Dean még pár percig még játszotta a "komor vadász vagyok, kőből van a szívem"-et, utána elengedte magát és úgy, ahogy volt lehuppant az ágyra. A nő csak hűvösen méricskélte, aztán lassan ő is odalépett mellé. Óvatosan ereszkedett le az ágy túlsó felére, csak a szélére ült le, így bármelyik pillanatban fel tudott pattanni onnan, ha akar.

- Mondanám, hogy menjünk máshová beszélgetni, de számodra a házban ez legbiztonságosabb hely.

Dean, akit egyáltalán nem zavart a helyzet megvonta csak a vállát. Elvégre csak egy méter választotta el a nagy franciaágyon őt és egy gyilkos vámpírt. Ja, és fegyvere se volt. De nem esett kétségbe, ennél durvább dolgokba is belekeveredett már. Ösztönösen újra megérintette a sebét a nyakán, de közben végig farkasszemet nézett a nővel, akinek a neve még mindig nem jutott eszébe.

- Nem okoztam maradandó sérülést, vigyáztam - elkapta a tekintetét a férfi nyakáról. Zavarban volt?

- Ó, egy óvatos vámpírhoz van dolgom? - nevetett fel gúnyosan a vadász.

Erre a szőke fintorogva nézett vissza rá. Nem tűrte, ha gúnyolódnak rajta.

- Miért hoztál ide?

- Belenéztem az emlékeidbe. Többet akarok tudni. Hogy kapcsolódik a ti világotok a miénkhez?

- Kapcsolódik? - Dean nem értette, hogy mire gondol pontosan.

A nő elhúzta a száját, ezek szerint sikerült a kevésbé értelmes testvért kivalasztania. - Vannak olyan dolgok, amik névlegesen megegyeznek, de látszólag nem. Mivel magyarázod ezt?

- Magyarázom? Miért kéne nekem magyarázni? - rakta fel az egyik lábát a vadász az ágyra.

- Ne merészeld felrakni az undorító bakancsodat, oda ahol más alszik!

Dean csak felvonta a szemöldökét és a másik cipője is ott landolt. Kezdte úgy érezni, hogy nincs különösebb életveszélyben és olyan dolgokat tud, amikkel megválthatja a szabadságát, esetleg felszedheti a Barbie vámpírt búnuszként. Egészen tetszett neki a helyzet, a korábbi kilátástalanság ellenére.

~

Sam most már minden idegszálával a Camille szavaira koncentrált. A nő nyakig benne volt a város titkos ügyeiben. Mindenkit, akit eddig megemlített a vadász, személyesen ismert. Sokkal többet tudott, mint amit elárult. - Akkor indulhatunk? - pattant fel hirtelen.

- Mi? Most? Azt hittem előbb...

- Nem, nem. Most jó! Van szenteltvíz, ezüst, halott ember vére meg még egy rakás fegyver a kocsiban. Nem kell más. - amint kimondta eszébe jutott, hogy Castielre bízta az Impalát. Most már akárhol lehet az angyal és a kocsi is, amit kis híján oylat mondott, amit megbánt volna.

- Szenteltvíz? Ezüst? - rázta meg a fejét a nő. - A Mikaelsonok ellen az semmit sem ér. Sőt, nem hiszem, hogy egyáltalán hat egy vámpírra is - a vérre már rá sem akart kérdezni Camille. Túl bizarr volt neki az egész. Végül annyit mondott el Samnek, hogy Rebekah összes testvére vámpír, az egyik bátyja meg még annál is több. Amikor rákérdezett a vadász, hogy mi, csak elterelte a témát. Többet nem akart mondani. Majd ő kiáll érte, ha nagy lenne a baj. Nem bízott meg benne annyira, hogy beavassa a verbéna titkaiba, de ahhoz eléggé, hogy miután kimentek a helyiségből a kezébe nyomjon egy pohár italt, amibe kevert azt. Nem akarta, hogy megigézzék.

