellé rántotta. A fiú meglepetten figyelte a narancssárga hajút aki mosolyogva figyelte szemeit. Jisung nem értett semmit sem így csak csak csendben várta, hogy mi lesz a férfi következő cselekedete.

Minho kikelt az ágyból majd bezárta az ablakot és visszabújt Jisung mellé. Betakarta magukat és kissé közelebb csúszott hozzá.

-Elbasztam a dolgokat mivel nem így és nem most kellett volna ezt elmondanom, de tudod nem bírtam már tovább. A családod megérdemli, hogy a céget olyan ember vezesse aki nem velejéig romlott. Az apád egy undorító ember aki világ életében utálta a családját. -mondta miközben Jisung arcára simított és azt kezdte cirógatni.

-Rájöttem én is és örülök, hogy így alakult. Ha anya hazaér azonnal börtönbe kerül ugyanis a papa a legbefolyásosabb ember a cégnél. Egy szó és tönkremegy mindenhogy is. Nem haragszom már, hogy megtetted.- motyogta miközben közelebb kúszott Minhohoz.

Az idősebb mosolyogva fogadta Jisung közelségét majd magához ölelte és lehunyta a szemeit. Jisung szíve hevesen kezdett el verni és imádta a tudatod, hogy Minho így közeledik felé.

-Itt alszol velem?- kérdezte mosolyogva miközben mellkasába bújt.

-Itt!- válaszolt majd szorosabban ölelte őt. -Jó éjszakát!- puszilt a fiú fejére aki pirulva próbált nem sikítani.

-Jó éjszakát Minho!- suttogta és ő is lehunyta szemeit.

Másnap reggel Jisung arra ébredt, hogy dörömbölnek az ajtón. Ijedten ült fel majd maga mellé nézett. Minhonak hűlt helye volt, de ez volt az utolsó ami érdekelte.

-Anya!- kiáltott fel amikor meghallotta édesanyja hangját.

-Jisung ne gyere az ajtó közelébe!- kiáltott vissza aggódva.

Jisung azonnal hátrálni kezdett majd sokkosan fogadta a kidőlt ajtaját.

-Te jó isten!- szaladt hozzá anyja miközben arcára fogott. -Az a mocskos szemét! Most már minden rendben lesz ugyanis börtönben fog csücsülni.- figyelte meg fia sebesült arcát.

Jisung nagyot nyelt amikor meghallotta, hogy apja börtönbe került ugyanakkor örült neki. Amint leesett neki, hogy végre szabad és mozogni is tud normálisan kiment a szobájából.

A nappaliban törött üvegek voltak és nagyon nagy rumli. Tátott szájjal figyelte majd a kanapéra pillantva meglátta Minhot aki nem nézett ki túl jól.

-Veled meg mi a fasz történt?- szaladt oda hozzá miközben szemügyre vette friss sebesüléseit.

-Apád hazajött és meglátott a kertben. Berángatott a házba és megütött a többi pedig jött magától amíg anyád be nem toppant a lakásba a testőreivel.- mesélte miközben levette a jéggel teli zacskót arcáról.

Jisung nagyot sóhajtva hajtotta fejét Minho vállára és bocsánatot kért hiszen ő akarta, hogy aludjon vele az este. A fiatalabb elment az elsősegély dobozért és óvatosan lekezelte Minho sebeit.

-Köszönöm!- mosolyodott el az idősebb majd az ölébe húzta a fiút.

Jisung anyja nagyot köhintett mire fia kiugrott Minho öléből. Kínos mosollyal ajkán simított tarkójára miközben anyja komor arcàt figyelte.

-Elmondanád nekem, hogy mi van közted és a fiú között aki lebuktatta az apádat?- mutatott a kanapén ülőre aki inkább meghúzta magát.

Jisung köpni nyelni nem tudott hiszen ő maga sem tudta, hogy mi van közte és Minho között. Nem történt köztük semmi sem a több mint egy hét alatt viszont mégsem tudta azt mondani, hogy szimplán csak jóban vannak.

-Nos?- lépett közelebb hozzájuk majd leült a kanapé melletti fotelbe.

-Semmi szimplán csak ő hozott nekem kaját az elmúlt több mint egy hétben, hogy ne haljak éhen. -válaszolta Jisung miközben leült a kanapéra messze Minhotól.

-Ha csak ételt hozott neked akkor nem húzott volna be az ölébe!- tette karba kezeit az anyuka.

-Higgyje el, hogy még mi sem tudjuk! A fia egy aranyos és kedves ember aki valljuk be elég vonzóra sikerült. Ha ellenezné, hogy udvaroljak a fiának akkor sajnálom, de nem fogom abbahagyni!- mondta magabiztosan Jisung anyja szemei nézve.

-Semmi ellenvetésem!- rázta meg a fejét mosolyogva majd magukra hagyta a két fiút.

Jisung nagy szemekkel figyelte Minhot és nem tudta elhinni azt amit hallott nemrég.

-Komolyan?- kérdezte halkan miközben közelebb csúszott Minhohoz.

-Komolyan! Nagyon megtetszettél nekem már amikor először láttalak.- mosolyodott el miközben újra ölébe húzta Jisungot.

-Az első randinknak muszáj vidámparkban történnie!- mondta vigyorogva a kisebb majd jó szorosan magához ölelte Minhot.

Minho eltolva magától ajkaira mart és addig csókolta a fiú ajkait míg meg nem hallotta Jisung anyja kiálltását.

-Ne a nappalimban faljátok fel egymást! Segítsetek feltakarítani!

Jisung mosolyogva szállt ki Minho öléből és sietett segíteni édesanyjának.

-De azt nem bocsátom meg, hogy tökön térdeltél!- kiáltott utána majd nevetve kelt fel a kanapéról, hogy ő is segítsen.

VÉGE!