♡

Alice és Charles már egy hónapja nem látták egymást az egymást követő futamok miatt. Charles nagyon maga alatt volt, míg meg nem látja a meglepetését az ajtaja előtt

♡

CHARLES' POV:

EGY HÓNAPJA. Egy teljes hónapja nem találkoztam a barátnőmmel, Alice-szel. Ami nem csak testileg, de mentálisan is borzasztó kimerítő kezd lenni. Rengeteget beszélgetünk FaceTime-on, amikor csak lehetőségünk adódik rá felhívjuk a másikat, bár ezt az is megnehezíti, hogy nem egy időzónában vagyunk jelenleg. De ez még sem ugyanaz. Át szeretném ölelni, meg akarom csókolni. És istenemre esküszöm ölni tudnék, hogy újra benne lehessek. Még ezt a hétvégét ki kell bírnom, utána, ha minden jól megy mindketten Monacoba leszünk két hetet. Már nagyon várom, mivel a rossz hangulatom a környezetemre, azaz a csapatra is hatással van olykor. Egy-egy kirohanásom után nagyon rosszul érzem magam, ilyenkor amilyen gyorsan csak lehet elnézést is kérek. A csapattársam Carlos az, aki bennem tartja a lelket, de ő is olykor megnehezíti a dolgom, mivel az ő barátnője Isa a legtöbb futamra elkíséri.

Jelenleg este van és készülődök aludni, hogy a holnapi futamra jól ki tudjam aludni magamat. Amennyire ez lehetséges lesz, ugyanis ma egész nap nem beszéltem Alice-szel, így kezdek egy kicsit aggódni. Pont kijöttem a fürdőből, amikor egy kopogás zavarta fel a csendet.

ALICE'S POV:

MINDENT TÖKÉLETESEN MEGTERVEZTEM. Mai nap nem is beszéltem Charles-szal, ami miatt bűntudatom is van, de remélem ezzel ki fogom tudni engesztelni. Itt vagyok a szingapúri reptéren, már csak meg kell tudnom melyik hotelbe és melyik szobában van.

– Szia Carlos! – kezdtem a telefonbeszélgetést egy köszönéssel.

– Alice? Szia! Hogy vagy? – kérdezte a spanyol udvariasságból.

– Hamarosan jól leszek. Egy szívességet kérnék tőled.

– Hallgatlak!

– Meg tudnád mondani Charles melyik hotelben és hányas szobában van? – ameddig Carlos lediktálta a hotel címét, Alice kihangosította és a jegyzetekbe kezdte el pötyögni. – Örök hálám!

– Nincs mit! Jó, hogy meglátogatod, olyan, mint egy depressziós tinédzser... – nevetett a spanyol, mire elmosolyodtam. Igen, Charles az érzés kölcsönös!

Még beszéltünk pár szót Carlos-szal, de mennie kellett, mivel holnap futam. Gyorsan hívtam egy taxit, majd lediktáltam a címet a sofőrnek. A hotel nem volt olyan messze, viszont annál puccosabb volt. Szinte észrevehetetlenül besunnyogtam az ajtón, majd megnyomtam párszor a lift hívó gombját. Nagyon izgultam, remélem nem haragszik rám annyira, hogy ma nem adtam magamról életjelet. Megálltam az ajtaja előtt, majd egy kis hezitálás után bekopogtam. Hallottam a lépteit, majd mikor kinyitotta az ajtót óriási mosolyra húztam ajkaim. Egyrészt, mert láthattam és nagyon hiányzott, másrészt, mert egy szál boxer volt rajta és még a haja is nedves volt. Tökéletes! Charles-on látni lehetett, hogy nem érti a szituációt, teljesen össze volt zavarodva.

– Ennél jobb fogadtatásban még sosem részesültem – haraptam be alsóajkam, mire Charles is kilábalt a sokkból.

– El sem hiszed mennyire hiányoztál – azzal behúzott az ajtón és szoros ölelésbe zárt.
– Mondd, hogy nem álmodom! – tolt el magától egy kicsit, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Imádom a szemeit, sosem tudom megmondani, milyen színűek. Charles nekitámasztotta a homlokát az enyémnek, és így bambult a szemeimbe. Egyik kezét a derekamon pihentette, a másikat pedig az arcomra helyezte. Szinte beleolvadtam az érintésébe, és ezt csak ő tudja belőlem kihozni.

– Nem álmodsz drága! – ezt követően vadul csókolta meg ajkaim, amit természetesen viszonoztam. Nekidöntött a falnak és így folytattuk tovább. Ahol csak lehetett megérintett, cirógatott, simogatott. Charles nyelvét végig húzta alsó ajkamon, így bejutást nyert a számba. Egyre jobban nyomott neki a falnak, aminek köszönhetően éreztem merevedését is.

– Azt hiszem az éjjel nem fogunk sokat aludni – jelentette ki, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni. Mámorító érzés volt újra érezni az érintését és a csókjait.

– Nem ám!

♡

NonameWriter111
(595 words)