JIMIN

Miután összevesztünk Eunjoo-val és még azt se tudtam elmondani neki, hogy mennyire sajnálom és, hogy soha többet nem fog megtörténni ilyesmi, mert ez az egy alkalom is csak abban erősített meg, hogy mennyire, végtelenül szeretem őt. A lány egyszerűen csak kitépte a kezeit az enyimek közül és faképnél hagyott. Csupán egy nap telt el, de egy szemhunyásnyit se aludtam csak a szobában feküdtem és ezer féle szituáción futott át az agyam, hogy, hogyan kérhetnék bocsánatot. Térdeljek elé és esedezzek neki? Tudtam, hogy ez úgyse fogja meghatni. Egyre inkább kettősséget éreztem, valamiért azt, hogy megérdemlem a szenvedést, valamiért pedig azt, hogy igazán, de igazán mindenkinek jár egy második esély.

És én csak azt szerettem volna tudatni vele, hogy sosincs szükségemre többre ha az enyim lehet.

Aztán elérkezett az este és a legváratlanabb dolog történt velem, amit valaha is elképzeltem. Hoseok a szobám ajtaján kopogtatott, hiába küldtem el százszor, egyszerűen nem tágított és megállás nélkül csak azt ismételgette, hogy engedjem be, míg végül már nem viseltem el és fásultan az ajtóhoz kullogtam.

Velem ellentétben egy elegáns, csíkos öltönyben volt, a haja tökéletesen belőve, jobban nézett ki mint valaha.

- Eunjoo-val randizom, Jimin - közölte minden átmenet nélkül.

Megvontam a vállamat, mintha nem zavarna, bár ennek ellenére iszonyú görcs állt a hasamba. Mit tehettem volna ellene? De Hoseok tovább folytatta.

- Még mindig tudom, hogy téged szeret. Nőből van, túl akar lépni rajtad, de nem fog neki menni. Olyan kötelék van köztetek, ami köztünk sose lesz.

- Elcsesztem, oké? Innen nincs visszaút.

- De van. Hilton Hotel, tetőtér, este nyolc óra - Hoseok megszorította a vállamat és keményen a szemembe nézett. - Nekem az ő boldogsága a fontosabb. És hiába fáj, az veled van, nem pedig velem. Eunjoo árnyéka annak a vidám, élettel teli lánynak akit valaha megismertünk. Most az egyszer...kérlek, légy férfi. Ha ezt az esélyed is elszalasztod, ezúttal elveszem tőled. Végleg.

A fiú egy lenéző pillantást vetett rám, aztán magára húzta hosszú, fekete kabátját és elviharzott.

Lassan indultam az ajtó felé, hogy becsukjam, de amint egyedül maradtam, erőtlenül dőltem neki a sárga falnak és lecsúsztam a földre.

Vajon mikor távolodtunk el egymástól ennyire? Régen a csapat egy család volt, mindennap fáradtak voltunk, de legalább boldogok. Egy szobában aludtunk, sokszor a végtelen kimerülés ellenére is hajnalig nevettünk Jin viccein vagy Yoongi nyers beszólásain.

Ma pedig... egy hatalmas villában élünk, szinte sosincs olyan, hogy mind a heten egy asztalnál ülünk. Egyre több a vita, a kiabálás és az értelmetlen beszélgetések, amik arról szólnak, hogy ideje lenne feloszlanunk és saját karrierbe fogni.

Jin nem mesél már vicceket.

Yoongi alig vált szót bárkivel is.

Namjoon elfordul, és egyre gyakrabban beszél arról, hogy nem bírja a tempót.

Hoseok mosolygós arca szinte mindig komor és beesett.

Taehyung sokszor bezárkózva játszik a kutyájával.

Jungkook pedig... állandóan edz vagy gyakorol, azt se tudom szinte, mikor láttam őt utoljára.

Mindannyian egy álarcot viseltünk az emberek előtt. Csúf és hamis álarcot, gyűlöltem, hogy hazudunk a rajongóknak, akik szívvel-lélekkel szerettek. Eunjoo volt aki némi boldogságot hozott az életembe és megbíztam benne annyira, hogy lássa az igazságot a maszk mögött, de lassan és biztosan ő is eltűnik majd. Egyáltalán szerethetem őt? Megéri még próbálkoznom? A térdemnek döntöttem a homlokomat és ökölbe szorítottam a kezemet, annyira erősen, hogy a körmeim szinte a bőrtőmbe martak. Aztán nehézkesen felálltam.

