Kibontakozik egy konfliktus mindenki kedvenc Osamujával ♥ Sajnálom, hogy épp ott lett vége, ahol, de különben nagyon hosszú lett volna x.x Folytatás jön hétvégén ♥

.

.

.

.

.

Chuuya fontolgatta, hogy csak egy üzenetet küld Dazainak. Partnerségük alatt még ennyire sem mindig volt szükség, ha találkozót kért tőle, de azok az idők elmúltak, és hiába ismerte a másikat, mégis a hívásnál maradt. Nem akarta, hogy Dazai alkalmatlankodjon, amíg együtt van Hanával, szóban különben is gyorsabban elintézte.

Kiment az erkélyre, de cigarettát nem vitt magával. Magasan a város felett támaszkodott a korlát peremén és a kapcsolásra várt. Dazai két csörgés után felvette: ez a tempó szokatlan volt Chuuyának.

– Nahát, Chuuya – hallotta a volt társa vidám hangját, ami legalább annyira furcsa volt számára, mint hogy hamar felvette a telefont –, mi történt? Kedved támadt csevegni velem?

Ez a kérdés is mesterkélten vidám és mosolygós volt, de Chuuyát nem tudta átverni. Le se kellett hunynia a szemét, hogy maga előtt lássa Dazai arcát, ami akkor töprengő volt. Fontolgatta, hogy Chuuya, aki, ha csak tehette, elkerülte őt, mit akarhat tőle önszántából egy szombat délelőtt.

Chuuyát mindig frusztrálta, hogy milyen könnyen átlát rajta, de akkor számított rá, és még örült is, hogy nem sokáig kell szórakoznia Dazaijal. A kedveskedését egészen figyelmen kívül hagyva felelt, közben megtámaszkodott az erkély szélén, és a hűvös szélnek fordította az arcát.

– Ne álmodj, dolgom van veled. Ráérsz ma délután?

– Mi történt? – Dazai egycsapásra megkomolyodott, de mire Chuuya elhitte volna, hogy végre könnyű dolga lesz, újra csalódnia kellett. – Végre beadod a derekad, és csajozási tippeket kérsz tőlem? Még az se biztos, hogy segít a–

– Fogd be! – szisszent rá Chuuya. Nem volt türelme Dazai szemtelen tréfáihoz. Különben is, ha tudta volna, hogy semmi szüksége a hülye tippjeire, megeszi az irigység. Chuuya elmosolyodott, de hamar elillant az ajkáról. – A Yokohama Park déli végén, öt előtt, és ajánlom, hogy ott legyél – mondta, már egészen gorombán. Chuuya fogadkozott, hogy legalább pár percig kitart és megpróbál emberhez méltón beszélni Dazaijal, de a másik nem könnyítette meg a dolgát.

Nem várt választ, bontotta a vonalat, de nem aggódott. Bármilyen volt is, a kötelességeit teljesítette vele szemben, és Chuuya emiatt még mindig bízott Dazaiban.

A tablettákat tartalmazó kis doboz a markában lapult. A lakásba lépve gondosan eltette szem elől a folyosón lévő egyik zakója zsebébe, de ezután sem ment vissza rögtön Hanához. A tea, amit a lány főzött, már rég kihűlt, így Chuuya frisset készített, közben a Dazai miatt zilált gondolatait próbálta rendezni.

Az igyekezete egyre nagyobb káoszba torkollt. Egyelőre fogalma sem volt, hogy vezesse fel neki az ügyet és mit mondjon majd a pirulákról. Hanát, ameddig csak lehetett, ki akarta hagyni a történetből. Tudta, hogyha csak egy morzsát is elejt, Dazai mindenre hamar rájön. A reakcióját nehezen tudta megjósolni, Chuuya pedig beláthatatlan bajt nem kívánt magának.

Az összes addigi tette is épp elég bonyolulttá változtatta a helyzetet: csodálkozott, hogy még képes volt erre a hívásra, és nem süppedt legalább egy nap tétlenségbe Hana oldalán. A lány különös, várakozó tekintetét mégsem tudta volna sokáig elviselni, ha legalább nem próbál meg az ügyükben haladást elérni.

