~at one point i started to look more down, than the sky~
Clean: on [tizennyolc napja]

Az a kocsi, melyet indulatok hajtanak, nem tud féktávolságon belül megállni. A viták elkerülésének legjobb módszere, ha megadjuk magunkat, mielőtt frontális támadást kapnánk. Ez nem gyengeség. A harag rossz tanácsadó, de igencsak meggyőző a dumája. Nincs veszedelmesebb dolog, mintha indulatainkat és főleg a haragnak hirtelen fellobbanását nem tanultuk fékezni, mert mihelyt mi nem tudunk urai lenni az indulatosságnak, ez erőt vesz rajtunk, és fölöttünk uralkodik, úgy hogy többé nem bírunk szabad akarattal. 

Istenem, ha megszámolnám az ujjaimon, hogy hányszor fojtottam magamba haragomat, csak azért, hogy másoknak jó legyen, valószínűleg az ujjperceim se lennének elegek. Kétségtelenül bánatos vagyok. Elveszett. Féltem magamat, hogy ez egy olyan mélypont, amiből vérfürdővel lehet csak kimásznom, de olyan nincs, hogy gödör alján maradok. Haragudtam, de olyan szinten, hogy migrént okoztam magamnak, már pedig az ember nehezen hajtja fejét hajnali háromkor, ha halántékát ilyesfajta fájdalom szurkálja. Nem akartam ezt, de minden büntetés egyszer bekövetkezik, így úgy voltam vele, hogy Isten most bocsájtotta ezt rám. 

Hogy fáj-e? Igen, nagyon. Testileg és lelkileg is megvisel, de őszintén attól sokkal jobban tartok, hogy mi lesz, ha Jungkook felébred és szembesül azzal, hogy mit tett. Mert igazából, csak egy báb volt. Egy csúnya randidroggal Chanyeol aljas patkány módon becuccolta, és nem bírta irányítani saját magát. Most már megértettem Jungkook miért nem nyúlt soha az anyaghoz. Nem akarta, hogy ezt lássam, vagy megéljem. De őszinte leszek, mert a kis seb amit okozott rajtam, nem volt akkora gond, mit amit a saját tudata fog megélni. Mert engem nem ez ráz meg, hanem az a fajta önutálat amit érezni fog maga iránt, ha rájön. 

A utca fényei halványan megvilágították izmos hátát, szépen simogatták a fotonok tetoválásának éles vonalát. Ugyan arcát nem láttam, de tudtam, hogy békés, nyugodt, s az elmúlt órák fáradalmait piheni. Felkeltem ágyából, majd kiindultam a nappaliba, hogy igyak egy pohár vizet. 

Az ülés se volt túl kellemes, de a gyaloglás, csak furcsa, pingvin csoszogáshoz tudott csak hasonlítani. Fájt derekam, hasam, csípőcsontom és persze alfelem is. Talán az volt a legrosszabb, a mellett, hogy hátamon, combjaimon, és a nyakam körüli harapások és szívásnyomok iszonyatosan viszkettek, vagy épp sajogtak, ha egy mozdulat miatt elfordítottam testem. 

Ha úgy vesszük Jungkook azelőtt tényleg visszafogta magát. Gondterhelten támaszkodtam a pultnak, ahogy lehúztam az a kis vizet, s eszembe kúsztak a tegnap esti durva jelenetek. Ez förtelmesebb mint a BDSM pornó, tényleg rettenetes volt, és még akkor sem lett kellemesebb mikor már beletörődve sorsomba, hagytam hogy azt csinálja velem, amit akar. Akár egy rongybaba, amit csak széttép a tudatlan kisgyerek, ki csak játszani akar. 

Kitártam az erkélyablakot, majd helyet foglaltam, már-már szokásos helyemen, tudat alatt úgy, hogy egy kevés hely legyen mellettem, -hátha jön és hamarabb túl leszünk rajta. Felhúztam lábaimat, kellemetlen szisszenések közepette, s magam mellé pillantva megláttam -feltételezhetően- Yoongs koporsó szögeit. Gondoltam ez majd kissé csillapít a fejfájásomon, s segít lenyugtatni, így kipattintottam, s elővéve egy szálat ajkaim közé tettem. Lassan pumpáltam ki a füstöt, akár csak egy kémény, s ha nem is teljesen, de valamennyire segített, -legalább vérnyomásom sokkal alacsonyabb lett. 

