Egy nap telt el azóta, hogy hazajöttem Busanba, de máris áll a háború itthon azért, hogy mit eszek, hogyan, hánykor kelek fel és miért akkor illetve egyéb szokásos dolgok miatt. Egyedül nagyapa hiányzott, még most is gyakran szaladtam ki a verandára ahol mindig is üldögélt, csak azért, hogy elpanaszoljam Mama mennyire szigorú már megint, de ezúttal soha nem találtam ott senkit.

- Eunjoo, az a cég vagy mi küldött neked egy levelet kinyissam? - kiabált ki Mama a kertbe, hátrapillantottam, egy fehér borítékot lóbált éppen. Nem tudom minek kérdezett meg, amikor már a kezében volt az olló amivel a borítékokat nyitottuk.

- Nyisd - hagytam rá. Úgyis az van benne, hogy mennyire sajnálják azt, hogy el kell bocsájtaniuk, de a szerződést nem lehet megszegni. Jobb is, hogy Mama olvasta át, én rá se bírtam volna nézni. Mélyet sóhajtva becsoszogtam a házba és az ágyra dobtam magamat. Mama kiguvadt szemekkel olvasta a levelet, majd egyszer csak elvörösödött és széttépte az egészet. Azt hiszem, soha nem láttam még ennyire dühösnek.

- Hogy képzelik ezt? - dörmögte magában és egyenesen a konyhában lévő kukába szórt mindent.

- Hmm, szerződés felbontás? - néztem rá a szemem sarkából.

A nagymamám összehúzta a szemöldökét, majd egy hosszú, reszkető sóhaj tört fel a tüdejéből.

- Az, igen, az.

Ekkor mintha csak erre várt volna, elkezdett csörögni a telefonom. Feltápászkodtam érte, de a nagyim mintha csak puskából lőtték volna ki, felvette előttem és közölte, hogy nem vagyok itthon.

- Ki volt az? - ráncoltam a homlokomat.

- Az a Sabin lány - forgatta a szemeit megvetően. Nagyi borzalmasan utálta Sabint, főleg azért mert a lány eléggé szabad felfogású volt, és állandóan azon a véleményen volt, hogy engem is megmérgezett az életvitelével és végül az utcán fogok kikötni mint egy senki. Hiába mondtam, hogy Sabin felelősségteljes, saját kávézója van, sőt még az apukáját is ápolja - egyik sem hatotta meg. Egyedül a gimis éveink maradtak meg neki, amikor a lány valóban egy kicsit vadabb életet élt mint a többiek. Lógott az órákról, a jegyei szörnyűek voltak és sokat pasizott. De egyébként a szíve aranyból volt, ott segített ahol tudott és mindig meg tudott nevettetni.

Nos, ez volt a legfőbb ok amiért hazarángatott és nem hagyta, hogy vele maradjak betegen, egyetlen percet sem. Ő eleve az ötletemet se támogatta, hogy híresség legyek. Titokban azt hiszem örült, hogy itthon vagyok.

- Mama, add ide a telefonomat, írok Rami-nak egy üzenetet, hogy mizujs - a kezemet felé nyújtottam, de őt láthatóan kiverte a víz és a zsebembe bújtatta a mobilomat.

- Majd egy hét múlva visszakapod - közölte mérgesen. - Menj fel pihenni, délután gyógytornád van.

Oké. Nem voltam hülye, tudtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Se a levéllel, se az üzenettel. De most melyiket csináljam? Szedjem ki a szemetesből a fecniket és játsszak kirakósdit? Vagy támadjam le a 80 közeli nagyimat és erőszakkal szerezzem vissza a telefonomat? Azt hiszem egyik sem fog működni egyenlőre.

Felmentem a szobámba és szórakozottan Chimmy-vel kezdtem babrálni, majd magamhoz öleltem.

- Te mit tennél Chimmy? - suttogtam puha testébe. - Nem tudnád elhozni az igazi Jimint is? Vagy legalább a nagyimat leállítani - néztem oldalra mérgesen. Fogalmam se volt róla, hogy mit forgatott a fejében, de iszonyúan gyanús volt. Bárcsak lenne egy laptopom, olyan hülye voltam, hogy nem vettem egyet. Most ezerszer könnyebb lenne. Olyan vagyok mint egy rab a saját házamban. A legrosszabb az volt, hogy a lábaim szinte teljesen jól voltak, egy-két óra torna kellett volna csak és teljesen rendben lennék. Még a doki is elmondta, hogy ha a plazmacsere sikeres, akkor a beteg teljesen felépül, kevesebb mint két hét alatt.

