A sűrű erdő zöld lombkoronái között hangos kurjantások és csattogó fejszék hangja zavarta meg a rengeteg madár állományának csivitelését. A hatalmas, több öles fák kivágása nehéz volt, ám ez nem lombozta le az erdő irtók kedvét. Hangos nevetés szűrődik át a munkások körében, majd egy nagy kiáltás „Dől a fa!" Végül az ezt követő nyikorgás, mely az öreg tölgyből jön, eztán annak tompa ám óriási puffanása. a munka pedig folytatódik.
A kopácsolásban részt vesz az egykori Homályerdő lakója is, kinek testvére épp az egyik favágó öltözékét foltozza a férje műhelyében.
-Robert! -Kiált a fa túloldalára egy erdész.
-Mondjad Baron! -kiált vissza a szikár, izmos középmagas férfi.
-Keresd már meg Malakai-t! Már vagy egy órája eltűnt! -kapaszkodik fel a fára a favágó.
-Merre indult?
-A tó fele! Remélem nem kapta el egy falka murlok. -ül le a hatalmas rönkre.
Robert a fába állította fejszéjét, majd elemelte a holmija mellől a kardját és a pajzsát, végül becsúsztatta azt a hüvelybe és elindult az erdőn át a tó irányába.
Malakai egy őr volt Haggard tábornagy sorából. Képzett harcos, így furcsa, hogy még nem ért vissza.
-Malakai! -kiáltja Robert, de semmi válasz nem érkezik.
A pocsolyához közelebb érve a növényzet is ritkul és szembe találja magát egy hatalmas fehér szőrű farkassal. Robert kardot ránt, mire a fenevad ráront. A pajzsával a feléje közeledő állatot erősen orron vágja, amitől a rémség megtántorodik, de mire megrázná ordas nagy pofáját addigra Robert már háta mögül teljes erejével meglendíti frissen élezett pengéjét és a dög koponyáját bezúzva akkorát cserget annak fejére, hogy a bestia azonnal szörnyet hal.
Nem rakja el fegyverét, hisz ahol egy farkas van ott több is mindig van. Megnézi a szörny pofáját, csupa vér a szája. „Ez nem farkas vér" gondolja magában, majd beleállítja a kutyafajzat mellkasába a pengét. Köp egyet, de mire befejezné, addigra zajt hall a bokorból.
Megpördül a másodperc tört része alatt és a Thomastól rég eltanult harci állásba helyezkedik. a pajzs mellkasa előtt, jobb kezében pengéje vállmagasságban, annak vége túlnyúlik nem sokkal a fából tákolt védelmi eszközön.
Egy aranysárga szempár jelenik meg a szemben lévő dzsumbujban, majd egy aprócska kölyök murlok totyog ki, kezében fabottal.
-Murgl! -Kiáltja el magát játékosan.
-Mi a fene... -engedi le pengéjét Robert.
A kis nyálkás rémség közelebb totyog, majd rávág egyet Robert sípcsontjára, aminek ereje épp annyi, hogy a ruha alatt megérezze a kis becsapódást. Robert elindul a vérnyomokat követve, mögötte szorosan a kis murlok.
A tó mellett haladva meglátja a halott Malakait, körbe véve az őt paskoló alacsony, nyálkás lényekkel.
A kis rém megörülve társainak, nagy zajt csap és Robert mellett elszaladva csatlakozik a holttest meggyalázásához. A szülők viszont nem értékelik ennyire a hívatlan vendéget. Hangos csatakiáltással indulnak meg Robert irányába, aki pedig ismét beleveti magát a sűrű rengetegbe és szalad át a dzsidzsáson egészen társaiig, akiknek hatalmasat kurjantott
-Mindjárt itt lesznek! -Kiáltott Robert.
A három társa egyből elrohant fegyveréért és várták a betolakodókat, akik hamar áttörtek az erdő takarásán. hatalmas robajjal csaptak össze. Apró termetük ellenére a murlokok meglehetősen szívós szörnyek. Robert suhintásától azonban nem mentette meg őket ez. A csontokkal és bunkósbotokkal szemben az élezett penge túl fölényesnek bizonyult és áthasította a hüllőember gyomrát egy suhintása, amitől annak belső szervei kibuggyantak a zöld fűre, átszínezve azt.
A harc végén pár apró vágással és zúzódással megúszták, de Malakai társuk nem volt ilyen szerencsés és halálos vállalkozás lett volna visszamenni a rémektől hemzsegő partra.

