"A szesz végeláthatatlan mennyiségben bukkant fel az ezüsttálcákon, a jelenlévők közül mindenki vett is belőle egy pohárral. Eljött az After Party ideje számukra.

Eközben pedig Sam a new orleans-i temető felé igyekezett, meglátogatni Davina Clairet."

~

Sam amint az utcára ért összehúzta magán a kabátját és zsebre dugott kézzel indult el. A lámpák már a legtöbb helyen égtek, a bárok és kis vendéglők kivilágítva tűntek ki a sötétségből színes fényárba burkolva az előttük elhaladót.

Szívesen körbenézett volna a városban, hiszen annyi mindent olvasott mostanában róla és nem minden nap jut el az ember a jazz fővárosába, de először le akarta tudni a munkát. A szórakozás csak a második volt a listáján.

Minden egyes macskakövön amin átlépett és minden régi ház alatt, ahol elhaladt szinte érezte a történelmet és ezt az érzést nem tudták elhalványítani a mindent ellepő részeges turisták. Hangos nevetésükkel és izgatott csacsogásukkal most az ő hangjuk töltötte be az éjszakát. - Milyen jó lenne ha most a temető helyett beülhetne egy a Rousseu's - hoz hasonló bárba, ahol élőzene is van és egy pohár hideg sör mellett élvezhetné a szaxofon, a dob és a zongora tökéletes összhangját - nézett be egy kirakatüvegen vágyakozva.

Pár perccel később az érdeklődve nézelődő vadász végre meglátott egy taxit egy ház előtt és még mielőtt valaki megelőzhette volna beugrott a kocsiba.

Elég volt annyit mondania, hogy a Lafayette temetőhöz szeretne menni a sofőr leplezetlen csodálkozással nézett hátra, majd indította el a taxiórát.

***

Elijah Mikaelson szórakozottan babrált az arany mandzsettagombjaival unalmában. Ott ahol ő volt ugyanis javában folyt a party.

Niklaus és Dean Winchester már bőven a harmadik pohár ital alján jártak, Marcel és Rebekah néha őszinte néha hamis és hideg mosollyal figyelték a két mulatozót, az érdekes nevű ballonkabátos pasas pedig tágra nyílt szemmel nézte az előtte kibontakozó jelenetet.

- Nem a barátja az alkoholnak? - lépett hozzá oda az ősi vámpír.

Erre a kék szemű össze ráncolta a homlokát, mint aki nem érti. - Soha nem beszéltem még alkoholhoz - vonta meg kis idő után a vállát. Elijah egy pillanatra azt hitte, hogy a mellette állónak csupán nincs humorérzéke, esetleg gyenge elméjű, aztán rájött, hogy komolyan beszélt.

Ez nem lehet igaz! - gondolta. - Honnan szalasztották ezt a szerzetet?

De végül csak ennyit mondott: - Új itt?

- A Földön? - billentette enyhén oldalra a fejét az idegen.

A vámpír bólintott.

- Igen, mondhatni. - Vakarta meg a feje búbját Castiel.

Elijah minden mozdulatát figyelte és elemezte magában. A különös név, az erő, amivel kiütötte a bátyját és a tény, hogy nem régóta él itt, páratlan teremtménnyé tette. De ha eszébe jutott, hogy Klaus elmondása alapján töltött egy kevés időt Hayley-vel kettesben, össze vonta a szemöldökét. Jobban is tudhatná az a lány, hogy nem szabad idegeneket behívnia a házba. - Tulajdonképpen mi maga? Mert biztos, hogy nem ember.

Castiel megforgatta a szemeit. Mit is mondott neki Dean korábban? Hogy ne fedje fel magát? Igen, azt. De a vadász most éppen nagyban döntötte le a torkán az italt, nem vette észre, hogy az angyal a helyiség másik végében kényelmetlen szituációba került. Nem tudott hazudni, vagy éppen ködösíteni, hiszen örök igazmondásra ítélték. - Castiel, az Úr egyik angyala.

A Mikaleson elhúzta a száját. - Már csak ez hiányzott nekik. Mert, még szép, hogy hitt neki. De ugyanakkor kíváncsivá is tette. Ha léteznek angyalok, akkor Mennyországnak is kell lennie. Mióta vámpírrá változott a testvéreivel együtt, a választ kereste arra a kérdésre, hogy számukra is létezik e megváltás? Hogy ha valamelyikük meghal, akkor biztosan a Másik Oldalra kerül e, vagy máshova. Ugyanis csak ennyit tudtak meg. Hogy a maguk fajták a halál után a Másik Oldalra kerülnek, oda ahonnan már nincs visszatérés.

Persze az anyjuknak onnan is sikerült kimászni, de az már egy másik történet.

- Létezik a Mennyország? - most választ kaphatott minden kérdésére.

- Igen.

- És a Pokol? - már a nyelve hegyén volt, hogy folytassa a felsorolást, de nem akart túlbuzgónak tünni. - Ha Nik tudná, hogy pár méterrel arrébb miket tudott meg... - majd a húgára nézett, aki Marcellel csevegett. - Rebekah vajon mennyit tudhat?