Erre én itt vagyok Busanban. Egyedül GD mosolygott rám le a falról. Oldalra fordultam és mivel a nagyi még azt is megtiltotta, hogy a városban mászkáljak, megpróbáltam lehunyni a szememet és pihenni egy kicsit legalább a délutáni gyógytornáig. Ahogy lecsuktam a szememet, valaki szinte ráfeküdt a csengőre.

- Megyek - krákogott a nagyim és az ajtóhoz döcögött. Hirtelen, egy megmagyarázhatatlan érzés vette újjá magát rajtam, és a szívem a torkomban dobogott. Botladozva lesiettem az emeletről, és leültem az alsó lépcsőfokon szemben az ajtóval. A Nagyim nagyon mérges volt, de mivel a csengetés nem maradt abba, kelletlenül kinyitotta az ajtót.

Először egy aprót sikkantott, majd bevágta az illetők előtt a bejáratot.

- A-az egyik olyan mint az állatod, Eunjoo - kapta a szája elé a kezét.

- Mi van - hápogtam. Ez volt az a pillanat, hogy nem érdekelt az erőszak, najó de, ezért óvatosan odébb helyeztem sokkos mamámat és ismét kitártam az ajtót.

- Chimmy! - kiáltottam én is.

- Park Jimin a nevem, szia - mosolyodott el a fiú és levette a napszemüvegét. Mögüle kihajolt Jungkook aki hasonlóan tett, csak még egy fullasztó arcmaszk is volt az ajkain. Jimin ruháin azért jól mosolyogtam. Egy sárga felső volt rajta, fekete haja kócosan keretezte az arcát és sápadt bőrét pedig kiemelték, pirosan fénylő ajkai. Tiszta Chimmy.

- Kim Eunjoo, szia - nevettem el magam. Hatalmas önkontroll kellett hozzá, hogy ne ugorjak a nyakába és csókoljam meg, vagy legalább szorítsam magamhoz, a fiút. - Mama, bejöhetnek a srácok?

- Be, láttam őket a tévében - ájuldozott a mamám. Ja igen, az unokája híres akar lenni azt nem lehet, de idolokat szívesen lát. Logika, mami?

Mama Jungkook-ot ültette maga mellé és őszinte csodálattal nézte a srácot. 81 volt, de bejött neki a friss hús, megértettem. Semmi baj.

- Mindketten busani fiúk vagytok?

- Igen, de én előbb születtem - tette hozzá Jimin automatikusan.

- Nem hiába a busani fiúk a leghelyesebbek - a nagyim egy könnycseppet törölt el a szeme sarkából.

- És a busani lányok a legszebbek - mondta Jimin és rámnézett. Azt hittem ott helyben elsüllyedek és elnyel a föld, annyira elvörösödtem.

- Ho-hogy találtátok meg a házat?

- Sabin - vont vállat a fiú. - Tudja a címeteket, aztán pedig GPS.

Én pedig azt hittem romantikusan végig nézett minden házat, engem kutatva csak mint a Hamupipőkében. Oké, de ez az élet, és van GPS is. Minek ide Hamupipőke.

- És a saját családotok nem hiányol? - kérdezte Mama hirtelen.

- Az enyim elutazott - húzta el a száját Jimin és jólesően hátradőlt. - Nincs esetleg itt egy kiadó szoba?

- VAN - szóltam közbe mielőtt nagyi bármit is mondhatott volna. - Az én szobámba belefér egy csomó matrac, ott aludt régen Sabin is. Itt maradhatsz.

- Az én szüleim viszont otthon vannak, úgyhogy azt hiszem meglátogatom őket - mosolygott Jungkook. Nagyim majdnem elsírta magát.

- Nem cserélhetünk?

- Nem. - ráztam a fejemet. - Egy kicsit elmegyek a fiúkkal sétálni, hogy mozgassam az izmaimat aztán megágyazok, te semmit se csinálj.

- Vacsorát?

- Azt igen - sütöttem le a szemem. Főzni azt tudott, a legjobban egész Busanban. -Köszönöm.

- Gyorsan gyere haza - utasított a nagyi. - Te pedig nagyon vigyázz rá - fenyegetően Jiminre mutatott.

- Még gyógytornára is elkísérem.

- Jól teszed - hallottam mama morgását ahogy behúztam magam mögött az ajtót.

Egy pár sarkot szótlan gyalogoltunk egymás mellett, aztán hirtelen kitört belőlem minden létező érzelem.

- Annyira hiányoztatok, azt hittem egyikőtöket se látom soha...én...én... - értelmetlen zokogásba kezdtem, a taknyom-nyálam egybefolyt, gyönyörű lehettem. Jimin ettől tuti még jobban megszeret.

