Semmi sem segített Chuuya fejfájásán. Lehunyt szemmel, a fénytől védekezve feküdt a hátán, de ahogy leengedte a kezét és körbepislogott, észlelte, hogy egyedül maradt az ágyban. Hamar felismerte a saját hálószobáját, de kevésre emlékezett az elmúlt éjszakából. Az őt körülvevők arca megfakult, és Hanát is mintha csak álmodta volna: először gondolt rá, hogy az eltelt néhány nap nem volt valóságos, és ha kimegy, neki nyomát sem látja majd.

Hana mégis ott volt a konyhában, amikor Chuuya száraz szájjal, erőtlenül kitámolygott a hálószobából. Szánalmas állapotban volt, mégis kihúzta magát Hana láttán: a válláról lecsúszott pólón és kócos haján nem segített, de Chuuya elégedett volt magával.

Hana háttal volt neki, valamit keresett az egyik szekrényben. Chuuya lassan odaért hozzá, de a lány koncentrált és nem vette észre. Amikor Chuuya megérintette a derekát, összerezzent. Halkan felnyögött és megpördült, leeresztve a karját. Súrolta Chuuya oldalát és kibontott haja is megcirógatta, de mindez túl gyorsan történt a kimerült maffiózó felfogóképessége szerint.

– Mit csinálsz itt? – Hana sápadtan, nagyra nyílt szemmel bámult rá. Úgy elmerült a gondolataiban teafőzés közben, hogy tényleg nem számított Chuuyára. A férfi még nem eresztette el a derekát, félig támasztékot keresve benne, és halkan, rekedten felnevetett.

– Itt lakom – mondta, szapora pislogásra késztetve Hanát. Felsóhajtott. – Ennyire szánalmasan nézek ki egy vicchez?

Chuuya nem akarta, hogy igaza legyen. Vacakul érezte magát, amit igyekezett titkolni Hana előtt, de minél éberebb lett, ez a terv annál feleslegesebbnek látszott. Bármikor és bárhogy került haza, Hana a tanúja lehetett ennek, így az állapotát hiába próbálta szépíteni.

Chuuya szívesen megrázta volna a fejét, de a szédülés megakadályozta benne. Hana megfogta mindkét kezét, lehúzta a derekáról, és a konyhapult mögül kihúzva a kanapéig vezette őt, miközben beszélt. Chuuya észrevette, milyen nehéz közben a szemébe néznie, de a kezét nem engedte el.

– Nem festesz olyan rosszul, mint ahogy szerintem érzed magad – mondta, leültetve Chuuyát az alacsony asztalhoz. Tétovázott, végül rövid időre mellé telepedett.

Chuuya a lány meleg kezét, majd gyengéd simogatását érezte a kézfején, ami egészen megnyugtatta, és ha még az ágyban éri, rövidesen elaltatta volna őt. Laposan, érdeklődve nézett Hanára. Ő sem volt jó bőrben, mintha a kelleténél kevesebbet aludt volna, és Chuuya nem örült, hogy a saját, általános fáradtsága köszönt vissza az arcáról. Hana a kelleténél többet aggódott érte, de akkor volt is rá oka. Chuuya nem tudta, miképp látta meg őt, de szégyellte magát.

Felsóhajtott, leejtette a vállát, mire Hana abbahagyta a simogatást. Az előbbi kijelentése teher volt, Chuuya nem is felelt rá egyenesen. Helyette arra készült, amit sosem tett meg az együtt töltött évek alatt Dazaijal:

– Bocsánatot kérek az éjszakáért.

Hana újabb, meglepett hangot hallatott, de uralkodott magán, mielőtt rögtön visszakérdezett volna. Az ölébe húzta Chuuya két kezét, és hagyta, hogy megpihenjen a térdén. Chuuyát ez a közelség késztette, hogy ránézzen; Hanának csak elakasztotta a szavát egy pillanatra.

– Nincs miért bocsánatot kérned – mondta végül. Újra, futólag megsimogatta Chuuya kezét, amikor a férfi ujjait érezte a térde fölött. Megremegett, de Chuuya nem vette észre, hol gyengült el a hangja. Túlságosan váratlanul érte, amit Hana felelt neki. – Sikerrel jártál és itt vagy – tette hozzá –, mindegy már, hogy milyen körülmények között. Viszont tudnod kell, hogy beszéltem Akutagawa-sannal.

