3 napja engedtek ki a korházból, és azóta rengeteg fura embert látok mindenütt, már ha egyáltalán élnek. Rettentő fehérek, és az arcuk is ijesztő, koszos a ruhájuk, és a hajuk is kócos. Bármennyire nem akartam erre gondolni de az agyam egy része ezt nem engedte. Egyből a kislány jutott eszembe akivel a korházba találkoztam .Ő egyáltalán nem így nézett ki mint ezek a halottak .Sokkal kedvesebb arca és kisugárzása volt neki.
De akiket mostanában látok gonoszak, és félelmetesek.

-Hé Jimin! - legyezte meg előttem kezét Taehyung, mire megrázva fejem néztem íriszeibe .Látszólag akart valamit mondani de száját még a mondat kezdete előtt összecsukta.

- Bocsi, elbambultam .- fogtam meg táskám pántját, majd tovább indultunk a suliba.

- Mostanában mindig elbambulsz .- sóhajtott fel nehézkesen, majd hirtelen kezem után kapott.

- Nagyon hideg a kezed. - simogatta meg ujjával végtagom, mire elmosolyodtam de mikor ránéztem mosolyom egyből eltűnt arcomról, háta mögött megpillantottam egy ijesztő alakot.
Úgy nézett rám mintha mondani szeretett volna nekem valamit, de nem tette. Taehyungot szerencsére nem közelítette meg olyan közelről ahogy engem szoktak, amit egy kicsit furcsáltam is.

- Minden rendben?Úgy nézel ki mint aki szellemet látott .- nevetett fel, de egyáltalán nem tartottam viccesnek mondandóját. Hiszen tényleg azt láttam. Sőt, mostanában csak szellemeket látok.

- Ne késsünk el az első óráról .- kezdtem el sietni a suli felé.

- Soha nem szoktál így sietni a pokolba .- állt elém, így sajnos nekem is megkellett állnom.

- Miről beszélsz?Most is ott vagyunk. - horkantam fel, hiszen igazam volt.

- Negatív vagy.- rázta meg fejét szomorkásan.

- Te pedig túl pozitív .Mintha nem tudnád, mire vagyunk ítélve .- forgattam meg szemeim.

- Fogd fel úgy, hogy ez a világ még változik, ahogy az emberek is benne.

- Soha nem változnak .Mi sem tesszük .- kerültem ki végre, és indultam el unottan.

***

Reggel óta nem beszéltem Taehyungal pedig már nemsokára kicsöngetnek az utolsó óráról is.

-Tae.- löktem meg kezét, mire rám nézett.

- Sajnálom, hogy olyan negatív vagyok .- kezdtem el játszani a kezembe lévő tollal .

- Megértelek Jimin, ezért nem kell bocsánatot kérned .- mosolygott rám, majd vissza meredt a táblára.
Felsóhajtottam mivel biztos voltam benne, hogy megbántottam őt valamilyen szinten.

-Jimin! - hallottam meg nevem, mire érdeklődve néztem vissza barátomra, de ő csak tovább bámult előrre.

- Itt vagyok lent! -  szememet levezettem a padlóra ahol a korházba látott kislány guggolt.

- Mit keresel itt?- suttogtam meglepetten és örültem, hogy végre nem dadogok a közelébe.

- Neked nem fáj?- kérdezett vissza, mire összeráncoltam szemöldököm.

- Ne nézz így. A kaszás bácsinak nagyon fáj már, 4 órája kiabál a szobájába, és nagyon szenved. - rázta kicsi fejét, összeszorítva szemét.

- Én nem érzek semmit. - rántottam meg vállam hanyagul és csak akkor tűnt fel, hogy mindenki engem néz.

- Netán nem az órával foglalkozik Jimin?- nézett rám mogorvába  a tanárnő, mire összehúztam magam.

- Sajnálom .- hajtottam le fejem megbánón.

- Hagyja tanárnő, nyílván bedilizett a korházba a szerencsétlen .- kezdtek el nevetni a többiek.

- Legközelebb ne kalandozzon el! - hangjából tisztán kivehető volt az sajnált, és az undor amit már az évek során megszoktam, de azért a tanároktól még sem esik annyira jól.

- Fura, hogy te nem érzed amit ő.- gondolkodott el a kislány de csak félszemmel néztem rá.

- Vigyázz magadra, nem örülne neki ha megtudná hol jártam .- mosolygott rám, majd elnyelte őt a föld.

***

- Kihez beszéltél órán?- nézett rám a suli kapujába barátom, mire megráztam fejem.

- Senkivel, csak hangosan gondolkodtam. - hazudtam neki, mire egy nem túl hihetőt bólintott.

- Még elkell intéznem valamit, szóval ma egyedül kell hazamenned.

- Nem vagyok már két éves, hazatalálok .- nevettem fel, mire bólintott egyet.

- Vigyázz magadra .- indult el az ellenkező irányba.

Mikor a zebrához értem nagyon meglepődtem. Mentősök, tűzoltók, rendőrök álltak a busz, és a kocsi körül a rengeteg civil emberrel hátuk mögött.
Kíváncsi voltam mi történt, és én általában nem szoktam az ilyenekbe belefolyni, de még is elindultam feléjük.