- Várj, mi az, hogy nem látsz minket soha? - húzta el a száját Jungkook. Valójában csak sötét szemeit láttam, mert megint arcmaszkba burkolta magát, de a nyakamat tettem rá, hogy furcsán néz rám. - Az egész BTS, a lány és még a fiú gyakornokok is felmentek a nagyfőnökhöz, hogy nézzen el a betegséged felett és engedjen vissza a képzésbe, még ha ez azt is jelentené, hogy egy hónappal később debütáltok. Még a dokit is megkérdeztük, aki azt mondta ilyen sikeres kezelés után, először lassabb tempóban de visszatérhetsz az edzésekhez.

- MI VAN? - ezúttal én döbbentem meg. - Semmit se tudtam erről.

- Tessék? - Jimin megragadta a vállamat és a szemembe nézett. - 3 üzenetet küldtünk, 10 emailt hivatalosan sőt még mint magánszemély is próbáltunk elérni.

- A nagyim széttépett minden levelemet. A telefonomat pedig elkobozta - vázoltam a szitut.

NAGYI. MIT MŰVELSZ.

- Istenem - Jungkook a fejét fogta. - Srácok, holnap találkozunk a kocsinál, Eunjoo azt hiszem ebből menekítés lesz. Készülj fel, hogy megromolhat a kapcsolatod a családoddal. És még valami. Nem szokott senki második esélyt kapni. Tehetséges vagy. Kellesz nekik. Ne engedd el.

A fiú intett a kezével és elindult az ellenkező irányba, valószínűleg haza a családjához. Így végre, végre újra kettesben voltunk. Mindig annyira vágytam rá és mindig annyira féltem is tőle, hogy mi fog következni.

Jimin arca hirtelen elkomolyodott, ahogy Jungkook hallótávolságon kívül került és a park egyik padjára vezetett. A nap épp kezdett lemenni, és ahogy hátulról megvilágította őt, esküszöm olyan volt, mintha az angyalom jött volna el értem, hogy megmentsen.

- Nem olyan rég...a parti után szerettem volna mondani valamit - kezdte a fiú még mindig nagyon komoran. El se tudtam képzelni mit akarhat mondani. - Ez nekem nagyon fontos, Eunjoo.

- Igen, Jimin?

- Eunjoo. Szeretlek - mondta egyszerűen, még soha nem hallottam ezt a szót ilyen őszintén a szájából. Megragadta sovány kezeimet és gyengéden megszorította, miközben mélyen a szemembe nézett, ezzel is biztosítva, hogy mennyire komolyan gondolja. - Nem bírnék ki még egy ilyet. Főleg úgy, hogy nem lehetek melletted és még azt is titkolnom kell, hogy rád nézek. Eunjoo...ez most nagyon nehéz nekem - Jimin hosszan kifújta a levegőt, majd két tenyere közé fogta az arcomat. - Lennél a barátnőm? Hivatalosan. Bár egyszerűbb lenne. És még engedélyt is kell kérnünk, és nem tudom, mivel fog ez járni számunkra de...veled komolyan gondolom az életemet - Jimin fejet hajtott előttem a fürtjei egészen a combjáig értek. - Szeretlek. Maradj velem.

Tudom, hogy nem a kezemet kérte meg. De mégis, az a mérhetetlen boldogság ami tetőtöl-talpig elöntött akkor, szinte azt se engedte, hogy egy értelmes szót kinyögjek a számon. Már a gyógytornát is rég lekéstem de nem érdekelt.

- Nem tudom mikor szerettem beléd, de egyre erősebben kötődöm hozzád- feleltem nagy nehezen. - Azt se tudtam, mi lesz velem ha soha többé nem láthatlak. Nem tudom, milyen egy idol barátnőjének lenni. A fél világ utál majd igaz? De tudod mit nem érdekel. Utáljon az egész világ, amíg te szeretsz.

- Ezt igennek veszem - mosolyodott el a fiú, majd lehúzta fekete maszkját és lassan megcsókolt, kiízlelve mindazt az elvesztegetett napot amit a betegség és a kórház miatt elmulasztottunk.

Órákig ültünk a parkban és mint egy teljesen normális pár, megosztottuk egymásnak busani gyerekkori emlékeinket, sőt, kiderült, hogy egy óvodába jártunk. Jimin állította, hogy emlékszik rám, de én meg...

Végül is teljesen besötétedett, ezért jobb volt elindulni haza mielőtt nagyi rendőröket uszít ránk.