Minden ellenvetését félretéve még Dazait is hajlandó volt megkeresni, mert nem fordulhatott a maffiához. Tudta, hogy igen jó kutatóorvosa van a nyomozóknak, és arra akarta rávenni Dazait, hogy a segítségével járjon utána a piruláknak. Hogy mit Dazai mit kérhetett cserébe, nem érdekelte. Bárhogy kereste, nem volt más lehetősége rajta kívül, és Chuuya, hiába utálta bevallani, akkor elismerte, hogy egyedül túl kevés, hogy Hana gondját megoldja.

Fogta a tálcát, a csésze teát es a saját kávéját, és visszament Hanához. Betakarózva, az oldalán fekve találta őt, magához szorította Chuuya párnáját, mintha a férfi volna. Chuuya letette a dolgait az éjjeliszekrényre, és leült Hana mellé. A lány meg sem rendült, csukott szemmel, egyenletesen pihegett. Chuuya legfeljebb negyedórát volt távol, de ezalatt sikerült elaludnia Hanának.

Chuuya bordái közt melegség támadt, ahogy nézte őt, és nem tudta megállni, hogy ne simogassa meg az arcát, oldalfrufruja hosszabb szálait lesöpörve az ajkáról. A gyengédség, ami a közelében elöntötte, különösen hatott Chuuyára. Sajnálta, hogy aznap otthagyja őt, amikor végre annyira közel voltak egymáshoz, de minden sejtje tiltakozott, hogy magával vigye a parkba Dazaihoz.

Talán Hana meggyőzhette volna, Chuuya mégsem akarta ilyen megpróbáltatásnak kitenni: Hana még tőle is jobban össze lehetett zavarodva, ezt megkoronázni Dazaijal már kegyetlenségnek tűnt. Chuuya tovább cirógatta az arcát, amíg nem kezdett ébredezni. Amióta megkapta őt, édes, ártatlan pillantását csak még gyönyörűbbnek látta, és Chuuya akkor is nehezen tudott neki ellenállni.

– Itt a teád – mondta halkan Hanának. A lány felkönyökölt majd a falnak támaszkodva felült, a melléig húzva a takarót. Chuuya látta az ágy végében a félredobott buggyos pizsamaalsóját, és gyorsan másfelé nézett. Ő maga vetkőztette le Hanát, de újra elszédítette, hogy még mindig meztelen a takaró alatt.

– Köszönöm. – A csészével leplezte a mosolyát, majd ivott egy kortyot. Ahogy jött, úgy szállt el belőle az álom, Hana egy perc múlva már egészen éberen nézett rá. – Elintéztél mindent?

Ahogy Chuuya keze után nyúlt, a takaró az ölébe esett. Hana lesütötte a szemét, de Chuuya úriember módjára nem bámulta Hanát, a látványa bármennyire tetszett neki.

Felé nyújtotta a trikóját, mielőtt a kezét megfogta volna, és hagyta, hogy öltözni kezdjen. Amint minden ruhadarabja a helyén volt, Hana újra felvette a csészéjét, és Chuuya mellé mászott, lábát kilógatva az ágyból. Chuuya magához húzta, a hajával játszott. Ujja köré tekert egy hosszú tincset és figyelte, hogy bomlik ki újra.

– Igen – felelt aztán, még egy vékony csigát tekerve Hana hajából. – Estefelé egy rövid időre el kell mennem, Hana – tette hozzá, nagy levegőt véve –, a tabletták miatt.

– Mire készülsz? – Hana előre dőlt, hogy ránézhessen, kiszakítva a tincset Chuuya kezéből. – Ugye nem fogod kipróbálni?!

Őszintén ijedtnek tűnt, nem emlékeztetve arra az okos, megfontolt nőre, amilyennek Chuuya az elmúlt napokban látta.

Megrázta a fejét, de ennyivel nem tudta megnyugtatni. Chuuya nem akart titkolózni, ám úgy érzete, Dazaijal is csak feleslegesen felzaklatta volna.

– Eszembe sem jutott – mondta, és ez igaz volt. Bármennyire utolsó reménynek tűnt, Chuuya továbbra sem bízott a pirulákban. – Odaadom valakinek, hogy megvizsgálja – tette hozzá –, utána meglátjuk, mit tudunk vele csinálni.

– Hová viszed? – kérdezte Hana. Kiegyenesedett, fél lábát felhúzta és oldalra ült, hogy nagyjából szemközt legyenek Chuuyával.