Gondolkodtam, azon is, hogy felébresztem Kookot a józanodó alvásból, de tudtam annyit a drogokról, hogy egy nyugvó embernél, ezt nem lehet eljátszani, mert azzal csak még rosszabbat csinálok. Sokáig csak bámultam ki az ablakon, -ténylegesen kussban- kellemes volt, egyáltalán nem hűvös és már majdnem bealudtam, mikor hallottam, hogy ajtó nyílik. Biztos voltam benne, hogy nem az fiatalabb bátyja az, ezért hátrafordultam, s egy kócos, szemét dörzsölő, sánta Jungkook császkált ki a folyosó irányából. Szemben volt velem, s tökéletesen láttam, de ő csak dölöngélve a földet kémlelve, sok-sok nyeléssel beindítva szerveit, s kereste elvesztett egyensúlyát, majd mikor megtalálta azt már a boltív alatt állt, s felemelte fejét. Kábán bámult rám, s én is rá, kicsavart testtel, majdnem már teljesen fájdalmasan. Lábaimat is leeresztettem, hogy felpattanjak és odarohanjak hozzá, de ez volt az utolsó dolog amire képes lettem volna. 

a döbbenet mind a kettőnk arcán, túl gyorsan és túl fájdalmas futott végig, kísértve egymásnak okozott kellemetlen emlékeinket. Szemei először meglepődöttségtől, majd szomorúságtól csillogtak. Megállt egy helyben, s úgy döntöttem, most én mentem meg őt. Lassan felálltam, -ha akartam volna se tudtam gyorsan- derekamat fogtam, lábaimat összezárni nem tudtam, így akár egy vén, vagy egy várandós, odacsoszogtam hozzá, néha-néha felszisszenve, de megálltam egy-két méterre. Jöjjön, fusson, szaladjon, boruljon a nyakamba, és sírjon a vállamon, mert tudtam ha ezt teszi, akkor közbeszólt a bűntudata, s józan. Kezeit gyorsan szája elé kapta, s könnyei szinte azonnal kibuggyantak, majd lerogyott a földre, két kezébe temetve arcát. Zokogott, s csak csendben mosolyogtam, előtte állva, sajnáltam, de tudtam, hogy túl lesz rajta, mert erősebb mint én. 

-Jungkook. -suttogtam, szinte csak magamnak, de felemelte bedagadt, piros szemeit, tudtam hogy meghallotta. Odasétáltam hozzá, ide-oda bicegve, melyet próbáltam takarni, hiszen csak még keservesebb bömbölésbe kezdett, s kezeit nyújtotta akár egy elveszett gyermek. Hihetetlenül rossz volt így látni. Szinte rettenetes, s szívem nagyon belesajdult. Megfogtam két csuklóját, -s biztatva hogy saját erejét használja- talpra állítottam, majd szoros ölelésbe vontam.

Egy elveszett csecsemő, olyan volt. Sajnáltam, de még mennyire, de nem sírtam, pedig tudtam volna. Tartottam magam, azt akartam neki megmutatni, hogy volt értelme a küszködésének, képes vagyok viszonozni, azt a fajta gondoskodást, szeretetet és anyai aggodalmat, amit ő táplált mindig felém. 

Derekamat szorította, ezzel nagyobb fájdalmakat okozva, de csak vállgörbületembe hajtott fején cirógattam a hajtincseket. Gyűrögettem, megpödörtem, zokogása teljesen elcsendesedett, csak pólómat áztatták könnyei. Erősen tartottam fejét, jelezve, hogy biztonságban van, nem szándékozom ellökni magam mellől. De fájt, leginkább fájt így látni, hogy szenved, mert olyat tett amit nem is akart, csak azért mert bedrogozták.

-Soha, soha többé, nem akarok látni egyetlen egy tablettát, vagy bogyót, vagy csikket. -motyogott nyakamba, mit csak halvány mosolyokkal nyugtáztam. 

-Semmi baj. Nem haragszom. -mondtam, s oldalra fordítva fejem, belepusziltam fülkagylójába. -Tényleg nem.

