Gyalogszerrel vágott keresztül Elwynn erdején a széles, homokos és murvás úton, melynek két szélén mély barázdák meredeztek a lovaskocsik kerekeinek nyomán. lassú de céltudatos léptekkel haladt a fák rengetegének közepén. Azora tornyának magasságában járt már, a sűrű rengeteg lombkoronája között a déli napfény gyönyörű fény csíkokban mutatta csak meg önmagát, A fehéres, kissé megkopott márvány torony szemkápráztató játékot lejtett a csintalan fény szirmok tengerében. Éles átkozódások hangja törte meg az idilli nyugalmat melyet a férfi érzett. egy felborult kordé feküdt az út porában, oldalában egy nagyobbacska csomagon öreg ember pipájának füstje keveredik az erdő természetes illatával. Morcos, gondterhelt és kellemetlen arcának indulata. Talán tíz esztendővel korosabb, mint Robert ruhája kissé sárgult az út porától, de vörös mellénye mai is oly élénk akárcsak új korában. Feltekint az ifjoncra az idős apó majd nagyot pislant és maga mellé köp kedvetlenül.
Robert közelebb lép az idős férfihoz, nagyot sóhajt, megszólal.
-Mit csinál itten arany apám. - áll az öregember elé Robert.
-Mit-mit... Felfordítottam a kocsimat, hogy ne süssön rám a nap, mégis mit gondolsz? -förmed rá a vén ember idegesen.
-Mi történt öreg? -támaszkodott rá a kocsi kerekére a fiatal.
-Oha... Gyüttem az úton egyszer csak két ordas dög a semmibő' az én lovamnak ugrott azt az a nyomorult megijedt és ahogy elindult lefelé az útról, úgy a kocsi feborút! -panaszolja az öreg a históriáját. -Az árumat már összeszedtem, de túl vén vagyok már, hogy ezt a szakramentomot felállítsam.
-hadd segítsek. – Ledobja oldaláról a batyuját, odalép a kordé mellé, majd a kereket megragadva ránt egy hatalmasat a fa szerkezeten, ami keveset igaz, de megbillen. Ismét neki veselkedik, végül az öreg is kivackolja magát és beáll nyűni a szekeret. tépik és húzzák, nagy erőlködések árán, de végül sikerül nekik visszafordítani a szekeret eredeti oldalára.
-Ejha öcsém! Benned aztán dagad az erő! - Csap Robert vállára elismerően.
-Köszönöm. - válaszolja neki egy hangúan, majd tovább indul.
-ha egyszer találkoznánk a nevem Antonio Perelli! - kiáltja utána.
-Az enyém pedig Robert Steel! - int vissza az öregnek.
-Fiam, ha már pézet nem tudok adni szolgálatodé' cserébe, legalább hadd vigyelek egy aranyvidékig. -szól utána az öreg.
Robert megtorpan egy pillanatra, feltekint a lombok közé megállapítani, mennyi lehet az idő, majd vállat von és megszólal.
-Elfogadom.
Az öreg elővezette az fához kikötött koros lovat mely a galibát okozta, hozzákötötte a szekérhez ismét, felpattant a kocsi elejére majd kezet nyújtott a fiatalnak is és nagyot cserdített a kantáron. A kordé lassan megindult ahogy az idős állat húzni kezdte, a kerekek hangosan nyikorogva fordultak meg és kezdték meg haladásukat. Robert csodálva nézte fentről az út melletti életet. A pata kopogása, a kerekek zaja és az öreg fütyörészése jobb kedvre derítette. Egy nyúl ugrott ki a bozótosból a kocsi elé, fehér volt akár a frissen mosott terítő, szájában egy virágot hajszolt útja során. Megállt a poros vonalon, felágaskodott, már-már térdig is elért volna, elfordította tekintetét majd egy hatalmas szürke szőrű rettenet ragadta meg a torkánál fogva, kitörve a susnyásból. A fehér szőr vörös posztóba váltott ahogy a farkas elnyeste a nyúl torkát. A ló megtorpant és felnyerített, Antonio meghúzta a kantárt és próbálta lecsitítani a jószágot. Még három förmedvény rontott elő a vér illatára a levelek takarásából, büdösek és csapzottak voltak, szőrük csomókba sodrozódva fedte testüket, pofájuk vicsorgott a nagy húsdarabot végig mérve.
Robert leugrott a kocsi oldaláról, hátáról hamarjában leemelte a pajzsát és elővonta kardját annak hüvelyéből. A ló mellé lépett, mely hangosan vinnyogott félelmében.
-Az isten megveri ezeket a mocskokat! -szitkozódott az idős ember. -Higgadás legyen már Bessy! -Szólt a lónak.