- Férfit akartál, Hyung? - lekaptam a kocsikulcsomat es a lerohanva a parkolóba, a padlóig a nyomtam a gázt, mintha
nem lenne holnap.

EUNJOO

Hoseok pontosan érkezett, egy nagyon vonzó fehér öltöntben, amit a szabadon hagyott melkasa csak fokozni tudott
Egy szóval én alig mertem mellé állni, pledig vagy órákat szevedtem a fürdőben, hogy elfogadható külsőt varázsoljak magamra, a hulla fáradtság ellenére is.

- Mehetünk, Eunjoo - mosolyodott el a fiú, a karját felém nyújtva. Erősen belekapaszakodtam, de egyszerűen a boldogság helyett egy másik érzés uralkodott el rajtam, alattomosan bekúszva a lelkem legmélyére.

Jimin.

A te hibád is. Jiminnel akarsz lenni? Bánod, hogy nem adtál neki egy második esélyt? Hát, mostmár sírhatsz utána.

- Minden rendben? - Hoseok kérdően felvonta a szemöldökét.

- Persze, csak... - halkan elnevettem magam. - Elkalandoztam.

- Nem ér elkalandozni - mosolyodott el, majd hosszú ujjait a kormányra helyezte, és a gázra taposott.

Feszengve dőltem hátra a fekete bőrülésben. Próbáltam nem Jiminre gondolni, de valamiért, éppen ma, ezen az estén nem tudtam kiverni őt a fejemből. Végig a kétségbeesett arca lebegett előttem, ahogy bocsánatért esedezik, én pedig kegyetlenül megforgattam benne a kést. Akármit is tett, azt értem is tette, nem azért mert pusztán az érzései diktálták. Tudtam, már akkor is. De a büszkeségem és a hirtelen felgyülemlő érzelmeim miatt olyanokat mondtam neki amiket rég megbántam.

Hoseok pedig? Szerettem őt.

Az eszem azt diktálta, hogy adjak neki egy esélyt, de a szívem, a szívem nem hozzá tartozott. Soha nem éreztem a szorító érzést a mellkasomban és azokat a bizonyos pillangókat.

Még mindig őrülten szerelmes voltam, Park Jiminbe.

Egy jó ideig mélázhattam az összes elcseszett pillanaton az életemben, mert egyszer csak arra eszméltem, hogy Hoseok leállította a motort, és egy laza mozdulattal kihúzta a kocsikulcsot.

Gyorsan kikapcsoltam az övemet, mielőtt még kínosabb lesz a szitu, és szinte kiugrottam az autóból.

- Éhes vagy?

- Mint a farkas - nevettem zavartan és a fülem mögé tűrtem a hajam.

- Gyönyörű vagy, Eunjoo - Hoseok felmutatta a hüvelykujját és még szélesebben elmosolyodott.

- Köszönöm. De melletted senki nem ragyoghat fényesebben.

Hoseok mellém sétált és megszorította a vállamat.

- A Napnál néha fényesebb a Hold - ekkor hirtelen maga felé fordított és szorosan a karjaiba zárt.

- Én...

- Eunjoo, csak maradj így egy kicsit, kérlek - suttogta a fülembe. Bátortalanul megsimogattam a hátát, mire ő a hajamba fúrta a fejét és mélyet sóhajtott. - Köszönöm, hogy megismerhettelek. Menj előre, van egy kis elintézni valóm, csak pár perc és jövök. Az asztal Jung Hoseok névre van foglalva, a tetőtéren.

A fiú elengedett és gyengéden végigsimított az arcomon, majd egy finom csókot hintett a homlokomra.

- Szeretlek, Kim Eunjoo.

- Hoseok, én... én is szeretlek.

- Tudom. Most pedig menj, lejár a foglalásom és átengedik másnak az asztalt - egy picit taszított rajtam, én pedig esetlenül a lift felé botladoztam.

Vajon milyen dolga lehet, ami ennyire halaszthatatlanul sürgős?