- Az is. - Castiel lenézett a földre, mintha tényleg alattuk lenne. - A Királya régi ismerősöm. - nem tudta, hogy milyen szavakkal kellene Crowleyt jellemeznie. Szövetséges? Ellenség? Egy bosszantó démon?

- A Sátán?

A kérdés hallatán az angyalnak ezernyi emlék jutott eszébe. - Nem, Lucifer be van zárva, de ez hosszú történet. Jelenleg egy démon uralkodik most lent.

Elijah aprót biccentett. - Jó tudni. És a Purgatórium? Isten? Mit csinálnak az angyalok?

***

Sam Winchester amint kifizette a taxit, kiszállt és belépett a temető kapuján.

Már elkezdett lemenni a Nap, az árnyékok megnyúltak és hátborzongatóvá változtatták a helyet.

Az egész úgy nézett ki, mint egy kisebb város. De a neve is ez volt. A Halott Város. Más néven a Holtak városa. Találó név volt, azt meg kell hagyni.

Mindenhol kisebb és nagyobb parcellák és családi kripták álltak, amiket szűk folyosól szeltek ketté. Úgy nézett ki, mintha tényleg egy kihalt városban lenne.

Végigsétált egy átjárón, majd megtorpant. A távolban halvány fényt látott, ezért arra indult. Aztán újra megállt. Két nagydarab férfi bújt el egy sírkő mögött, és onnan lesték a kivilágított kriptát, de a vadásznak háttal álltak és úgy tűnt nem is hallották meg.

Sam megcsóválta a fejét és elővette a kését a biztonság kedvéért. Várta, hogy a két idegen lépjen előbb. Nem kellett azonban sokáig várakoznia, mert az idegenek megindultak. Hangtalanul osontak a céljuk felé, a katonai bakancsukban is úgy osontak akár egy nagymacska.

Amikor beléptek a vadász is megindult, majd amikor csörömpölést és egy elfojtott kiáltást vélt hallani, sietni kezdett. Egy Texas Ranger-hez hasonló mozdulattal berúgta a vasból készült ajtót és berontott a dohos helyiségbe.

Odabent félhomály fogadta, de ki tudta venni a tárgyak körvonalait. A falakon gyertyák égtek és kísérteties árnyékokkal borították be a szobát, ahol állt.

Mindent vastag porréteg fedett be, az odabent található összes felborított széket és asztalt. Pár könyv szakadt gerinccel hevert a földön, de látott még ott jó néhány gyertyacsonkot, üvegcsét és kis zsákocskát, amiktől libabőrös lett a háta. Remélte, hogy nem átokzsákok voltak, amiket a boszorkányok, akikkel eddig találkozott, szívesen alkalmaztak az áldozataikon.

A szemben lévő oldalon a résnyire nyílt ajtó állt és a résen látni engedte, hogy kik vannak a túloldalán. A két idegen éppen a sarokba szorított egy harmadik alakot.

- Mit akartok? - szűrődött ki egy nagyon ismerős hang. Davina Claire-é, aki éppen farkasszemet nézett a vele szemben álló vámpírokkal. Merthogy azok voltak. Kivillanó szemfogaik minden elárultak. Sam gondolkodás nélkül cselekedett.

Szemvillanásnyi idő alatt szelte ketté a szobát és vágta ki az előtte lévő ajtót. A meglepetés erejét arra használta fel, hogy egyetlen jól irányzott mozdulattal elhajítsa a démonölő pengét, egyenesen a hátrébb lévő vámpír szívébe, aki erre összerogyott. A hozzá közelebb lévőre, pedig gondolkodás nélkül rávetette magát.

Dulakodni kezdtek, de pillanatnyi előnye nyomban elszállt. Egyetlen fegyverét eldobta magától, nem volt mivel lesújtania a fölé ágaskodó szörnyetegre. A vampír ugyanis morogva próbált fogást találni a vadászon. Könnyen fölébe került.

A Winchester hiába próbálta hátracsavrni a karját, a vámpír két vállra fektette és lecsapni készült.

- Itt a vég. - jutott eszébe a férfinak, miközben a fölé magasodó alakot igyekezett ellökni magáról. Nem járt sikerrel. Soha nem volt dolga ilyen erős vérszívóval, pedig nem egyet hűvösre tett már.

Ám egy pillanattal később, amikor a vámpír már éppen belemélyesztette volna a szemfogait a vadász vadul lüktető ütőerébe, a fejéhez kapott és felkiáltott. Lekászálódott Samről és megróbálta rávetni magát a velük szemben álló Davinára, aki egyik kezét felemelve mormolt valamit. Varázsolt.

A lány tovább folytatta a mormolást, ezzel a vámpír szenvedését fokozva, majd nem sokkal ezután a vérszívó összerogyott, az orrából vér kezdett csordogálni a földre, sötét tócsát képezve a feje alatt.

