Milyen érzés lehet vajon repülni?És miért pont a madarak tehetik meg ezt? Isten velük kivételezne ?És velünk miért nem?Mennyivel egyszerűbb lenne elrepülni a problémáink elöl. De nem tehetjük meg, mi emberek .Mert a földhöz vagyunk kötve, ahhoz a földhöz ahol annyian haltak meg mások hibáiból,  rengetegen vétkeztek, és még mindig mosolyogva élnek az ártatlanok helyett.
Olyan mintha a gyengék egy burokba várnák a felszabadítást, vagy éppen az oltalmat, egy olyan embertől aki a tájunkra se néz.
Utálok ezen gondolkodni de még is valami erre késztet .Mintha a belsőm azt mondaná, ne adjam fel azt a remény amit 17 évig hordoztam magammal, és valamilyen szinten igaza is van. Annyi fájdalom ért már engem, hogy talán képes lennék a boldogságra egy idő után .De mikor kerül erre sor?Mikor már nem lesz senkim, csak a sötétség, és végre fellélegezhetek a fájdalomból ami annyiszor sújtott engem?

Tae már korán reggel itt volt, hogy ne unatkozzak egész nap egyedül a korházban. És szemmel láthatólag alig aludt valamit a tegnapi hirtelen döntésem után. Az egyik üres ágyban foglalt helyet és aranyosan szuszogott ami miatt szám széle felfelé görbült. Annyira nyugodtan festett, és sebezhetetlennek . Újonnan festett szürke hajkoronája majdhogynem egész szemhéját elfedte, és ajkait résnyire kinyitva nyamnyogott párat.
Sóhajtottam egy nagyot amikor lábam fájni kezdett egy bizonyos ponton .Valószínűleg elnyomhattam, hiszen már reggel óta csak ülök az ágyamon és vagy az eget nézem az ablakon át, vagy pedig barátom alvó alakját.

Álló helyzetbe tornáztam magam annak érdekébe, hogy sétálni mehessek a korház folyosóin, de még mielőtt elhagyhattam volna a számomra már nagyon ismerős helyet, belenéztem a tükörbe .Fejemen még mindig az a fehér kötés foglalt helyet amit már reggel a nővérnek le kellett volna cserélnie, de valószínűleg akadt más dolga is nálam amiért nem is hibáztatom.
Vajon attól, hogy még nem látom magam bűnösnek, én is az lennék?Valószínűleg van valami oka a folytonos bántásoknak, és nem hiába kapom őket. De így legalább megtudok tanulni tűrni, és ez nekem épp elég.

Korházi ruhámba sétálgatva néztem néha körül a fehér épületben ahol rengeteg idős és fiatal ember is volt .Szemem megakadt az egyik lányon, aki valószínűleg egyik barátnőjével ült a kopott székeken és mosolygott. Haja csak foltokba takarta a lány fejét de még is boldog volt .Sokkal nehezebb időkön megy keresztül mint én és ez erőt ad nekem az életben maradásra.

- Remélem ez az őszinte mosolyod megmarad .- suttogtam magam elé miközben a lányt figyeltem .Megfordulva indultam volna vissza a szobámba , mikor egy nagyon nyüzsgő ajtó elé értem.
Rengeteg orvos, és nővér foglalatoskodott egy  középkorú férfival. De valószínűleg hiába. Úgy sem kegyelmez senkinek az élet.
Viszont az ágy mellé pillantva megláttam egy nyugodtan álló férfit, talpig feketébe .Közelebb mentem az ajtóhoz, és csak akkor láttam meg hófehér arcát. A tegnapi fiú volt az.
Valamit mondhatott maga elé meredve, majd tekintetét rám vezette. Érzelmet megint nem láttam tökéletes arcán amit most talán nem bántam.

-A halál időpontja október 10, 11 óra 15 perc. -hajtotta le fejét az összes teremben lévő a fura fiúval ellentétben.

- Jimin mit keresel itt? - jött egy hang mellőlem, mire ijedtemben ugrottam egyet.

- Én csak ... .- próbáltam megmagyarázni az egészet Taehyungnak, hogy teljesen véletlen akadt meg a tekintetem  itt.

- Aish.- szitkozódott halkan, majd szemeim eltakarta a feketébe öltözött fiú elöl.

- Ha ilyet látsz ne állj meg, hanem menj tovább .- fogott kezemre, majd elrántott a szoba mellől.

- Volt bent valaki aki nem csinált semmit, olyan volt mintha már sejtette volna az ágyon fekvő halálát. - szorítottam meg Tae végtagját, mire megállt előttem.

- Lehet, hogy valamelyik hozzátartozója volt .- rántott vállain egyet.

- Ilyenkor nem lehet bent senki Tae .És még csak nem is sírt, csak állt ott, és utána engem nézett .- motyogtam orrom alatt a szavakat.

