- Egy, két, há' - Kynlee szélesen mosolygott, ahogyan finoman hintáztatta a kisdedet a karján. - A végtelenbe és tovább! 

Darcey gügyögős hahotában tört ki, izgatottan csapdosta össze a husis tenyerét, ahogyan a nő magasra emelte a levegőben, óvatosan dobálgatva őt. 

- Egy, két, há'! - kiáltotta és rövid karját a magasba tartotta. 

Kynlee engedelmeskedett, picit magasabbra dobta, mint korábban, a kislány pedig még hangosabb nevetésbe kezdett. 

Szigorú torokköszörülés ütötte meg a fülét a háta mögül. Összetéveszthetetlen volt minden mással; egy anya megfedő, ugyanakkor hamarosan elnéző torokköszörülése volt. Seren Salvotal ezzel a világból is ki tudta kergetni egyetlen lányát. Ígéretet tett neki még hosszú évekkel ezelőtt, amikor Kynlee elhagyta az Ötödik Körzeti otthonuk melegét tizennégy évesen az Aratás után: ha a lány visszatér a Viadalról, megpróbálkozik vele és elhagyja ezt a rossz szokását. Ez azóta sem valósult meg, pedig Isten lehetett a tanu rá, Seren nagyon erősen próbálkozott. 

Kilenc éve volt rá, és még mindig nem sikerült leküzdenie a megszokás híres késztetését, bár nem a próbálkozás hiánya okozta ezt. 

Egy anya akkor is anya marad, ha a lányából egy két lábon járó húsboltot és gyilkológépet varázsolnak. Az anyai megszokások pedig elhagyhatatlanok, még akkor is, ha unokája van az embernek. 

- Felforgatod szerencsétlen gyermek gyomrát - jegyezte meg. 

A Hatvanhatodik Éhezők Viadalának győztese csak a szemét forgatta a kijelentésre, mielőtt még egyszer magasra dobta volna a kislányát, majd gyengéden a csípőjére ültette. Az ujjai a gyermek tarkójánál göndörödő gyűrűs, sötétszőke tincsekkel játszottak. 

- Jól van, anya - kuncogta. - Túlságosan tutujgatod. 

- Te pedig túlságosan sokat játszadozol. 

Kynlee az anyjára nyújtotta a nyelvét. Gyermeki volt és hisztérikás, amiről azt hitte, régesrég leküzdötte - de a Játékok óta is vele ragadt. Valami olyasmi volt, ami még kötött a gyermekkorához, ahhoz a korhoz, amit túl hamar ragadott el tőle a Kapitólium és Panem kegyetlen világa. 

Úgy látszik, a Salvotal nőknél a régi szokások nehezen haltak. 

Huszonhárom évesen az egyik legfiatalabb egykori viadalnyertes volt, mögötte már csak a tavalyi év nyertesei Katniss Everdeen és Peeta Mellark sorakoztak tizenhétévesen. Bár eltelt egy év, a fiatal nő még mindig alig akarta elhinni: egyszerre ketten nyerték meg a Hetvennegyedik Viadalt. A koruk nem számított, annak a ténye viszont, hogy az öngyilkossági fenyegetésükkel térdre kényszerítették a játékmestereket és magát Snow elnököt is, annál inkább. 

Kynlee elképzelni sem tudta azt a hatalmas célkeresztet, amit ezzel festettek a hátukra. Önző módon mégis megmosolygta és hálát mondott azért a bizonyos célkeresztért: legalább addig is elvonták Snow elnök figyelmét őróla. Így legalább az idősödő diktátor nem lihegett minden másodpercen az ő nyakán, nem noszogatta újabb és újabb csöndesen és fű alatt intézett mészárlásokra, nem ajánlgatta egy darab húsként a Kapitólium felsőtízezrének. Nem suttogott ostobának tűnő, mégis a világ összes terhével bíró fenyegetéseket a fülébe minden sarkon, hogy világgá kürtöli a "mocskos kis titkát"; hogy elárulja Panemnek egy gyermek létezését, akinek meg sem kellett volna születnie. Kynlee ugyanúgy tönkretehette volna a férfit, mint fordítva; elárulhatta volna a Kapitólium Vérebének szentségtelen küldetéseit, vagy éppen az ország legbefolyásosabb embereinek perverz vágyálmait, hogy gyilkosokkal akarnak hemperegni. 