Sam felpattant és hitetlenkedve nézett a boszorkányra. Most tényleg egy fele annyi idős lány mentette meg az életét? Csak Dean ne tudja meg, mert akkor az elkövetkezendő években ezzel fogja cukkolni. - Köszönöm. - mormogta és lesöpörte a port a ruhájáról.

- Hát még én. - mosolyodott el a barna hajú lány. - Dean?

A vadász megrázta a fejét. - Sam.

- Örülök, hogy összefutottunk. - lépett át Davina a két holttest fölött és indult el az ajtó felé. - Na, mi lesz? Nem jösz? - fordult hátra a döbbent férfihoz.

Sam felvonta a szemöldökét, de az újjonnan visszaszerzett késével indult el a boszorkány után.

A két vámpír hulláját rejtő helyiségből kilépve, először áthaladtak a felborogatott bútorokkal teli szobán, majd jobbra fordulva tettek pár lépést egy vastag tölgyfaajtóig. A férfi nem is gondolta volna, hogy ekkora belülről a kripta.

Davina benyitott és amint a vadász is csatlakozott hozzá csettintett egyet, mire a szobában lévő összes gyertya hatalmas lánggal lobbant fel bevilágítba a teret.

Attól eltekintve, hogy hol is voltak még egész otthonosnak is lehetett nevezni. Volt ott pár kopottas karosszék, egy kanapé, egy dohányzóasztal, sőt még egy antik bárpúlt is, de italosüvegek helyett, könyvek és üvegcsék álltak rajta.

- Isten hozott. - Tárta szét a lány a karját és huppant le egy fotelba.

Sam követte a példáját. - Te itt laksz?

A boszorkány bólintott. - Sokkal jobb, mint egy templom padlásán - vonta meg a vállát. A férfi értetlen tekintetét látva, csak legyintett egyet. - Minek köszönhetem a látogatásodat? Tudom már... - kuncogott fel - A Mikalesonok elkapták a tesvéredet és arra kényszeríettek, hogy az élteéért cserébe dolgozz nekik?

A Winchester nemlegesen megrázta a fejét. - Szó sincs ilyesmiről, csupán információszerzés céljából vagyok itt. Mi folyik New Orleans-ban?

A lány kétkedően nézett rá. - Hosszú történet.

- Van időm.

- A drágalátos Mikaelson család összetűzésbe keveredett előbb Marcel Gerard-dal, majd a Lafayette temető boszorkány kovenével és úgy az egész várossal. Klaus Mikaleson, a szörnyeteg pedig nem riad vissza attól, hogy összemocskolja a kezét és, hogy átgázoljon másokon a célja beteljesítéséért. - Túrt bele a lány ingerülten a hajába. Szinte szikráztak a szemei, amikor a hibrid nevét ki mondta. - A ma esti kis vacsorapartijuk pedig egyike volt azon elkeseredett cselekedeteiknek, hogy visszaállítsák a rendet a városban.

Sam meg sem mukkant ezért Davina folytatta. - Mániákis és paranoiás, mindenkiben az ellenséget látja. Nem egyszer vett rá olyan dolgokra, amiket eszem ágában sem volt végrehajtani. Egy manipulatív, érzéketlen vadállat. - Csak úgy ömlöttek a lányból a szavak. - Megrögzötten hiszi azt, hogy a gyermeke, akit Hayley hord a szíve alatt, mindenki hőn áhított vágya. Még a tulajdon testvéreivel is kész volt szembe szállni egy- egy félreértés miatt.

- És Elijah?

- Elijah nemes mint egy szarvas, de ez csak a látszat. A testvéreiért, különösen ha a fivére van bajban, ő is kész a legbrutálisabb eszközökkel a segítségére sietni. De mindig betartja azt amit megígért.

A vadászt most már csak egyvalami érdekelte ennél jobban. Jobban mondva, egyvalaki. - És Rebekah?

Davina látta a férfi szemében az izgatottságot ezért felkacagott. - Rebekah is hasonlít a testvérire. Akaratos, önző és kegyetlen is tud lenni, de helyén van a szíve. A Mikalesonok közül ővele van a legkevesebb problémám. Ő csak segíteni akart, mégha rosszul jött ki is az egész. - Sam újabb kérdésre nyitotta a száját, de a boszorkány felemelte a kezét, hogy elhallgattassa. - Most én kérdezek. Ti kik vagytok? Mert nem tűntök átlagos átutazóknak.

A Winchester lehajtotta a fejét, majd a lány szemébe nézett. A barna szempár érdeklődve nézett rá. - Vadászok vagyunk. Embereket mentünk, elpusztítjuk a gonoszt, ez a családi vállalkozás. Találtunk egy felvételt, ami mögött egy ügyet sejtettünk, így botlottunk bele a Mikalesonokba.

Davina Claire felvonta a szemöldökét. - Mint például boszorkányokat?

Sam nyelt egyet. - Ez is egy hosszú történet. A mi világunk nem olyan mint az, ahol te élsz.

- Van időm.