A szobában szinte tapintani lehetett a feszültséget. Castiel rég látott ehhez foghatót. Érezte, ahogy vibrált a levegő, az elfolytott dühtől.

Dean kidüllesztett mellkassal nézett szembe a házigazdájukkal, aki szintén nem pislogott már vagy öt perce, annyira indulatosan bámult vissza a vadászra. Sam a szemét lesütve vizsgálta a szőnyeg mintáját zsebredugott kézzel, és az angyal biztosra vette, hogy legszívesebben láthatatlanná vállt volna.

A szöszi, aki elrabolta Deant láthatóan nem zavartatta magát, mert amikor egy pillanatra abbamaradt a beszélgetés nekiállt kitölteni a második italát. Közben kacéran vizslatta a fiatalabbik vadászt a szeme sarkából.

Kényelmetlen volt kihúzott háttal ülnie az angyalnak a kemény szófán már percek óta, annyira közel Hayleyhez, hogy érezte a belőle áradó hőt. A nő is ideges volt, percek óta az ujjaival babrált, és hol a hasára rakta a kezét, hol a dívány szélét szorongatta.

Cas már majdnem megszólalt volna, hogy valahogyan enyhítse a kialakult helyzetet, amikor megelőzték. Hálás volt érte, nem a diplomáciai érzékéről volt híres.

- Tudod mit, húgom? Unom már, hogy mindig belekevered a családot a zűrös kis ügyeidbe. Ki sem látunk a problémákból, nem hiányzik még egy. - felpattant és vetett még egy gyilkos pillantást Deanre. - Hayley, te viszont szépen velem jössz - intett a nőnek.

- Zűrös kis ügyeim? Ha jól emlékszem miattad van ez az egész cirkusz! - csapta le újra a poharát a szőke nő, de ezzel egyidőben szólalt meg a barna hajú is:

- Azt lesheted! Nem fogom füttyszóra a lábaid elé vetni magam.

A két vadász kérdőn nézett az angyalra, aki csak megvonta a vállát. Vajon mit várhattak tőle?

- De, pontosan ezt fogod tenni! - indult a kanapéhoz a férfi, mire a testvérpár elállta az útját. - Ha nem mentek arrébb itt vér fog folyni!

- Csak a sajátod - nyújtotta Dean a kezét Sam felé, aki egy akkora kést adott neki, mint egy kisebb kard.

- Valóban? Ezt vegyem kihívásnak? - mosolyodott el a férfi, de semmi melegség nem volt benne. Az angyal egyenesen hátborzongatónak találta.

- Nik, viselkedj. - csóválta meg a fejét unotta Rebekah.

- Igen Nikki, tanúlj egy kis jómodort. - bátorodott fel Dean. Ez volt az a pont, amikor az angyal megérezte, hogy eljött az ő ideje.

Angyalkardja a kezében termett, de senki sem látta. Mindenki csak az egyre jobban vicsorgó férfit és a bátor vadászt nézte, így lassan felemelkedett a kanapéról és szabadjára engedte az erejét.

A Winchesterek mintha megérezték volna, hogy mire készü és azonnal féle kapták a fejüket, ezt követte a többiek reakciója is.

Castiel látta, ahogy a szárnyai árnyéka kirajzolódik a falon és a belőle áradó fény beragyogja a szobát. Melegség töltötte el ettől. A hatalomtól.

Egyik kezében a karddal a fiúk felé lépett, a másikkal a veszélyesnek ítélt alakra intett. Kezéből fény tört elő és a falhoz csapta a férfit. Hangos csattanással kenődött fel az egyik kárpitra. A húga és Hayley meg sem mozdultak, megbabonázva figyelték az angyalt.

Sam elkapta a karját, Dean a vállát ragadta meg, és egy szempillantás alatt tűntek el az itt jelenlévők szeme előtt. Teleportálta őket.

Pár utcával arréb fájdalmasan csapódtak a kemény macskakőnek, egy viszonylag kihalt útszakaszon. Az angyal érezte, ahogy az ereje gyorsabban hagyja el, mint azt korábban gondolta volna és elterült a földön. Sötét foltok táncoltak a szeme előtt, hirtelen még fázni is kezdett. Még hallotta, ahogy Dean mond valamit neki vagy talán Samnek és elsötétűlt elötte a világ.

~

- Ez meg mégis mi a franc volt? - tápászkodott fel és porolta le a ruháját Klaus. - Rebekah, magyarázatot követelek!

- Magyarázatot? Annak én is nagyon örülnék - vágott vissza durcásan nő. - Ha pár percig még nyugton tudsz maradni, akkor meg tudtuk volna!

- Ó, igen? Most hála neked van egy újanbb ellenségünk, ami nem lenne, ha hagyod, hogy tegyem a dolog! És szárnyai vannak!

- Mégis mi lenne az a nagy dolog, amiben megakadályoztalak? - nézett farkasszemet a bátyjával. - Még este hat elsőtt kiszívni három ártatlan vérét? - nem reagált a második mondatra.

