A M E L I A
________________

A csengő pont akkor szólalt meg, amikor végre igazán nehezen felmásztam a székre, hogy a természetesen legfelső polcon tartott rágcsálnivalót elérhessem. Anya azóta ott tartja, hogy Josh járni tud, ott ugyanis még egy jó darabig nem éri el. Viszont Lily ilyen hamar ideért volna? Hiszen alig másfél perce jött az üzenet, hogy nemsokára itt van. Lehet mégsem volt olyan messze, mint mondta? Bár, Lilynél ezt sosem lehet tudni. Amilyen kelekótya néha, képes lenne a saját fejét is elhagyni, ha nem kapcsolódna a testéhez.

- Nyitva van, gyere be! - kiáltottam ki, miközben óvatosan felnyújtóztam, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen lábujjhegyre állnom. Begipszelt lábbal nem volt egyszerű művelet, és csak imádkozhattam, hogy ne zakózzak le a székről, és ne megint a sürgősségin kössünk ki, ez esetben agyrázkódás, kéztörés, vagy ki tudja milyen nyavalya miatt. Mikor meghallottam Lily lépteit nem fordultam felé azonnal, hiszen nem is nagyon tudtam - Még mindig nem értem minek csengetsz.

- Tudod Mia, ha átmész valakihez, hogy visszaszolgáltasd a macskáját, akit az ágyadon találtál, szerintem illik becsengetni - szólalt meg egy váratlanul mély tónus mögöttem, ami egy kicsikét sem hasonlított a legjobb barátnőm csilingelő hangjára. Olyan szinten megijedtem és összerezzentem, hogy lerántottam egy csomag valamit a felső polcról, és majdnem leborultam a székről, bár ezt szerencsére sikerült elkerülnöm. Hatalmasra nyílt szemekkel fordultam meg, még mindig a széken állva, és döbbenten bámultam bele Maddox Carter vigyorgó arcába. Mi a fene?

- Te hogy jöttél be? És egyáltalán mit keresel itt? - kérdeztem döbbenten, és nagyra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy elindult felém.

- Te engedtél be, cica. Amúgy meg, az ágyamon találtam - nyújtotta felém a kezében lévő dolgot, amit csak most tudtam jobban szemügyre venni. Sassy volt az, és békésen dorombolt Maddox karjaiban. Még azt is meg mertem volna kockáztatni, hogy amíg átért hozzánk, szépen el is szundított a lusta dög.

- Elég lett volna, ha kiteszed a kertbe - vettem át tőle a cicust még mindig döbbenten motyogva. Sassy-nek több sem kellett, azonnal teljesen éber lett, amint az ölembe került, és felmordulva egy kecses mozdulattal az ölemből a konyhapultra ugrott.

- Abban hol a poén?

- És ebben hol a poén? - kérdeztem vissza hitetlenül, egy számomra eddig teljesen ismeretlen és magas hangszínt megütve, mire ő pimaszul elmosolyodott.

- Láthattam ezt az arcot. Mindent megért - vigyorgott, mire én csak a szemeimet forgattam. Amilyen gyorsan csak tudtam lemásztam a székről, közben pedig egy mogorva pillantást vetettem a vigyorgó szomszédomra.

- Nos, hát köszi, hogy áthoztad, de akkor mehetsz is - megragadtam a vállát, majd azzal a lendülettel meg is fordítottam Maddox-ot, hogy végre az ajtó felé induljon.

- Kidobsz? Csak így? - nézett rám felhúzott szemöldökkel, még mindig eszeveszettül és idegesítően vigyorogva.

- Csak így - bólintottam, miközben kinyitottam a bejárati ajtót.

- Szerintem megérdemelnék valamiféle köszöntet, amiért visszahoztam a kiscicádat, Mia.

- Ja persze, kösz Maddox. Szia - mosolyogtam rá, majd az orrára csaptam az ajtót. Nevetése beszűrődött még hozzám, és ha tudta, ha nem, hogy még ott álltam, de visszaszólt még az ajtón keresztül.

- Nemsokára találkozunk Mia!

Ó, bakker!

×××

Reed, Ash és Lily szinte teljesen egyszerre toppantak be hozzánk tíz perccel azután, hogy kidobtam Maddox-ot. Reed egy hatos pakk sörrel szambázott hátra a kertbe, ahol apa már a grillnél szorgoskodott. Háromnegyed négy körül járt az idő, Maddox és az anyja pedig négy óra és fél öt között fognak érkezni, ha minden igaz. Már az sem volt rejtély, hogy Maddox jön-e vagy sem, és amikor Lily-vel is közöltem, hogy bizony itt lesz, az ő lelkesedése is csökkent a délután iránt. Mindenesetre eldöntöttem, hogy Maddox Carter ide vagy oda, én jól fogom érezni magam. Itt lakom, miatta nem leszek félénk vagy megszeppent a saját házamban. Ez az én területem, és ő a betolakodó.