Bágyadtsága és rémületet már sehol sem volt, egészen komolyan várta, hogy feleljen. Chuuyát a hirtelen váltás megint Dazaira emlékeztette, pedig nem ő volt az első ember, akitől ezt látta. Hana figyelmes szürke szeme az övét kereste, és mintha olvasni próbált volna benne. Ellentétben az apjával Hana nem kertelt, sarokba szorította Chuuyát a megállapítással:

– Ha elvetted Mori-santól, nem viheted vissza a maffiához.

– Máshol is van, aki ért hozzá – tért ki a végrehajtó. Hana még csak nem is pislogott.

– Odaadod Osamunak? – kérdezte végül. Chuuya kelletlenül bólintott. Már nem tartotta olyan ragyogó ötletnek, hogy belekezdett ebbe a témába. – Értem. – Hana összekulcsolta az ujjait az ölében, megtörte a szemkontaktust Chuuyával. Úgy tűnt, mérlegel valamit, végül kibökte: – Veled mehetek, Chuuya?

– Szó sem lehet róla! – vágta rá, mielőtt meggondolta volna. – Ugyan miért akarnál?

– Mert látni akarom – suttogta, továbbra sem nézve Chuuyára. – Amúgy meg, hogy megpróbáljam neki elmagyarázni, amit tudni lehet a tablettákról.

– Erre én is képes vagyok – sóhajtott Chuuya. Hana hiába volt közvetlenül mellette, hirtelen távol érezte magától. A Dazai miatti makacssága nehézzé tette, hogy szót értsenek, de Chuuya türelmet gyakorolt, és elszámolt háromig, mielőtt folytatta volna. – Miért ragaszkodsz ehhez? Mindent megnehezítene, ha rájön, mi történt veled, Hana!

– Szerintem nem – mondta. Chuuya először hallott kihívó élt a hangjából. – Vajon kettőnk közül melyikünk ismeri jobban?

– Ezt a Dazait én, szóval segítene, ha elfogadnád, amit mondok.

Chuuya a hajába túrt és lehunyta a szemét. A számolás nem segített: Hana többé nem az édes ajkú, vonzó lány volt a hálószobájában, hanem a kötszerpazarló hajthatatlan mása, már csak az hiányzott, hogy nyelvet öltsön rá.

Elképzelni sem tudta, mi ütött akkor Hanába. Ő maga mondta, mennyi bajt okozhat mindenkinek, ha felelőtlenül köt ismeretségeket ebben a világban, mégis, ahányszor csak szóba került, kívánkozott Dazaihoz.

Az oka, ami felülírta a józan észt, túl alapvető volt Chuuyának: Dazai volt az egyetlen fellelhető hozzátartozója egész Yokohamában, természetes volt, hogy Hana kötődni próbált hozzá. Ilyen egyszerűen mégsem tudta ezt kiszedni Hanából, magától pedig jó ideig nem vette észre.

Beszélt még, de Hana nem figyelt rá oda. Chuuya megelégelte és mondat közepén elhallgatott. Ő is felmászott az ágyra, teljes testtel Hana felé fordult, és megérintette a karját.

– Előre tudom, hogy mindketten meg fogjuk ezt bánni, de ha látni akarod őt, a közelben megvárhatsz.

Chuuya sajnálta, hogy ezt az engedményt tette, hiába ragyogott fel Hana arca. Féktelen öröme végül megszelídült és feloldódott egy mosolyban.

Chuuya és ő mintha tökéletesen megértették volna egymás gondolatait. Megegyeztek, hogy ostobaságot csinálnak, de egyikük sem fordult vissza.

– Tudom, hogy le fogok bukni – sóhajtott a lány –, de vállalom. Bízd rám, Chuuya, és te foglalkozz csak a pirulákkal. Esküszöm, tudom, hogy mit tegyek és mit mondjak majd.

– Miért vagy ilyen biztos magadban? – Chuuyát komolyan érdekelte a felelet. Hana mosolya kiszélesedett, ez fiatal arcával ellentétben a koránál idősebbnek mutatta, és a hozzá társuló pillantással hirtelen nagy hatást gyakorolt Chuuyára.

– Tudom, hogy győzzek meg másokat az igazamról – mondta. Szándékosan elmélyítette különben könnyed, csivitelő hangját, ami elakasztotta Chuuya lélegzetét.