Robert elindult megmondani Thomasnak mi történt társával. Azt viszont nem tudta meghatározni a fiú, hogy a murlokok vagy pedig a farkas végzett-e a katonával.
Thomas halk sóhajtással vette tudomásul az elesett hírét, végül elküldte a fiatalt vissza dolgozni.
Nehéz idők járnak a keleti völgyre.
Egyre rosszabb az ellátás mióta a defias banda elfoglalta a folyótól nem messze fekvő farmot és meg nem ölte annak régi tulajdonosát.
Három ikonikus lázadó vette be magát társai mögé bújva a kistanyába. Thomas már vagy fél éve kifüggesztette a körözési plakátot, de kevés kalandor tévedt azóta erre és még kevesebjük fogadta el, majd halt halált a haramiák keze által.
A favágóknak már elege volt a Vancleef által irányított, szedett-vedett bagázsból.
Nem elég az erdő rémeitől tartani, de a csoport nem egyszer merészkedett át a kis faluba és vittek el rengeteg mindent.

A mai este ugyanúgy telt, mint a többi. a fahasogatás zaja szép lassan az erdőt átjáró fény elhalásának ütemében csendesedett.
Fényvirágok gyúltak a kicsinyke, kék cserepes házak ablakaiban. Az asszonyok bepakoltak minden értékest a házakba, elrejtve a kiváncsi szemek elől. A gyermekek zaja is elhalkult, végül csak az íjászmester háza vigadott. Kocsma helyett ez volt az egyetlen, ahol a férfiak ihattak. De ez nem ám amolyan vörös hollószerű undorító, ocsmány szagtól bűzlő lepratelep.
Ez egy szerény vadászlak volt, szerény világítással, füstös hús illattal, melybe ha egyszer betévedt az ember fia, onnan egy medve sonka nélkül még sosem távozott senki sem.
Nagy józanságuk közepette az egyik őr elkotyogta, hogy James Clarkra van egy nem kis összeg kiírva. A beszélgetés folytatásában az alkohol egyre jobban oldotta a vén baka nyelvét és Robert megtudhatta, hogy gyilkosságért és garázdaságért körözik.
-James háza itt van a falu szélén. - ugrik fel Robert.
-igen de a defias csoport tagja, szerinted miért nem tartóztattuk még le? - húzza vissza a székre, Thomas. - ha meg is tennénk a banda haragját nem akarom a falura uszítani! - folytatta félig a korsóba beszélve.
-hát akkor öljük meg a gyüjtögetőket is. - jelenti ki a javaslatot, mintha csak favágásról beszélnének. - több haszon.

Hirtelen egy idegen lépi át a viskó tornácát és gyengéden belöki a nyikorgó ajtót. A törékenynek tűnő női testet egy fehér vászon lepel takarja, melynek alja szürkés-barna az út porától. Fején ugyancsak hófehér csuklya, testének vonalait takarja az egyenes vászon.
-a fény áldása rátok. - hajol meg lassan.