Ash egy tálca csokis muffint hozott, Lily pedig szokásához híven saját magát. Ash farmer rövidnadrágot és vékony pántos, lenge, bársony topot viselt, a magasított derekú sortba húzva, haját kontyba kötötte és a szokásos halvány smink sem maradhatott el. Lily egy lenge, világos ruhát viselt, a haját lazán befonta, egyszerűen kisminkelte magát, és amint meglátta, hogy egy egyszerű, kissé elnyűtt rövidnadrág, és egy ujjatlan felső volt rajtam, Ash és ő felrángattak a szobámba, hogy átöltöztessenek.

Közben pedig végig azt ecsetelték, hogy Maddox Carter nem láthat meg így.

- Mégis miért? Én lakom itt, nem ő.

- Azért drága barátnőm, mert még mindig egy seggfej. Méghozzá egy hatalmas. Látnia kell, hogy semmi bajod, függetlenül attól, hogy szétcseszte a nyaradat.

- Pontosan így van, ahogy mondja - helyeselt Ash, a szekrényajtóm kinyitása közben.

- Nem vagytok normálisak - fogtam a fejem - Szerintem tisztában van vele, hogy teljesen jól vagyok.

- Miért? - ráncolta Lily a szemöldökét.

- Ma már egyszer kidobtam innen. Úgy negyed órája - rántottam meg a vállam, mintha nem érdekelne, pedig igenis érdekelt. Erre a találkozásra nem voltam felkészülve, ráadásul azon a helyen ért, amiről azt gondoltam végképp Maddox mentes. Rájöhettem volna, hogy az ideköltözésükkel ez megváltozott.

- Micsoda? Hogy került ő hozzátok? - tátotta el a száját egy kicsit Ash.

- Áthozta Sassy-t, aki az ágyán szunyált.

- Komolyan mondom, az a macska... - rázta a fejét kuncogva Lily, függőben hagyva mondatát. Jól tudtam miért, hiszen közel sem ez volt az első alkalom, higy az a macska kellemetlen pillanatokat okozott nekem. - Na, akkor ruha. Van ott valami lenge ruha?

- Talán - motyogta Ash a vállfákat tologatva, majd maga elé emelt egy sötétkék, apró fehér virágokkal díszített térdig érő, pántos ruhát.

- Amelia Northon! És én erről miért nem tudtam? - háborodott fel Lily egy ezredmásodperc alatt, mire elnevettem magam durcás arcán.

- Egyszer kaptam anyától. Nem volt még rajtam szerintem soha.

- Hát szerintem sem. Arról már tudnék - bólintott még mindig megjátszva, hogy teljesen fel van háborodva, majd elvette a ruhát Ash-től, és hozzám vágta - Na tessék szépen felvenni.

- Nem fogom ezt felvenni. Felejtsétek el - ráztam meg a fejemet, és visszadobtam Ash-nek a ruhát.

- Miért nem? Tök aranyos - kérdezett vissza az unokatestvérem, maga elé tartva a ruhát.

- Az lehet, de akkor sem szeretném felvenni, mert röhejesen festenék benne. Keressetek egy rövidnadrágot, és egy felsőt, de ezt kérlek ne.

- Rendben - sóhajtott fel Lily megadóan, de aztán felém fordulva nekem szegezte a mutatóujját - De egyszer muszáj lesz felvenned.

- Rendben, egyszer, majd - bólintottam, aztán elkaptam a felsőt, amit Ash felém dobott. Egy hosszanti csíkos, spagettipántos lenge topot választott, és egy olyan világos rövidnadrágot, aminek elég bő volt a szára ahhoz, hogy át tudjam húzni a gipszen.

Azonnal elindultam a fürdőszoba felé, hiszen úgy néztek rám mind a ketten, hogyha nem kezdek el azonnal átöltözni, ők maguk lesznek azok, akik ezt megteszik velem. Őszintén, már egyáltalán nem érdekelt, hogy Maddox mit is gondol rólam. Azok után, amiket elkövetett ellenem az elmúlt években, na meg hetekben már nem számított, de Lily-t és Ash-t látszólag nagyon is érdekelte.

Nem volt egyszerű feladat lerángatnom magamról az eddig viselt rövidnadrágot, tekintve, hogy alig tudtam lehúzni a járógipszen, de aztán csak sikerült. Még szerencse, hogy nem ez volt a kedvenc darabom, ugyanis felfele könnyebben jött reggel, mint most lefelé. Elszakadt az oldalánál, amikor túlságosan is megfeszült a gipszen, úgyhogy a nadrág véglegesen itthoni ruhadarab lett. Még szerencse, hogy Lily és Ash most egy bő fazonút tukmáltak rám, ami biztosan nem fog majd elszakadni, amikor este leszenvedem magamról.

- Na végre! Mit csináltál te eddig? - kérdezte Lily amint beléptem a szobámba, ő pedig éppen a telefonommal szórakozott. Néha bánom, hogy elárultam neki a számkombinációt, amivel fel tudja oldani, de hát, így jártam. Megváltoztatni pedig nem akarom, mert minek. Úgysincsen semmi olyan a telefonomon, amit el szeretnék titkolni Lily elől, és ugyan megbízom benne, volt már olyan eset, amikor teljesen véletlenül küldött valamit Reednek. Tudtam, hogy nem véletlen volt, Reedtől pedig még jó sokáig hallgattam ezt az aprócska, elég ciki dolgot.