A maffiózó nem tudta eldönteni, hogy utánoz-e valakit, vagy ilyen az igazi énje, mert csak akkor hallotta hasonlónak, amikor a képességéről beszélt olyan hűvösen, még az első találkozásuk után. Hanának ez az oldala egészen ismeretlen volt előtte: egy kicsit a fiatal Dazaira emlékeztetett, amikor komolyan vette a munkáját, de több volt benne az olyan nőkből, akikhez még Chuuya sem mert könnyen közeledni, mert túl büszkék és határozottak voltak a meghódításhoz.

Hana azonban nem volt riasztó, inkább csak bámulatot keltett Chuuyában. A hangja libabőrössé tette a karját, szigorú szeme pedig elszorította a torkát, de egyik sem volt kellemetlen. Chuuya meglepve tapasztalta, hogy meg akarja csókolni őt, hiába voltak egy komoly téma közepén, mindezt a hirtelen megváltozott, erős kisugárzása miatt.

– Bármit csinálsz is most, ne tedd meg Dazaijal – mormolt, amikor megfogta a kezét, és csókot adott a tenyerébe. Hana ránézett, megtörve a tekintete elszántságát, halk sóhajjal tűrve a következő, csuklóját érő csókot.

– Ezzel nem veszel rá a maradásra – mondta halkan, a hangja elvesztette a korábbi határozottságát.

Chuuya felnézett. Elkapta a lány pillantását, amitől újra átjárta a kellemes borzongás. A mondat kétértelmű volt, és Chuuya is ekképp felelt rá. Összekulcsolta az ujjaikat és közelebb hajolt Hanához, amíg beszélt:

– Sejtettem, de azért meg lehet próbálni.

Megcsókolta, elnémítva őt, de Hana nem is törte magát, hogy tovább beszéljen. Rövidesen elengedte Chuuya kezét, hogy a nyakát ölelje át és az ölébe ereszkedett. Összeszorított szájjal, hátradöntött fejjel hagyta, hogy Chuuya puszikat és gyenge harapásokat hintsen el a nyakán, végül a vállára hajolt, hogy viszonozza.

Chuuya minden rövid csókjánál úgy érezte, lángol, és amikor Hana félresöpörte a haját az útból, hogy finoman megharapja a póló széle alatt, a csípőjére markolt. Az ölébe húzta, az első hallható sóhajt kicsalva Hanából, és nem gondolt többet a találkozóra vagy Hana olyan különös, nagyasszony mosolyára.

Hana is félre tudta tenni Dazait, mert az utolsó dolgok egyike közt volt, amire gondolni akart Chuuyával. Az iránta érzett vágyakozás csak erősödött, akármilyen gyakran és bensőségesen értek egymáshoz, ezért, amikor Chuuya lenyomta és ő a dereka köré kulcsolta a lábát, már sajnálta, hogy olyan gondosan felvett mindent, amit azelőtt szétszórtak az ágyban.

Végül mégis igaza volt, de ezt nem mondta meg Chuuyának: elérte, amit akart, és nem kellett manipulálnia őt, anélkül is vonzalmat ébresztett benne.

Hana rengetegszer elképzelte már, milyen lesz együtt lenni Chuuyával, de a valóság jobbnak bizonyult minden ábrándjánál. Chuuya szorosan tartotta, a nyakába temetett arccal, egy-egy rövid csók között kedvességeket mondott neki, de Hana ezeket egy pillanattal később már el is felejtette, olyan sok különböző inger öntötte el.

Hana a nevét ismételgette, átölelte a hátát, és azt kívánta, hogy soha ne múljon el a délelőttjük. Árulás volt, de a szíve akkor nem bánta: egy rövid ideig sem jövő, sem múlt nem létezett számára, csak ők ketten a férfi hálószobájában.

Hana boldog volt, olyan tiszta örömmel, amit korábban ritkán tapasztalt. Ahogy oszlani kezdett és összeszorított szemét végre kinyitva ránézett Chuuyára, kipirult arca és egy folt a nyakán mosolygásra késztette. Szerelmes volt és az érzései tétova lenyomatát látta rövid ideig Chuuya szemében. Felnyögött és szorosan magához ölelte. A mellkasához nyomta az arcát, és feltöltekezett az illatával.

Chuuya összezavarodott a hirtelen kitöréstől, de átölelte Hanát, félig magára fektetve az ágyban. A lány különben sem volt nehéz, de akkor Chuuya őt és magát is súlytalannak érezte. Ha hiba lett volna, amit tesznek, a matracba préseli a terhe, de ilyet nem tapasztalt.