Mama valójában nagyon rendes volt, egy isteni vacsorát főzött nekünk, de végig egy kicsit szótlan volt és komor mint aki sejt valamit. A szobámban is már rég ágyat vetett a fiúnak - persze, szigorúan a földön egy matracon.

- Jók legyetek - figyelmeztetett minket miután mindketten zuhanyt vettünk és ledobtuk magunkat az ágyra.

Fentről néztem le Jiminre.

- Nem akarsz velem aludni? Nagy az ágyam? - nem volt nagy, de hozzá tudtam volna simulni.

- Nem kösz, olyat tennék, hogy a nagyid rám se nézne többet.

- Milyet tennél?

- Nem is én - vigyorgott a fiú és a fülembe suttogott. - Lehet, hogy te lennél annyira hangos.

Ezzel elpirultam és feladtam a dolgot.

- Ne aggódj lesz még alkalmunk rá bőven - Jimin a tarkója mögé helyezte a kezét. - Viszont, remélem tudod, hogy hajnali 4-kor el kell innen mennünk. Ne hozz semmit magaddal.

- A nagyinak írtam egy levelet...

- Az rendben van - biccentett a fiú. - Nem szívesen teszem ezt. Őszintén. De meg kell szöktesselek. Csak így követheted tovább az álmaidat. Nem akarom, hogy egy boldogtalan senkiként végezd. Arról nem is beszélve, hogy szinte soha nem látnálak, az pedig egyikünknek se tenne jót, talán egyszer elfejeltük egymást, de...

- ... az nem most lesz - fejeztem be a mondatot helyette. Lelógattam a kezemet, ha már mellém nem fekszik, legalább a kezét hagy fogjam elalvás előtt. Jimin átfogta az ujjaimat.

- Szép álmokat, Eunjoo.

▬▬▬▬▬

Reggel. Négy óra. A mama bőven horkolt hatalmas franciaágyában, amit régen papával osztott meg. Egy kis borítékot csúsztattam mellé, és egy lágy puszit leheltem a homlokára. Szerettem őt, de ő kezdte elveszteni a józan eszét. Felnőtt vagyok. Tudom mennyire félt és, hogy nem akart elveszíteni, de nem az volt a megfelelő módszer.

Jimin már kint vár a fekete Audinál. Gyorsan bedobtam magamat az első ülésre, csak Chimmy-t hoztam magammal és a régi naplómat. Jungkook hátul elfeküdve aludt, egy édes mosollyal az arcán. Boldogan nyugtáztam, hogy ő legalább szépeket álmodik.

Jimin megszorította a kezemet és a gázra taposott.

- Ismét mellettem vagy - suttogta. - Többé ne hagyj el.

- Esküszöm. Bele is halnék - feleltem komolyan. Nem hittem soha, hogy ennyire lehet valakit szeretni, de lehetett. Az első pillanattól fogva, ahogy megpillantottam a profilját Sabin kávézójában, fellobbant valami bennem és egyre erősebben éreztem, míg végül átalakult, puszta szerelemmé. Már csak azt reméltem, hogy soha nem vesztem el ezt az érzést.

▬▬▬▬▬

❝ Kedves, drága nagymamám. Tudnod kell, hogy mennyire szeretlek. Nem fogsz elveszíteni soha, amikor csak lehetőségem akad rá, hazalátogatok, ha beteg vagy, gondodat fogom viselni. Éppen úgy szeretlek, mint ahogyan mindig is tettem, de neked is meg kell értened, hogy ennek a buta lánynak is vannak álmai. Álmai, amelyek majdnem teljesültek. Kérlek bízz bennem, vigyázni fogok magamra, és mostmár Jimin is. Sokan vannak akik figyelnek rám. Szeretlek, sose fogom tudni meghálálni amiket értem tettél, de eljött az ideje, hogy elengedj.

Eunjoo. ❞

Tudom, te buta lány. Felnőttél, igaz?

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Mit szóltok Jimin (és Kookie) szöktetéséhez? Igazából a nagymama védelmére, szerintem éreztétek, de csak "jót" akart a maga beteges és elborult módján. Elvesztette a lányát, a vejét majd a férjét, csak iszonyúan aggódott Eunjoo-ért akkor is, ha rosszat tett ezzel neki.

Egyébként Eunjoo és Jungkook pont ugyanazon a napon születtek Busanban, ki kell egyezniük egy döntetlenben. :D

Mit gondoltok, hogy fog tovább alakulni a kapcsolatuk? Főleg a rajongók oldaláról? Ti mit szólnátok, ha kedvenc idolotok hirtelen bejelentené, hogy barátnője van? :)