Mielőtt hazaindultak, Chuuya elvitte Hanát ebédelni. A Motomarchin hemzsegő olasz éttermek egyikében ültek le, az épület hátsó teraszán, távol a bevásárlóutca nyüzsgésétől. Az egymást követő üzletek után a rövid pihenő jólesett Chuuyának. A vásárlás nem terhelte meg. A csomagjaiknak, egy kis trükknek hála, alig volt súlya, de szüksége volt egy kis szünetre a rá váró munka előtt, és, mert reggeli nélkül indultak el otthonról, már mindkettejüknek korgott a gyomra.

- Ha végeztünk, hazaviszlek - mondta Chuuya, amíg a rendelésükre vártak. Hana egy kenyérrudacskát majszolt, érdemi válasz helyett csak egy pillantást vetett rá.

Chuuya hátradőlt, kinyújtotta az asztal alatt a lábát. A cipője Hana lábának ütközött, de úgy tűnt, a lány nem vette észre. Letette a félbetört kenyérkét és megtörölte a száját, szalvétába rejtve a mosolyát Chuuya elől.

- Mikor jössz vissza? - kérdezte. Chuuya kinyitotta a fél szemét, visszatérve a valóságba a kerthelyiség nyugalma adta bódulatból.

- Mindenképp éjfél előtt - mondta, rövid gondolkodás után úgy döntve, nem ígér biztosabbat Hanának. - Nem tudom, meddig húzódik, de igyekszem.

Kitérően beszélt, mert nem szívesen avatta volna be Hanát a maffiával kapcsolatos dolgába, de szerencsére a lány nem is firtatta, mit csinál. Az előző esti beszélgetés mintha elég lett volna számára, Chuuya megtarthatta magának, milyen feladat várt rá Kouyou-nál.

Hana válasz nélkül hagyta, amit először furcsállt, de aztán ő is megpillantotta a háta mögül érkező pincért az ebédjükkel. Csak akkor szólalt meg újra, amikor magukra maradtak, csendben elismerve Hana mindenre kiterjedő figyelmét és óvatosságát.

- Addig muszáj otthon hagynom téged - folytatta, miután enni kezdtek -, de megleszel, ugye? Ne menj sehová!

- Eszembe sem jutott. - Hana a villájára tűzött egy falat raviolit, de csak forgatta, mielőtt megette volna. - Olyan, mint a pelmeni - tette hozzá tűnődve, újabb falatot szúrva a villájára. - Kicsit hiányzik.

- Tessék? - Chuuya egyáltalán nem értette, miről beszélnek. - Micsoda milyen? - Hana olyan hirtelen tért át egy párhuzamos szálra, hogy nem tudott időben kapcsolni.

- Ez az étel olyan, mint egy másik, orosz, amit gyakran ettem korábban. - Hana tűnődő, szomorkás mosollyal nézett a tányérjára, de Chuuya még így is jól látta őt. - Két isteni szakácsunk volt otthon, és mindent el tudtak készíteni - mondta. - Ivan tanított meg főzni - tette hozzá, egy újabb falat szünetet tartva.

Chuuya kivárt, de ideges volt: amíg vásároltak, Hana nem tett újabb említést a múltjáról, de amióta leültek, a békesség visszásan hatott rá. Sem boldog, sem szomorú nem volt ez az emlékezés, Chuuya különös, mélyebb érzéseket látott az arcán. Ritkán tapasztalt hasonlót maga körül: az alapvető reakciókat, mint düh, fájdalom, öröm, könnyedén le tudta írni, nem úgy, mint Hana vágyódását. Chuuya kellemetlenül érezte magát. Az inge felül nem volt egészen begombolva, de valami még így is szorította a torkát. Nyelt és ivott egy kicsit, hogy elmulassza, de hiába.

Hanával kapcsolatban sok minden nyugtalaníthatta volna, de a legnehezebben azt értette meg, hogy miért kötődött ilyen sok szállal Oroszországhoz. Egyenesen mégsem kérdezhetett rá, legalábbis, amíg magában meg nem fogalmazta, pontosan mi zavarja. Hana nem volt fenyegető, de ahogy beszélt, néha vészvillogókat kattintott fel Chuuya fejében.

A maffiózó akkor is feszülten figyelte őt, megfeledkezve az ebédjéről, amíg Hana fel nem nézett. Összeakadt a tekintetük, és Chuuya elszégyellte magát: Hana szeme megrebbent, ahogy az emlékei közül visszazökkent a napfényes kora délutánba, és Chuuya különös kifejezése láttán elpirult.