Chuuya még egy kicsit vele akart lenni, semmivel sem törődve tartani őt, és Hana ugyanezt kívánta, néhány percig erőszakkal megfeledkezve a valóságról. Sejtette, hogy az apja nem lenne rá büszke, amiért összegabalyodott Chuuyával, de Hanának ez egyre kevésbé számított. Vágyott rá, hogy lássa az evilági Dazait, mert csak egy pillantás vagy egy helyeslő szó a férfitól elég lett volna, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa.

Áldást nem várhatott Dazaitól, és nem is volt mire kérjen: amint valami megoldást találnak, el kell búcsúznia Chuuyától, ezért csókolta meg minden alkalommal olyan szenvedélyesen, mintha az utolsó lett volna. Ahogy a vállán feküdt, fél kezét Chuuya mellkasán nyugtatva, újra eszébe jutott, hogy vele mehetne, de rögtön utána az is, hogy nem várhat ilyen áldozatot Chuuyától. Őrültség volt, és Hana hiába volt vakmerő, mégsem hozakodott elő a gondolattal.

Nem attól félt, hogy nevetségessé válik, hanem, hogy Chuuya komolyan fontolóra venné. Hana eddig óvatos volt, és törekedett rá, hogy ne sértse meg a valóság finom szálait a feltűnésével és az elengedhetetlen kölcsönhatásokkal, de az korábban eszébe sem jutott, mekkora bajt kevert máris, amiért együtt volt Chuuyával, és azt fontolgatta, hogy lopja ki őt ebből a világból.

Józannak kellett maradnia, és remélte, hogyha látja Dazait, ő majd segít neki ebben. Tudta ugyan, hogy nem az apja, de a férfira, aki hajszálpontosan úgy nézett ki, mint ő, nehezen tekintett másképp. Hanának ő volt a vezércsillaga, mert az anyjától nem tartott, és Fyodor is engedte, hogy a saját feje után menjen. Egyedül Dazai tűnt józannak és Hanát is ő nevelte józanságra. Miatta emlékeztette magát állandóan, milyen veszélyes játékot űz, és ha nagyon belekeveri Chuuyát, akkor rosszat tesz vele.

Mégsem volt elég erős, és a kék szempár egyetlen, vonzalmat ígérő pillantása elég volt, hogy megingassa az éjszaka még olyan szilárd elhatározását. Megmozdult, még szorosabban bújt Chuuyához, és élvezte, hogy a férfi megsimogatja. Olyan közelségbe kerültek, amit otthon sosem tapasztalt volna, ezt a boldog állapotot mégis önszántából készült megszüntetni.

Eközben Chuuyának is hasonló dolgok jártak a fejében, de rövid ideje több közük volt Dazaihoz, mint Hanához. Bánta már, hogy igent mondott az unszolásra. Gyorsabb és biztonságosabb lett volna, ha Hana még csak nem is tud a találkozóról, de a férfi belátta, hogy a jövőjéről van szó, neki pedig nincs joga egyedül rendelkezni felette.

Dazaitól mégis féltette Hanát, és nemcsak a páratlanul gyors következtetései miatt. Még ha át is látott rajtuk, bármikor szemet vethetett Hanára, hogy őt bosszantsa, és Chuuyát már a lehetőség is felmérgesítette, hogy a kezét fogja és felkérje egy kettős öngyilkosságra.

Vajon elborzasztaná vagy megundorítaná Hanát?, töprengett, de valójában nem volt kíváncsi a válaszra. Nem akarta, hogy a volt partnere meglássa őt vagy bármilyen megjegyzést tegyen rá, mert a fő dolguk is épp elég volt Chuuyának.

Rövid haladék volt, ha sikerült megszabadulnia a piruláktól, de a lehetőség, hogy később pontos instrukciókkal kapják vissza, idegessé tette. Hiába ütötte el, a nyugtalansága ott maradt a felszín alatt, és Chuuya még az összebújva töltött perceket sem tudta egészen kiélvezni miatta.

A következő pár óra is ebben a feszült várakozásban telt. A beszélgetés néma megegyezéssel zárult, és amikor Hana öltözködni kezdett a késői ebéd után, Chuuya nem kérdezett rá, miért vett utcai ruhát magára.

