Az egész dolog valahogy nem stimmelt, onnantól, hogy Sammy megmutatta neki a Rebekáhról szóló videót és elindultak felderítani az ügyet. Akkor azt hitték, hogy pár nap, maximum egy hét alatt letudják az ügyet és pont időben vissza is érnek a Bunkerba, hogy lássák a Trónok harca legújabb évadát egy karton sör és két doboz pite mellett.

De most máshogy álltak a dolgok. Az egész várost ellepték a természettfeletti lények és nem tudtak ellene semmit sem tenni. A város középpontjában pedig a Mikaelson család állt, akinek a tagjai valami furcsa felturbózott vámpírok voltak (Sam elmondása alapján), és nem holmi undorító eldugott kis fészekben élnek a város határán kívűl, hanem a Francia negyed szívében egy valóságos palotában. Át kellett gondolniuk a dolgokat, mielőtt cselekednek.

Kivettek egy szobát valami puccos hotelben, ami tökéletes helyen volt és utána nem kis erőfeszítések közepette felvitték Cast is a szobába. Már a taxis sem vette be annyira a merevrészeg ballonkabátos angyal meséjét, aki csak épphogy szuszogott, de megoldották. Ha ebben a szakmában dolgozol a lételemeddé válik a rögtönzés.

Nem tudtak mit kezdeni az angyallal, ezért ledobták egy ágyra és miután Sam gondosan betakargatta, helyet foglaltak két bőrfotelben. Dean kivett két sört a velük szemben lévő minihűtőből is és az egyiket az öccse felé dobta.

- Ezt már nevezem - tette fel a vadász a lábát az antik dohányzóasztalra, ami megreccsnet a súlya alatt.

- Nem is volt olcsó - emlékeztette Sam és ő is belekortyolt a sörébe. Ez igaz is volt. Annyi pénzből, amennyiből az öccse a szobafoglalást intézte egy átlagos motelben három szobát is kaptak volna, nem csak egyet, ráadásúl csak egyágyas volt, és ugyan volt még egy díszes szófa is az ablak előtt, nem tűnt valami kényelmesnek.

Ezt Dean a szemére is vetette a testvérének, de Sam azzal magyarázta, hogy csak ez volt szabad.

- Csodás. Akkor enyém a szófa, te meg választhatsz, hogy odabújsz Cas-hez, vagy a kádban alszol.

- Miért én? Aludj te a kádban!

- Hahó! Pár órával ezelőtt belém kóstolt egy vérszívó - mutatott Dean színpadiasan a sebére.

Sam fogcsikorgatva válaszolt. - Ezt még megbeszéljük!

~

Klaus Mikaelson elrakadtatva lépett be a hotel ajtaján. Magabiztos léptekkel a recepciós pulthoz lépett és rávigyorgott a mögötte ülő nőre, aki erre zavartan elköhintette magát és kisöpört egy kósza tincset az arcából. - Segíthetek, uram?

- Remélem. A barátaimat keresem, tudna segíteni? - könyökölt fel a pultra. - Élet- halál kérdése.

- Sajnálom, de nem adhatok ki a vendégeinkről információt. - rebegtette a szempilláit a nő. - Esetleg - nyalta meg az alsóajkát - ha tudja a szobaszámukat átadhatok nekik valamilyen... üzenetet.

A vámpírt elfogta az undor a recepciós nőtől. A kihívó viselkedése és az egyáltalán nem félreérthető testbeszéde ma nem jött be neki. Türelmetlenül húzta végig az ujját a panaszkönyvön. - Azt hiszem, hogy nem értett meg igazán. Tényleg életről és halálról van szó. De most a magáéról, ha nem segít. - nézett mélyen a szemébe. A nő nem szedett verbénát, ezért engedelmesen pislogott rá a vámpírra.

- Kit akar megtalálni?

- Két férfi, testvérek, de nem hiszem, hogy így jelentkeztek is be. Az egyikük magas, barnahajú, a másik alacsonyabb.

- Ennyi még nem lesz elég.

A vámpír dühösen meredt a recepciósra. - Lehetett velük egy harmadik férfi is. Világos ballonkabát volt rajta.

- Ó, a részeg trió gondolt? - kuncogott fel.

- Részeg trió?

- Igen, a kabátos pasas teljesen kiütötte magát úgy kellett a másik kettőnek felvonszolni a liftig. Bár az alacsony is kábának tünt kicsit.

- Érdekes. Megkaphatnám a szobaszámúkat?

- Természetesen. - kezdett el vadul gépelni a billentyűzeten. - Az urak Gregory Washington és Dan Hermansen néven jelentkeztek be. A 304-es szoba, a harmadik emeleten. Ha kiszáll a liftből, forduljon balra.

- Köszönöm a segítséget - búcsúzott el Niklaus és otthagyta a még mindig kába nőt a pult mögött.

Egy vámpírjától jött a füles, aki látta a két reggeli látogatót pár sarokkal arréb, majd azt, hogy a nagydarab bejön ide. Az, hogy a húga öt perccel ezelőttig hívogatta, hidegen hagyta és nem állt szándékában felvenni vagy visszahívni. Az egészről ő tehetett és  ezért hajkurászta most a kis barátocskáit, akiket beengedett a házukba. Hayleyvel meg majd később elszámól. Túl pimasz lett mostanság a farkaslány és olyan dolgokat enged meg magának, amit nem kéne. Meg fogja tanulni, hogy ez nem így megy.