Chuuya már épp felelt volna, amikor Hana hallgatásra késztette ezzel a kiegészítéssel. Felnézett rá, a keze is megfeszült a térdén, de Hanát, ha fehér arca el is pirult miatta, nem hozta ki a sodrából.

– Nem önszántamból, de amikor hazahozott, megkérdezte, mit csinálok a lakásodban, és valamit mondanom kellett neki.

– Mégis mit?

Chuuya csillagokat látott. Rosszabb lehetőség talán csak az lett volna, ha Dazai botlik bele Hanába: ez már megfordult a fejében egyszer az estély alatt is, de a Hüllők jóvoltából hamar megfeledkezett róla.

Hana oldalra döntötte a fejét, takarásba kerülve Chuuya elől.

– A legkézenfekvőbb dolgot – susogta, elveszítve a maradék fegyelmezettségét –, hogy a barátnőd vagyok. Szóval... igazából nekem kellene bocsánatot kérnem.

Chuuyának nem kellett volna fennakadnia ezen az apró hazugságon, különösen, hogy tényleg ez volt a leggyorsabb és leginkább hihető módja a fiú gyanakvása eloszlatásának. A szó mégis nagyobb hatást tett rá a kelleténél, mert Chuuya, hiába nem gondolt rá, kezdett úgy viselkedni vele.

Hana rég nem volt már egy véletlenül beleszaladt lány vagy a Dazai révén szerzett, furcsa ismerőse. Chuuya a barátnőjének sem nevezte volna, mert nem kötődhetett így a hamarosan örökre eltűnő Hanához, de mindent, amit a futó kalandokkal nem volt hajlandó, vele kérés nélkül is megtett volna.

Hana, akárcsak az előbb ő, szégyellte magát, és Chuuya nem akarta így látni. Ugyan ő is nehezen vette a levegőt, érezve, hogy szökik ideges pírba az arca, de maga helyett a lány jobban érdekelte. Nem kényszerítette, hogy ránézzen, mert azzal megnehezítette volna a saját dolgát, de megszólította. Hana megrezzent, Chuuya pedig tétován megsimogatta a combját. Az ajkába harapott, hogy leszámoljon a hirtelen jött, oda nem illő érzésekkel, és igyekezett a tárgyra szorítkozni.

– Jól tetted – köszörülte meg a torkát, amikor a hangja nem bizonyult elég erősnek. – Majd beszélek vele, de valószínűleg nem fog kíváncsiskodni. Ne kérj elnézést, drágám – mondta halkabban, Hanát csukló lélegzetvételre ingerelve –, valószínűleg én is ezt mondtam volna.

Nem volt igazi vallomás, de, mert a becézés kiszaladt a száján, Chuuya úgy érezte, többet mondott a kelleténél. Csak másnapos volt, nem részeg, a keresetlen őszinteséget nem tudta erre fogni, így már ő sem erőltette annyira a szemkontaktust Hanával.

Félrenézett, de nem eresztette el, és még erősebb is lett a szorítása, amikor a lány mozdult. Chuuya aggódott, hogy feláll, Hana viszont csak közelebb csúszott hozzá, és a maffiózó hamarosan megérezte, hogy a fejét a vállára hajtotta. Hana csendes lélegzete Chuuya hajába fúlt a füle mögött. Az érzés borzongató volt, Chuuya esze után a testét is éberré téve, és különösen hálás volt, hogy Hana hozzábújt, eltemetve az arcát a hajában.

Chuuya eleresztette a lány combját, helyette a vállát karolta át, közelebb vonva magához. Nem segített: attól, hogy nem érezte a csupasz bőrét a tenyerében, az illata és a ruhájába maró ujja még mindig intenzív volt. Chuuya azt kívánta, hogy a lány mondjon valamit, kizökkentve őket ebből a különös állapotból, de Hana csendben maradt. Reszkető kézzel, mind erősebben kapaszkodott Chuuya pólójába, ahogy az ölelésébe fordult, a férfi kis idő múlva érezte, hogy a térde is nekiütközött, mielőtt Hana átvetette a lábát a combján.

Félig az ölében ült, de a fejét nem emelte fel Chuuya válláról. A maffiózó egyre kevesebb női bájt tapasztalt felőle, holott Hana tagadhatatlanul csábító volt, a lábát mégis olyan egyszerűen, hátsó szándék nélkül tette az ölébe, amiből sütött, hogy csak a lehető legközelebb akar kerülni hozzá.