-Ne mond ezt! -emelte fel hangját kétségbe esetten. -Ne mond ezt kérlek, mert nem érdemlem meg. Bántottalak Taehyung, ne bocsájtsd meg ezt nekem soha. -folytatta, mikor felemelte fejét, s két keze közé vette arcomat. 

-De mondom, mert szeretlek Kook. És azt is tudom, hogy nem akartad, tudom, hogy nem tennél ilyet velem. -simultam bele érintésébe. -Igaz, hogy hirtelen indulatú vagy, de tudom, hogy nem tennél ilyet, és már akkor megbocsájtottam, mikor eljöttünk Halseyéktől. -tettem át két kezem derekára, s szorosabban vontam magamhoz.

-Annyira sajnálom. -szipogta, s megrázva lehajtotta fejét.

-Szeretlek. -pusziltam bele borzos hajkoronájába, s el sem tudtam képzelni, hogy felfogta és elfogadta szavaimat, vagy arra még várhatok. 

-De jól vagy? -kezdett el tapogatni ide-oda, mire derekamhoz érve felszisszentem, ahogy egy ütése általi kék foltot erősebben nyomtam meg. -Úr Isten, hogy lehettem veled ilyen kegyetlen. kezdtek el sós cseppjei újra csak hullani, gyönyörű fekete szemeiből, s igen csak véget akartam vetni a kínzó hangulatnak. 

-Jungkook fejezd ezt be, mert nem vagyok cukorból. Nem a te hibád, már megmondtam. Nem tehetsz semmiről. Nem rád haragszom, hanem Chanyeolra. -emeltem fel fejét, s jelentőség teljesen pillantottam szemeibe. 

-Megölöm azt a faszfejt. Esküszöm kicsinálom. -hörögte, s tapintásom alatt befeszültek izmai. Egy pillanat alatt rándult meg kockás hasfala, s kezeit erősebben csavarta körém, mintha most is csak védeni akarna tőle. 

-Nem ne csinálj semmit. Legyél okosabb. Felejtsük el egy életre, kérlek. Meg volt a lehetőség, hogy visszaadja, és ha ezzel megelégszik, akkor nem jelentjük fel a rendőrségen. Kérlek, most az egyszer ne a bosszú legyen a szemed előtt, hanem a saját épségünk. -pusziltam orrára, s gyengéden simogattam kézfejét. -Anyáéknak pedig egy szót se. -pillantottam rá szigorúan.

-Ah Tae, kérlek büntess meg valahogy. Megemészt a bűntudatom. Érted. Tönkre tettelek, megerőszakoltalak, és egy állat módjára viselkedtem. De nem akartam és annyira sajnálom. -kapkodott össze-vissza. -De Jézusom, ugye nem tört el semmid, vagy nincsenek súlyos sebeid. Úr Isten a csuklód nagyon fáj, és Jézus Isten bele se merek gondolni, hogy milyen dur.... -folytatta volna, még de mielőtt bármit is elárult volna, amire a legkevésbé sem akartam emlékezni, csak erősen tapasztottam kezemet szájára.

-Nem! Értsd meg Jungkook. Ez egy lecke volt Istentől nekem, azért, hogy a sok hülyeséget amit tettem, lerója rajtam. Ennek így kellett lennie, és a múltat nem tudjuk megváltoztatni, ezért ne is agyalj ezen tovább. -mondtam naki tanító hangnemben. -Te jó ember vagy, egy hihetetlenül jó ember vagy, a legjobb és legcsodálatosabb akivel valaha találkoztam és kérlek ne rontsd el ezt a szépen felépített képet, ezekkel az ostobaságokkal. 

-Taehynug, mit szeretsz bennem? -kérdezte, mire kitágult szemekkel döbbenten néztem rá, majd egy nagy nyelést követően, fogas mosollyal ajkaimon nekikezdtem. 

