Azonban még mielőtt válaszolhattam volna, nyílt az ajtó és... még többen jöttek be az alapból sem túl tág helyiségbe, ráadásul láthatóan „Son" ismerősei, de nemsokára az is leesett, hogy ezek bizony a híres Monsta tagjai. Akik látszólag nem erre a képre számítottak, hisz a kezdetleges vidámság, amivel benyitottak, azonnal szertefoszlott és helyét a némaság vette át.

- Jesszus, HyunWoo, azonnal engedd el szegény fiút! – törte meg a csendet az egyik srác, akinek !rózsaszín! volt a haja. Rögtön mellénk trappolt, majd kirántva engem a az meglepett srác kezei közül kezdett el enyhén rázogatni – Mit csinált ez a marha veled? Hm? Bántott? Megvert? Megfenyegetett? Meg akart erőszakolni? – olyan gyorsan tette fel kérdéseit, hogy szinte egyiket se sikerült rendesen megértenem, pedig ő láthatóan válaszokat várt.

- Kihyun! Minek nézel te engem? – ocsúdott fel ábrándjai közül HyunWoo (igen, már megjegyeztem a nevét!).

- Szerinted minek higgyelek, ha erre a jelenetre jövök be?! Hm? – még engem is meglepett, hogy így felcsattant, nemhogy még megmentőmet és a többieket, akik inkább bele se szóltak a „vitába".

- Hyung csak segített nekem... – motyogtam csendesen, mire az előttem álló, alacsony, de határozott személyiségű újra nekem szentelte a figyelmét. Óvatosan léptem egyet hátra, majd folytattam. – Még egyszer, köszönöm! – biccentettem Hyunwoo felé, majd már éppen léptem volna is le, de egy kéz megakadályozott ebben, ami elkapta a felsőm nyakát hátulról.

A rózsaszínhajú szépen visszahúzott maga elé, és kíváncsi szemekkel vizslatott, mintha nem lett volna neki elég kielégítő a válaszom. Kétségbeesetten pillantottam „Son" felé, hátha tud segíteni most is, de ő csak vállat vont és inkább elfordult. Hát, köszi, ezzel most akkor mit kezdjek?

- Miben is segített neked ez az ökör? – kérdezte cseppet gúnyosan, mire HyunWoo sértetten horkant fel.

- Megvédett... – sütöttem le a szemeimet, féltem, hogy lesajnálóan fognak rám nézni, és bár már hozzászoktam az ilyesmihez, akkor sem esett jól.

- És mégis mivel szemben?

- Yah, Kihyun, hagyd már szegényt! Így is alig áll a lábán, még te is rá hozod a frászt! – jött közelebb egy újabb srác, aki már valamivel magasabb volt az előttem álló társánál, de szintén rózsaszínes árnyalatú volt a haja. Ám az ő arca valamivel kedvesebbnek tűnt, aurája pedig mintha boldogságot sugárzott volna, ami valamennyire jó hatással volt rám.

- ZiYang-tól védett meg. – feleltem halkan, majd újra próbálkoztam a szökéssel, de megint ugyanúgy jártam.

- Nem mondtam, hogy elmehetsz! – vetett rám egy pillantást. Hova lett az az énje, ami fél perccel ezelőtt még aggódott értem?! Lassan HyunWoo felé fordult, aki unalmában már cipője orrával rajzolgatott a poros padlóra felismerhetetlen mintákat. De jó, hogy engem meg hagy szenvedni! – Ez igaz Shownu? – a megszólított összezavarodott pillantást vetett a kérdezőre, aki így kénytelen volt megismételni magát és engem is. – Igaz, hogy bevédted a srácot ZiYang-nál?

- Jah!

- Me'? – jött a flegma kérdés.

- Kerestem, oszt éppen az a nyomorék akarta megverni, amikor meg mondtam, hogy a diri keresi, akkor elkezdett pofázni, és túl nagy volt a szája...

- És? – kérdezte a kedvesebbik rózsaszín hajú, mintha csak várta volna a folytatást.

- Mi és? – kérdezett vissza értetlenül Shownu (jesszus, mik ezek a nevek? ...Bár a Wonho se jobb!)

- Mit csináltál?

- Jah... Hát bevertem neki egyet. – húzta ki magát büszkén, gondolatban pedig szerintem még vállon is veregette magát. Mondandója után az ajtóban álló két srác (akik mellesleg az osztálytársaim, de a nevüket nem tudom) közül az egyik csalódottan, míg a másik szinte örömében ugrálva fejtette ki véleményét, majd a csalódott egy köteg pénzt nyomott a másik kezébe, aki vigyorodva ölelte át társát.

- Ugye megmondtam, ChangKyunie, hogy ez lesz? Ugye megmondtam? – szegény srác nyakába kapaszkodva fújta és fújta a magáét, aki legszívesebben szerintem lett volna bárhol máshol, csak nem a csapattársai kezei közt.

