~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: off [nulla napja]

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy fiú, és beleszeretett. A fiú csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A fiú kalitkába zárta, és egész nap nézte. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. Egyik nap elpusztult a madár. A fiút elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.

"Miért jöttél?" - kérdezte a halált.

"Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. -"Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

Érzelmek! Gyakran kábítjuk magunkat azzal, hogy tudunk rajtuk uralkodni, míg egy nap csapdába esünk. Nem tudjuk leplezni a haragot, a féltékenységet vagy a szerelmet, és kénytelenek vagyunk szembenézni az igazsággal. A fájó igazsággal.

És én hátatfordítottam neki, rámosolyogva végzetemre.

-Hallgatlak.. -feleltem, mire a körülöttünk lévők, apró kuncogással bámultak ránk, s látszott rajtuk, hogy valamit tudnak, amit én nem.

-Nem ilyen egyszerű az, hogy ennyire nagy legyen a szád Taehyung. Okos vagy te látszik, mert különben miért lennél velünk. -mondta Chanyeol, s Jin mellé elhelyezett táskájához lépett, majd elkezdett benne valamit keresni.

-Kiérdemelted. -nevetett fel Jiyong, s szájában fityegő cigijét meggyújtotta. -Nem minden fiatalabb érdemli ki ezt a megtiszteltetést, hogy idősebbekkel lógjon. -fújta ki a káros füstöt, piercingezett ajkai közül.

Igazuk volt, valójában egyetlen egy fiatalabbat sem láttam rajtam kívül barátkozni velük. Maximum Jungkook, ha nagy ritkán árufuttatás végett találkozót szervezett, megbeszéltek ezt-azt, de ez is Yoongi behatása miatt volt. Chanyeol nem egyszer említette nekem, hogy nem bízik meg teljesen Kookban, nem is igazán szimpatikus neki, de kétségtelenül és kifogástalanul, tehetséges, az egyik legjobb és legóvatosabb terjesztő, szóval meg kellett békélnie a nézeteltérésekkel.

-Bökd ki végre. Nem hiszem, hogy olyan feladat lenne, ami kifogna rajtam. -mondtam felszegett fejjel, Chanyeol felé lépkedve, s megálltam mögötte karba tett kézzel. Háttal állt nekem, nagyon kutatott valamit a fekete sporttáskában, egyre izgatottabb voltam, s már nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság. A többiek körül megfagyott a levegő, vártam a mély beszólást Namjoontól, vagy a nevetést Jintől, Jinyongtól, de egyiket sem kaptam, csak értetlen tekinteteket, és meglepett arcokat.

-Nem lenne ilyen nagy a szá... -mondta Namjoon, s be se fejezhette, mert Yeol egy pisszegéssel, s ajkai elé támasztott mutató ujjával elnémította, mondata közepén.

-Hagyd csak. -mosolygott a magas, majd teljesen felém fordult. -Szóval Taehyung, azt mondod, hogy bármit elvállalsz? -kérdezte, felhúzva egyik szemöldökét, mire válaszom csak magabiztosan bólintottam. -Rendben. Az ajánlatom a következő. Minden héten kapsz valamit, tényleg akármit, tizenkettőezer won értékben. De csak egy hétig érvényes, szóval spórolj vele. Cserébe viszont azt akarom, hogy Yoongstól és Jungkooktól elcsalogasd a vevőket hozzám. -fejezte be, s kezét nyújtotta, megpecsételve a fogadást, de nem nyújtottam vissza a kezem. Ez nekem több sebből is vérzett, minek hangot is adtam.

-Tegyük fel, hogy belemegyek. Megkapom a jutalékot, ahogy ígéred, de mégis, hogyan vegyek el vevőket Kooktól, úgy, hogy azok téged találjanak meg? -kérdeztem felszegett állal. -Mind a ketten Yoongi alatt futtok nem? Tudod én nekem itt valami bűzlik. -vakartam meg az apró anyajegyet orrom hegyén. Chanyeol tekintete elsötétült, s meg mertem kockáztatni, hogy dühös lett rám, valószínűleg a szokatlan hangnem miatt, amit egy fiatalabb intézett hozzá.

