Hát, itt is lenne a vége...Imádtam írni ezt a könyvet, és köszönöm annak, aki végig olvasta💕 Remélem tetszett nektek!

⩿Honami Gen⪀

Néhány hónappal ezelőtt még a sötétségben éltem. A fekete árnyak egyre mélyebb gyökerei már javában kezdtek felemészteni engem, gyermekkoromtól kezdve. S akkor, ha valaki azt mondta volna, hogy valaki meg fog menteni a démonjaimtól, hitetlenkedve meredtem volna rá.

De aztán, egy elég rossz nap után, minden megváltozott. Hihetetlen így visszagondolva, hogyha akkor, ott, nem hallom meg azt a kisebb robbanást, és nem döntök úgy, hogy megnézem, minden rendben van-e, akkor most nem lennék itt. Nem lenne egy olyan munkám, amit örömmel csinálok, nem lenne egy munkatársam, akit öcsémként szeretek, és egy olyan, aki szinte már a legjobb barátommá vált, illetve nem lenne egy olyan főnököm, akivel boldog kapcsolatban élek azóta a nap óta.

Nem erősödött volna meg a kapcsolatom Ginnel, a bátyámmal. Mióta kijöttem a kórházból szinte minden második napon találkozunk, és kibeszélünk magunkból mindent. Nem hagyja, hogy az érzéseim felemésszenek engem, ezt pedig próbálom viszonozni számára.
Apánk életfogytiglan börtönt kapott több ember meggyilkolása, illetve elfogása miatt, és mi ezt egyáltalán nem bánjuk. Bár megannyi emlékem fűz hozzá, ami helyes, azt fogom követni. Néha még visszagondolok a boldogabb időnkre, amikor még egy család voltunk, de elfogadtam, hogy ennek, pontosan így kellett történnie.

─────────────────────

-Kirobbanó sikered van ma, Gen.

Ahogy átnézek a vállam felett, egy elégedetten, büszkén mosolygó Reigen pillant vissza rám. Csillogó tekintetétől akaratlanul is megdobban a szívem, de már nem rejtem el előle, vörösödő arcomat.

-Köszönöm.-Motyogom halvány mosollyal az arcomon.

-Menjünk el vacsorázni utána.

Reigennek mindig olyan hirtelen randi időpontjai vannak, de ez engem egy cseppet sem idegesít. A mosoly még szélesebb lesz az arcomon, és beleegyezve bólintok egyet, mielőtt odalépnék hozzá, és felpipiskedve, a tarkójához téve a kezemet nem adnék neki egy gyors csókot.

-O-O-Oi...-Imádom, amikor nem bír megszólalni a zavartságától. Még egy utolsó puszit nyomok ajkaira, majd eltávolodok tőle.

-Ezzel is végeztünk.-Biccentek a szellem-mentes helyre, amit az előbb tisztítottam meg.-Az ügyfél kint vár, gyere, menjünk.

Kikerülöm, de elkapja a csuklómat, és egy huncut mosoly kíséretében a falnak támaszkodik, ezzel engem is a citromsárga színű rétegnek tolva, elzárva minden menekülési utamat. Halvány pír telepedik az arcomra, miközben tökéletes arcára fókuszálok.

-R-Reigen...-Motyogom cérnavékony hangon, mire ő csak elneveti magát.

-Tudnatnád, hogy ilyenkor mindig visszakapod azt, amit velem művelsz.-Egy puszit nyom az orromra, majd elenged, és -immár komoly arccal- kinyitja a bejárati ajtót, amelynek másik oldalán a mai nap első ügyfele vár ránk.

A mellkasomhoz teszem a kezemet, és lehunyom a szemeimet.

Ez a fickó...Egyszerűen az őrületbe kerget.

-Köszönöm!!!-Hallom meg a nő reszketeg hangját.-K-Köszönöm szépen!

-Igazán nincs mit.-Válaszol mosolyogva Reigen, mikor odalépek mellé.-Reméljük mostmár nyugodtan tud aludni otthon, hölgyem, ugyanis a csodálatos Arataka Reigen megtisztította önnek a lakhelyét!!-Drámaian felemeli egyik kezét a homlokához, és faarccal mered a nőre, aki csak kissé meghajol előttünk, és a szellemtől való félelem miatt még picit szipogva libben be, a házába.

Utána nézek, kissé aggodó tekintettel, de ekkor valami elvonja a figyelmemet. Az pedig nem más, mint egy kéz, amely az enyémhez ér, és pár darab ujj, mely összekulcsolódik a sajátommal.

-H-Ha jó így neked...-Motyogja mellettem Reigen, elkapva a fejét az irányomból, hogy eltakarja piroskás fejét.

-Persze, hogy jó így. A lehető legjobb.-Sóhajtom mosolyogva.

Mostmár tényleg minden a legjobb.

...

...

...

Folyamat Gen felrobbanásáig: 0%