Robert széles terpeszbe rendezte lábait, felemelte véd eszközét mellmagasságába, ismerte az Elwynn erdejében tanyázó ordasokat. A vadászok sokat meséltek róluk ittasabb pillanataikban. Mindig a torokra mennek és erős hátsó lábaikkal elrugaszkodva rávetik magukat a prédájukra. A fiatalabbak nem olyan veszélyesek ám az erejük a számukban rejlik és a férfi egyszerre négy fenevaddal kellett, hogy szembenézzen. Nem sok időt hagyott neki gondolkodásra a csapzott jószág, neki vetette magát egyedül a harcosnak. Nagyot ugrott szemben a férfival, aki levetette magát a földre és egy erős hasítással felnyitotta a bestia hasfalát, melynek belsőségei kiszakadtak a bőr szorítása alól. A másik három féktelen haragra gerjedt, körbe vették Robertet, aki széles tekintettel fedte le vakfoltjait. A mocsok hátulról támadott mely elől a férfi egy nagy gurulással tért ki a másik farkas irányába mely már harapásra is nyitotta átkos pofáját, azonban a célpontja kivont kardjába mélyesztette fogait, annak húsa helyett.
Ismét ugrott a fertelem, bűzcsíkot lengetve maga után, ám a nagy testű ember minden izmát lantba vetve a még fényes pajzzsal orrba vágta a jószágot, mely majdnem megkergült a csapástól. bal szeme kiesett foglalatából, több foga pattogva hullott a földre, fél nyelvét leharapta és összeroncsolódott a pofája. Oldalra borult, mint a büdös bogár és fertelmesen vonyítani kezdett. Robert visszaszökkent a kocsi elé, hogy megvédje az igás lovat, de a farkasok már nem vicsorogtak. Amelyikük megmaradt mind szétszéledt és eltűntek a rengeteg féltő takarásában.
nagyot sóhajtott az öreg, végig mérte az előtte lihegő embert, majd meghúzta száját elismerően. leakasztott egy kisebb erszényt az oldaláról és füttyentett.
-Induljunk... -Azzal odahajította a férfinek a csilingelő zsákot, aki elejtette fegyverét a meglepettségtől és furcsálló tekintettel nyitotta ki a zsákot, mely pár ezüstérmét tartalmazott.
-Nem fog...
-Ki se mondjad, nem kő nekem isteni megmentő... aztat én nem tudom megfizetni. De egy kalandort igen. Ülj fel induljunk. -Mordult fel az öreg mielőtt az megszólalhatott volna
Robert bólintott és szótlanul visszahelyezkedett az öreg mellé. A kantár csattant, a kerekek ismét mozgásba lendültek. A csavarok ritmusos csiszolódó csikorgása, a kavicsok pattogó hangja és a paták kopogása édes altató dalt játszott az út egyenetlensége pedig úgy ringatta a fiatal férfit akár bába a bölcsőt. Elnyomta az álom, ahogy haladtak, az idős férfi nem zavarta fel álmából, udvariatlan lenne tőle, ha megmentőjének édes álmát zavarná.
Pillanatoknak tűnő hosszas órák teltek el, zavartalan percek repültek a kocsi mellett, ahogy Robert belefeledkezett álmába. A kocsi megállt, a zötykölődés abba maradt, az idilli nyugalmat felváltotta egy ismerős hangzavar. Emberek zaja csendítette meg a harangszót a férfi fülébe és hangos horkantással kinyitotta szemeit zavartan körül tekintve.
-Megérkeztünk! -Huppant le az idős ember a kordéról. -Itten vagyunk-e! Arany vidék!
Robert kitörölte az álmot szeméből, hamariban lecsúszott a rozoga taligáról és hátára kapta ismét batyuját. határozottan intett az öreg embernek majd sarkon fordult. A városban mely a keresztúton terül el, nem messze Viharváradtól, csak úgy nyüzsgött az élet. gyermekek kacaja vegyült az emberek hangos kurjantásával és a vásáron pletykálkodó asszonyok neszével. Sosem látott ennyi és ilyen különböző lelket még életében egy helyen. A lemenő nap sugarainak vöröslő fényjátékának közepette a lámpagyújtók halk munkával zavarták el a sötétedő ég falánk alkonyát. Robert teljesen lefagyott a pillanat hevében. A rengeteg ember egyáltalán nem foglalkozott vele, mindenki a saját életét rendezte, a tiszta utcákon és kiálló balkonokon s talán még a szekrények mögötti porban is emberek voltak. Megannyi színű, szagú és fajú szerzet keveredett egy masszává a szemei elött. A kék cserepes házak sűrűjében és a tornyok forgatagában a főtértől nem messze hódolt mindenki a híres fogadónak, melyről még az is hallott kinek füle világa vak volt és az is felismerte kinek szeme süket. magasra nyúló orma elött aprócska nyílás, benne tüzes égvilág gyomrából, mint emésztő fenevad bendője úgy áradt a hang. Robert szeme úgy villogott az ablakok parázsló világától, akár kisgyermek tekintete az ajándék fakardra. megacélozta magát, leporolta az út mocskától