-Taehyung, leleményesen megoldod. Le kell buktatni, hogy a vevők szagot fogjanak a megbízhatóságának csorbulásából. Nem olyan nehéz ez. Csak ne bukj le. -mondta, nagyot sóhajtva, majd helyet foglalt az ajtó előtt támasztott, sámliként funkcionált dobozon. -Ami pedig Yoongit illeti, kicsit kezd elszállni magától. Ez nem vet jó fényt rám, de ez legyen az én dolgom. Na meg kezdjünk saját vállalkozásba. -mondta, s kitárta karjait várva az egyetértő szavakat és gesztusokat, amit pár másodperc után meg is kapott. Akár egy diktátor, ehhez tudtam volna a leginkább hasonlítani. Egy fejedelmi paraszt, aki mások kárát felhasználta a saját maga menedzselésére. Az igazat megvallva ebben az egy dologban nagyon is hasonlítottunk Chanyeollal. Fájdalmasan és visszafordíthatatlanul önzőek voltunk, mindketten.

-Nem tudom Chanyeol. Nincs más megoldás? -kérdeztem, leplezve félelmemet, mert akár mennyire erősnek mutattam magam, nem attól tartottam, hogy a jelenlegi helyzetben négy nálam jóval idősebb férfiúval akarok szembe menni, hanem, hogy mégis miért érné meg nekem a még nagyobb dráma. Miért akarnám még jobban a földbe tiporni Jungkookot? Na meg Yoongit. Így sem vagyok a szíve csücske, de ha ezt megtudja mosolyogva belez ki.

-Nincs Taehyung. Nem vagyok egy variálós típus. Nos, áll az alku vagy nem? -kérdezte, s ismét meglendítette jobbosát. Már készen voltam arra, hogy távozzak ebből az őrült szituációból, s megfordulva magam mögé nézve el is indultam, ám egy nagy lendületet véve belecsúsztattam tenyerébe enyémet, s erősen rámarkolva meg is ráztam azt. Magam mellé köptem, s komisz félmosolyra húztam ajkaimat. Chanyeol a kezdeti meglepődésből felébredve, kitágult szemekkel ugyan, ijesztő vigyorra húzta ajkait, vészjóslóan, fenyegetően, ám nem foglalkoztam vele. -Megegyeztünk. -mondta halkan, s kezét kirántva szorításomból, odasétált a táskához, s elővéve egy kis tasakot odanyújtotta nekem. -Tessék, egy kis ajándék. -vigyorogta, s elvéve jutalmamat zsebre raktam azt. -Egyébként jól áll az új hajad. -mondta, majd visszasétálva a dobozhoz elhelyezkedett rajta.

-De egy szót se. Ha sikerül és megkapom azt amit akarok, ahogy ti is, ígérd meg, hogy bárki kérdezné közöm se volt hozzá! -mondtam fenyegetően, majd én is rágyújtottam. Távozni készültem, hogy át tudjam gondolni, mégis mibe kevertem magam megint, a vágyaim kielégítése miatt, s türelmetlenül pillantottam Yeolra, aki csak gonoszan vigyorgott.

-Természetesen. -mondta, s szalutálást imitálva, meglendítette kézfejét homlokától. Én is biccentettem egyet, majd ott hagyva őket fojtattam utam haza.

Nem akartam elhinni, hogy ebbe belementem. Ekkora önző paraszt voltam megint, hogy másokkal nem csak, hogy kicseszek és hasznot húzok belőle, de még a gonosznak is közrejátszok. Két perc gyaloglás után, besétáltam a lakásba. Minden ott ledobtam, ahol értem, s szobámba felmentem. Kíváncsi voltam, mi lesz ennek az egésznek a következménye. Ugyan gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de lehetetlennek se feltételeztem. A probléma ott volt, hogy Jungkook mindent kiszagolt. Szemfüles volt, hihetetlenül kreatív, és óvatos. Nem igazán mondhatnám, hogy tanultam a múltkori esetből, mert akkor is az első pillanatban rájött, hogy én voltam a tolvaj, aki átverte, és csodálkozott, hogy nem gondoltam arra, hogy lebukok. Ismert engem, s tudta mit miért csinálok. Magamnak se akartam bevallani, hogy lehetetlennek bizonyult a feladat, így jobban átgondolva, de igyekeztem a legjobban gondolkodni a megoldáson.