A férfiak döbbenten bólintanak fejet, mialatt a nő apácához mért higgadsággal sétál az ősz hajú Lindgrenhez. Lehajtja fejéről a hófehér plástot, mely alól aranysárga csillogó vállig vágott haja tűnik elő.
-felszeretném tölteni a készleteimet. Hosszú út áll elöttem. - mondja angyali hangon kissé halkan, de határozottan. A szavak hallatán az öreg el is kezdi keresni azt, amire egy utazónak szüksége lehet egy út során.
-Merre tart, szép hölgyem? - kérdezi Robert.
-vörösszirtre, tóvidékbe. - válaszol a nő kedvesen.
-él ott egy ismerősöm. - szólal meg ismét Thomas.
-csak ugyan?
-igen! Parker, a keresztútnál őrjáratozik. - mondja mosolyogva.
-Maga kalandor? - kérdez ismét Robert.
-nos vándor papnő vagyok, aki küldetéseket vállal, és a szent fény igéjét hírdeti.
-mondja csak madame, nem lenne kedve a mi plakátjainkat is elolvasni? - kérdezi Robert.
-Rob állj le. - nyúl a keze után Thomas.
-nem, öreg elég volt! Nem tűröm tovább, hogy a fáradságos munkám gyümölcsét ellopja pár haramia! Múlthéten a húgom férjét porolták el! - fordult vissza a társaságához.
-hallgatom az ajánlatát. Szeretem ha egy emberben ott lobog Uther tüze. - mosolyodik el lágyan nő.
-hiszem hogy önt a fény küldte hozzánk.  - kulcsolja össze kezét Robert.
-ugyan. - legyint a nő elpirulva.
-a defias banda régóta vegzálja a falunkat. Itt a szélen él egy James Clark nevű fickó, akit gyilkosságért köröznek. - meséli a nőnek Robert egyre nagyobb elánnal.
-és még nem fogták el, vagy végezték ki? - húzza magasra a szemöldökét.
-áldott hölgyem errefelé nem úgy megy mint észak fele. Mi csak kirendelt faluból válogatott legények vagyunk, egyikünk sem nagy harcos... Jobb a békesség... - mondja kimérten monoton hangsúllyal Thomas.
-mennyit fizetnek?
-10 ezüstöt meg rengeteg sok imát. - vágja rá Robert reménytől csillogó szemekkel.
-vállalom! - vágja rá a nő, majd felmarkolja a Lindgren által összeszedett holmit, amit egy zsákba rakott.
Kilibbent az ajtón, mögötte szorosan Robert ballagott.
-nem kell követnie. - mondta neki miközben bepakolta a lovának erszényébe a vett dolgokat.
-Nem ülhetek tétlenül azt várva, hogy más segítsen rajtam! - állt meg a nő háta mögött, kezeivel felcsatolva fegyverövét.
-tetszik a gondolkodása. Nem akart sosem kalandornak állni? - fordul meg a nő, eltűrve haját füle mögé.
-de... De aztán kaptam egy nyilat a térdembe. - mondta monoton hangsúllyal. Amire a nő kuncogni kezdett, majd Robert is elnevette magát.
-mutassa a James Clarkhoz vezető utat, ha kérhetem. - hajolt meg illedelmesen a nő, ami után Robert elsétált egy közeli kék cserepes rozoga viskóhoz, melynek ablakai koszosak, ajtaja pedig öreg és szúrágta volt. Bentről halvány fény szivárgott ki, ami azt jelentette, hogy csak egy gyertya világítja be a belteret ezen a holdvilágos éjszakán.

Robert a szomszéd ház tornácáról elemelt egy lapátot, majd az ajtó mellé állt, az ifjú hölgy pedig az ajtón kezdett kopogtatni.
-üdvözletem! - a nő hangjára mocorgás indult meg a házban, lépés hangok jelezték a bentlakó közeledtét. Az ajtó lassú nyikorgással tárta fel a gyertyafényes koszfészket. Egy ugyancsak nem túl bizalom gerjesztő férfi állt meg a bejáratban.
-mit akar? - horkan a férfi félálomban
-Varian király üdvözletét küldi. - a nő egy ugrással hátrébb lép, majd Robert a vaslapáttal orrba gyűri a banditát, akinek arccsontja bánja a becsapódást. A haramia nagyot repül, de az egészből csupán csak a kissé koszos lapát fejét, valamint a nagy kondulást hallotta csak, azt is elhalóan, majd felnyög, elhal s lehull a porba.

Robert belép a viskóba, körüljárja a banditát, majd utána a nő is.
-jobb míg nem érzi. - a nő varázslatot idéz, majd azt szép lassan a férfi mellkasához engedi és annak mellkasán egy erőteljes, villámgyors aranyfényű vágás fut végig, azután megszakad a lélegzete.
-ennyi? - kérdezte a barna hajú
-miért mit hitt? - emeli rá tekintetét a nő.
-nem tudom, kihallgatjuk vagy valami. - von vállat Robert.
-uh... Basszus... - csapja magát homlokon a nő. - most honnan tudunk meg... Ah istenem... Erről beszélt Gerald. - sóhajt egyet a nő fáradtan.

Robert szemei tágra nyíltak. Nem a név volt ismerős, hanem az eddig higgadt, szűkszavú nő reakciója lepte meg.
Nem volt mit tenni, ismét vállat vont, majd a férfi gallérját megragadva bevonszolta a házba és becsukta az ajtót.
-édes szent fény! -pánikolt be a nő, közben fel-le járkált a szobában, cipője hangosan kopog, ahogy eröltetett iramban trappolt a fapadlón. - Most mi az istent csinálok? - leült a székre az ablak alatt majd arcát kezeibe temette.