Azt a kék egyrészest viselte, amit Chuuya választott neki, a vártnál is jobban tetszve benne a maffiózónak. Chuuya néhányszor rajta felejtette a szemét, ahogy Hana leült, majd kibontott hajjal járt-kelt a lakásban. Sokáig a nehezen megszerzett könyv hevert a térdén, de Chuuya észrevette, hogy hiába nyitotta ki, nem kezdett olvasásba.

Chuuya különben sétált volna, hogy jusson ideje összeszedni a gondolatait, de taxit hívott indulás előtt, hogy minél kevesebbet legyen az utcán Hanával. Nem volt oka aggódni, valamiért mégis féltette. A ruhája figyelemfelkeltő volt, és Chuuya nem akarta, hogy megnézzék őt.

Amikor beszállt mellé az autóba és Hana rámosolygott, hogy leplezze az idegességét, Chuuya úgy érezte, a biztonsága érdekében tett minden igyekezete hiábavaló. Ha Hana ilyen, bárhol hagyja is, esélytelen, hogy a mindig figyelmes expartnere ne vegye észre.

Chuuyának muszáj volt elhinnie, hogy a lány tudja, mit csinál, amikor kivívta magának a részvételt, és végül nem esett olyan nehezére. Hana megfogta a kezét és megsimogatta összekulcsolt ujjaikat. Chuuya feszültsége múlóban volt, de a csalást csak későn vette észre. Mire az autó megállt a Yokohama Park déli oldalán, és Hana elengedte, a képessége sem működött tovább, de jótékony hatását mindkettejükön rajta hagyta.

A baseballstadion mögötti sétány felé tartottak, fölöttük az összeborult fák lombja közt kéklett az ég. Chuuya, amióta kiszálltak, tartotta a távolságot Hanától, és rá sem nézve szólította meg újra:

– Te jobbra, én balra, és ne légy feltűnő – susogta, és a sétányra érve tényleg elkanyarodott.

Hana fegyelmezett volt. Közömbösen, egy-egy pillantást vetve a fákra ment jobbra, és a második padra ült le, majd elővette a táskájából a könyvét. Keresztbe tette a lábát, a térdén pihentette a kötetet, mielőtt kinyitotta, és a szövegre irányította a figyelmét. Csak egy kutyát sétáltató párt nézett meg újra, röviden utánuk is fordult, így kapta el az út másik végén Chuuya zakójának villanását szemközt, egy ugyanolyan padnál.

Dazai még nem volt ott, és Chuuya örült ennek. Direkt érkezett korábban az adott időpontnál, hogy Hanát biztonságos távolságban hagyhassa magától, de pár perc múlva mégis az órájára nézett. Ő nem kereste meg Hanát, Dazai előtt árulkodó lett volna a pillantása, de sejtette, hogy rendben van. Magában már kevésbé volt biztos, ezért választott semleges, nyílt helyszínt a találkozóhoz. Dazai, bármit akart is vele, odakint nem gyötörhette nagyon, ő sem akarhatta, hogy ellássa a baját annyi ember előtt.

Chuuya hátradőlt, keresztbe tette a lábát a térdén, és rágyújtott, amíg Dazait várta. Újabb két perc telt el. Már a cigaretta harmadál járt, mire meglátta a kényelmesen közeledő, ingujjas kötszerpazarlót. Chuuya nyelt, mélyre szívta a füstöt, hogy elmulassza a gombócot a torkából. Dazai Hana irányából jött, de oldalra se nézett. Egy vele szembejövő nőn állapodott meg a pillantása, mielőtt Chuuyát is észrevette volna.

– Jobb helyet is választhattál volna csevegni – kezdte köszönés helyett, ahogy mellé ült –, vagy már a környék összes bárjából ki lettél tiltva?

– Kapd be – sistergett Chuuya, két másodperc alatt elvesztve a hidegvérét.

Dazai végigmérte, minden apró részletnek külön figyelmet szentelve, mint aki már régen nem látta. Chuuyát idegesítette, különösen, amikor Dazai elmosolyodott. Volt valami ferde ebben a mosolyban, ahogy a pillantásában is, de a szavai tették teljessé az egész játszadozását.

– Kösz, nem, bármennyire kicsípted magad miattam. Még mindig a hölgyek a gyengéim, ha nem tudnád. – Chuuya arcon akarta ütni, de Dazai megállította. Ha a végrehajtó csak egy kicsit komolyabban akarja bántani, esélye sem lett volna, de Chuuya mindössze azt akarta, hogy végre elhallgasson. – Ejnye, Chuuya, semmit sem változtál – sóhajtott, elengedve a másik kezét. – Előbb megütsz, majd szívességet akarsz kérni tőlem?