Yoongi tényleg ki csinál, s selyembe bugyolálva adna fel a rendőrségen, azt is elintézve, hogy ott rohadjak meg életem végéig. Nem bukhattam le, mert apám páros lábbal rúg ki itthonról, anyám pedig zokogva omlana teljesen össze, hogy mi lett első szülött kicsi fiával. Megfordult a fejemben, hogy visszamondom az ajánlatot, mégis csak van rá mód, de tartottam Chanyeoltól, mert agresszív egyén volt. Az ilyen emberek, fiatal felnőttek mint ők, s bandája, nem vetettek jó fény a társadalomra, a lélektani merényleteikkel, verekedésekkel, pénzsikkasztásokkal és kábítószer kereskedelemmel. Pont mindenhol azt mondogatták, hogy az ilyen személyeket kell a legmesszebbről elkerülni, erre belecsöppenek a közepébe, s még tudatában is vagyok. Olyan bábnak éreztem magam, aki sóvárog, hogy rángassák a zsinórokat, s még meg is köszöni, úgy, hogy tudatában van a végleges bukásnak.

A sok gondolttól, kissé megsajdult kobakom, ezért erősen megdörzsölve orrnyergemet, felültem ágyamon, s megropogtatva elgémberedett csontjaimat is, besétáltam a fürdőszobába. Ott levetkőztem, s egy gyors zuhanyzás után, felöltöztem pizsamámba, majd kiültem ablakomba, hogy kiélvezzem az utolsó éjszakámat egyedül.

Holnap hétfő van, az az suli, az az holnap anyámék is hazajönnek, így még jobban rá fogok stresszelni erre az egészre. Este nyolc óra volt, s már eléggé fáradt voltam, nem csak a kevés táplálék bevitel miatt, hanem a folyamatos, szélsőséges alváshabitusok miatt is, ezért úgy döntöttem lefekszek aludni, hogy reggel bármiféle nyűglődés nélkül, képes legyek felkelni.

Túl hangosak voltak a madarak, annyira, hogy rendesen zavart a csiripelésük. Vártam én a tavaszt és a jobb időt, alig vártam, hogy végre hallgassam, ahogy a polikarbonát tető ropogjon a napsugarak alatt, vagy ahogy össze-vissza szállnak a kis bogarak a levegőben, de most idegességem miatt ez kellemetlen találkozás volt a természettel. A fürdőszoba, kicsi, ám vastag ablakán belül is hallottam a csivitelést, s azt hittem előveszem apám sörétesét és megritkítom a tollasokat az udvarban, ám nem foglalkozhattam tovább velük, mert késésben voltam. Felszippantottam szaglójáratomba, a reggeli adagot, hogy a maga értelmében frissen, még más értelemben nyugodtan induljak el iskolába, majd minden gondosan eltakarítva, s helyére rakva, hogy nyoma se maradjon a pár nappal ez előtti káosznak, ajtót bezárva elindultam. Fülemben tombolt a zene, s kizárva teljesen a külvilágot, azt éreztem, hogy most igazán kellemes, hogy nem kell semmin agyalnom. Még az sem tudott foglalkoztatni különösen, hogy médiaórán témazárót írunk, mire egy betűt nem tanultam, de valószínűleg barátnőmet megkérve kisegítem magam ebből a helyzetből. Lassan odaértem a kapuk elé, majd átlépve a főbejáratot, bármiféle köszönés nélkül, céltudatosan a termünk felé vettem az irányt.

Amint beléptem megpillantottam a lányt kit eddig kerestem, kabátján feküdve, eldöntött gerincoszloppal görnyedt a függvénytáblája felett, -már meg se akartam kérdezni miért-, nagy mosollyal ajkaimon léptem oda hozzá, s levetődtem ölébe.

-Baszki Taehyung! Egy mázsa vagy, szállj le rólam. -sipítozta, s lapockámnál fogva megpróbált lelökni magáról, mely kellemetlen érintkezés volt, alfelemnek a padlóval.

-Nem én vagyok nehéz, csak te vagy gyenge. -mondtam, megdörzsölve a fájó területet, s mogorván sandítottam rá.

-Pfh.. kétlem drágám. Még rajtam is több izom van mint, rajtad. -gúnyolódott, le se pillantva rám, mire gy kicsit szíven ütöttek szavai.