A változást Chuuya nem tudta mire vélni, de, mert nem volt kellemetlen, meg sem próbálta lefejteni Hana kezét magáról. Ha gyerek lett volna, ugyanúgy öleli át, ez a felismerés először csapott Chuuyába. A bizonyosság erősödött, amikor Hana felsóhajtott, végül megmozdította a fejét, és a füléhez közel beszélni kezdett:

– Chuuya, mondd... tényleg sikerrel jártál a pirulákkal?

Nem számított ilyen nagy témaváltásra abban a helyzetben. Chuuya akkor meg is feledkezett a pirulákról, és egy pillanatra megrémült: nem jutott eszébe, hová tette, miután kijött Mori gyógyszerraktárából, utána pedig azt nem tudta felidézni, hol van most a kabátja.

A keresésére akart indulni, de Hana szorosan fogta, emiatt nem tette ki az öléből. Hátradőlt, hogy eltávolodjon, így került végül szemközt Hanával. A szája nyitva volt, halkan, pihegve vette a levegőt, és a férfi különös elszántságot látott a szemében.

Ő is sóhajtott, leplezve a csalódottságát. Soha olyan rossz másnapossága nem volt még, mint akkor. Ráeszmélt, hogy Hana milyen fontos számára, épp, amikor a lány készült elhagyni őt.

Ha Chuuya csak egy kicsit önzőbb, hazudhatott volna, de többet ért neki Hana boldogsága a sajátjánál. Ugyan értelmes és mély gondolatokra még nem volt képes, hiszen a kávéját sem itta meg, és csak apránként tért magához, a legjobbnak azt tartotta, ha őszinte lesz Hanával. Talált valamit, de nem volt biztos benne, hogy működőképes, és ahogy végiggondolta, még biztosabb lett, hogy csak úgy nem enged egy szenet sem bevenni Hanának.

Még nem tudta pontosan, mit tesz, mert a fejében kavargó lehetőségek nagy része képtelenségnek látszott. Chuuyának rengeteg dolgot kellett volna csinálnia, mielőtt komolyan foglalkozni kezdenek a pirulákkal, de Hana hajthatatlan volt. Chuuya rövid időre lehunyta a szemét, hogy elszakadjon a lány különös, mély pillantásától, csak aztán felelt:

– Találtam valamit, de eszedbe se jusson bevenni, amíg nem jártunk utána! – Hana mozgolódni kezdett, de Chuuya a dereka köré fonta a két kezét, hogy maradásra bírja. Amikor felnézett, már szigorú volt, minden más, bizonytalan érzését egyelőre a beszélgetésen kívül hagyva. – Ez a cucc akármi lehet, Hana, és nem hagyom, hogy kárt tegyél magadban vele! Ne akarj ennyire hasonlítani Dazaira!

– Hol van? – kérdezte a lány. Felvont szemöldöke eltűnt a frufruja alatt, a szemét is összébb húzta. Chuuya rosszat sejtett, és már bánta, hogy felindultságában megjegyzést tett Dazaira.

– Nem mondom meg. – Két erős, de ellentétes érdek csapott össze a nappaliban. Hana akkor viszont csak dacból beszélt; igazán egyikük sem kívánta, hogy használja a pirulákat.

– Akkor megkeresem. – Hana készült kimászni Chuuya öléből, de a maffiózó szorosan fogta, megtörve a lendületét.

Hana próbálta lefejteni magáról a kezét, mire Chuuya tényleg elengedte, hogy lefogja a csuklóját. A harc nem volt komoly, de Hana hevesen próbált leszállni róla, végül elvesztette az egyensúlyát. Hátra esett, a kezét fogó Chuuyát is magával rántva, aki végül a válla mellett támaszkodva, térdével a lány két oldalán végezte.

Hana kifújt egy hajszálat a két szeme közül, de még mindig harciasan nézett Chuuyára. A férfi kipirult, felfújt arcát látva lassan elmosolyodott, és amikor már biztos volt magában, fél kézzel oldalra simította Hana haját.

– Nem mész sehová – suttogta, bénító pillantást vetve a levegő után kapkodó Hanára. – Légy jó – kérte, csókot adva a szabaddá tett homlokára, a kelleténél kicsit tovább időzve Hana fölött. – Megígértem, hogy vigyázok rád, ne akard magad menthetetlenül nagy bajba keverni.