Chuuya már észrevette, milyen könnyen pirul, holott egyébként nehezen jött zavarba. A dolgok, amik mást pironkodásra vagy meghátrálásra késztettek volna, alig érintették meg őt, de Chuuyának elég volt egy pillantást vetni rá, vagy óvatlan, kedves szavakat mondania, hogy Hana kikészüljön. Akkor azonban nem adta meg magát. Felszegte a fejét, és a zavart leküzdve, egészen lágyan szólt Chuuyához:

- Most te jössz. Én már épp eleget beszéltem magamról. Mindent tudni akarok erről a világról, Chuuya, ami fontos lehet - mondta, de Chuuya, bármilyen szépen kérte, nem tudott ennek eleget tenni.

- Nekem is vannak még kérdéseim - kezdte. Folytatni akarta az ebédet, de a beszéd sürgetőbb volt: mindketten alig álltak meg egy-egy újabb falat kedvéért.

Amíg evett, Chuuya próbálta összeszedni a gondolatait. Sok minden fogalmazódott meg benne Hana elejtett morzsái és az egész megjelenése után, de a két szakács volt az utolsó csepp. Ilyen fényűzést már nem bírt összeegyeztetni az általa ismert Dazaijal.

- Te valami hercegnő vagy? - pillantott rá, de Hana a szerencsétlen megfogalmazás miatt sem rezdült. Chuuya megköszörülte a torkát és újra megpróbálta. - Úgy értem, gazdagok vagytok?

Ez még rosszabbul hangzott, mint az előző, és Chuuya átkozódott magában, hogy Kouyou jó nevelése sehol sem volt, amikor egy társalgásban igazán hasznát vette volna. Meglepetésére Hana bólintott.

- Igen és igen - mondta. Megtörölte a száját, ivott egy kevés vizet, és Chuuya úgy érezte, még a poharat is annyira kecsesen tartja, hogy képes lenne megvetést kifejezni csupán a kezével.

Hanának viszont eszében sem volt. A hátterét annyira természetesen kezelte, hogy néha elfelejtette, másoknak milyen furcsa lehet, ha beszélni kezd róla. Időt akart nyerni, hogy ura legyen az érzéseinek: Chuuya épp valami olyat firtatott, ami Hanának nem jelentett sokat, ezért nem is tudott megfelelően reagálni rá.

- Elég jómódúak vagyunk - tette hozzá, már-már szégyenkezve, ahogy eszébe jutott a befagyott folyószámlája és Chuuya ajándékai a köztük lévő széken. Elfintorodott, felhúzott szemöldöke eltűnt a frufruja alatt. - Nyilvánvaló, hogy ezért laktam egy palotában.

- Tényleg az volt? - kérdezte Chuuya. Megint csak az összedőlt, csipkés fekete torony jutott eszébe, ami egész gyerekkorában Suribachi fölé magasodott. Hana nem láthatott a fejébe, de a gondolattal egyszerre intett nemet.

- Egy torony, de számít ez? A hercegnők néha tornyokban laknak - vont vállat a lány -, az otthon hallott mesék kétharmada ezt állította.

- Az anyukád mesélte? - érdeklődött Chuuya, közelebb húzódva az asztalhoz.

Különösen hatott rá a téma, mert nem emlékezett a gyerekkorára, és ha volt is anyja, az arcát, hangját, mindenét egészen elfelejtette. Hanának valószínűleg fogalma sem volt erről, és Chuuya meg akarta hagyni a boldog tudatlanságban.

Nem szakította meg őt értelmetlen anekdotákkal a tizenöt éves kora előtti időkből, mert már régóta nem bolygatta, és túl kevés idejük maradt, hogy ilyesmivel elrontsa.

Chuuya általában csak addig volt boldog, amíg a háttere nem jutott eszébe. Azért foglalkozott inkább Hajával, mert bármilyen szorult helyzetbe is került a lány, Chuuya nem tartotta lehetetlennek, hogy segítsen rajta.

Egyébként is érdekelni kezdte őt. A legkisebb mozdulata is felkeltette a figyelmét, ahogy letette a villát és ő is közelebb csúszott a széken. Amikor Hana megmozdította a lábát, ismét Chuuyához ütődött, a meglepett maffiózó cipői közé dugva a sajátját.

