Cassidy Raymond

Éppenhogy feltűztem az utolsó hajtincsemet is, abban a pillanatban hallottam meg legjobb barátnőm, Melinda kiáltozását a nappaliból.
– Meli, nyugodj le. - kiabáltam ki a hálószobából. Az ágyra leülve felhúztam lábaimra a fekete magassarkút, majd táskámat és szövetkabátomat felkapva léptem ki a szobából. Barátnőm már tűkön ülve várakozott, hogy indulhassunk. Ahogy meglátott fel is pattant a kanapéról és körbe fordult előttem, bemutatva mit visel. Egy földig érő, ezüst színben pompázó ruhát vett fel a mai eseményre. Haja lágy hullámokban omlott a vállára, ezzel ellentétben nekem kontyba virított a tarkóm felett. Végig simítottam nadrágkosztümöm anyagán úgy vártam válaszát öltözetemre.
– Cassie... - szája elé kapta kezét. Nem értettem reakcióját, hisz számtalanszor látta már rajtam ezt a ruhát. - Lélegzetelállítóan festesz! Ha ma nem fog beléd szeretni valaki, akkor apácának kell menned. - amint kimondta, azon nyomban elkezdtünk nevetni. Meli értett ahhoz, hogy dobja fel a hangulatot. - Komolyra véve a szót - komolyodott el egy pillanatra -, indulhatunk?
– Mehetünk. Te vezetsz? - lakáskulcsom a nappali közepén található kávézó asztalon volt, gyorsan felkaptam onnan és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Meli vígan követett. Miután kiszáguldott egyenesen a kocsihoz ment, én pedig bezártam az ajtót és elindultam a jármű irányába.

Az esemény amire hivatalosak voltunk egy előadás keretein belül történt meg. Egy történelmi darabot adtak elő a Teatro Peterson di Milano, avagy a Milánói Peterson Színház színpadán. Ez Milánó leghíresebb színháza, ahol a legtöbb híresség legalább egyszer megfordult. Meli száját tátva csodálkozott az előtér szépségében. A táskámból előkerestem a telefonomat, azzal a céllal, hogy írok egy üzenetet édesanyámnak. Ahogy mondani szokták: füstbe ment a terv. Egy ismeretlen idióta nekem jött ezzel egy ütemben elejtettem a készüléket, ami persze a földön landolt.
– Nem kell elnézést kérni, á, dehogy! - mormogtam az orrom alatt, ám a "nekedmentem" pasi hallotta. A reakciója egy kacér mosoly volt, ezután eltűnt a tömegben.
A nézőtéren Melivel elfoglaltuk a helyünket, de alighogy leültünk megláttam egy ismerős arcot. Egy nővel az oldalán sétált a helyéhez, ami tőlem körülbelül három szék távolságra volt. Amint helyet foglalt ő is észrevett engem. Tekintetünk összekapcsolódott. Az idegen lány megszólította, ő pedig azonnal rápillantott. A teremben lekapcsolódtak a fények és bemondták, hogy pár percen belül elkezdődik a műsor.

Az előadás közben többször is felfigyeltem rá, hogy valaki engem vizslat. Az ismeretlen fickó irányába néztem. Abban a pillanatban rájöttem ő figyelt engem egyfolytában.A mellette ülő lány combjára tette tenyerét, miközben mindvégig a szemembe bámult. Elképzeltem, hogy ugyanezt teszi velem is. Felizgatott a gondolat, hogy akár a színház mosdójában magáévá tehetne. A tekintetem a színpad felé vezettem és az előadásra próbáltam figyelni inkább. Ez nem tartott sokáig, így hátradőltem a székben, ami hiba volt, ugyanis a gondolataim elárasztották az agyam. Ezután újra és újra az ismeretlen fiú és - valószínűleg - a barátnője felé terelődött a tekintetem. Észrevettem, hogy ő továbbra is engem néz, noha ott ül mellette egy gyönyörű, modell alkatú nő.

Annyira elbambultam, hogy csak a taps riasztott fel gondolataimból. Ahogy a többi néző tette, én is felálltam, úgy kezdtem el tapsolni. A kifele úton egy lökést éreztem a vállamon. Oldalra pillantva láttam, hogy ő ment el mellettem. Mivel a lámpákat újra felkapcsolták a teremben és a folyosókon, így láthattam zöld szemét, amiben totálisan elvesztem. A szemeim elkalandoztak az arcán. Jobban szemügyre vettem az előttem álló személyt. Ő is ugyanezt csinálta, végigvezette rajtam szempárját, ami később az ajkaimat nézte.
– Cassidy, megkeresem a mosdót. Jössz? - barátnőmre néztem, aki megérintette a vállam. Furcsállóan figyelt, de egy pillanat múlva már egy halvány mosoly ült ki az arcára.
– Nem, menj csak. Majd kint megvárlak. - mosolyogva néztem barátnőmre, Melindára, aki a rövid beszélgetésünk után felszívódott, én pedig a kijárat irányába indultam el. Pár percen belül a hűvös levegőn álltam a sötétben.

Vakuk villogását, kattogásokat, kiabálásokat, autók motorjának zúgását lehetett hallani csak. A sajtósok egy celebre figyeltek, hisz folyamatosan, egymás szavába vágva tették fel kérdéseiket. A híres személy egy fekete ferrarihoz lépett, amit megkerülve a vezetői oldalon foglalt helyet. De mielőtt beszállt volna elnézett valamerre. Mikor nem látta azt a valamit vagy inkább valakit, a másik irányba fordult. Ekkor vett észre engem. A sajtósok követték minden mozdulatát, ez miatt pedig rám terelődött a sokaság figyelme. A fényképezők lencséi mind rám tekintettek és csak úgy kattogtak. Ránéztem a fiúra, ő pedig a kocsijára könyökölve mosolygott. Sokkolódva álltam az éj leple alatt. Melinda pár percen belül kiért a színházból, és amint megláttam a parkoló felé rohantunk. Utoljára mikor visszanéztem a fiú ellökte magát az autójától és beszállt. Mi is követtük a példáját. Ezzel együtt végre megszabadultam az engem vizslató tömegtől.

•••

•••

•••

2022|02
- fiktív történet, néhány helyszín a képzeletem szüleménye -

b-