-Ez fájt. -jelentettem ki színészkedve, miközben feltornáztam magam padomra, s hátrafordultam, de egy vállrántásnál többre nem méltatott. Ami azt illeti, én egy kicseszett lusta ember voltam, edzőterem szóba se jöhetett, vagy bármilyen más sport. Nagy ritkán odaültem a számítógépemhez "e-sportolni", de azzal maximum csak az ujjaimat edzettem, amivel az intenzívebb önkielégítésen kívül, többre nem vittem, nagy végesetben húgomat jobban tudtam csiklandozni, de tényleg eléggé ellustultam. Nem voltam túlsúlyos, mert enni nem ettem valami sokat, de az a kevés is egészségtelen volt, úgy, hogy testalkatom felépítését, ezzel sem erősítettem. Halseytől mindig megkaptam, hogy tudta, hogy nem vagyok egy macsó alkat, de ennyire nem gondolta volna. Mindig beszólogat, hogy vékony, ám puha húsos derekam van, íves combjaim, melyen izom biztos nincsen, na meg a nyurga karjaim, amivel maximum ha húsz fekvőt le tudok nyomni, azt is szenvedve. Meg mindig beszólt, hogy hájas a seggem, ami nem volt igaz, mert nem hájas volt -persze egy kicsit biztos-, hanem kerek, megörökölve nagymamám genetikáit. Tudta a lány, hogy hogyan csorbítsa az önbizalmam a kinézetemmel kapcsolatba, de kinek érte volna meg, hogy hazudozzon. Elfogadva önmagam és löttyedt testem azt azért még ő sem mondhatja, hogy megjátszott orgazmusa volt alattam, és akárhányszor ezen vitatkoztunk, Jokerként bevetve mindig ezzel vágtam neki vissza, amin csak jót nevettünk.

-Mire ez a jó kedv? -kérdezte, elpakolva a vastag könyvet, s ceruzájával megbökte orromat.

-Kialudtam magam. Szerintem évek óta először. -mondtam vigyorogva, mit a lány is viszonzott, majd újra megszólalt. -Kibékültél a nyúlfejűvel? -emelte meg egyik szemöldökét, mire meglepődve, s hitetlenkedve néztem rá.

-Mi? Dehogy is. -hebegtem-habogtam, ahogy szépen az emlékezetembe csúsztak a tegnapi nap képei, s bűntudatom egyből megszólalt. -Nem, csak tényleg jól aludtam. -támaszkodtam meg alkaromon.

-Tiszta vagy? -pillantott rám aggódva, halkan. Nem értettem miért kérdezte, mert mindig tudta, mikor vagyok az és mikor nem, csak arra volt kíváncsi, hogy hazudok-e neki. Lehajtottam fejem, kicsit szégyellve, ezzel is jelezve, hogy nem. -Ahh Taehyung ne már. Honnan szereztél egyáltalán, ha azt mondtad, hogy Kook nem ad.

-Ez még a múltkori. -kezdtem halkan, majd felpillantottam rá, s láttam a kételyt a tekintetében, de próbáltam felvenni a pókerarcot.

-Nem hiszem, mert nem kispályásan csinálod, és ismerem Kookot, tudom mennyit ad. Ő se hülye. -mondta halkan. -Csak ígérd meg, hogy nem csinálsz nagyobb hülyeséget. -folytatta, kérlelően rám nézve.

-Ígérem. -mondtam neki hamis mosollyal ajkaimon. Saját, hazug válaszomba belesajdult a szívem, hogy ekkora idióta létemre, még vele sem vagyok őszinte. Ám ekkor, nagy mosollyal arcán pillantott mögém, az ajtó irányába.

-Emlegetett szamár. -mondta, majd mikor hátra fordultam, hogy megnézzem kire gondol, abban a pillanatban azt hittem elájulok. Hoseok sétált be az ajtón, mellette Jimin, mögötte pedig Jungkook, kinek arca össze volt verve, látszólag nem aludt semmit éjszaka, s amint találkozott tekintetünk, megakadt bennem a levegő, ahogy szemeiben aggodalom és düh csillogott, gyilkos elegyet képezve.

Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel, a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, s érzelmileg megfojtják. Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.

(*-*)
Sziasztok!

Egy fokkal nyugodtabban, s összeszedetten, meghoztam az új részt, -jó gyorsan-. Nem fűznék hozzá nagyon semmit, csak remélem tetszett és még egy kérésem lenne. Kérlek írjátok meg a véleményeteket a jelenlegi helyzettel, vagy hogy a rész elején mire számítottatok, mi lesz az ajánlat, igazából bármiféle kommentet szívesen olvasok, mert akkora DE AKKORA lendületet ad, hogy az hihetetlen. Nem untatlak titeket tovább, szép napot! És ígérem, hogy lassan minden értelmet nyer, s a problémák egymásba fonódva lesznek maguk a megoldások.

Pusszancs! ~limmineun

(itt hagyom most magam is)