- Ő is - hagyta rá -, de sok mesét hallgattam Olgával és Kolyával. Az egészen más volt. Néha anya is leült és hallgatta. Nagyrészt emiatt kezdtem el érteni oroszul. - Hana véletlenül újra Chuuya szemében nézett, és úgy hallgatott el mondat közepén, mintha elvágták volna. Összepréselte az ajkát, de mielőtt Chuuya bármit mondhatott volna, más témára tért át. - Hagyjuk a meséket! - Szürke szeme megvillant, a karja megremegett az ölében. - Chuuya - szólt, egészen más hangon -, kérlek, mondj meg valamit őszintén! Amikor fiatalok voltatok - csendesedett el, a teríték fölött közelebb hajolva Chuuyához -, mondjuk tizenöt évesen, előfordulhatott, hogy partnerek voltatok apával?

- Ezt meg honnan veszed? - Chuuya a semmiből nem számított ilyen kérdésre. Hana türelmetlenül intett, így felelt neki: hamar rájött, hogy nem volt hülye lány, és ha ismerte őt, valamikor felvilágosítás nélkül is biztos kitalálta. - Igen, tizennyolc éves koráig velem volt a maffiában - sziszegte. - Miért kérded hirtelen?

Hana azonban válasz helyett a fejét rázta.

- Tévedtem - motyogta, már az előbbi sürgető izgalom nélkül. - Ha igazam lett volna, te ismernél - tette hozzá -, és Osamuról se beszélnél olyan rondán.

- Egyáltalán nem értelek, hallod? - Chuuya kezdett kijönni a béketűréséből. Hana sóhajtott, kiitta a maradék vizét a pohárból, még ezzel is végtelenné téve a várakozást a kalaposnak.

- Eszembe jutott, hogy hogy juthatnék haza, Chuuya - mondta a lány, már minden lelkesedés nélkül -, de rájöttem, hogy valószínűleg nem fog sikerülni. Megint hihetetlent fogok mondani - sóhajtott, olyan komoly pillantást vetve Chuuyára, hogy az abbahagyta a mérgelődést. - Próbálok tárgyilagos lenni, de akárhogy gondolom át, mindenképp hülyén hangzik majd.

- Nem számít, mondd - kérte Chuuya, aki rosszat sejtett a hirtelen hangulatváltozásból. Hana halkan nevetett.

- Te kérted - ingatta a fejét. - Szóval, amikor gyerekek voltunk, a szüleim találkoztak a fiatal apával. Vagy Osamuval, és most ennél maradok - helyesbített Chuuya hitetlenkedő, zavart arca láttán -, így is elég nehéz elképzelni.

Osamu nagyjából tizenöt éves volt, amikor én hat, állandóan meg lehetett sérülve, mert folyton kötéseket láttam rajta, és a szeme se volt rendben. Egyszer csak ott volt a palotában, amikor készültünk uzsonnához, hevesen beszéltek valamiről apával, és amikor megláttak minket, apa elsápadt, Osamunak meg felragyogott az arca, valószínűleg az öcsém miatt.

Rettenetesen hasonlítottak egymásra mindhárman, de még jó pár évig sikerült elhitetni velünk, hogy Osamu apa valamilyen unokatestvére, aki látogatóba jött hozzánk. Az igazság csak akkor derült ki, amikor vagy fél évig nem jött el. Amikor megkérdeztem róla anyát, összenéztek apával, és végül elmondták, hogy Osamu nem az unokaöccse volt apának, hanem ő maga, aki valahogy hozzánk keveredett egy párhuzamos dimenzióból.

Nem tudom, hogy magyarázták el akkor, de emlékszem, egészen könnyen elfogadtam. Amikor megkérdeztem őt később, hogy jött hozzánk, Osamu valami gyógyszerről beszélt nekem, amit ellopott Mori-santól. Ő az egyszerűség kedvéért időutazó tablettának hívta, hiába tudta maga is és én is, hogy az nem lehetett, de a pontos működését nem tudom, és abban sem vagyok biztos, hogy Osamu vagy apa ismerte volna.

Osamu azért szökdösött el hozzánk, mert elege volt a maffiából, és mert szeretett nálunk lenni, meg Akutagawa-san feleségét is szerette. Egy darabig náluk lakott, aztán nálunk, utána jó ideig megint nem láttam. Lehet, hogy kifogyott a pirulákból - sóhajtott Hana -, de amúgy is hiába hittem, hogy ez nálam is működött volna.

Egyszer téged is elhozott hozzánk, Chuuya - nézett a szavak nélkül maradt végrehajtóra, de gyengéd mosollyal azonnal kijavította magát -, illetve nem, csak egy Chuuyát, a sajátját, egy másik dimenzióból. Ha te lettél volna, emlékeznél - zárta Hana -, és biztos segítettél volna a pirulákkal. Lehetségesnek tartod, hogy bármi is ez, legyen Mori-sannak? - Hana, látva Chuuya mennyire elsápadt, elkomorodott. - Vagy ismét egy szavamat sem hiszed, és ne is fárasszalak ilyen ábrándokkal?