– Miből gondoltad? – Chuuya visszahúzta a kezét és a nadrágjába törölte, mint akinek utálatos volt Dazai tapintása. A sértés nyilvánvaló volt, Dazai emiatt nem is vette magára. Chuuya fújt, megigazította a kalapját és hátradőlt. Nem nézett Dazaira, de nem is kellett: a hangja beszédesebb volt, mint az arca.

– Ugyan már – dőlt hátra Dazai is, könyökét feltámasztva a támlára maguk között. – A semmiből és hirtelen jössz, Chuuya. Mondd, mit akarsz. Igazán érdekel, mi vitt rá erre. – Mosolygott, és Chuuya örült, hogy nem látja, mert az őrületbe tudta kergetni vele. Különösen azért utálta, mert igaza volt: a maffiózó nem hosszabbította meg a találkozás gyötrelmét további ellenkezéssel.

– Nem hivatalos ügyben van szükségesem a doktornőtök segítségére, meg a tiédre, ha már ilyen mindentudó vagy – morrant, közben kivette a gyógyszerestégelyt a zsebéből. Forgatta a kezében, nehezére esett egyből odaadni Dazainak, de felkeltette vele a figyelmét, és a ruhái apró neszeiből leszűrte, hogy a kötszeres közelebb hajolt hozzá. – Meg kell tudnom, pontosan mik ezek a pirulák – mondta, feltartva a dobozt Dazainak. Mielőtt észbe kapott, a férfi elvette tőle és kibontotta, hogy a jelzés nélküli tégely után a tablettákat is szemügyre tudja venni.

– Olyan, mint a fájdalomcsillapító – mondta rövidesen. – Minek ez neked?

– Az legyen mindegy! – vágott vissza Chuuya. – Azt akarom, hogy minél hamarabb odaadd a doktornőnek, aztán hozzátok vissza, és mondd meg, mégis mi ez, és hogy kell használni.

Chuuya hiába próbált higgadt maradni, Dazai mellett még Hana képessége sem tartott örökké. Megszokhatta volna, milyen, de a férfi néha még mindig felbosszantotta. Akkor is közel járt hozzá, mert az az édeskés, utálatos kifejezés egyre erősebb lett az arcán.

– Ha ennyire sürgős, én is megmondom neked, mi a hatása. – Dazai olyan mozdulatot tett, mint aki a szájába akarja dobni a kiszórt pirulákat, de Chuuya elkapta a csuklóját és a dobozt is elvette tőle. Egy pillanat alatt elsápadt, nagyra nyílt szemmel bámult a volt társára.

Dazai mosolya keskenyebb lett, a szemét is összehúzta. Chuuya azonnal eleresztette őt, de még egy darabig nem tért vissza belé a szín: halványan, zaklatottan meredt Dazaira, észre sem véve, hogy már rég elejtette az égő cigarettát.

– Nahát, mi volt ez, Chuuya? Nem mondtad, hogy nem szabad bevenni.

– Soha eszedbe se jusson, te idióta! – Chuuya torka összeszorult, nehezen préselte ki a szavakat. – Majdnem eltüntetted magad! Ezek valami dimenzióutazó pirulák!

Elszólta magát, de már későn vette észre, hogy erre volt Dazai különös pillantása. A kezébe temette az arcát, a lezárt doboz ott csörgött a kezében.

Két szem maradt Dazai tenyerébe, hol ezt, hol a társát figyelte, mielőtt visszaadta volna. Chuuya arra eszmélt, hogy a férfi a zakója zsebébe dugja a gyógyszert, majd elereszti. Nem hatott rá a képessége, mégis gyengének érezte magát, és örült, hogy ül, mert alig tartotta a lába.

– Honnan van ilyened? – kérdezte Dazai, már egészen komolyan. – Mire akarod használni?

– Legyen mindegy – felelt kitérően. Chuuya, mióta beugratta őt, nem nézett egyenesen Dazaira, így az apró bólintását sem látta. A férfi közbeszólt, mielőtt folytatta volna, bebizonyítva, milyen könnyedén olvas Chuuyából:

– Moritól titkolod?

– Fogd be!

