Miután elköszöntünk, mámorosan lépkedtem a lépcsőházban. Minden fordulónál megálltam és boldogan a falnak támaszkodtam. Nem tudtam mi a fene ütött belém, de képtelen voltam abbahagyni a mosolygást. Elvarázsolt. Egy mély csók, egy jó éjt puszi a homlokomra és a rabja lettem.

Hazaérve mindent ledobtam az előszobában és megcéloztam az ágyamat. Elvetődve zuhantam a puha matracra, a sötét szoba plafonjára meredve. A rózsaszín köd világosabbá tett mindent, nem akartam, hogy valaha is elillanjon.

[Másnap]

Nem találtam jó ötletnek, hogy hirtelen vissza cuccoljak az irodába, ezért folytattam az otthoni munkát. Természetesen a csók volt az első dolog amire gondoltam amint kinyitottam a szememet, de rájöttem, hogy ezt nem folytathatom így. Muszáj megbiztosodnom róla, hogy Johnny is hasonlóképp érez a tegnap estével kapcsolatban, addig felesleges bármibe is beleéljem magam.

Nem akartam tolakodónak tűnni, ezért megvártam, hogy ő jelezzen. Nehéz volt, de kibírtam. Hazafelé tartottam az óráimról, a házunk elé érve pedig megpillantottam a parkolónál. A motorháztetőnek támaszkodva állt, egy csokor virággal a kezében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg, nagyon is sokként ért a látogatása. Azt gondoltam, hogy ír egy sms-t, vagy behív az irodába.

— Azt hittem már sosem jössz. — széles mosollyal üdvözölt. Egy gyengéd arca puszi kíséretében átnyújtotta a virágot.

— Nem gondoltam, hogy itt leszel. — mondtam zavarodottan. Fel sem tudtam rá nézni, végig a virágot szaglásztam.

— Ha már itt vagyok... — az anyósülés ajtajához sétált és kinyitotta — Mit gondolsz, lóghatnánk ma a munkából? — kérdezte hivalkodón.

— Csak, ha megbeszéled a főnökömmel. — csipkelődtem.

— Vedd úgy hogy már el is van intézve.

Játékosan megforgattam rá a szemem, mire csak jóízűen felnevetett egyet. Beszálltunk az autóba, vártam, hogy elindítsa a motort, de ő ehelyett felém fordult és hirtelen megcsókolt. Miután elhúzódott tőlem nagyokat pislogtam rá, az arcomon pedig elterült a fülig érő mosoly.

— Ne haragudj, nem bírtam ki. — rezzenéstelen arccal előre fordult és elfordította a kulcsot. A szeme sarkából figyelt vigyorogva.

Nevetni kezdtem, mire ő is. Az egész szituáció szürreális volt, de élveztem. Pár nappal ezelőtt álmaimban sem gondoltam volna, hogy Johnny valaha nyitna felém, most pedig ő az, aki türelmetlenül csókol meg az első adandó alkalommal. Hadd ne mondjam, hogy az egész utat pillangókkal a hasamban ültem végig.

Rövid idő elteltével megérkeztünk Howard Beach-be, egy hajókkal teli kikötőhöz. Sejtésem sem volt róla, hogy miért jöttünk ide, de Johnnyra bíztam az irányítást. A stégen haladva egy idős bácsi integetett felénk a legvégéből. Johnny egyáltalán nem szándékozott barátokként mutatkozni, mosolyogva visszaintett, közben a derekam körül tartotta a kezét.

— Rob bácsi, hogy vagy? — kézfogással köszöntötte az urat.

— Jaj Johnny, évek óta nem láttalak! Mi szél hozott?

— Gondoltam meglátogatom a kicsikét a hölggyel — felém fordult — Maya, ő itt a nagybátyám, Robert Blake. Bácsikám, ő Maya Palmer.

Miután bemutatott minket egymásnak, Johnny nagybátyja lelkesedve lépett hozzám. Kezet fogtunk, közben a szépségemről áradozott. Természetesen azt feltételezte, hogy Johnnal egy párt alkotunk, így nem kímélt minket a romantikus megjegyzésektől. Én jókat kacagtam, Rob felettébb humoros ember. Johnny velem ellentétben csak kínjában nevetett, amint tudta megragadta az alkalmat, hogy kihajózzunk.

— Édes a nagybátyád. — kuncogtam.

— Ne folytasd. — teremtett le komoran.

Eljátszottam, hogy becipzárazom a számat, és elindultam felfedezni a hajót, ameddig ő a kormánynál ügyködött.

Egy közepes nagyságú vitorlás hajó, első ránézésre régi gyártmányú, bizonyára generációkról maradt fent. Utoljára nyolc éves koromban voltam hasonló kaliberű hajón, amikor a család nyaralni ment a Maldív-szigetekre. Frankkel az egész hajókázásunk alatt versenyeztünk, hogy melyikünk tud távolabbra ugrani a vízbe. Anya minden alkalommal a szívéhez kapta a kezét, de apának sikerült megnyugtatnia. Apa...Szinte bele sem gondoltam még, hogy Johnny majdnem annyi idős, mint ő.

Mielőtt jobban elkalandoztam volna a tájba meredve, Johnny a hátam mögé settenkedett.

— Ez a hajó gyönyörű. — fordultam felé.

— Örülök, hogy tetszik. — mosolygott — Az apám halála után automatikusan én örököltem.

Az apja halálát hallva meghökkentem.

— Sajnálom, nem tudtam. Őszinte részvétem.

Látszott a szemében, hogy nem békélt meg az elvesztésével, de előttem mégiscsak összeszedte magát. Elmosolyodott, hogy ne érezzem magam rosszul.

— Már jó pár éve történt, Wyatt születését követően. Amikor élt sokat jöttünk ki ide, csak ő és én. Miután meghalt képtelen voltam felszállni erre a hajóra. Úgy döntöttem, hogy eladom, de egy kis hang a fejemben minden alkalommal megakadályozott. Azt mondta, hogy még egyszer el kell jöjjek ide valakivel. Hát te lettél az.

Lefagytam. Mondani akartam valamit, de nem találtam a megfelelő szavakat. Johnny egy olyan kaput nyitott meg előttem, amit azelőtt még senki előtt. Különlegesnek éreztem magam és hálás voltam, amiért engem választott egy ilyen nehéz lépéshez.

Gondolkodás nélkül megcsókoltam, ő pedig viszonozta. Az érzelmek teljesen eluralkodtak rajtam, szinte éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben.

— Köszönöm — suttogtam az ajkaira.

— Nem Maya, én köszönöm, hogy beléptél az életembe.