- Történetesen megvédeni a családom - nézett most Klaus megsemmisítően a húgára. Rebekah már nyitotta a száját, hogy folytathassa a vitát, amikor az idősebb Mikaelson zsebében rezegni kezdett egy mobil. Amint leolvasta, hogy ki a hívó, lenyomott egy gombot és a füléhez emelte a telefont. - Mit akarsz? - szólt bele gorombán.

A vonal mások oldalán lévő fél halkan suttogva magyarázott valamit Klausnak, aki erre gyorsan átszelte a szobát és nem törődve a csípőre tett kézzel álló húgával és Hayley-vel, aki csak dermedten nézte őket, kilépett a szobából. A csukott ajtón át is hallották, ahogy elköszön a telefonban és magyarázni kezd valamit a rá jellemző lenéző stílusban.

- Hát ez... durva volt. - huppant le a kanapéra a farkaslány. Kezét a hasán nyugtatta.

Rebekah csak fintorogva bólintott, de továbbra sem mozdult meg. - Mit beszéltél a ballonkabátos pasassal? Ki volt ő? - fordult most a másik nő felé érdeklődve. Lerázta már magáról, a Niklaus irányt érzett tehetetlen dühét. Azt persze nem felejtette el, hogy korábban a sikátorban mit is mondott magáról a férfi, de tudni akarta, mit tud a másik nő.

- Semmit. És te a másikkal?

- Semmit.

Egyikük se akart elárulni a másikank egy szót se. Hayley hálás volt Castielnek azért, amit tett és legbelül kárörömöt érzett azért, amit a hibriddel csinált. És ő is látta a többiekkel együtt a falakon árnyékként visszatükröződő szányszerűségeket. Mi lehetett valójában Castiel?

Rebekah is lenyűgözve gondolt vissza a bátyját kiütő férfira, de ugyanakkor aggódni is kezdett miatta, mert egyikük sincs biztonságban, ha magát Nikalus Mikaelsont volt képes hatástalanítani az az ürge. De a testvérpár jobban érdekelte. Kívülről és belülől is annyira különböztek. Dean volt a forrófejű, macsó hős, aki kitartott az öccse mellett mindenben és képes lenne cipelni az egész világ fájdalmát a vállan, Sam pedig a halk, visszafogott a háttérben megbújó, de kifinomúlt és inteligens testvér. Ez már az apró mozdulataiból is sütött.

A szőke vámpír is otthagyta a kanapén a gondalataiba merülő Hayleyt és kisietett a nappaliból. Kint nem látta Klaust, és nem hallotta sehol a ruganyos lépteit sem, valószínüleg már elhagyta a házat. Rebekah biztos volt benne, hogy Deanék nyomába eredt, mert a fívére pontosan az a típus, akit ha meglökik, ez esetben a falhoz, akkor maga ered a nyomába és tépi ki a szívét az illetőnek.

A húga, pedig nem akarta ezt hagyni. Túl nagy értékkel bírtak számára a Winchesterek és a különös barátjuk. Még felhívta Elijahát, hogy vigyázzon jobban a terhes farkasra és kilépett az utcára. Klaust is próbálta hívni, de nem vette fel, így az egyetlen személy felé sietett, aki tudhat valamit a Winchesterekről. Camillehoz.

***

A kiszemelt nő már nem a bárban volt, aznapra már végzett a műszakjával, így a lakására indult.

- Camille, tudom, hogy odabent vagy, nyisd ki az ajtót. - ez volt az udvarias megoldás számára. A kevésbe az, az lett volna, hogy ha nem engedi be rátöri az ajtót öt másodpercen belül.

A zár kattant egyet és a pultos nő állt előtte az ajtóban, felkötött hajjal.

- Hogy vannak a fiúk? - nézett idegesen a vámpírra.

- Be se hívsz? - lépett be mellette Rebekah a lakásba. - Jól - támaszkodott neki az egyik polcnak lazán.

A nő arcán látni lehetett a megkönnyebbülést. - Akkor mit szeretnél tőlem?
                           
Rebekah úgy érezte, hogy vagy száz év telt el az életéből, amíg Camille lakásán volt. A nő semmit sem akart mondani neki, nehezen tudott csak pár szót is kihúzni belőle. De ennyi is elég volt és az információ, amit kapott koránt sem volt új számára.

Már fél órája sétált utcáról utcára a Rousseau's környékén, amikor megpillantott azt amit keresett. A szép fekete '67-es Chevy Impalát, amihez a testvérek úgy ragaszkodtak. Még az emlékekben is látta, de ez a kis részlet teljesen kiment a fejéből, az aznapi dolgok után.

A kocsit épp egy vontatókábellel egy másikhoz erősítették, hogy elvigyék az útból, mert elállta az egészet. A vámpír az egyik férfihoz lépett, aki a kábelt erősítette az autóra és a szemébe nézett. A férfi nem szedett verbénát, így pillanatokkal később már elkezdte visszacsinálni az eddigi munkáját ködös tekintettel.

Amikor végzett és bárgyún vigyorogva integetett egy járókelőnek, Rebekah pedig bepattant az Impalába és örömmel nyúlt a kulcsáért, ami az anyósülésen pihent.  Ha kell a Winchestereknek a jármű, akkor kénytelenek lesznek vele üzletelni.

Számító mosollyal az arcán hajtott el az utcából. Egy lépéssel a többiek előtt járt.