-Szeretem, hogy ilyen erős vagy, mind fizikailag, mind szellemileg. Szeretem, hogy hihetetlenül féltékeny vagy, szeretem azt is, hogy anyám ebédjét mindig megeszed azonfelül, hogy előtte voltál gyors-kajáldába, szeretem ha húzol, ahogy megyünk át a zebrán, és szeretem mikor esel-kelsz a deszkáddal. Szeretem, hogy ilyen jól nézel ki, és szeretem mikor megadod a tiszteletet nekem, még akkor is ha neked van igazad, meg te vagy a felelősségteljesebb. Szeretem a nyuszis a kiálló metszőfogaidat, és szeretem a tetoválásaidat is, mert nagyon menőek. Szeretem, hogy ennyire aggódsz, és hogy fiatalabb vagy még is bölcsebb, és megfontoltabb. Szeretem a bátyád macskáit, és azt mikor mérgedben belerúgsz, és azt, hogy csak ülve vagy hajlandó fogat mosni. -mosolyodtam el kedvesen, össze-vissza simogatva arcát, hosszú ujjaimmal markáns állát, s szépen ívelt szemöldökét birizgáltam, mit mély lélegzetekkel tűrt. -Jungkook, mindent szeretek benned, mert hatalmas hálával tartozom, amiért kirántottál a szarból és minden jót megérdemelsz, és minden bűnödért meg kell, hogy bocsájtson Isten és mindenki más is, mert emberi életet mentettél, és mert önzetlenül cselekszel, magadat háttérbe szorítva. -néztem komolyan szemébe. -De azért egoista vagy. -nevettem fel, hogy még jobban oldjam a feszültséget. Hosszas percekig csak csendben bámult, majd egyszer csak ajkaimra hajolt, s mélyen, szeretetteljesen megcsókolt, úgy, hogy minden fájdalmát beleadta abba, hogy beszívjam, s megsemmisítsem azokat. 

-Köszönöm. -suttogta ajkaimra, mikor elváltunk egymástól. -Annyira szeretlek. -tette hozzá, majd felemelkedve ölelésemből, nagy mosollyal, s fájdalmas, könnyesen csillogó szemekkel nézett rám. 

-Egy angyal vagy Jungkook. -mondtam zavartan, s pironkodva, szememet lehunyva oldalra döntöttem fejem. 

-Nem, az te vagy. Csak ép egy bukott angyal. -nevettet aranyosan, s jó kedve láttán, csak hálálkodni tudtam, hogy ezt is meg tudtuk ketten csinálni.

Két elcseszett tinédzser egymásba karöltve, csak egymásra támaszkodva, szemben a sorsukkal, s múltjukkal. Úgy éreztem, régóta nem voltam ennyire boldog, hogy egy embert is feltétel nélkül tudjak szeretni. És tudtam, hogy Jungkook is szeret. 

Nem akartam semmire sem gondolni, csak szembeszállni minden szabállyal, megszegni minden törvényt, csendben meghalni az ősz Jungkookkal az oldalamon, távol mindentől és mindenkitől, csak azt akartam, hogy azért legyen boldog, mert elérte amit akart, s segített abban, hogy örökre tiszta maradjak. 

-Tudod, egy valamitől sose vonnám meg magam. -mondta, megszakítva a selymes némaságot.

-Miért van amitől függsz? -kérdeztem, játékosan felhúzva egyik szemöldököm.

-Tőled, megrészegítesz Kim Taehyung. -csókolt édesen, újra puha ajkaimra. Cserepes húsaimat falta, nem durván, de nem is finoman, csak pont úgy, hogy mindenemet megosszam vele. -Gyere mutasd meg midet kell leápolnom. -sóhajtott, majd ujjainkat összekulcsolva kezdett a fürdőszoba felé húzni. Ennél nevetségesebb nem is lehetett a szituáció. Erősen istápolt oldalról, s én bicegve, nevetve követtem a helyiség irányába. Olyan hülyén nézett ki, olyan idiótának tűntünk, s még is gyönyörű volt. 

helobellóó!!!!4444!4!4!44!!!!4

egy g3ci vagyok amiért nem publikáltam két napja. vége ennek a fosnak, nekem pedig dolgoznom kellett, ne haragudjatok, volt három megrendelésem, s a pénz beszél ugyebár.... jó azért ekkora zsidó nem vagyok. mindenesetre lehet azt hiszitek ez egy end. de nem! NEm AZz! Csak annyit mondok, hogy közel vagyunk, nagyon, de uhh félek megírni azokat a részeket, mert nagyon nem szokványosra fogom xD remélem azért tetszett <3 <3 

-limmineun 

Ez kis baba még úgy gondolta, hogy szerelembe eshetek vele..... igaz vagy 7 cm-vel magasabb vagyok de lényegtelen.... isteneneeem

De komolyan szavakba önteni nem -bírom emberek...
Vélemény?