Robert végig nézte ahogy a nő sziklaszilárd jelleme lelki szemei előtt ketté törik, majd elővette sonkahasító bicskáját és elkezdte lemetszeni a férfi fejét annak nyakáról. A harmadik vágás után vette csak észre a nő, mit tesz társa a  holttal és két érzés fogta el. A hányinger melynek legjobb eszköze a gyomor összehúzódása és annak tartalmának kiöklendezése, a másik az undor. Miután a fehér vászonkabáttal megtörölte fehérré vált, sárga folyadékos száját, azonnal szóra ostorozta beszélőkéjét.
-mi az istent művelsz, te vadállat! - sikított fel a hányástól erőtlenül.
-beváltom a jutalmamat majd viharváradon, ha itt végeztünk. - mondta rezzenéstelen arccal. - A ruhádat majd a húgom kimossa, de előbb... - szakítja meg a mondatot, majd kihúz a férfi nadrágjából egy félbe hajtott fecnit.
-arany felmarkolási bizonylat. A mi kis gyilkosunk sietett valahova. - lobogtatja meg az időközben a székre visszaült nőnek.
-hát már nem na... Abba hagynád?
-takarta el kezeivel szemét.

Robert egy nagy reccsenéssel elválasztotta a férfi fejét annak testétől és a kisebbik részt egy zsákba rakta majd bekötötte annak száját.
-addig nem nyugszom, amíg a brackwell család szellemei nem nyugodhatnak békében. -törli le a fejetlen férfi ingjében a kését, majd a helyére csúsztatja azt.
-nagy szavak egy favágótól. - motyogja lenézően.
-egy favágótól és egy színésztől. - nyújtja kezét Robert.
-vigyázz a szádra! A nagy fény papn...
-jön valaki! - Robert lerántja a nőt a székről, majd az ablak alá bújnak. A férfi kíváncsiságtól fűtve felemeli tekintetét, hogy végig mérhesse a két jövevényt. Kitekintve a koszos szűrőn, két civakodó vörös ronggyal letakart arcú huligánt látott, majd az egyik bekopogott ritmusosan.
Robert felállt az ajtó mellé, majd a kilincsre fogott és hüvelyéből előhúzott kardját a nyíló ajtónak irányába igazította. Mikor már a bejárat eléggé tárva volt, rántott egyet a kapaszkodón és a kopogó férfi hasfalába állította a kardot.
A suhanc nagyot nyögött és kezei is vérben áztak, ahogy ráfogott sérülésére.
-mi a fasz!? - hangzott el a hátsó szájából, aki meginogva rántott kardot. Robert kitépte a még hüledező bandita testéből pengéjét, mely ennek hatására szinte azonnal elájult és összerogyott, majd párviadalra kelt az összezavarodott suhanccal. Csengett és szikrázott az acél a harc során. A bandita feltörte Robert védelmét és ejtett egy nem túl mély vágást annak mellkasára. Majd az izzó szemű favágó elütötte pajzsával a támadó fegyverét és egy halálos sebet ejtett ellenfelén. A kifáradt harcos bosszúsan fújtatott, végül elrakta a harci eszközt és visszafordult a nőhöz, aki végig nézte az egész csetepatét.
-nem rossz. - szólalt meg elismerően.
-kösz. - böffentette oda a férfi.

A nőnek bár nem tetszett a hangsúly amit az előtte szuszogó használt, de egy fancsali vigyorral nyugtázta. Odalépett a harcos elé, majd apró de hosszú fényszálak kezdték körbe venni a nő tenyerét aztán a férfi köré fonódtak és meggyógyították annak sebesüléseit.
-azta! - hangzott el a csodálat az úr szájából.
-akkor most a gyűjtők? - kérdezte a nő faarccal.