Kényelmetlenül toporogtam a teljesen üres liftben, amíg felvitt a huszonhetedik emeletre, majd végül egy csilingelést követően kinyílt az ajtaja. Kihúztam magamat és a legszebb mosolyomat magamra öltve sétáltam előre.

- Jung Hoseok névre - pislogtam a pincérre, aki egy szót sem szólt, csak egy hatalmas, ablak melletti asztalhoz vezetett, majd egy apró meghajlást követően elém helyezte az étlapot. Zavartan néztem körbe. Nem csak a lift, hanem a helység is kihalt volt. Egyetlen asztalnál se ült vendég, sőt még étkészlet se volt kihelyezve.

- Választott már, hölgyem? - érintette meg egy kéz a vállamat.

- Még... - fordultam meg, hogy elutasítsam a kérést, hisz Hoseok-ra vártam, de a torkomon akadt a szó és csak értetlenül bámultam az előttem álló személyre. - Mit keresel te itt?

- Téged.

- Ji-jimin - néztem fel a fiúra. Egyszerű szakadt farmerban volt, fehér pólóban és egy bordó kardigánban. Tökéletes ellentéte volt Hoseok eleganciájának. Azt hittem álmodom, amikor megragadta a csuklómat, és végigfutott a hátamon az a jóleső borzongás amit az érintése mindig is kiváltott belőlem. Jimin felhúzott a székről még mielőtt bármit is mondhattam volna, majd magával húzott az erkélyre.

- Eunjoo - a tenyerébe fogta az arcomat és finoman megcsókolt. - Kérlek. Lehoznám az összes csillagot az égről ha megtehetném. Feladnám az életem miattad, semmi sem számít, csak te, amióta először megláttalak a kis kávézóban. Hányszor valljak még szerelmet? Hogy bizonyítsam?

Még soha nem láttam ennyire elkeseredetten őszintének, ahogy a Hold az arcát világította, majd meghasadt a szívem abba, hogy milyen fáradt és beesett az arca. De mégis, számomra fényesebben ragyogott mint bárki más, hiába kavarogtak érzelmek százai bennem, felfoghatatlanul szerettem őt.

- Már bizonyítottad - suttogtam, és vegigsimítottam a karján. - Megbocsájtottam. Nem születünk tökéletesnek. Jó tudni, hogy te sem vagy az, pedig mindig elhiszem, akárhányszor csak a színpadon látlak. Mindenkinél jobban szeretlek. A vakítóan fényes Jimin-t. A szürke és néha szomorú Jimin-t. A Park Jimin-t aki most itt áll előttem.

A fiú ismét magához húzott, de ezúttal egy sokkal mélyebb csókkal ajándékozott meg. Nem is tudtam, mikor éreztem őt így utoljára. Minden mozdulata tele volt vággyal és érzelemmel, ahogy a fedetlen hátamra helyezte meleg tenyerét.

- Eunjoo - suttogta a fülembe, ahogy egy kicsit elhúzódott tőlem.

- Igen?

- Esküszöm, egy nap elveszlek feleségül.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Huh, azt hiszem egész gyors voltam ezzel a fejezettel. (・∀・)

Viszont azt fontosnak tartom, hogy a saját véleményemet is idebiggyesszem, egy elég kényelmetlen témáról.

Sajnos nem látok a fiúk agyába, így nem tudom milyen kapcsolatokat ápolnak a többiekkel a valóságban. Tehát vegyétek úgy, hogy eltávolodást a történet kívánta meg. Ennek ellenére én abban bízok, hogy srácaink jól megvannak és ugyanolyan jó barátok maradtak a hírnév ellenére is. (｡･ω･｡)ﾉ♡

Ti mit gondoltok J-Hope, Jimin és Eunjoo tetteiről? No, és a következő fejezetben lesz a régóta várt Valkyrie debüt! Rengeteg szörnyűség fog még nyilvánosságra kerülni, - hamarosan, de Jimin megvédi Eunjoo-t. Vagy épp Eunjoo, Jimin-t ?
(ﾟοﾟ人))

Köszönöm! (〃ﾟ3ﾟ〃)

ui.: Ezt épp a koncert után írom, s megsajdul a szívem Hobi miatt, ígérem boldog lesz, ha nem itt, egy másik történetben