De a Kapitólium nagyközönsége előtt Kynlee ártatlan hajadon volt, a Játékban rendezett mészárszék ellenére. Ártatlan, akit egy ősi hagyomány gyilkosságokra késztett, hogy mentse a saját életét. Naiv, kedves, humoros és gyönyörű. Ő volt az, akinek a háta mögött összesúgott a többi győztes, amikor megjelent egy partin. Volt aki azért, mert nem akarta elhinni mennyire tiszta maradt mindenek ellenére. Viszont akadt olyan is, aki pontosan tudta, mennyi mocskos titok nyomta a vállát. 

Kynlee a jósága gyökerének Darcey-t tekintette. A gyermek az egyetlen, ami megtartatta vele az ép eszét ebben az agyament, kegyetlen világban. 

Seren közelebb lépett, egy nagyanya gyöngéd, játékos érintésével csiklandozta meg Darcey-t az álla alatt, mielőtt a pillantása visszakalandozott a lányára. 

- Mindjárt itt az idő. 

Ez az egyetlen, rövidke mondat elég volt ahhoz, hogy Kynlee szíve kihagyjon egy ütemet. A fiatal nő egy pillanatra azt hitte, hogy talán még meg is süllyedt az a fránya, életet pumpál vacak kis húscafat, ami megtépázva vert a bordái ketrecében. 

Mindjárt itt az idő arra, hogy megtudja, mi az a különlegesség, amit erre a különleges évfordulóra tartogat a Kapitólium. A harmadik huszonötös, összeségében Hetvenötödik Viadal ebben Panem történetében, de valami újdonsült, rafinált és kegyetlen csavarral. Egy újabb évfordulója annak, hogy leverték a felkelést. 

- Muszáj néznem? - szólalt meg végül gombóccal a torkában. 

- Jobban tennéd, igen. Ebben az évben is mentor leszel valamelyik szerencsétlen gyereknek, akit beküldenek meghalni az Arénába. Woof és Ezra nem túl nagy segítség szerencsétleneknek. 

Kynlee csak biccentett, amikor meglátta az anyja szája sarkát, ami megremegett az erőltetett mosolygástól. 

- Talán ebben az évben úgy ünnepelnek, hogy nem lesz Viadal - próbálta meg elviccelni az egészet. 

- Csak reménykedni tudunk - köszörülte meg még egyszer a torkát Seren. Villámgyors és alig érezhető mozdulat volt csupán, ahogyan a lánya keze után kapott és megszorította. - Nem lesz bajod. Most már csak annyi a dolgunk, hogy leülünk a kanapéra és várjuk, hogy Snow ezúttal mit tartogat a tarsolyában. 

A fiatal nő számára ez egy kicsit sem volt megnyugtató gondolat. 

Kynlee mégis engedte, hogy az anyja átfűzze az ujjait az övéi között, majd kivegye a karjából a kislányát és a saját csípőjére ültesse, miközben maga után húzta az egykori viadalgyőztest a kanapéhoz. Bénító szorítással tartotta az ölében az idősödő asszony kezét, míg az bekapcsolta a televíziót. 

Katniss Everdeen esküvői fotózása a legkevesebb volt, ami valaha érdekelt a nőt, de Ceasar Flickerman megígérte, hogy az idei rendkívüli tévéadás egyéb érdekeséggel is szolgál majd - így a két nő feszülten figyelt. 

- Következzen a felolvasás - jegyezte meg Seren rosszmájúan, amikor a kamera már Snow elnököt mutatta, aki ünnepélyesen lépett fel egy kivilágított pódiumra. 

Mögötte egy fiatal fiú állt, csupa fehérben, akár egy áldozati bárány, egy szintén rikítóan világos dobozkát tartva a kezében. A himnusz lecsendesett és a diktátor beszélni kezdett a sötét napokról. A felkelésről. 

Kynlee hátán futkosott a hideg, amikor a férfi a legutóbbi évfordulóról beszélt.

- Az ötvenedik évfordulón, emlékeztetőül, hogy minden Körzetből két lázadó halt meg minden egyes elveszett Kapitóliumi életért, minden Körzetnek kétszer annyi kiválasztottat kellett delegálnia. 

Seren szorítása pokolira erősödött a lánya kézfején. 

- Emlékszem arra az Aratásra, tizenöt éves voltam. Imádkoztam, hogy ne húzzák ki a nevemet. 

- Ismertél bárkit is közülük? - A fiatal nő hangja krákogássá alakult. 

- Nem - csóválta meg a fejét. - Szerencsére nem. 