És ha kellően elbeszélgetett velük, az életüknek is véget fog vetni. Meghívta a liftet, ami néhány másodperc múlva megérkezett és két másik férfi társaságában belépett. Lágy zene szólt az útja alatt, de annyira irritálta még ez is, hogy elhatározta, lefelé a lépcsőn jön. Úgyse lenne jó, ha összevérezné a puha bézs színű szőnyeget.

Végigsétált a folyosón és megállt a kiszemelt ajtó előtt. Kopgásra emelte a kezét, mert minden galádsága ellenére úriember volt, de még a levegőben félbehagyta a mozdulatot. Bentről hangokat hallott.

- És megkérdezheten, hogy mégis minek? Nem voltál még elégszer részeg mostanában? Most is le kell innod magad a sárga földig? - hallotta a hosszú hajú hangját, akit a húga olyan lelkesen fikszírozott.

- Sammy, nem vagy az anyám! - csapódott be egy ajtó. - És akkor iszok, amikor akarok. Ha akarsz csatlakozhatsz hozzám, lent megtalálsz. Bár, te úgysem rakod le a kis laptopodat egy percre sem, hogy leguríts a bátyáddal egy sört, ugye?

- Nem, mert tudod én dolgozok! Nem árt, egyszer kipróbálhatnád.

- Ó, igen? Ki volt az, aki annyira elmerült a munkában, hogy a nyomára akadt a szörnynek korábban pár perc alatt?

- Elmerűlt a munkában? Rámásztál az első csajra, akit megpillantottál! És még csodálkozol, hogy nem tűrte ezt el.   - sóhajtott fel az ajtó túloldalán lévő személy. - De tudod mit? Menj csak! Én veszek egy forró fürdőt és nekilátok a kutatásnak.

- Szabad a pálya. Ha végeztél be is fonhatod Cas haját, amíg ő a körmeidet lakkozza.

- Siess szedj fel valakit, mielőtt kiürül a bár! - csapódott be egy újabb ajtó.

Ezzel egyidőben Klaus is felsóhajtott és végiggondolta azt, amit hallott. Az, hogy a két bent lévő úgy veszekszik, mint egy öreg házaspár, tény volt. És, hogy az alacsonyabbik, aki a húga szobájából bújt elő, szeret inni, míg a másik felelősségteljesebb.

Léptek közelítettek az ajtó felé, ezért gyorsan arrébb is állt. Lesietett a személyzeti lépcsőn és lent a recepció előtt elhaladva besétált a hotel bárjába.

Nem volt olyan nyomasztó, de volt már jobb helyen is. A bárpult mögött egy a harmincas évei elején járható férfi törölgetett pár poharat, de a közelében senki sem volt. Inkább a kis, árnyékba boruló asztalkákat preferálták a vendégek. Kora este volt még csak, de a vámpír látott jó pár színes napernyőkkel teletűzdelt koktélos poharat az emberek kezében.

Rendelt a csapostól egy pohár burbont és várakozni kezdett. Az ital olcsó volt és higított, undorodva tolta el magától, mert nem ilyenekhez szokott. Azonban nem kellett sokáig várakoznia, mert percekkel később a vadász is befutott.

Nem vette észre a vámpírt csak lehuppant két székkel arrébb és rákönyökölt a bárpúltra.

- Kemény nap volt? - szólalt meg Niklaus, mire Dean oda se nézve belekortyolt az előtte lévő hatalmas korsóba és ledöntötte majdnem a felét egy hajtásra.

- Ha, tudnád mennyire... - rázta meg a fejét, mintha ezzel ki tudná törölni az emlékeit.

- Van valami sejtésem róla - erre már odakapta a fejét a Winchester, és miközben farkasszemet nézett a vámpírral a farzsebébe nyúlt egy kipattintható késért.

- Én a helyedben elraknám. Senki sem örülne neki, nem igaz?

Dean visszafektette a kezét a pultra, türelmesen várta, hogy mit fog most csinálni a vámpír. Nem akart annyi ember előtt rátámadni a vérszívóra, de ha valami történni fog, a nyilvánsosság nem fogja zavarni.

- Mélyen tisztelt Mr Mikaelson, lenne szíves még egy kis ideig visszafogni a vérszomját és kultúráltan viselkedni?

- Ezek szerint nem hagytad még el a jómodort. Bár, lenne mit tanulnod. - kortyolt bele újra a vámpír az italába. - Ha udvarias akarsz lenni, a társalgás kezdetén be illik mutatkozni. - kinyújtotta a jobb kezét a vadász felé. - Klaus Mikaelson vagyok, örvendek a találkozásnak.

Dean egy pillanatig hezitált, majd megrázta a kezét. Arra számított, hogy hűvös lesz az érintése, de úgy mint Rebekáhnál, ennek a vérszívónak is, meleg volt a tenyere. Egészen emberi. - Dean Winchester, mondanám, hogy én is, de én őszinte ember vagyok.

Jófiúkhoz révén mindketten megszorongatták a másik kezét, de a vámpír volt az erősebb, könnyedén összemorzsolhatta volna a vadász csontjait, de vissza fogta magát.

- Úgy látom, rádférne még egy - bökött Klaus a kiürült pohárra Dean előtt percekkel később.

- Én benne vagyok, ha te is. - vonta meg a vállát a másik férfi és rendeltek még egy kört.

Az egyikük csak vizsgáztatta a másikat, és a szándékában állt megölni, míg a másik csak élvezte a torkán lecsrogó tömény szeszt. Mi baj történhetett volna?