– Nem látod, máris mekkora bajban vagyunk? – suttogta Hana, de mintha a pirulák helyett egészen másról beszélt volna.

Oldalra döntötte a fejét, Chuuya ajka így lecsúszott a homlokáról. Hana a helyzet ellenére sápadt volt és Chuuya megijedt. Leszállt Hanáról, feltérdelt a lábai közt, de hiába adott esélyt felülni, Hana meg se mozdult a kanapé párnái között. A dohányzóasztalt nézve, halkan folytatta, amit Chuuya először alig értett:

– Tőled senki nem tud megmenteni, én pedig nem is vágyom rá.

– Mégis miről beszélsz? – Chuuya összezavarodott. Segített volna, ha látja Hana szemét, de a lány nem nézett rá.

A szavai kétértelműek voltak, és Chuuya nem tudta, mit gondoljon. Hirtelen már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy ott térdelt a lány lábai között, és ő ennyire megadóan hevert előtte. Tényleg csak meg akarta állítani, gondolkodás nélkül belemenve Hana játékába, de az egy szempillantás alatt komollyá vált, és Chuuya innen már nehezen lépett vissza.

– Ha most nem megyek el, lehet, hogy később nem leszek képes, érted? – mondta a lány, továbbra is a nappali egy távoli pontját nézve. – Bármi közbe jöhet. Baj lehet a pirulákkal. És különben is, várnak rám – suttogta. – Engedj el – kérte, makacsul oldalra fordítva a fejét.

A hangjából kiveszett a határozottság, ami rossz érzést keltett Chuuyában. Hana nem tudta tovább tartani magát, és amikor a férfi, kérésével ellentétben megérintette a lábát, összeomlott. Keményen harapta meg a száját, közben összpontosított, hogy csendben maradjon. A félelmei hangosan kimondva még rosszabbnak bizonyultak, és Chuuya sem könnyítette meg a dolgát.

Ha hagyja felkelni a kanapéról, Hana talán végig tudta volna csinálni az utolsó két megmaradt napjukat sírás nélkül, de akkor a határán volt. A képessége sem segített: a fájdalom és a zavar túl erős volt, hogy igazán koncentrálni tudjon, és a nyugtató hullám elillant, mielőtt érdemi hatása lett volna.

– Még nem – mormolta Chuuya, megsimogatva Hana felhúzott lábát. A térdére hajtotta a fejét, leomló haja Hana combját súrolta. – Adj egy pár napot, Hana – kérte, lehunyt szemmel, következményekkel nem törődve megcsókolva a lány térdét. – Valakinek meg kell vizsgálnia, mi ez, és egyáltalán tud-e segíteni rajtad. Gondolkozz, kérlek – suttogta Chuuya, ahogy letekintett Hanára. – Nem meghalni akarsz, csak hazajutni.

Fájdalom és reménykedés vetekedett a lány arcán, amikor felé mozdult, és Chuuyának sikerült elkapni a pillantását. Egészen kijózanította az a tekintet, mert rémisztő volt; mintha Chuuya képesség nélkül egy feneketlen kútba zuhant volna.

Nem tudta megállítani az érzéseket, amik Hana szemében elveszve törtek felszínre benne, ez indította be az agyát és ösztönözte végre gondolkodásra. Még ez a pár nap haladék is értékes volt, mert Chuuya még nem állt készen elengedni őt. Tudta, hogy Hanának igaza van, és minél tovább maradnak együtt, annál nehezebb lesz az elválás, de Chuuya még nem akart ezzel törődni. Túl veszélyesnek ítélte meg a pirulákat ahhoz, hogy egyszerűen átadja őket Hanának, és a működésükben sem bízott. Ugyan mennyi esély lehetett rá, hogyha Hana bevett egy szemet, az a kívánt helyre és időbe, egyenesen a saját Yokohamájába juttatta volna?

Ő maga nem értett hozzá, és eszébe sem volt a lopott holmit visszavinni a maffiához, de ismert egy embert, aki segíthetett nekik a pirulákkal, még ha az utolsó is volt a Földön, akitől Chuuya valaha szívességet kért volna. Azonban Hanát nézve még ez sem volt túl nagy áldozat számára.