- Tudod, nem egyszerű áthúzni ezen a farmert - emeltem meg egy kicsit a begipszelt lábamat, jelezve, hogy még mindig rokkant vagyok és az életem még két hétig nem lesz olyan egyszerű.

- Igaz, bocsánat. Nem szeretnél felrakni egy kis szempillaspirált? - kérdezte Lily elgondolkodva méregetve az arcomat, de én egy szempillantás alatt elkezdtem rázni a fejemet.

- Ki ne találd! Így is elég hülyén érzem magam, hogy átöltöztettetek - ragadtam meg a felsőm alját, és megigazítottam egy kicsit.

- Oké, rendben - tartotta fel a kezeit, majd felállt az ágyamról, és a kezembe csúsztatta a telefonomat - Én nem erőltetek semmit.

- Nagyon helyes. Na menjünk le.

Ash és Lily egy pillanatig sem ellenkeztek, előttem lépkedve mentek le a lépcsőn. Amint leértünk anya azonnal befogta a két lányt, hogy segítsenek neki kihordani a salátákat, amiket anyu a húshoz készített, valamint a tányérokat és az evőeszközöket, engem viszont békén hagyott, mondván úgysem venné olyan nagy hasznomat ilyen állapotban. Igaza volt, teljes mértékben, így én csak kimentem az udvarra, ahol inkább csatlakoztam apához és Reedhez a grillsütőnél. Hallgattam ahogy a fociról és még valami pasis dologról beszélnek, amire őszintén, nem is figyeltem oda, hiszen folyamatosan az ajtót és a házat lestem, vajon mikor lép ki rajta a teraszra Maddox és az anyukája. Hiába mondtam azt magamnak, hogy nem érdekel, hogy itt lesz, vagy hogy hogyan is lát, most kiderült, hogy mégis érdekelt. Végül is évekig szemétkedett velem, most pedig ezt egy olyan környezetben teheti meg, ahol biztonságban érzem magam.

És ezt valószínűleg ő nagyon jól fogja tudni. Csak reménykedhettem abban, hogy visszafogja magát a szüleim és az anyukája miatt.

Aztán amikor Reed éppen az egyetemi kosárcsapatról és a mérkőzéseikről beszélt apának anya hangosan és jókedvűen beszélve lépett ki a teraszra, közvetlenül mellette Ava-val, mögöttük pedig Maddox lépkedett, arcán magabiztos mosoly ült, és meglepő módon anya kérdéseire ő válaszolt, nem pedig Ava, ahogy én azt először gondoltam. Jobban megfigyelve, anya teljesen el volt ájulva Maddox-tól, látszott abból, ahogy ránézett. Én erre elfintorodtam, a tekintetem pedig találkozott Lily-ével, aki hozzám hasonlóan felhúzott szemöldökkel bámulta az érkező szomszédomat.

- Szóval ő lenne Maddox? - kérdezte hirtelen Reed, én pedig nem is vettem észre, hogy idő közben abbahagyta a sportról való eszmecserét apával, és az érkezőket figyelve most már hozzám beszél.

- Ő bizony. A fantasztikusan seggfej szomszédom, aki miatt így nézek ki - böktem a lábam felé, de Reed erre csak elvigyorodott - Most meg mi van?

- Semmi - rántotta meg a vállát - Megyek bemutatkozom.

És már ott sem volt, én pedig nagyra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy odamegy a vendégeinkhez, és úgy mutatkozik be Maddox-nak egy kézfogás keretében, mintha ezer éves cimborák lennének. Áruló Reed. Ash is bemutatkozott Maddox anyukájának, miközben én is elindultam feléjük, de amikor Ash Maddox-nak is bemutatkozott, a srác olyan arcot vágott, mint aki szellemet lát. Aztán elvigyorodott, és mondott neki valamit, de nem hallottam, hiszen ahhoz elég messze voltam és szájról olvasni még mindig nem tudok.

- Lia drágám, szia! - köszönt Ava azonnal, ahogy észrevett, majd amikor felléptem a teraszra odajött, és magához ölelt. Nagyon meglepődtem, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, és kicsit későn esett le, hogy vissza kéne ölelnem. Lily-re pillantottam, aki szintén kicsit döbbent volt, szerintem erre ő sem számított. Hát még én!

- Szia - mosolyogtam rá, amikor elengedett.

- Hogy van a lábad? - kérdezte kedvesen.

- Remekül. Ha minden igaz, két hét és leszedik ezt a műanyag szörnyeteget.

- Ennek nagyon örülök - simított végig mosolyogva a karomon, és akár szeretett volna mondani valamit, akár nem, nem tudott, hiszen Josh a szó szoros értelmében közénk furakodta magát, és kíváncsian nézett először Ava-ra, aztán Maddox-ra, majd vissza Ava-ra. - Szia, biztosan te vagy Josh. Jól gondolom?