Robert csak bólintott, majd megindult a hajdani farm felé ahol tökök nőttek. Nem is akármilyen, Elwynn erdejének legjobbja termett a gazdag humuszból. Ezért is vetett tán szemet rá a tolvaj banda. Meg messze esik a várostól. Ezen helyet hamar el is érték, szemük elé tárult a rohadt tököktől büzös farm egykor még igencsak példás látképe, melyet az elhanyagoltság leng be. Középen a sárga növények között egy disznó hentereg, dagonyázás közben nyomta el az álom. A veteményes szélénél két járőr beszélget, valószínűleg tudományos témáról. Közelebb osonnak a pajta oldalában, ahol egy bandita pipázik a nagy tároló bejárata előtt.
-amúgy a nevét megtudhatom? - kérdeztea bozótosban bújva a nőtől Robert.
-amúgy ez illetlen, de Julia. - válaszolja kelletlenül.
-Akkor Julia. Tud valamit idézni, hogy ne tudjon visítani? - kérdezte izgatottan.
-Letudom némítani, de akkor megtudja, hogy hol vagyunk. - aggodalmaskodott a nő.
-Megoldom azt majd. - tetteanő vállára a kezét, majd guggolva indult meg asziesztázó férfi irányába.
A bandita torka hirtelen elszorult, felugrott és kardot rántott, demire megfordult volna, a favágó tarkón vágtaa pajzzsal és a haramia összecsuklott mint egy kártyavár a szélben. Julia is kimerészkedetta bokorból, addig Robert leoldotta a férfi arcáról a kendőt és kifosztotta annak zsebeit, majd elmetszette a torkát.
-ez a disznó se öl már meg több embert. - köpött egyet Robert. A pajtából egy nő lépett ki, szemei nagyra nyíltak amikor meglátta a halott társa felett álló két alakot, kardot rántott, de a papnő egy varázslattal visszalökte a fabódéba majd egy másikkal ugyanúgy végzett vele, mint ahogy a férfivel a kék cserepes házban.
Robert besétált óvatosan a pajtába és körbe nézett. Egy láda pihent a terem közepén, benne egy frissen mosott láncszemes nadrág, egy éles, jól kiegyensúlyozott kard, és némi életerő szérum.
Kivette a zsákmányt a tárolóból és a fegyvert felkötötte az oldalára.
-miért lopod el? - kérdezte a nő.
-tolvajtól lopni nem lopás. - kötötte tovább övét, majd a nadrágot is  felhúzta a rongyos ruha fölé.
Julia addig kint várta meg a pajta előtt. Robert kilépett és inkább volt egy leszegényedett zsoldos már, mintsem egy favágó a keleti táborból. Tovább indultak a farm mentén, szép lassan és csendesen haladtak, végül elértek a házhoz, ahol a három bandavezér tartózkodott. Julia egy mágikus képességgel belökte az ajtót, ahonnan két férfi és egy nő rontott rájuk. A kétkezes baltát szorongató férfi, aki ében fekete öltözetben és elszegényedett páncélban lépte át a tornácot hirtelen kiesett a kezéből a fegyver és arcát vörös lilás fonalak lepték el majd ordítva kezdett el rohanni, kétségbe esve és halálra rémülve mintha csak méhék donganának körötte. Odarohant egészen a nagy disznóhóz, ami  a visításra féktelen haragra gerjedt, valamint rémületét átkos dühbe fojtva felöklelte és szétmarcangolta a fém zeke alatt sikoltozó férfit.
Ekőzben a másik kettő, mely egy rövid kardos, vörös, afféle nemesi kosztümöt viselő, rendezett hajú férfi, valamint egy hosszú fabotot szorongató lengén öltözött mágus nő tett ki, megtámadták Robertet és átkos táncba kezdtek az éjszakai sziluettben , a mágus lángra lobbantotta Robert ruháját melynek tüze nem akart kialudni és a szép zekés ember ezalatt egy erős suhintással érte el a férfit, akinek nem votl ideje hátraugrani rendesen így a támadó eltaláta Robert combját, de a rövid penge hangos csengéssel pattant meg az acél gyűrűkön. Letépte viseltes ingjét torzójáról és rávetette a varázslóra aki épp egy imát mormolt és annak haja sistergő fénytáncba gyulladt lángra lobbantva arcát takaró maszkját is. Megpróbálta letépni fejéről a maszkot, de a mágikus tűz olyan erős lánggal égett, hogy a ronggyal együtt arcának bőre a textilhez ragadt és a nagy erővel húsát is feltépte. Julia elképedve tekintett végig a csatatéren, még sohasem volt ily közel az események forgatagához mint most és részben együttérzésből, részben szánalomból ismét megidézte azt a fényes lángcsíkot melyet a Clark nevezetű férfin is alkalmazott és amaz egy szemvillanás alatt kimetszette az életet a térdre rogyott fájdalomtól zokogó nő testéből.
Sarokba szorítva a megmaradt jól öltözött férfi leengedte fegyverét és futásnak eredt. Robert egy kézzel utána hajította kardját és eltalálta a menekülő vádliját, melyen egy mély sebet vágott. A haramia összezuhant és felordított, de ahogy lepuffant tüdejéből kiszakadt a levegő és így csak egy halk nyüszítés hallatszódott, majd Robert fölébe lépett és arrébb rúgta annak pengéjét.
-Mit tettetek a Brackwellekkel? - förmedt rá Robert.
-Úgy is tudod! - köpte le a férfi pajzsát.
Robert egy gyors mozdulattal bemetszette a földön fekvő torkát és az tehetetlen kapálózott nyakához rémült szemekkel várva az elkerülhetetlen halált.
-Könnyű halál egy olyan gyilkosnak mint te... -Morogta Robert. 
Megvárta míg a férfi teste teljesen mozdulatlanná vált, majd a szép vörös ruhába megtörölte pengéjét és becsúsztatta annak hüvelyébe. leakasztotta a zekés férfi oldaláról, rövid ám szépen megmunkált fegyverét és átkutatta a halottak zsebeit a férfi nadrágjának bal oldalán egy kis aranygyűrűre lett figyelmes.
-ezt Thomasnak. Bizonyítékul. - mondta Robert majd zsebre vágta a kis sárga karikát
Julia hangtalanul állt egy helyben és szótlan maradt, némán követte a favágót vissza a faluba, majd annak húgához, ahol aztán kimerülten dőlt le a számára gyorsan összekészített ágyba. szemei körött fekete karikákként vert tábort a fáradtság, arca elnyúlt volt és megviselt, ahogy lelke sem volt jobb állapotban. Lehunyta szemeit és mint akit álomporral szórtak meg, elaludt.