- Kérem mentsék ki a férjemet! - kiabált sírva a megsérült nő akit a mentősök fogtak le több, kevesebb sikerrel.
Talán másodpercek alatt történt minden. A kocsit hirtelen lepték el a lángok, és az ember tömeg mind a járda másik végére állt, kivéve engem. Ott álltam dobogó szívvel, és remegő végtagokkal, mikor megpillantottam egy feketébe öltözött embert a piros lángok közt.
Mellkasa neki is fel, alá mozgott pont úgy mint nekem, de arcát kapucnija miatt nem láttam.
Hirtelen vert le a víz és lett melegem, olyannyira mintha én állnék ott az ő helyébe a tűzbe.

- Nagyon mérges rád .- hallottam meg újra a kislány hangját mellőlem de nem néztem oldalra.

- Ide fog jönni hozzád, Jimin de ne félj, nem tud ártani neked, és idővel megszokja ezt az egészet .- mintha végszó lett volna kezdett el közeledni felém a kísérteties ember, majd megállt előttem pár centire.

- Tudod mennyit szenvedtem miattad?- hangja erőteljesen csengett amitől teljesen megborzongtam.

- Miért nem tudtál leugrani a tetőről, mi?Annyi minden volt a fejedbe és jogosan tetted volna az az egészet mivel már úgy sem kellesz senkinek .- Fájtak szavai de tudtam, hogy igaza van .Ugyan akkor egy kérdés mégis foglalkoztatott.

- Akkor miért nyúltál hozzám?Miért kell a te döntésed miatt szenvednem, és látnom ezeket a szörnyeket? - remegett meg hangom mondatom végére.

- Mond csak, tudod kivel beszélsz?- közeledett felém, majd fülemhez hajolt.

- Én vagyok a legrosszabb rémálmod. Ha szeretném nem csak az autóba lévő férfit vinném el, hanem téged is.- suttogta szavait hátborzongatón.

- Úgy sincs mit vesztenem .- hangoztattam ugyan olyan hangsúllyal mint ő.

- Több szeretet vesz körül téged mint amit megérdemelsz .- vajon igaza van?Vagy csak játszik az érzéseimmel?

- Nem érdemlem meg, de megköszönni megtudom .Ezért élek még, hogy ezt viszonozzam.

- Tévedsz. Azért élsz  mert a sors ezt akarja .És ami a legviccesebb, hogy engem is bevett a te silány életedbe, ahol csak eső felhők vannak, és semmi több .- rossz volt hallgatni a szavait de nem féltem, Most valahogy gyűlöletet éreztem leginkább, a fiú iránt.

- És a te életedbe mi van?- kérdeztem vissza kíváncsian.

- Sötétség, és te .- szavára minden hang eltompult és semmit nem érzékeltem rajta kívül. Kezemmel kapucijához nyúltam levenni azt fejéről, hogy láthassam arcát .Mikor lekerült róla az anyag egymás szemeibe meredtünk .A gyűlölet, és a mogorvaság járta át az én testem is miatta. Hiszen tudtam, hogy ezeket érzi irántam a saját bűne miatt kerültünk ilyen helyzetbe.
Gyönyörű fehér bőre, és sötét barna haja gyönyörűvé tette a fiút.

-A halál mit tesz ha egy ember közelébe kerül?- kérdeztem rá , még mindig íriszeit figyelve.

- Tönkreteszi őt, és a lelkét is. Hidd el, kaszásnak lenni a legjobb dolog az életbe, az ilyen kis senkiket boldogan kísérjük el a semmibe .- kijelentésére eszembe jutottak a kislány szavai.

- Én pedig boldogan foglak magammal húzni . - emeltem fel kezem amit a piros fonál volt. Az eddiginél is jobban szikráztak szemei, majd ellépett tőlem.

- Nekem csak annyit kell elérnem, hogy az őrületbe kergesselek. És sikerrel is fogok járni. Rimánkodni fogsz a segítségért.....- mielőtt belefejthette volna ,szavába vágtam.

- Én pedig boldog leszek ,hogy érezd milyen élőnek lenni .- felhorkantott, majd kezével intett egyet és visszatért a lángokba.

Lábaim sajnos eddig bírták mivel a földre zuhantam erőtlenül. Miért nem féltem tőle?És egyáltalán honnan vettem a bátorságot ,hogy ezeket mondjam neki?

- Szorosabb a kötelék mint hittem .- ült le mellém a sokadjára látott kislány.

- Csak azért érezted magad magabiztosnak, mert ő is az volt, de nem mindig lesz ez így, csak az első pár napban.  Vigyáznod kell magadra Jimin, mert a halál nem játék. - hajolt közelebb.

- Higgy magadba és ne engedd, hogy ő nyerjen .- állt fel mellőlem és egy idegen fekete öltönyös férfi felé sétált.

- Ne félj Jiminnie! Ez a kulcs mindenhez .-  intett egyet, majd eltűnt a férfival egyetemben.