- Igen - bólintott, majd kinyújtotta a karját, amit Ava meglepetten, ugyanakkor egy hatalmas mosollyal az arcán fogott meg, és óvatosan kezet rázott az öcsémmel - Joshua Northon.

- Ava Woods - mutatkozott be Maddox anyukája is, de láttam az arcán és hallottam a hangján is, hogy nagyon erősen vissza kellett szorítania a nevetést. Én nem tettem így, halkan kuncogtam az öcsém mögött állva, na de nem azért, mert röhejes volt. Egyszerűen annyira aranyosan mutatott így az öcsém, hogy ezt máshogyan nem lehetett lereagálni.

Felnéztem anyára, akinek a szemei egy kicsit könnyesek voltak, aztán a tekintetem tovább siklott, és találkozott Maddox-éval. Ő mosolygott, nekem viszont letörlődött a mosoly az arcomról, és kifejezéstelenül néztem rá. Legalábbis megpróbáltam, de nem tudom sikerült-e, hiszen az ő mosolya egyre csak szélesedett és egyre pimaszabb lett.

- Mia - biccentett, mire én enyhén megforgattam a szemeimet, de mivel anya ott volt, nem lehettem bunkó.

- Maddox - hasonlóan hozzá ugyanúgy biccentettem egyet, de több figyelmet igazán nem szenteltem neki. Próbáltam nem rá figyelni, de még a szemem sarkából is láttam, mennyire jól szót ért Reeddel, az árulóval. Nem voltam benne biztos, de meg volt az esélye annak, hogy ez azért lehetséges, mert ahogy Ash, úgy Reed is ismeri, vagy ismerte Maddox bátyját. Logikus, de Reed akkor is egy áruló.

Josh miután bemutatkozott Ava-nak, Maddox-hoz ugrált, a szó szoros értelmében ugrált, míg Ava a grillnél álldogáló apukám felé vette az irányt, hogy neki is köszönhessen. Kíváncsi voltam, Maddox vajon hogy viszonyul majd Josh-hoz, de amikor mosolyogva leguggolt, hogy egy szinten legyen az öcsémmel, és fiúsan - nem is, inkább férfiasan kezet rázott vele, hirtelen nem tudtam, hogy ki is az az ember, akit az öcsém előtt guggolva látok.

- Nem tűnik seggfejnek - lépett mellém Ash, karba tett kezekkel, és mindentudóan mosolygott. Persze, talán életében most találkozott először Maddox-szal, és még véletlenül sem azzal a kiadásával, aki megkeserítette a mindennapjaimat. Ez a srác itt nem az a Maddox volt, akit én ismertem, csak azt nem értettem, hogy miért nem. Miért viselkedik a családom minden egyes tagjával ennyire normálisan? Miért csak én kaptam a sértéseiből?

- Totálisan megjátssza magát. Színésznek is elmehetne - válaszoltam megrántva a vállam.

- Szerintem nem színészkedik. Őszintének tűnik és ezt nem csak megjátssza - rázta meg a fejét - Nem lehet, hogy inkább az a színészet, amit neked előad?

- Ugyan miért tenne ilyet? - kérdeztem egy nagyot sóhajtva, ugyanis nem gondoltam úgy, hogy Ash-nek van igaza.

- Fogalmam sincs. Talán a róla kialakult kép miatt.

- A róla kialakult kép miatt szemétkedik és cseszeget másokat? Tényleg? - vontam fel a szemöldököm, és hitetlenkedve fordultam az unokanővérem felé.

- Jól van, rendben - tartotta fel a kezeit - Csak egy vélemény volt.

- Nem tudom, hogy igazad van-e, de ezt a mostani viselkedését nem értem - néztem rá ismét, hiszen még mindig az öcsémmel csevegett, Isten tudja miről. Reed is mellettük állt, kezét Josh vállán nyugtatta, és ő is becsatlakozott néha a beszélgetésbe.

- Te is látod azt, amit én, ugye? - csapódott mellém Lily egy forgószél erejével, magasba szökött szemöldökkel és hitetlen tekintettel.

- Én akkor megnézem Spencer bácsit - bólintott egyet Ash, aztán megfordult és már ott sem volt.

- Igen, látom, és nem tudom pontosan mit gondoljak - ráztam meg a fejemet, és elnézve Lily-t, neki sem tetszett annyira, hogy Maddox ilyen közvetlen az öcsémmel. Teljesen normálisan viselkedett, ami tőle nagyon, de nagyon furcsa volt. Nem tudtam ki miatt csinálhatja, az anyukája, vagy az én szüleim miatt, mindenesetre anya bekajálta ezt a mézes-mázas Maddox Cartert, aki egy aprócska részét sem mutatta annak a srácnak, aki akkor volt, amikor nem voltak körülöttünk a szüleink. Vagy éppen potenciális szemtanúk, hogy lássák ahogy kicsesz velem.

- Vigyázz, mert a végén még az öcséd is olyan lesz, mint ő - fintorodott el Lily, én pedig elhúztam a számat és megráztam a fejemet.

- Soha. Josh soha nem lesz olyan, mint Maddox, bármennyire is mutatja most magát ilyen irtózatos jófiúnak.