Az volt az év, amikor Haymitch Abernathy megnyerte a Viadalt. Kynlee nem ismerte túlságosan, találkozott vele kapitóliumi partikon, de mindegyiken beszámíthatatlan részegen. Néha a küzdőtér közepén pillantotta meg, lesokkolt és halálra ítélt fiatalokat kísért, hogy talán egyiküket megtanítsa arra, hogyan élje túl. Egy pillanatig sajnálkozás futott végig rajta a férfi iránt; el sem bírta képzelni, milyen érzés lehetett negyvenhét emberrel küzdeni az Arénában huszonhárom helyett. 

- És most, hogy elkérkezett a felkelés leverésének hetvenötödik évfordulója, megrendezzük a Harmadik Nagy Mészárlást - jelentette be Snow. 

A fiatal nő akaratán kívül húzta ki magát ültében, mintha csak szálfát feszítettek volna a lapockái közé. 

A fehéret viselő kisfiú előrelépett, feltartotta a kis dobozkát, amiből az elnök kiemelt egy négybe hajtott papírlapot, majd felmutatta. Ciradattás betűtípussal nyomtatták rá a hetvenötös számot. Nem tartott szünetet. Egy kicsit sem halasztotta el, hogy a nyakukba zúdítson mindent. 

Semmi sem készítette fel Kynlee-t az ezt követő szavakra. 

- Emlékeztetőül, hogy a legerősebbek sem képesek legyőzni a Kapitóliumot. Idén, a Harmadik Nagy Mészárlás alkalmával, a női és férfi versenyzőket az Aratás során a bajnokok közül választjuk minden körzetben. 

A Kynlee-ből kitörő hang közel sem volt emberi. Valami keveréke volt egy elfojtott sírásnak, fuldoklásnak és megtébolyodott nevetésnek. 

Seren arcából minden szín kifutott. 

- Nem tehetik ezt - bukott ki belőle. A hangja gyenge, megtört, a szeme viszont dühöngve villogott az anyjára. - Nem tehetik meg! Nem választhatnak ki még egyszer! 

A férfi versenyzők helyzete kétesélyes volt. Woof és Ezra neve közül bármelyik kikerülhetett, de a fiatal nő képtelen volt eldönteni, melyikkel került volna szívesebben be az Arénába. Egy aggastyánnal, vagy egy mészárossal. A női versenyző kilétéről egyetlen kérdés sem merült fel. 

Kynlee egyedül volt az Ötödik Körzet női győztesei között. Nem létezett olyan alternatív megoldás, amivel megúszhatná, hogy újra kihúzzák a nevét. 

Másodjára taszítják vissza az Arénába. Még egyszer meg kell küzdenie az életéért. 

- Kyn - szólalt meg az anyja, a hangja mintha mérföldekre lett volna tőle. - Nem lesz semmi baj. 

- Nem - rázta meg a fejét. A hang, ami kibukott belőle pánifélelemről árulkodott. - Nem, nem, nem. Ez nem történhet meg. Nem történhet meg, csak egy rémálom. 

Darcey felsírt a nagyanyja karjában, inkább hisztéria volt az anyja kiborulása miatt. Seren finoman csitítgatta, óvatosan ringatta fel s le, miközben kinyúlt a lányáért. Kynlee dühösen csapta el magától a nyugtatást kínáló kezet. 

Seren csöndesen tartotta tovább az unokáját - az utolsó dolgot, ami megtartotta az ő józan eszét is. Igyekezett lenyugtatni a kisdedet, miközben a fiatal nő mellettük küzdött a kényszer ellen, hogy szálasával kitépje az összes haját, kikaparja vagy nyomja mindkét szemét, vagy éppen hisztérikus zokogásban törjön ki. Végigfuttatta az ujjait a leengedett, sötét tincsek között. Újra és újra, hátha talál valami megnyugvást ebbe az apró simogatásba. 

Mikorra nyugodtabbnak tűnt, csak rázkódva kuporodott össze a kanapé sarkán. Akárhányszor Seren ott hagyta, hogy ajtót nyithasson, csupán sírás hangzott és jókívánságok. Darcey nyughatatlan volt; semmi többet nem akart annál, hogy a mamájával legyen. 

De Seren nem hagyta. Olyanokról susogott neki az előszoba csukott ajtajában, hogy minden rendben van, ne sírjon, a mama jól van és jól is lesz. 

Minden rendben lesz.