– Szóval igen – vonta le Dazai. Megtámaszkodott maga mögött, már nem erőltette, hogy Chuuya haja alá nézzen; épp elég volt neki a korábbi rémülete és az akkor megadóan leejtett válla. – Miért hiszed, hogy hajlandó vagyok segíteni egy ilyen veszélyes dolog használatában?

– Nem akarom használni – suttogta Chuuya, egyelőre feladva a tiltakozást –, de muszáj megmondanotok nekem, hogy működik. Ne kelljen könyörögnöm, Dazai! – Bár indulatos volt, nem maradt elég erő a hangjában.

– Furcsa. Még erre is hajlandó lennél a kisasszony miatt?

Chuuya erre rögtön felnézett, ami minden hangnál értékesebb volt Dazainak. A kifejezés, amit megpillantott Chuuya arcán, vallomás volt. Dazainak kevés információja volt, de ismerte a másikat, és tudta, hogyha ezt a keveset a megfelelő módon fedi fel előtte, mindenre, ami érdekli, választ kap majd. Utoljára csak szerencséje volt Hana és a gyógyszer kapcsolatával, de a kettő együtt új, érdekes lehetőségeket vetett fel, és Dazai a beszélgetés során ezek közt akarta a valódit megtalálni.

Chuuya hiába számított lebukásra, ez annál több, teljes összeomlás volt. Dazai sokkal többet tudott a kelleténél, és innentől, ha a segítségét akarta, muszáj volt valamennyire őszintének lenni vele, de Hanát még ekkor sem akarta belekeverni. Türtőztette magát, és nem nézett a lány felé, így Dazai röviden megtette helyette. Hana ugyanúgy kéklett a sétány túloldalán, mint korábban, a könyv is ott hevert a térdén, de amit művelt, csak a legnagyobb jóindulattal lehetett olvasásnak hívni.

– Neki kell? – kérdezte újra, félreérthetetlen intést téve Hana felé. Chuuya összepréselte a száját. – Nem ismerek rád, Chuuya! Mióta vagy te a bajbajutott lányok megmentője?

– Ha csak egy dologtól megmenthetem őt, az te leszel! – vetette oda, most már tagadhatatlanul megmutatva, hogy köze van Hanához. – Miért nem mindegy neked, mire kell? – Rámarkolt a pirulákra. – Képzeld, én is tudom, hogy veszélyes cucc, és nincs is kedvem felelőtlen világutazásra! Nem is érdekelne, hogy van, de ez most fontos, hallod? – felemelte a hangját, mert már kikelt magából. Dazai rezzenéstelenül hallgatta. – Hajlandó vagy segíteni vagy sem? – Chuuya a fogát csikorgatta, sötéten meredt maga elé, mert nem bírt ránézni Dazaira. – Nem is nekem segítesz, hanem neki – tette hozzá, már csendesebben. A következő mondat égette a torkát, de feladta a büszkeségét, hogy Dazait meggyőzze. – Muszáj őt valahogy hazavinnem.

– Ez egyre érdekesebb – mondta Dazai rövid csend után. A kezét nyújtotta, amit Chuuya nem tudott mire vélni, így megsürgette. – Add ide a gyógyszert – tette egyértelművé, majd elvette a pirulákat a végrehajtótól.

Amint eltette, felállt, és Chuuya is követte. Még mindig sápadt volt, de már nem félt Dazaira nézni. Talányos, megfejthetetlen kifejezés fogadta, késztetve, hogy ne hagyja ott rögtön a járdán.

– Nagyon sokkal tartozol ezért nekem, tudod – szólt, Chuuya gyomrát liftezésre késztetve –, és el is kezdheted a törlesztését. Szólj a kisasszonynak – jelentette ki, és elvigyorodott, amikor az egyébként is fehér Chuuyának még egy árnyalattal halványabb lett az arca.

– Nem! Eszedbe se jusson! – Chuuya megragadta Dazai karját, amikor az elindult Hana felé, de hiába bírta megállásra. Dazai a szabad kezével integetni kezdett, és az előbbi komolysággal teljes ellentétben odakiáltott Hanának.

– Kisasszony! Hé, kisasszony – ismételte, amikor Hana felkapta a fejét –, igen, maga, lenne szíves idejönni Chuuyához?

Hana a végrehajtóval ellentétben elpirult, de ezt leszámítva ura maradt minden vonásának. Összecsukta és a táskájában tette a könyvet, azt a vállára vette, és kis, lassú léptekkel elindult a két férfi felé.