Sóhajtott, félretéve a jövőbeni kellemetlenségeket. Eleresztette Hana térdét, és kimászott az öléből, hogy a lány felülhessen.

Hana, amint észlelte a távolodását, lassan felkönyökölt. Szemközt került a maffiózóval, de nehezére esett ránézni. Még mindig összeszorította a száját, végül mégis bólintott, megkönnyebbülést okozva Chuuyának.

– Kérlek, gyere velem – mondta a férfi, a kezét nyújtva Hanának. A lány elfogadta, de megtorpant az ajtóban, amikor Chuuya a fürdőszobához vezette őt.

– Mit akarsz tőlem? Ennyire nem bízol bennem, Chuuya? – A hangja savanyú és idegen volt, és amikor Chuuya felé fordult, egészen más érzéseket látott az arcán. Halványan elmosolyodott és megrázta a fejét, viselve a szédülés és a felerősödő fájdalom kockázatát.

– Bízom benned – szólt, magával húzva a lányt a fürdőbe, majd becsukta az ajtót maguk mögött –, de szeretném, hogy itt legyél. Próbálom az éjszakát gyorsan rendbe hozni. – Ezt már a mosdó feletti szekrény előtt mondta. Chuuya a tükörben látta, hogy Hana a kád szélére telepedett, amíg ő előbb fájdalomcsillapítót, majd egy poharat keresett magának.

Hana végignézte, ahogy lenyelte a gyógyszert, fogat mosott, de elfordult, amikor Chuuya levette a pólóját és kibújt az alsónadrágjából. Az átlátszatlan üveg nem engedte, hogy egy-egy elmosódó foltnál többet megpillantson a zuhanyzó Chuuyából, de Hana alig nézett felé, és makacsul a térdét figyelte akkor is, mikor Chuuya illatosan, frissen, a derekára tekert törölközővel végül kilépett a kabinból.

Egy második törölközőt keresett a nedves hajának, Hana csak ekkor mozdult, utat adva a férfinak a szekrény felé. Elég volt egyszer ránéznie, hogy a vállán remegő vízcseppek és a kulcscsontjára tapadt vörös haj elakassza a lélegzetét.

Chuuya valamivel később vette észre, hogy Hana bámulja őt, mire megállt, törölközővel a kezében. Ritkán jött zavarba ilyen helyzetben, de Hana más volt. Ő nem az évek során szerzett sérüléseit vagy a harc okozta friss sebeit, hanem a teste egészét figyelte, a szépség legkisebb formájában is megkapaszkodva. Chuuya nagyot nyelt. A fürdőszoba közepén állt, karnyújtásnyira Hanától. Már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy magával vitte őt, hiába vágyott a társaságára.

Nem félt komolyan attól, hogyha nem figyel rá, Hana vadászni kezd a tablettákra, mégsem szívesen hagyta magára a lakásban. Már nem bizonytalan távlatokban, hanem napokban kellett számolnia az együtt töltött időt, és ki akarta használni az utolsó percig, különösen, hogy a hétvégén nem várták munkába.

Tett egy tétova lépést a lány felé, Hana ezzel egyidőben felemelkedett a kád pereméről. Chuuya kérdő pillantást vetett rá, de nem tiltakozott, amikor Hana elvette a kezében tartott törölközőt.

– Megengeded? – kérdezte, lehajtott fejjel, alulról nézve Chuuyára. Amint megvilágosodott, bólintott, jók látható örömet okozva Hanának.

– Talán kint..? – kezdte, de be sem kellett fejeznie a mondatot. Hana megfogta a kezét, kinyitotta az ajtót, és átmentek Chuuya hálószobájába a párás fürdőből.

Bent Chuuya leült, Hana pedig mögé térdelt az ágyon. Finoman ért Chuuyához, gyakorlott mozdulatokkal törölve át a haját, közben egy-egy pillantást engedett magának a maffiózó hátára.

– A két kisebb testvéremmel gyakran csináltam ezt – mondta magyarázatképp, elérve, hogy Chuuya felé forduljon. Szemmagasságba került Hana mellkasával, de, mert a lány még nem végzet vele, gyengéden megfogta az állát a fejét középre fordította.