zavaros ruháját, úgy pergett le a por róla akár öreg szőnyegről az évszázadok emléke. betoppant a küszöbön belülre. legalábbis ezt hitte, mert lépésének zaját már nem is hallotta, ahogy a jó hangulatban mulató emberek és másfajúak zavara elnyomta. A kandalló mellett balján a bestia gyomrában mélyen, egy bárd mulatta muzsikájával a körötte ülőket, lantjával oly sebesen és belefeledkezve játszott, hogy már-már komikussá vált annak látványa. Kalapja lehullott az egyik asztal sarkára a nagy játék során, felkapta, levegőt vett és odahajította a székre mely a kandalló mellett volt majd folytatta, mintha semmi sem történt volna. Robert mosolygott, pedig nem is volt eszébe, de ember legyen a talpán, aki nem ritmikus tapssal, serrel eltelve kísérné a férfi énekét. Robert elmélyedt a látványban melyet még sosem láthatott, nagy révületéből egy erőteljes lökés térítette ki, megbotolva próbált egyensúlyba maradni, majd ingerülten hátratekintett és ott egy félszemű, hatalmas harcos tekintett vissza rá talpig páncélban. kopasz fején a fény úgy csillan vissza mintha fáklya gyúlt volna haja helyén. Robert eleresztette haragját és kiállt az útból, amaz pedig elkapta tekintetét a férfiről és nagy léptekkel indult meg a recsegő padlón. Látványára a helyen folyó mulatozást mintha karddal szelték volna ketté, a bárd leengedte lantját és komorba váltott tekintete, ami közben végig nézte ahogy a megtépázott kompánia betért közéjük. időközben Robert is letette magát és holmiját egy nem messze álló egyedüli, magányos asztalkához.
-Gerald! -Szólt oda a férfinak, de az füle botját sem mozdította, csak ült az asztalnál és elkezdte lehámozni magáról poros és véres vértjét. -Geeeraaald! -Szólt ismét elhúzva, de ingerültebben.
-mit akarsz, kornyikás?! -böffentett vissza kelletlenül.
-Ti veletek mi lett?
-Lenn voltunk a bányába. -válaszolt kelletlenül.
-Azt én is látom, mert egy merő mocsok vagy.
-És szerinted egy marék kobold képes lenne minket szétverni úgy, hogy két taggal kevesebben térünk vissza?! -Rávágott a kérdés végén az asztalra rettenetes dühvel, majd ordítva átkozódott.
-holdpataknál az őr dombtól délre?
-Akkor meg minek kérded? -Válaszolt neki majd levette magáról a mellpáncélt is. Az egyik embere már ott is állt mellette és egy zsákba gyűjtötte a holmikat. -Vidd és mond meg a kovácsmesternek, hogy holnap délig legyen kész.
-hol van a kis csinos papnő? -Ezen mondatra Robert felkapta a tekintetét az asztal barázdái közül és ideges tekintettel mérte végig a férfit.
-Fogalmam sincs... nem láttam miután összehányta magát a goblinok terme után.
-Mi történt ott? -Kérdezi a bárd az asztal sarkának támaszkodva.
-Semmi jó... -válaszolta a férfi lelketlenül. -Az újonc mágus fejét szétloccsantotta egy fejsze. -folytatja egyhangúan. -Ideje sem volt, hogy félre ugorjon.
-Szörnyű... -mondja a vékony ember lehajtva fejét.
-Nem haladtunk túl sokat azután, mert Eloryn keze megsérült, ahogy az egyik bandita megpróbálta felrúgni. valamint a macskáját is megszellőztették. -Mutat a férfi az éj elf nőre, akinek jobb keze két gézzel összeszorított gallyal volt megerősítve. -jobban lesz holnapra, majd keresek egy másik papnőt, vagy druidát.
-Visszamentek?
-Van jobb választásunk? a klánunk a szétesés szélén, az újoncok mind nyápicok, vagy gyengék akár a harmat. kockáztatnunk kell... Azt hiszik ez valami hülye játék...
-Úgy hallottam homály erdőjében vannak új megbízások. -gondolkozik el.
-Jött ment mondákra nem szervezek megmozdulást, ami lehet tönkre tenné a klán kasszáját. Így is a munkások bevételéből kell fenntartani magunkat és kisebb megbízásokból. -válaszolja, majd nagyot nyel a fakupában lötykölődő arany színű nedűből.
Robert felállt az asztalától, végig tekintett a megtépázott kompánián, melynek tagjainak szemei olyanok akár az üres koporsók, majd a nagy darab férfira tekintett mely egy hatalmasat sóhajtott. felveszi vállára a batyuját, majd a pulthoz lép.
-Egy szobát szeretnék bérelni.
-Van egy én nekem, de nem épp nagy. -mondja a pultos kissé kelletlenül.
-Megfelel. -válaszolja
-három ezüst egy éjszaka, ennyiért csak a szoba jár.
-Megfelel. -mondja ismét.
-Utolsó az emeleten. jobbra. -átnyújt Robertnek egy kicsi, fém kulcsot majd a lépcső felé mutat.
A férfi kikutat az erszényéből három ezüstöt majd lerakja a pultra, azt a fogadós elmarja és bólint hangtalanul.