- Tényleg irtózatos - értett velem egyet, aztán együtt néztük, ahogy Josh focizni hívja Reedet és Maddox-ot, és természetesen mind a ketten igent mondanak. Mégis melyik pasi nem szereti rúgni a bőrt?

Az udvarunk szerencsére hatalmas volt, ezért a fiúknak nem okozott gondot találni egy olyan helyet, ahol senkit sem zavarnak a focival. Bár, amikor Reed elment előttem, és összehúzott szemekkel, sunyin vigyorogva rám nézett, nem voltam biztos abban, hogy a labda nem fogja megtalálni a felénk vezető utat. Sajnos nagyon is kinéztem Reedből, hogy az a focilabda teljesen véletlenül felénk repülhet, pláne, hogy most magával az ördöggel fog focizni. Maddox-szal ugyebár.

Lily-vel anya és Ava mellé kerültünk, akik az asztalnál ülve beszélgettek, olykor-olykor pedig mi is becsatlakoztunk, de nem mindig tudtunk hozzászólni a témához. Később Ash is odajött, ezzel apa egyedül maradt a grillnél, de úgy tűnt, nincs már sok sütésre váró hús. Ash könnyebben megtalálta a hangot Ava-val, és még az is szóba került, hogy Derek és Maddox bátyja, Logan legjobb barátok voltak, mielőtt Ash-ék Tampába költöztek. Ava pedig rengeteget pesztrálta Ashlynéket, amikor picik voltak.

- Tényleg, mikor jössz hozzánk? - fordult felém Ash, de igazából nem tudtam megválaszolni ezt a kérdést. Anyával még nem beszéltünk róla, pedig már augusztus eleje volt. Mindjárt vége van a nyárnak.

- Nem tudom. Egyáltalán mikor mehetek? Te mondd meg.

- Figyelj, jövőhéten van a Flow, utána mi hazarepülünk. Akár jöhetnél is velünk.

- Nem jó. Két hét múlva kontroll - ráztam meg a fejem, ugyanis hiába mehetek el a Flow-ra talán már bokarögzítőben, amit lehet, hogy a jövőhéten megkapok, utána egy héttel vissza is kell mennem kontrollra.

- És ha a szünet utolsó hetét töltenéd nálunk? Imogen? - nézett Ash kérdően anyára, aki úgy tűnt, hirtelen nem tudja mit mondjon erre.

- Nem tudom Ash, Tampa nem a szomszédban van, és az iskola előtt lehet nem kellene utazgatnia - mutatott rám anya, de mintha ott sem lettem volna.

- Én benne vagyok - emeltem fel a kezem, de anya rögtön csúnyán nézett rám, így inkább visszaengedtem az asztalra.

- Figyelj Ash, akkor a következő héten már neked is kezdődik az egyetem, nem? New York sem a szomszédban van - nézett anya sokatmondóan az unokatestvéremre, aki erre csak legyintett egyet és ivott egy kortyot a poharából.

- Nekem nem az első héten kezdődik a tanítás, és csak szeptember negyedikén repülök majd New Yorkba, szóval én még teljes mértékben ráérek akkor - vigyorodott el, és rám kacsintott. Nagyon biztos volt abban, hogy meg tudja győzni anyát az utazásom időpontjáról, és ahogy Ash érvei elhangzottak, láttam anya arcán, hogy teljesen megenyhült.

- Rendben van Ashlyn, de még alszok rá egyet - mondta anya nagy mosollyal az arcán, Ash és én pedig ismét egy cinkos pillantást váltottunk - Nem hiába tanulsz te pszichológiát.

- Cseles - motyogta Lily kuncogva.

- Pszichológiát tanulsz? - kérdezett rá csodálkozva Ava, aki egész eddig szórakozottan hallgatta Ashlyn érveit.

- Igen, a Columbián - bólintott Ash mosolyogva, majd ő és Ava az egyetemről és New Yorkról kezdtek diskurálni. Szívesen hallgattam volna, hogy Ash még mesél-e valami újat Ava-nak, de apa odakiabált nekünk, hogy szüksége lenne még egy tálra, amibe kiszedheti a húst. Anya rögtön felpattant, hogy odasiessen vele, de megállítottam, és felajánlottam, hogy majd én odaviszem.

- Biztos? Nem szeretném, hogy megerőltesd a bokád - kérdezett rá, amikor a kezembe adta a tálat.

- Jól vagyok és nem is fáj. Egy helyben ülni sem olyan jó - vontam meg a vállam mosolyogva, majd lementem a lépcsőn, és a medence mellett elhaladva lassan apához sétáltam.

- Téged küldtek kis sérültem? - nézett rám kedvesen apa, amikor odanyújtottam neki a tálat.

- Nem, dehogy. Önként jelentkeztem, hogy hozok tálat. Kicsit mozognom kellett - válaszoltam mosolyogva, majd tekintetem apa mögé tévedt, ahol Josh, Reed és Maddox fociztak.