Sam amikor az ajkához emelte a poharat, megdermedt a mozdulat közben. Rossz érzése támadt. Mi van ha van benne valami? Mi van ha végig erre ment ki a játék, és ha más nem, majd Crowley ugrik elő az egyik sarokból; - Most meg vagy, jávor! - felkiáltással.

- Mire vársz? - Camille is tudta pontosan, hogy milyen gyanús volt ez az egész, de muszáj volt valahogy verbénát juttatnia a férfi szervezetébe és ez volt a legegyszerűbb módja.

- Őszintén? Csak a Pokol királyára.

A nő bólintott egyet, mint aki érti és kikapta a poharat a kezéből. Ivott belőle egy jó nagy kortyot és újra felé nyújtotta. - Látod? Semmi méreg, idd meg és mehetünk.

Sam felhajtotta és kiléptek a bárból. Valamelyest megnyugodott, amikor nem botlottak bele útközben a köpcös fekete hajú pasasba, akit hetek óta nem láttak és ezt meg tudta volna szokni.

- És, hol az a híres kocsi? - nézett körbe a nő kíváncsian, mintha bármelyik percben megpillanthatná a 67-es Chevy Impalát.

A válasz csak egy nyugtalan szemforgatás és egy mélyről jövő sóhaj volt. - Nem tudsz egy jó taxitársaságot, Cami?

- Aha, vagy úgy. De, tudok. - vette elő a telefonját és kezdett tárcsázni vigyorogva. Nem tette szóvá, de mulattatta, hogy a férfi a nagy meglepetéstől képes volt elhagyni a saját autóját.

~

- Hogy mi vagyok? - Castiel érezte, hogy a szobában lévő fülledt levegő miatt rátapad a kabát a hátára. Mikor lett vajon ilyen meleg itt? Várjunk csak! Hogy tud egy angyal izzadni?

- Igen, mert vámpír biztosan nem. - közölte tárgyilagos hangnemben Hayley. - Nem hiszem, hogy vérfarkas lennel. Esetleg boszorkány?

- Nem! Miért annyira fontos ez neked? - meggondolatlan volt, amikor korábban elmondta a szőkének az igazságot. Főleg Sam szidta le utána, hogy nem kell mindig válaszolni a feltett kérdésekre.

- Nekem az. És tudom, hogy csináltál velem valamit. Éreztem. - húzta össze magán a bézs színű kardigánját. Végigsimított a hasán. - Akármi is volt az, köszönöm. A kicsi most a legfontosabb.

- Nem történt semmi fontos - ezt jól tudta az angyal is, amikor megérintette a nőt. Csak a kimerültségől esett össze. A baba erős volt nagyon, és már abban is biztos volt, hogy az anyukában is van valami, ami nem hétköznapi. Valami természetfeletti.

Egy érintés sokat elárul. Pláne egy angyal számára.

Ekkor éktelen ricsaj szűrődött be odakintről. Székborogatás, reccsenő hangok, amik a bútorhoz tartoztak és kiáltások. Dühhvel teli morgások és ijedt sikolyok hasítottak a levegőbe.

Castiel és Hayley egyszerre pattant fel és indult az ajtó felé. Az erkélyen azonban olyan látvány fogadta őket, amire egyikük se volt felkészülve.

Lent az udvaron egy ismeretlen, szőkés hajú nő áll Sam Winchester mellett és körbevették őket a vámpírok. Onnan tudta az angyal, hogy azok, mert nem volt nehéz rájönni a kint lévő szemfogaikból. Lehettek vagy öten és még páran az árnyékban is lapultak. Páran görnyedt testtartást vettek fel, úgy nézték a fiatalabb Winchestert. Egy test már nem sokkal mellette hevert, nem látszott rajta sérülés nyom, de a vadász kezében a démonölő kése volt. Nyilván azzal intézte el.

Castiel nem akart odakiáltani neki, mert ezzel elterelte volna a figyelmét, inkább maradt még Hayley mellett szorosan a falhoz lapulva.

Ekkor kivágódott az erkélyen egy másik ajtó és előjött onnan egy másik félelmetes figura. - Camille, mit keresel itt? - kiáltotta el magát, szavait az udvaron álló nőhöz intézve.