Másnap reggel vérvörös hajnal kelt. Robert összekészítette magát, majd a nő hátasát korán reggel megetette és Randall istállójából kihozta egészen a tornácig.
Az ajtóból kilépve a papnő ismét a hidegvérű nő fényében tündökölt. Mondott egy imát a kis házra, azután a férfi felé fordult és felült a lóra.
-ez itt az öné. - Paskolta meg a vértől ázott zsákot.
-tudja. Ha már úgy is odaadja... Mi lenne ha eljönne velem? - tekint körül a nő kissé szégyenlősen.
-minek kéne az? - kérdez vissza Robert.
-Északon a pap rendnél kalandorokat várnak jelentkezésre. - mondja  nő mosolyogva.
-hát akkor sok sikert. - tekint a nőre faarccal.
-te vadbarom! Gyere velem és jelentkezz kalandornak! - förmed rá a nő.
-oh... De hát én ide tartozom. - szabadkozik.
-sokkal több erő és bátorság van önben mint egy átlagos kalandorban. - dícséri meg Robertet, amitől a férfi gondolkodóba esik.
-de a holmiaim... A családom. -folytatja dünnyögve.
-én felajánlottam... - sóhajt a nő, majd megfordítja lovát és útnak indul. -A fény kísérje útján Robert Steel.

Robert visszament húgához, leült az asztalhoz és gondolkodni kezdett. Thomas lépett be az ajtón, levette sisakját a fejéről és halkan köszönt a ház urának, majd beljebb kéredzkedett.
-Robert! -Szólt hangosan és erősen.
-Itt vagyok Thomas. -Válaszolt még gondolataiba meredve.
-Tegnap óta nincs mozgolódás a Brackwell birtokon... 
-Aham... 
-Mi történt tegnap éjjel? -Kérdezte a katona.
Robert elmesélte neki töviről hegyire a dolgokat, megemlítve mindent amit el kell esetleg temetni. A történet végén a katona nagyot sóhajtott, mint akinek hatalmas kő esett volna le a szívéről és hátradőlt a székben. 
-Hallgass ide te fajankó! -Szólt a férfihoz. -Oszt mire vársz még?
-Nem tudom Thomas... Ide köt minden...
-Minden? A húgodnak előbb lett társa mint neked! Hamarosan megöregszel, nem egyszerű de kalandos az élet... nem is beszélve arról hogy a papnő biztos form...
-Álljá' le te vén kujon! -Horkantott rá.
-Rendben van... én megfogadnám a tanácsát a hölgynek. Dönts te.
Thomas felvette a sisakját és kilépve az ajtón bezárta azt maga mögött, majd Robert a gondolattól vezérelve elrakta a mai kikészített útravalóját, bepakolta szedett-vetett hátizsákját és elindult az úton hogy kalandorrá válhasson!