A Chuuya hátára simult, hosszabb tincseit dörzsölte át újra, mielőtt a válla elé igazította. Ahogy a bőréhez ért, kellemes borzongást keltett a férfiban. Örült, hogy Hana csak a hajával foglalkozott, és igyekezett is akörül, illetve a testvérein tartani a figyelmét. Ha csupán a szobára és kettejükre összpontosított volna, Chuuya kínos pillanatok elé néz, mert a közelsége hatott rá, és amíg Hana törődött vele, nem tudott elmenni felöltözni.

Törölközővel a derekán, laza terpeszben ült Hanának háttal, két kezét összekulcsolta az ölében. Már egészen józan és éber volt, még pontosabban tudva, meddig ura a tetteinek, így nem nyúlt újra Hanához.

Hajszárító búgása töltötte meg a helyiséget, megszakítva a furcsa, egyoldalú beszélgetést, de Chuuya nem bánta. Amíg Hana az ujjaival gereblyézte a haját, tudott gondolkodni, csak nem mindig azon, amin kellett volna. A tablettáknál jobban foglalkoztatta, mit művel Hana a háta mögött, hogy simul a combja és a csípője néha a derekához.

Chuuya lehunyta a szemét. Sok kéz ért már hozzá, de se a sérüléseit ellátók, se a hajába gabalyodó, vágytól remegő ujjak nem keltettek benne olyan érzéseket, mint Hana egyszerű, ösztönös gondoskodása. Chuuya csak keserítette magát ezekkel az ábrándokkal, mégis arra gondolt, mi lenne, ha Hana egy hét, egy hónap, vagy akár egy év múlva is ugyanezt tenné vele. Ha vele maradna a lakásban; ha nemcsak sötétség és csend, hanem a lány meleg mosolya fogadná, amikor hazajön a maffiától. Nem kellene aggódnia, megfordulhatna, és a korábbinál gyengédebben vehetné le a lábáról.

Hana talán nemcsak akkor mesélne neki magáról, ha emlékezés gyötörné, hanem jókedvében is, hogy az élményeit megossza Chuuyával. Ez a bizalmasság kívánatos volt a férfinak, mert sosem tapasztalta, milyen önszántából igazán közel engedni valakit magához. Ebből zökkentette ki a hirtelen csend, mikor Hana kikapcsolta és félretette a hajszárítót.

– Kész vagy – mondta, de Chuuyának nem volt esélye felállni az ágyról. Hana hátulról hozzásimult, lapockájához érintve az ajkát. Chuuya dermedten tapasztalta, hogy miképp a lábát átvetette a combján, a két kezét is összekulcsolta a törölköző peremén, a hasa előtt.

– Mit csinálsz? – suttogta a férfi. Hanához ennyire közel mozdulni sem mert.

A lány selymes, hűvös tapintású pizsamája a hátához ért, de még ez sem hűtötte le a Hana miatt támadt forróságát. Hana megcsókolt egy karcolást a hátán, mielőtt felelt. Chuuya nem volt biztos benne, szándékos volt-e, vagy csak az ajka ért hozzá hosszabban, együtt a mozdulattal.

– Kiélvezem, hogy itt vagy – felelt ugyanolyan halkan –, és próbálgatom, mikor fogsz végül leállítani.

– Kellene? – Chuuya egyszerre borzongott a saját merészségétől és Hana könnyű csókjától. A lány bizonytalan fejmozdulatot tett, amit a maffiózó nem tudott értelmezni.

Őt ölelő kezére tette a sajátját, és az egyiket lassan lefejtette a hasáról. Visszafojtott lélegzettel a szájához emelte és csókot adott Hana keskeny csuklójára, közvetlenül a tenyere alatt. Hana felsóhajtott, forró lélegzete libabőrössé tette Chuuyát, ahol érte.

– Hana, te tényleg félsz attól, hogy el fogok tűnni? – Újabb puszit adott a lánynak, és a kezét már el sem vette az ajkától. Csókolni és harapni akarta, mert édes és finom volt, de türtőztette magát, hogy a lány feleljen.

Hana másik keze remegett a hasa alján. Nehezen tartotta a helyén, kényelmetlenséget okozva Chuuyának. Végül a combjára siklott és a törölközőbe markolt, ez erőt adott Hanának a folytatáshoz.

– Nagyon – suttogta, minden szótagnál forró pontokkal borítva Chuuya lapockáját, ahol az ajka a bőrét érte. – Otthon soha többé nem tudom veled ezt csinálni.