A nő mentségére legyen mondva, bátran nézett vissza rá. - Rebekáht. Itthon van? - amíg beszélt az angyal szemügyre vette az új férfit. Már értette, hogy miért találta olyan félelmetesnek első pillantásra. Mert az is volt. Úgy állt ott, mintha ő lenne a főnök, meglehet az is volt. Világosbarna haja és rövid borosta keretezte az arcát. Zöldes szemei szinte szikráztak mérgében. Sötét felsőjén átlátszódott izmos felsőteste, ahogy a korlátba kapaszkodott.

- Húgom! - kiáltotta el magát újra. - Látogatóid vannak! - erre kinyílt az angyallal szemben lévő erkélyen egy ajtó. Nem nézett oda, nem vette le a szemét a férfiról. - Legközelebb, Camille ha vendégeket hozol, be is jelenthetnéd. A barátodhoz, azt hiszem még nem volt szerencsém. - mutatott Samre. - Nem szeretem ha bántódása esik az embereimnek.

Castiel pislogás nélkül kapkodta a tekintetét Sam, a férfi, a szőke nő és a vámpírok között, amikor egy kéz érintését érezte a karján. Hayley volt az és rémülten nézett rá. A fejével a nappali felé bökött, hogy menjenek vissza.

- Nem lehet. - rázta meg a fejét az angyal. - Sam a barátom.

Hayley megragadta a karját és az ajtó irányába kezdte húzni, amikor egy hangra mindketten megmerevedtek.

- Csak ne olyan sietősen, kisfarkas! - a férfi volt az. - Kit rejtegetsz előlem?

Erre persze minden tekintet az angyalra és a terhes nőre szegeződött. Főleg a nő kezére, amivel még mindig a ballonkabátos karját szorongatta. Gyorsan elengedte és összekulcsolta őket a mellkasa előtt. - Nem tartozom magyarázattal neked. - Ő is ugyanolyan bátran nézett vissza a férfira, mint az udvaron lévő, Castiel gyanította, hogy csak álca a kedves, várandós asszony szerep, mert még a baba ellenére is képes lett volna a nő elbánni egy tucat ellenféllel. Volt benne valami hihetetlenül erős és szenvedélyes kűzdeni akarás, akár egy igazi harcosban.

Sam egy pillanatra elkapta az angyal riadt pillantását és elképedve nézett rá.

- Rebekah, te se hagyj itt minket. - fordult a férfi a korábban kinyílt ajtó felé, amiről Castiel már teljesen meg is feledkezett. Most ő is meg Sam is egyszerre kapták oda a fejüket, és látták meg azt a szőke nőt, aki elrabolta Deant. Most félszegen állt az ajtóban, igyekezett minél jobban eltakarni a helyiséget, ami mögötte volt. Nem nagyon sikerült neki, vékony volt. És elég volt egyetlen pillanat is ahhoz, hogy az angyal észrevegye Deant mögötte. Nem csak ő látta meg. - Nem hiszem el! Elég egy óra és a három nő az életemből más- más férfival állít be. Ki van nálad, húgom? - nézett rá a főnökösködő férfi, majd Hayleyre kapta a tekintetét. - És nálad? Elijáhnak kellene vigyáznia rád, őt hol hagytad? Beengedtél egy idegent a házba? - csapott a korlátra és indult meg arra, aztán megállt. Nem tudta, hogy merre menjen. Végül az udvarra pillantott. - Ez rád is és Rebekáhra is vonatkozik. Ma valami világnap van? Szedjünk fel idegen pasasokat az utcáról, vagy mi? - tisztán lehetett látni, ahogy kidagad egy ér a nyakán.

- Megjegyezném, hogy én nem önszántamból vagyok itt - hallatszott Dean hangja szemből, majd ő is felbukkant. Gyengédnek nem nevezhető mozdulattal félrelökte a szőke vámpírt az útjából és ő is ugyanúgy támaszkodott meg a korláton, mint az ismeretlen férfi. - Hali, Cas. Mi a pálya? - vigyorgott a döbbent angyalra.