A labda éppen Josh-nál volt, aki készült kapura lőni, és Maddox volt a kapus. Kíváncsian vártam, hogy mi fog történni, vajon Maddox egyszerűen kivédi majd a kisöcsém lövését, vagy beengedi maga mellett. A második feltevésem nyert, ugyanis amikor Josh elrúgta a labdát, még én is jól láttam, hogy majd a kapu jobb alsó sarkába fog érkezni, Maddox elvetődött balra, így Josh lövése egyszerűen bement. Josh ujjongott, lepacsizott Reed-del, aztán odament Maddox-hoz, és mosolyogva nyújtotta oda neki a kezét, hogy felhúzhassa a földről. Na nem mintha sikerült volna neki, hiszen Maddox és az öcsém korántsem voltak egy súlycsoportban és ezért Maddox teljesen egyedül, önerejéből állt fel a fűről. Maddox ahogy felállt a terasz felé fordult, de aztán tekintetét tovább vezette az udvaron, majd egyenesen a szemembe nézett és elvigyorodott. Azonnal kényelmetlenül kezdtem magam érezni, és ez abból is remekül látszott, hogy a hajamhoz kaptam, majd egy tincset csavargatni kezdtem. Ezt apu is észrevette, és arra fordult, amerre éppen néztem. Maddox is abban a pillanatban fordult vissza Reedék felé, de apu szerintem jól látta, hogy vigyorogva bámult engem.

- Miért utálod a srácot? - kérdezte.

- Mert kiállhatatlan. Rémlik, hogy miatta estem le a fáról? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel.

- Az baleset volt, és szerencsére nem lett nagyobb bajod - nézett rám fél szemmel - Nekem normális gyereknek tűnik.

- A focin kívül volt más témátok? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- Nos, a suliról is kérdeztem.

- Szóval nem igazán - vontam le a következtetést, miközben megráztam a fejemet.

- Tudtad, hogy Los Angeles-be készül egyetemre?

- Most komolyan beszélsz? Maddox megy egyetemre? - kérdeztem döbbenten, ugyanis tényleg azt hittem, ő nem akar majd egyetemre menni.

- Igen, és elég komoly tervei vannak, ahogy most elmesélte - bólintott apa.

- Mégis milyen komoly tervei vannak?

- Kérdezd meg őt kislányom. Talán, ha beszélgetnétek, lehet, hogy még a véleményed is megváltozna róla - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Annyira nem is érdekel - ráztam meg a fejem felemelve a kezemet, majd mikor elindultam vissza a teraszra, apa a kezembe nyomott egy hússal teli tálat, hogy az már kész és nyugodtan lehet enni, hiszen most szedi ki az utolsó adagot. Visszabicegtem a teraszra a teli tállal a kezemben, és amint az asztalra tettem, anya már a fiúknak kiabált, hogy lehet jönni enni, de csak miután kezet mostak. Josh azonnal eldobta a labdát, és beszaladt a házba, Reed és Maddox pedig együtt indultak el befelé. Reed jól ismerte a járást, így bevezette Maddox-ot a házba, és a nappalin átvágva eltűntek a lépcső melletti folyosón, amerre a fürdőszoba is volt.

Én leültem Lily és Ash közé, elvettem egy villát és egy kést a kupacból, ami az asztalra volt csak szórva, de amikor szalvétáért nyúltam volna, nem volt sehol. Apa a grill mellett állva az utolsó adag húst szedte ki az üres tálba, amit vittem neki, és miután lehajtotta a grill fedelét, elindult a terasz felé.

- Hova mész? - kérdezte Lily, amikor kitoltam a széket annyira, hogy fel tudjak állni és kényelmesen kiférjek a két szék között.

- Csak szalvétáért.

Lily bólintott és visszafordult az asztal felé, ahová apa éppen akkor rakta le a hússal telepakolt tálat. Reed és Josh pont befordultak a nappaliba, amikor beléptem a házba, Josh ekkor már szaladni kezdett kifelé, Reed pedig a zsebébe nyúlt és előhúzta a mobilját.

- Hol hagytad a pajtidat? - kérdeztem gúnyosan, mire felnézett a telefonjából, az ujja pedig megállt a képernyő felett, hiszen éppen pötyögött valamit.

- A mosdóban, de neked mi bajod? - kérdezte szélesen elvigyorodva, elég jól szórakozva rajtam. Biztos elég savanyú képet vághattam, mert nevetve odajött hozzám és a karját lazán átdobta a vállamon.

- Hagyjál, Reed - bújtam ki alóla azonnal, mire még jóízűbben nevetett, én pedig a konyha felé iszkoltam - Áruló vagy.

- Te tényleg ki nem állhatod a srácot - rázta meg a fejét mosolyogva, miközben az ajtókeretnek támaszkodott.

- Szerinted csak viccből mondtam a múltkor? - meredtem rá értetlenül, majd leguggoltam a konyhasziget mellett és a szekrényben kezdtem matatni. Valahol ott kellett lennie a szalvétáknak, de anyának szokása volt, hogy mindent máshova pakoljon el, így rendszerint nehezünkre esett megtalálni egy-két dolgot. - Megállás nélkül szemétkedtek velem a suliban, kigúnyoltak, pedig az ember azt hinné, hogy már kinőttünk ebből. Nos, egyáltalán nem. Ráadásul megzúzódott miatta a bokám. Tényleg nem vicceltem azzal, hogy ki nem állhatom őt.