A fejszámolás volt az egyik utolsó dolog, amire Chuuya akkor akár képesnek, akar hajlandónak érezte magát, de igazat kellett adnia Hanának. Bármilyen volt is Hana addig ismert Chuuyája, minimum huszonegy évvel idősebb volt a lánynál, és benne is volt annyi jó érzés, hogy sosem kezdene ki egy ennyivel fiatalabb nővel. De a mondat másik értelme fontosabb volt akkor a végrehajtónak. Hana akarta őt, minden kis érintését kívánatosnak tartotta, és ha tovább feszegette a határait, Chuuyának nem maradt több lehetősége, hogy a tetteinek gátat szabjon.

Őrület volt az őszintesége. Egy olyan ember szavainak tűnt, aki hamarosan meghal, és már minden mindegy neki a világon. Dazai gyakran beszélt ezzel a keresetlen, apró dolgokban egészen mely őszinteséggel, hogy Chuuyát bosszantsa, de a végrehajtó később már csak közönyt és abszolút beletörődést látott az arcán. Hana mégsem ilyennek tűnt, és az élénksége is fokozódott, amikor Chuuya ismét a csuklóját csókolta.

Ő maga is nehezebben lélegzett. Hátrányban volt a lánnyal szemben, mert neki nem állt hatalmában, hogy a testét lenyugtassa, Hana viszont magánkívül volt, és eszébe sem jutott használni a képességét. A meggondolatlanságig bátorrá vált, miután a visszaszámlálás elkezdődött a fejük fölött. Akárcsak Chuuya, egy percet vagy egy lehetőség sem akart elszalasztani, ami megadatott kettejüknek, hiába tudta, hogy csak még keserűbbé teszi vele a sorsát.

Hana azonban sosem törődött bele a dolgokba, és szerette a kezében tartani az irányítást. Akkor, olyan közel Chuuyához, hiába súgott az esze mást, makacs volt, és nem hajlandó megállni. Egy valóra vált álomban volt, és nem érdekelte, hogy felébred belőle, be akarta teljesíteni legalább a töredékét annak, amit az évek során hol felépített, hol mélyre temetett magában.

Chuuya finom csókjai megremegtették a lábát, és amikor a végrehajtó megfogta a lábszárát, hogy egyhelyben tartsa, elakadt a lélegzete. Már bánta, hogy a háta mögött van, de egyszerre zavarba is jött, ha csak eszébe jutott, hogy szemtől szemben is lehetne Chuuyával. Vajon akkor is csak a karját, vagy inkább a száját csókolta volna?

– Nem otthon vagy – suttogta Chuuya, eleresztve a lányt, és lassan megfordulva a lábai között.

A törölköző nehezítette a mozgást, de nem bánta. Ha túl gyors mozdulatokat tett volna, talán a párnára dönti Hanát, de akkor csak a kezét fogta meg újra, a haja tövéig pirossá téve őt.

– Nem az a Chuuya vagyok, akit ismersz – mondta, elkapta Hana pillantását, mielőtt a lány a haja alá rejtőzött volna. – Ennek ellenére is ilyeneket művelsz velem?

– Épp azért – mondta halkan Hana, még nagyobb zavarba jőve Chuuya kék szeme láttán. A gondolatokat és vágyakat még magának is nehezen vallotta be, hangosan pedig sosem kényszerült rá.

Amikor egyszer közel járt a lebukáshoz, mindent letagadott, és abbahagyta a naplóírást. Rettenetesen összevesztek Ichiruval, mert a fiú beleolvasott a könyvébe, majd szórakozásból idegesíteni kezdte vele. A helyzet verekedésig fajult, amire Hana nem volt büszke, mert jó ideig nem beszéltek utána, de más volt veszekedni a kotnyeleskedő öccsével és letagadni a nyilvánvalót a számára legdrágább előtt, amikor maga mondta ki, mennyire vágyik rá.

Le akarta hajtani a fejét, de Chuuya nem engedte, időben megtámasztotta az állát. Közel voltak egymáshoz; Hana nem tudott megszólalni, remegett az ajka.

Chuuya is gyenge volt a beszédhez, úgy érezte, homokkal van tele a szája. Ahelyett, hogy bizonyosságot szerzett volna, csak belehabarodott Hanába. Nem bírta levenni róla a szemét, ahogy az arcát sem eresztette el, és hiába csókolták meg egymást korábban is, ez jelentősebbnek ígérkezett azoknál.

