A film este után Peter karjaiban aludtam el a kihúzott kanapén.

Mindketten egy hatalmas sötét lila szőrös pokrócba voltunk bugyolálva, tömérdek párnával körülöttünk.

Peter mindig tudja mikor készít ki a suli és hogy mikor kell jönnie kikapcsolni.
Mint valakit, aki nem olyan okos mint Parker, és még rossz hírneve is van a bátyjai miatt, állandóan szivatnak. Persze Peter minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen túlélni a sulit, de a tény hogy egyedül kibuknék még rosszabbá teszi a lelkiállapotom.

"Liv." Peter lágy hangja vízhangzott.
"Liv... Ébresztő."

Résnyire kinyitottam a szemeim, majd a mosolygó Parkerre néztem.

"Úgy korog a hasad, hogy felkeltett." nevetett Peter.
"Komolyan?"
"Igen. Ettél te ma egyáltalán?"

El kellett gondolkodnom a válaszon. A stressz miatt hajlamos vagyok elveszteni az étvágyam és megfeledkezni az étkezéseimről.

"A tésztás alattunk még tuti nyitva van. Gyere."

Peter felsegített a kanapéról, majd kezeinket összekulcsolva elindultunk a tésztáshoz.