⩿Reigen Arataka⪀

Gen: Reigen, azt hiszem itt vannak

Még az irodámban ültem, amikor megkaptam ezt az üzenetet. A gépem előtt csücsülve, hajnali egy órakor, fáradt fejjel néztem a telefonomra, hogy megnézzem mit írt a szolgáltató, de nem ő volt. Hanem Gen.

Először fel sem fogtam, hogy kikre céloz az sms-ben, de egy fél percnyi gondolkodás után megvilágosodtam, s úgy pattantam fel székemből, hogy az azzal a lendülettel hátra vágódott, de nem érdekelt ez abban a pillanatban.

Felkaptam a kabátomat, és már rohantam is a nő háza felé, melyhez már szinte kívűlről fújtam az utat,-fogalmam sincs, miért.

Ha egy ujjal is hozzáérnek...!

Ekkor megtorpantam.

Akkor...

Akkor mi?

Akkor mit csinálsz, Arataka? Sót szórsz a szemükbe? Ne röhögtess már. Ők igazi médiumok, nem holmi-

Megráztam a fejemet. Nem, erre most nem szabad gondolnom, hiszen ebben a pillanatban is ott lehetnek Gen házánál, és ki tudja, mit csinálnak vele. Oda kell érnem!

Meg tudja védeni magát.

Még mindig ezek a gondolatok jártak a fejemben, hiába próbáltam megszüntetni őket, csak jöttek és jöttek. Szerencsémre azonban nem olyan szinten ragadtam le náluk, hogy meg kelljen állnom, és ezáltal később érjek oda hozzá.

Amikor már a bejárati ajtó előtt voltam az emeletes épületnek, valaki neki ütközött a vállamnak, de nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy esetleg elmotyogjon egy 'bocs'-ot is akár. Nem, mintha annyira törődtem volna most ezzel, hiszen már itt voltam, és csak ez számított.

-GEN!-Bármely kopogás nélkül, szinte kicsaptam az ajtaját.

De ami ott bent fogadott...

Ki ez a fickó, és milyen jogon öleli meg Gent?

Összeprésekem az ajkaimat, ahogyan végignézek rajta. Olyan védelmezően bújik az ismeretlen férfi karjai közé, mint ahogy hozzám is, még pár nappal ezelőtt. Ennek a gondolatmenetnek viszont lett egy hátul ütője; a mellkasomban kisebb nyomás keletkezik, ahogy realizálom gondolatiamat, s azt, mit is látok éppen.

-Uram, engedje el, vagy különben kénytelen leszek-Szólalok fel fenyegetően, de nem tudom befejezni...

-Ki maga és milyen viszonyban van a húgommal, hogy a keresztnevén szólítja?

Kínos csend telepedik le közöttünk, mialatt én próbálom felfogni a hallottakat.

A húga?

Genre pillantok, akinek tekintetéből szinte semmit nem tudok leolvasni. Ekkor a férfira, aki nálam pár évvel fiatalabb lehet ránézésnyire, és a tekintete ki akarja űzni belőlem az összes élet energiámat.
Kínosan elhúzom a számat.

Na basszuuuuus...

-E-Egh, öhm...Reigen Arataka vagyok. Gen főnöke.-Próbálom megtalálnixa hangomat, mely kissé megremegett. Hál' istennek, Gen is a segítségemre siet, és odaáll mellém, majd minden előjel nélkül megölel.
Elakad a lélegzetem, és szinte azonnal visszaölelem. Olyan, mintha teljesen kizártuk volna a mi kis világunkból Gen bátyját, aki néma csendben tűri mindezt.

Megnyugtató a karjaim között tudni őt...Alig észrevehetően végignézek rajta, de még egy apró karcolást sem állapítok meg rajta, amitől hatalmas kő esik le a szívemről, és magamat megnyugtató, hosszas, mély lélegzetet veszek, mellyel be is szívom kellemes, rózsás illatát az engem szorító nőnek.

-Örülök, hogy semmi bajod.-Suttogom a hajszálai közé, mellyel elérem, hogy libabőr keletkezett rajta. Elnyomok egy mosolyt.

Imádom...

-Khm.-Összerezzenünk, mikor ezt a pillanatot a harmadik fél szakítja meg, s mindketten az irányába pillantunk.-Ezzel még nem győztél meg arról, hogy van jogod így hívni őt, Arataka.-Komor pillantást vet rám.-A főnökök nem szokták csak úgy a keresztnevén szólítani a másikat, ráadásul ezután a jelenet után nem is fogom elhinni, hogy csupán ennyi van köztetek.

Megköszörülöm a torkomat, majd kissé összeráncolom a szemöldökömet.

-Tudod, ha valaki bemutatkozik, akkor azt illik viszonozni.

Gen szája megremeg, de tartja magát.

-Hm.-Ennyi a reakciója, majd előrébb lép, és a kezét nyújta felém-Honami Gin vagyok.