- Meg! Megmondtad, csak engedj már el! – próbálta lefeszegetni magáról a kezeket, ami csak nagy harc árán sikerült neki.

- Ti most komolyan erre fogadtatok?! – kérdezte felcsattanva jelenleg fogva tartóm, aki látszólag teljesen kiakadt a sok eseménytől... akár csak én nem sokára, ha nem lehet egy kicsit egyedül. Sok nekem ez a figyelem! Nem akarom, hogy hozzám szóljanak, vagy, hogy kérdezzenek! Én nem tudok semmit! Minek zaklatnak? Hagyjanak békén! Kedves énje teljesen eltűnt és csak a fegyelmező és a szigorú maradt meg.

- Nekem az igazgatóhoz kellene mennem. – szólaltam meg újra csendesen, amire azonban most csak a kedves srác figyelt fel és azonnal el is hessegette előlem az éppen idegroppanás szélén álló társát, aki abban a percben kezdte el kioktatni a két fogadást kötött félt.

- Minek kell odamenned? Most úgy is épp vannak bent! – kérdezte érdeklődve.

- Nekem is ott kellene lennem...

- Ugye Wonho se csinált veled semmit? Ugye nem ezért kell vele bent lenned az igazgatónál? – kérdezte egy kicsit ijedten, mintha bármikor kitelne valami olyasmi „tanítványomból", ami erre adna okot. Csak nemleges fejrázással válaszoltam, mire újabb kérdésekkel bombázott: - Akkor? Minek hivatott téged a diri? Minek kerestetett Shownu-val?

- Nekem kell korrepetálni Hoseok hyung-ot... - minek van az, ha valami olyat mondok, akkor azt akkor is meghallják az emberek, és ha éppen ordibálnak körülöttem, és hirtelen miért lesz csend?

- Hogy mit mondtál? – mintha az idegbeteg töpszli nem akart volna hinni a fülének, olyan sebességgel fordult felém és lépett elém, hogy szerintem egy Ferrari megirigyelhette volna.

Hirtelen jött közelségétől meg se tudtam szólalni, csak tátogásra futotta tőlem.

- Hyung, nem hallottad mit mondott? Tudod, mi süketít! – a pimasz nyertes csak egy nagyon szúrós pillantást kapott, mire el is hallgatott, így ez a gyilkoló pillantás, most már nyugodt szívvel vetülhetett rám. Én csak nagyot nyelve próbáltam kipréselni magamból valami értelmeset, de egy hang se jött ki a számon.

- Az Isten áldjon meg, Kihyun, szegényre úgy rá hoztad a frászt, hogy megszólalni se tud! – dorgálta meg az eddig szinte szótlanul álldogáló vezető, amiért fejben ezerszer hálát adtam neki, de legalább még vagy ennyiszer is átkoztam el, amiért eddig nem segített ki, pedig látta, hogy mennyire szenvedek a gyilkos pillantások alatt... de nem, ő csak hallgatott és hagyott kínlódni. – Neki kellene korrepetálnia azt a szerencsétlent, de az meg baszott tegnap elmenni a az első ilyen cuccra, oszt most a diri valamit meg akar velük beszélni, gondolom én. De te – mutatott rá a „támadómra" - szegény gyereket már most befosattad, és még mindig feltartod, ahelyett, hogy elengednéd szegényt az útjára! Szóval most szépen megy ő is, meg mi is a dolgunkra... vagyis csak ti, én meg elkísérem inkább HyungWon-t, hátha van még a közelben egy olyan, mint te! – ezzel pedig se szó se beszéd, karonragadott engem és kihúzott a mosdóból, meg sem várva a reakciókat... pedig a pinkiére kíváncsi lettem volna.

Egész az igazgató ajtajáig húzott, ahol azonban lefékezett és engem is elengedett, már éppen nyújtottam volna kopogásra a kezemet, de hangja megakadályozott benne:

- Ne haragudj az előbbiért! Néha rájön az ötperc, ilyenkor még Minhyuk se tudja leállítani. Nem ilyen a természete alapjáraton, de nem szereti, ha valami történik a Monsta és ZiYang bandája közt. Még egyszer bocs, a viselkedéséért! – vakarta meg jobbjával a tarkóját zavartan, miközben tényleg megbánást láttam a szemében.

- Én sajnálom, hogy gondot okoztam! Többet nem fordul elő! – ígértem meg, bár magam sem tudom, hogy miért, hisz, nem lesz legközelebb... remélem.

- Remélem azért majd, jobban fog hozzád viszonyulni Kihyun! – vetett rám egy mindent tudó pillantást, majd mielőtt reagálhattam volna, már bekopogott, benyitott, végül pedig be is tolt engem az ajtón, bezárva azt a hátam mögött... engem pedig teljesen a kétségeim között hagyott együtt magával az ördöggel...