Hana felnyögött, a hanggal felforrósítva Chuuya testét, aki végre megszüntette köztük a távolságot. Neki sem számított más, csak a pillanat, és úgy csókolta meg a lányt, mintha tényleg utoljára tette volna. Térdre emelkedett, átölelte Hanát, aki remegő kezét a nyaka köré fonta. Chuuya selymes haját cirógatta, és röviden a férfi keze is a halántékára siklott, Hana fakóbarna tincseit szorítva közelebb húzva magához.

Ami addig olyan fojtó volt kettejük közt, kirobbant és olvadni kezdett. Hana felsóhajtott, amikor Chuuya ráharapott az ajkára és szorosabban kapaszkodott belé. Egyik keze a fején volt, másik a vállán. A körme kis árkokat hagyott a férfi bőrén, mielőtt lejjebb siklott, végül elterült a takarón. Chuuya óvatosan a hátára fektette őt, de Hana pillanatokon belül húzta magával. Se az ajkát, se magát a férfit nem eresztette el, Chuuyának így nehéz dolga volt, amikor elkezdte kihámozni a ruhákból.

Fogalma sem volt róla, hogy szűz, de bármennyire vágyott Hanára, e tudás nélkül is körültekintően bánt vele, amíg hagyta. Követelőző sóhajai és a markában összegyűrődött lepedő gyorsabb tempóra ösztönözte Chuuyát. Maga köré fonta a lány két kezét, hogy minden kis rezdülése őt és ne a takarót érje, és elveszett benne, megfeledkezve térről, időről, tablettákról és Dazairól.

A világ nem állt meg, de ketten ottmaradtak a pillanatban, és amíg az utolsó hulláma tartott, egyikük sem gondolt arra, mi lesz, ha felöltöznek és kimennek a hálószobából.

Chuuya tört meg előbb, mert Hana elkókadt, lehunyt szemmel pihegett a vállán. Chuuya az addiginál is sokkal aranyosabbnak találta: az arca piros volt, hosszú haja mindkettejük feje fölé glóriaként borult a párnán, és Chuuya mellkasán nyugtatta a kezét, bizonyosságot szerezve róla, hogy még ott van, a világ semmilyen hatalma nem szakította el őket egymástól.

A férfi élvezte ezt a nyugalmat, és meglepte, Hanával együtt milyen mély örömet érzett. Ritkán tapasztalt jó érzés volt, hogy tartott valakit a karjában, emiatt forrázta le úgy, hogy véget ér, és el fognak válni egymástól.

Ahogy a lány kapaszkodott belé, hirtelen Chuuyát is meglepte az, hogy nem akarja elengedni. Ha már muszáj elmennie, ezerszer inkább vele tartott volna, mintha hogy ne lássa többé, de ez képtelenségnek tűnt. Őrültség lett volna feladnia mindenét egy alig pár napja ismert lányért, de a másik lehetőség ugyanilyen őrjítő volt.

Chuuya nem volt szentimentális és nem hitt a sorsban, de úgy érezte, ha elereszti őt, örökre magára marad. Biztosra vette, hogy Hanánál tökéletesebb társat sosem talált volna, ezért bármennyire számított neki a boldogsága, még nehezebbé tette, hogy jó döntést hozzon.

Bármit akart is Chuuya, valamit kezdeniük kellett a pirulákkal. Hana már majdnem elaludt, amikor megmozdult alatta, karja helyett egy takarót terítve a lány derekára.

– Chuuya? Hová mész? – kérdezte, ahogy felkönyökölt, kipislogva az álmot a szeméből. Chuuya már a szekrénynél volt, kapkodva öltözködött, de alsónadrág és póló után megállt, megnyugtatónak szánt arccal nézve Hanára.

– Elintézek egy telefont és jövök – mondta halkan, már a kabátját keresve. Megtalálta a szék hátán, és belekotort a mobilja után. Hamar rátalált, de keresett tovább, végül a készülékkel együtt a Moritól szerzett dobozt is kivette a zsebéből. A markába rejtette a tablettákat és két lépéssel visszatért Hanához. – Ne félj – csókolta meg az arcát, miután Hana visszadőlt a párnára –, pár perc az egész. Utána hozok neked teát – mosolyodott el, nyugalmat erőltetve az arcára –, ahogy egy hercegnő érdemli.