- Jól van, megértettem - emelte fel a kezeit védekezően - Te mit csinálsz?

- Szalvétát keresek! - vágtam rá kicsit indulatosabban, mint ahogy terveztem, majd felálltam és becsaptam a szekrényajtót.

- Ne segítsek? - kérdezett vissza szórakozottan, de én csak olyan csúnyán néztem rá, hogy megértse, inkább ne. Reed maga elé emelte a kezeit, és miközben nevetve a fejét rázta, elhagyta a konyhát.

Lehet, hogy egy picit túlreagáltam a dolgokat. Sőt, egészen biztos és Reed most nagyon jót szórakozik rajtam, de nem tehetek róla. Tudja, hogy Maddox enyhén szólva sem a kedvenc emberi lényem, és többször is elmagyaráztam neki, hogy miért nem, ennek ellenére mégis most mintha legjobb barátok lennének. 

Még legalább három percig a szalvétát kerestem, és közben igyekeztem kicsit megnyugodni. Mindenki hülyének nézne, ha idegesen mennék ki, és mivel csak Reed tudja az okát, ő csak röhögne. A szalvéta egyébként pedig abban a szekrényben volt, amit már kétszer áttúrtam, és legalább háromszor arrébb pakoltam a csomagot is, csak nem igazán foglalkoztam vele. Jobban esett rámolni és szekrényt csapkodni, mint ténylegesen azokat a fránya szalvétákat keresni. Mikor ismét a kezembe került, hosszan kifújtam a levegőt, és felhúztam magam, megkapaszkodva a konyhapultban. Megráztam a fejemet, erősítve magamban a gondolatot, hogy ideje abbahagyni a puffogást, de amikor kinyitottam a szememet, egyenesen Maddox Carter izmos hátába ütközött a tekintetem. 

A konyha mellett húzódó folyosón állt, aminek a végében a mosdó is volt, és néhány fényképet nézett a falon. Pont úgy állt meg, hogy láttam onnan, ahol én ácsorogtam, ő viszont szerintem nem vett észre, mert ha így lett volna, nem hiszem, hogy elkezd nézelődni. A lépcső melletti képeket vette éppen szemügyre, én pedig nem igazán örültem, hogy látja azokat. Tizenegy, vagy tizenkét éves lehettem, azt hiszem, amikor azok a képek készültek. Anya Josh-al volt terhes, apának pedig még hosszabb haja és szakálla is volt. Nem vagyok odáig azért a fotóért, és sokáig nem is engedtem, hogy anyáék kiakasszák a falra, de végül csak meggyőztek, viszont a többi kép, ami abban az időszakban készült, mélyen el vannak rejtve valahova. Én egy ágyban fekszek. A bal lábam végig gipszben van, a karjaimat, a fejemet és a testemet is kötések takarják. Mind a hárman a kamerába mosolygunk, aminek a másik oldalán Wendel bácsi biztatott minket, hogy varázsoljunk az arcunkra egy nagy mosolyt. A szüleim arca fáradt és megviselt, anyának a szemein még látszódnak a sírás nyomai, és apa sem harmincöt évesnek, hanem legalább ötvennek néz ki azon a fotón. 

A kép néhány héttel az autóbalesetem után készült. Az egyik barátnőnk születésnapi bulijában voltunk Lily-vel, és amikor vége lett, Lily anyukája jött értünk. Nem ő volt a hibás fél, valaki oldalról belénk hajtott, pont azon az oldalon, ahol én ültem. Lily és az anyukája könnyebben sérültek, én viszont pár hétig eszméletlen voltam, eltört a bal lábam, elszakadt egy szalagom is, az arcomba belefúródott egy nagyobb üvegszilánk, és az oldalam is megsérült. Az arcomon a mai napig ott a heg, és soha nem is fog eltűnni onnan, viszont a rengeteg szeplőm miatt alig látszódik. Az oldalamon viszont ott van a műtét utáni heg, és mivel a lábam eltört, és szalagom is szakadt, nem táncolhattam többé. A baleset miatt abba kellett hagynom, amit a világon a legjobban szerettem. 

- Senkinek ne szólj róla, kérlek! - szólaltam meg halkan, miután kiléptem a konyhából és közelebb sétáltam Maddox-hoz. Meglepődve fordult felém, nem ijedt meg, de nem számított arra, hogy valaki hozzá fog szólni.

- Hány éves voltál? - kérdezte visszanézve a képre.

- Tizenegy - válaszoltam lehajtva a fejemet.

- Mi történt?

- Autóbaleset. Törött láb, szalagszakadás, agyrázkódás... - soroltam a fejemet rázva, majd sóhajtottam egyet. Nem biztos, hogy ez érdekelte Maddox-ot, és én sem szerettem volna több dolgot megosztani vele. - Ekkor kellett abbahagynom a táncot is.