- De nem ért hozzád ugye?- tette kezeit vállamra ijedten amit nem tudtam hova tenni.

- Nem.- ráztam nemlegesen fejem.

- Róla beszéltél tegnap is?- kérdésére bólintottam egyet, majd tekintetét levezette bal kezemre.

- Akkor megérintett. Igazam van? - simított végig a pirosas fonalon csuklómon amin meglepődtem. Mikor került rám egyáltalán?

- Ha legközelebb látod ne menj a közelébe oké?És rá se nézz .- emelte szemeit rám aggódon .

- Miért?- kérdeztem re érdeklődve.

- Mert ő a legrosszabb ember mindenki közül .- jött közelebb és puszilta meg homlokom.

***

A nap többi részét Tae nélkül töltöttem mivel valami dolga akadt amiért el kellett mennie innen .De nem hagyott nyugodni az amit mondott. Rossz ember lenne az a fiú?Nekem nem tűnt annak, talán csak zárkózott lehetett.
Csuklómon lévő kis fonalra néztem ami őszintén nagyon zavart. Soha sem szerettem ha valami van rajtam persze a ruhákon kívül, ezért megfogtam egyik végét, majd megpróbáltam volna letépni magamról mikor az ajtó kicsapódott előttem. Szívem a kelleténél is gyorsabban dobogott, mikor megláttam egy kislányt egy macival a kezében.

- Azt nem szedheted le magadról, nem teheted ezt a bácsival .- rázta meg fejét lebiggyesztett ajkakkal, mire csak nagyokat pislogtam. Kócos volt a haja ahogy a ruhája sem festett túl szépen.

- Elvesztetted a szüleid?- tettem fel a bennem elsőnek megfogalmazódott kérdést.

- Már 15 éve, egy autóbalesetben .- válaszolt egyszerűen.

- Részvétem értük. - nyeltem egy hatalmasat mivel úgy beszélt  mintha a világ legegyszerűbb dolga lett volna ezt kimondani, pedig nem néz ki idősebbnek egy 6 évesnél.

- Nem ők haltak meg te buta .- rázta meg mosolyogva fejét. Beparáztam ?Igen, nem is kicsit.

- Te-tessék?- dadogtam értetlenkedve.

-15 éve egy bolyongó lélek vagyok .- játszott ujjacskáival. Most álmodok?Szemeim kétszeresére nőttek, mikor elindult felém a kislány én pedig nem tudtam húzódni tovább, hiszen már lassan a falon ültem.

- Nem bántalak, nem kell félned tőlem. De azt a karkötőt nem veheted le magadról, mert meghaltok a bácsival .- szorította magához a macit.

- B-bácsival?- kérdeztem akadozottan.

- Nem engedi, hogy Oppanak hívjam, ezért bácsizom. Az pedig azért van rajtad mert hozzád ért, így összekötötte az életeteket .- rántott vállain, majd folytatta.

- Igazából nem tudom, hogy van ez, de azt mondta nekem a többi szellem, hogy ez amolyan üzlet a halállal vagy mi .- vakarta meg fejét elgondolkodva.

- Halál?- úgy remegtem mint valami kocsonya. Nem elég, hogy egy szellem van előttem de még a halálról is beszél nekem.

- Nem hallottál még a kaszás bácsikról?Ha meghalsz akkor ők kísérnek el téged a sötétségbe.

-Akkor te miért... - mutattam a lányra félve.

- Én azért vagyok bolyongó lélek mert nagyon messze kerültem a testemtől .Legalább is ezt mondták nekem. És csak akkor mehetek el innen ha emlékszem majd a szüleim arcára. Ez amolyan küldetés féle ha lehet így mondani .- bólogatott saját mondandóján.

- És velem mi van?- érdeklődtem hiszen teljesen megrémisztett ez a helyzet.

- Tudod, a bácsi nagyon felelőtlen a korához képest. Hozzád ért a halál, szóval most kötődtök egymáshoz .Annak a fonálnak a vége ott van a kaszás bácsinál .És mindent érez amit te, szóval nagyon mérges lesz ha ezt megtudja.

- Megtudja?

- Később jelenik meg nála ez az egész, és sokkal jobban fog fájni neki, mint neked, de ugyan úgy fogod érezni mint ő, csak nem olyan durván. Ez egy büntetés számára, mert megérintett egy élő embert .- magyarázta, majd szétnézett a szobába és kezét szája elé vezette mintha nem akarná, hogy halja valaki más is szavait.

- Ezeket nem tőlem tudod .- szaladt ki az ajtón én pedig csak lefagyva meredtem annak irányába.

Mi folyik itt?Egyáltalán valós az amit láttam, vagy csak egy rossz álom?