Jimin szemszöge:

Miközben futottam az erdőben a faház felé ,meghallottam ,hogy valaki vagy valami mögöttem fut.Hátranéztem, de bárcsak ne tettem volna ,mert mikor megláttam a vaddisznót teljesen lefagytam.Meg kellett volna szoknom már ezt és tudatban már rég egy fán üvsörögtem miközben vártam hogy elmenjen ,de így hogy előttem áll ez a hatalmas állat ,teljesen a földbe gyökerezett a lábam.Nem tudtam mit tegyek mert az agyam ahogy a testem is teljesen lefagyott.Akkor eszméltem fel mikor közvetlen elém ért és éppen át akarta szurni a testem azokkal a nagy agyaraival .Hirtelen mint akit agyubol lőttek ugrottam oldalra ,de amilyen nagy szerencsém van ,egy kövön landolt a lábam és hát nem túlzok ha azt mondom hogy ennél az érzésnek meg az is jobb ha eltört volna a lábam.
Felorditottam fájdalmamban ,ezt pedig követte egy hangos csattanás és az előttem lévő állat eldőlt a földön.
Még akkor is sokkos állapotban voltam mikor elém ért a vadász fia Jungkook.
-Jól vagy?-nyújtotta felém a kezét.
Hevesen elkezdtem bólogatni és biztosították róla ,hogy innen egyből hazamegyek ,így magamra hagyott az erdőben.Feltápászkodtam a földről ,ámamint ráléptem volna a bal lábamra belenyilalt a fájdalom.Majdnem megint felorditottam de nem tettem mert akkor biztos hogy Jungkook visszajön .Nagy nehezen elvonszoltam a faházig  .Mikor megláttam hogy bent ég a villany akkor a szívem is megnyugodott hogy Eunso-nak semmi baja.Majdnem negyed órába telt amíg felértem a kis létrán .
Amint benyújtottam a kis házikóba egy szorgosan rajzolgató kislányt láttam.
-Mit rajzolsz?-kérdeztem tőle.Meglepett hogy még sem ilyet a hirtelen zajra.
-Lerajzoltam a tökéletes családot -mondta és rámnézett-Ez itt anya ,apa ,Namjoon,te meg én-mutogatta az apró ujjával.
-De mi nem vagyunk tökéletes család ,meg a rossznál is rosszabbak vagyunk-mosolyodtam el keserüen.
-Igen ,én csak elképzeltem milyen lenne ha te én és Namjoon jó tesók lettünk volna ,és ha anya és apa nem megy el -mondta és egyre lejjebb biggyesztette az ajkait ahogy rájött hogy a valóság a legrosszabb tényező.
-Jaj te ,én mindig itt leszek neked ,tudod hogy rám mindig számíthatsz!-öleltem át a kis testét.
-Tökéletes család nem vagyunk ,de te vagy a világ legjobb tesója!-jelentette ki.
-Te is!-pusziltam rá a kicsi orrára.
Felragsztottam a rajzot ragasztó szalag segítségével ,de mikor hátra léptem hogy megszemléljem hogy egyenesen van-e pont a fájós lábammal léptem és nem halkan felszisszentem.
-Mi történt?-hallottam meg Eunso gondoskodó és egyben kíváncsi hangját.
-Tudod, megbotlottam és most fáj egy kicsit a lábam de nem vészes-mosolyogtam a kislányra.
Atvedlettük mindketten a pizsamánkat és bebujtunk az ágyba.Igaz hogy csak egyszemélyes de mi ketten teljesen jól elférünk rajta.

Szombat délelőtt megkért arra hogy meséljem el milyen volt mikor én kicsi voltam és Nam meg testvérként tekintett rám nem valami babúként.
Délután még elmentünk Jungkookhoz mert a kislány meg akarta nézni a kitömött állatokat -amiket én nagyon nem akartam de a kislányt túlságosan is érdekelte-meg a fegyvereket.

Vasárnap délelőttöt meg együtt töltöttük és elmentünk a kisboltba ahol megint én kellett konyorogjek neki hogy vegyek neki valamit.
A lábam nem lett jobban ,sőtt egyre jobban fáj ,de kislány miatt próbálom nem kimutatni ezt mert nem akarom hogy aggódjon.

Eljött a vasárnap délután 4 óra .És busszal kell visszamenjek a koliba mert Jin lebetegedett jövő héten meg nem elutaznak ,tehát két hét Jin nélkül,szuper jobbat nem is kivánhattam volna.Eunsot óvatosan vittem vissza Min asszonyhoz mert nem akartam hogy ha esetleges módon még itt  lennének az unokái ,meglásanak.Kibicegtem a buszmegallóig és pont akkor jött meg a busz tehát fel is szálltam rá.
Egy másfél órás út után alig vártam hogy visszakerüljek a saját szobámba és aludjak egy jót.

Hétfő reggel már rosszul kezdődött mert megint ráléptem a lábamra és rájöttem hogy ez nem kis móka mert nagyon fáj de nem nanyon tudok vele mit kezdeni ,majd egyszer úgyis elmúlik. Minden órán bent voltam ami rám nem jellemző ,de figyelni csak nem tutdtam , lefoglalt a lüktető lábam .Egész nap kedvtelen voltam és senkihez sem szóltam hozzá. Többen is látták hogy nem vagyok toppon meg santítok és köztük volt Yoongi meg Tae is.Most van eséjük visszaadni azt amit tettem velük mert elfutni nem tudnék és ellenkezni se ellenkeznék mert mind hiába ,csak egyedül akarok lenni ,vagyis nem, egyedül Eunsoval  Jin ölelő karjaiban.
Mikor végre vége a napnak -vagyis csak azt hittem -elindultam fel a szobámba ám Nam megállított ebben a tevékenységemben.
-Mi volt ez a mai?-kérdezte idegesen.
-Mi?-kérdeztem elhaló hangon.
-Ez az hogy semmi!-üvöltött rám és kaptam is az arcomba egy öklöst.
Aztán követte a többi is ,a testem minden része kapott nem is egyet de az arcom a legtöbbet.Mikor már úgy nézhettem ki mint egy hulla Nam és haverjai nevetve mentek el.
Miután minden lelekjelentém összegyűjtöttem felálltam a földröl és elsántikáltam a szobámba ahol egyből lefürödtem.

Egész héten nagy és hosszú ruhákban jártam azért hogy senki se lássa a nagyobbnál nagyobb sebeket.Az arcom meg más tema ,elég sokan megkérdezték mi történt de csak otthagytam őket,már amennyire tudtam a fájó lábammal.Nagyon nagy karikák lehettek a szemem alatt mert minden este alvásba sírtam magam.
Na meg ami még engem is megijesztett hogy elkezdtem minden órára bejárni és tanulni is azért hogy addig is megfeledkezzek a fájdalomtól.

~RinRin~