- Jézusom, Mia! - rázta meg a fejét elszörnyedve, ami őszintén meglepett. Egyáltalán nem számítottam Maddox-tól ilyen reakcióra, főleg nem azok után, ahogy eddig viselkedett velem. 

- Mindegy, megtörtént, ennyi - sóhajtottam egy nagyot, miközben megvontam a vállamat. - Nem is igazán szeretek rá gondolni, szóval lapozzunk, rendben? Menjünk enni inkább.

Maddox rám nézett, miután még egyszer szemügyre vette azt a képet a falon, de ekkor valaki egészen mást láttam a fiúban. Nem gunyorosan vagy utálatosan nézett rám, ahogy általában szokott, hanem az arca meg volt enyhülve, a tekintete pedig ellágyult. Ez még rosszabb volt, mintha gúnyos lett volna. Nem szerettem, ha így néznek rám, nem volt szükségem rá, hogy valaki elkezdjen sajnálni, és pontosan ezért nem szoktam a balesetről mesélni senkinek. Ilyenkor mindenki sajnálni kezd, pedig igazán nincs miért. Itt vagyok, és kutya bajom sincsen.

Maddox arca viszont hamar megváltozott, a pillanatnyi kedvesség olyan hamar tűnt el, ahogy jött. Talán csak egy pillanat volt az egész, de én észrevettem, és ezt ő is tudta. Újra felvette az álarcát, ami érzelmet eddig láttam, volt az bármi is, az eltűnt, a vonásai megkeményedtek, viszont valami akkor is más volt. Nem nézett rám sem gunyorosan, sem utálkozva.

- Menjünk - bólintott, majd beletúrt a hajába, és elfordította a fejét. Lehet, hogy kínosan érezte magát, én ugyanis eléggé zavarban voltam. Túl sokat tudott meg rólam kevesebb, mint három perc alatt. A balesetről a családomon, Lily-n és Lily családján kívül senki sem tudott. Nem terveztem, hogy Maddox majd megtudja, de gondolhattam volna, hogyha elmegy mosdóba, megláthatja azt a képet. A kép előtt még néha mi is megállunk, persze, hogy az ő figyelmét sem kerülte el. 

Mikor kiléptünk az üvegajtón, Lily és Ash teljesen egyszerre fordították felénk a fejüket, és míg barátnőm összehúzott szemekkel követte, ahogy elindulok felé, Ashlyn visszafojtott mosollyal járatta a tekintetét kettőnk között. Őszintén nem tudom, hogy mi járhatott akkor a fejében, de ismerve őt, mire én leültem a székemre, ő már kismillió verziót legyártott magában arról, miért pont egyszerre értünk vissza a teraszra.

Maddox-nak Reed és apa között jutott hely, így pedig történetesen Ashlynnel került szembe, nem pedig velem. Szerencsére. Biztosan kínosan kerülgettük volna egymás tekintetét, és ez már mindenkinek feltűnt volna. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is szeretett volna magyarázkodni. Én Reeddel néztem olykor farkasszemet, de ő mindig csak vigyorgott rám. A jó ég tudja, hogy mi járt a fejében, de az arcán elterülő mosolyból gyanítottam, hogy egy rugóra járt az agya a húgáéval. Nem hiába testvérek ők, ami nekem olykor nagyon rosszul jön. Mint például most is.

A vacsora alatt a szüleim, Ava, Ash és Reed igazán beszédesek voltak, Maddox is gyakran hozzászólt az éppen aktuális témához, viszont mi Lily-vel meg sem mukkantunk egész idő alatt. Lily egyszerűen csak tömte magába az ételt, nekem viszont teljesen másfele jártak a gondolataim. Még bent voltak a házban, és nem tudtak szabadulni Maddox-tól. Nem értettem a benti viselkedését. Olyan más volt, az eddigiekhez képest olyan emberinek mondanám. Viszont ötletem sincs, hogy mi járhatott akkor a fejében. Ugyan ellágyult a tekintete, de szinte semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Sem sajnálatot, sem szánalmat, sem együttérzést, semmit. Rettentően furcsa volt, és pillanatokon belül ismét a mindennapi arcát láttam magam előtt, amit már remekül ismertem. Talán Ash jól gondolja, és Maddox csak színészkedik, hogy megfeleljen a róla kialakult képnek? De miért? Mi értelme van, mikor közben árt másoknak? Ennyire számít az, hogy mit gondolnak róla egyesek? 

Inkább elüldöztem magamtól ezeket a gondolatokat, mert úgysem tudtam volna megfejteni Maddox viselkedését. Órákig, sőt, talán napokig gondolkodhattam volna rajta, de nem lett volna semmi értelme. Lehetetlennek tűnt megfejteni a fiú viselkedését, és nem is értem, hogy egyáltalán miért kezdtem el agyalni ezen az egészen. Igazán nem kellett volna, hogy érdekeljen, vajon mégis mi zajlik le benne, de mégis így állt a dolog. Nem értettem saját magamat, és szerettem volna minél hamarabb kiverni a fejemből ezt a hülyeséget és többé még csak nem is gondolni rá.