Chuuya még mindig alig tért magához, amióta az elbeszélést hallgatta. Hana alig lélegzetvételnyi szüneteket tartott; lehetetlen volt, hogy ezt a sok mindent helyben, ízetlen tréfaként találta volna ki, Chuuya mégis nehezen hitt benne.

A fizika nem volt az erőssége, csak azért hitt olyan szilárdan a multiverzum létjogosultságában, hogy az elméje meg ne bomoljon. Hana élt, lélegzett, ott volt vele szemben, más magyarázat nem akadt rá, mint hogy keresztezte az útját egy másik világból.

Megszámlálhatatlan ilyen világnak kellett léteznie, hogy amit mondott, valósággá váljon, de Chuuya ezt már nem érte fel ésszel. Nehezen hitte el, hogy Hana már a harmadik másolatot látja belőle, és nem őrült bele a találkozásba, ő pedig már csupán az elbeszéléstől a határán táncolt.

Báván nézett Hanára, a lány megpillantotta magát Chuuya nagyra nyílt, kék szemében. Mivel a végrehajtó még nem szólalt meg, tétova mozdulatot tett. Chuuya karja a hőmérséklet ellenére is libabőrös lett, amikor Hana megérintette őt.

- Sajnálom - mondta halkan. Chuuya kézfején nyugtatta az ujjait és kivárt, de a férfi nem lökte el magától. A türelmét látva óvatosan megsimogatta a kezét, a hűvös borzongást lassan melegséggel cserélve fel Chuuyában. - Ez már sok volt neked. Nekem is az lett volna...

Hana nem mondott többet, de a kezét nem eresztette el. A cirógatást abbahagyta, amikor Chuuya felfordította a kezét, a tenyerét tartva oda Hanának, végül megszorította az ujjait.

- Gyere haza - suttogta Chuuya, beleegyezésre várva. Hana alig ismert rá ebben a halk, rekedtes hangban, különösen, hogy a végrehajtónak alig mozdult az ajka. - Ezt... Majd... Este megbeszélem veled - mondta szakadozottan, felhúzva a lányt az asztaltól.

Chuuya csak addig állt meg odabent, hogy a félbeszakadt vacsorájukat kifizesse, aztán, már az utcán taxit hívott maguknak. Túl sok időt fecséreltek el. Bár rengeteg dolgot szeretett volna még Hanával, muszáj volt hazavinnie, és kiszellőztetni a fejét a munka előtt.

Egy kezébe fogta a papírszatyrokat, a másikkal a zakója zsebébe kotort, cigaretta után. Kibontotta a cigarettatárcáját, de fél kézzel nem boldogult vele, egészen váratlanul érte, hogy Hana elvette tőle, és csak egy szálat meg az öngyújtóját adta vissza.

- Köszönöm - mondta Chuuya, hátat fordítva Hanának, amíg rágyújtott. A lány elutasította a kínálást, így Chuuya próbált vigyázni, hogy ne zavarja őt a füsttel, két lépésnél távolabb mégsem ment tőle.

- Nem gondoltam, hogy ilyen ideges leszel, Chuuya. - Hana összekulcsolta a kezét a háta mögött, az utcát kémlelte. Már a sétány sarkán voltak, ahová az autót várták, de a lány csak azért nézett másféle Chuuyáról, mert bűntudata volt a zaklatottsága láttán.

- Nem vagyok ideges. - Chuuya abbahagyta a járkálást. Megállt Hana mögött, oldalra fújta a füstöt, vigyázva, hogy ne szálljon a lány hajába.

Chuuya igyekezett minél pontosabban megfogalmazni az érzéseit, de akkor, Hana mellett nem boldogult a szavakkal. A hajába túrt, megbillentve a kalapját. Hana észrevette az árnyéka szokatlan mozdulatait, emiatt fordult hátra.

- Mindössze felfoghatatlan volt... De majd próbálom elhinni. - Megpróbált rámosolyogni Hanára, de csak egy ferde grimaszra futotta. Hana sóhajtott. Fáradtnak látszott, az andalgó séták okozta öröm már rég nem látszott az arcán, csak az új, makacs bűntudat a Chuuyát összezavaró történet miatt.

- Ne haragudj, hogy beszéltem róla - mondta újra a lány. - Máskor jobban vigyázok, hogy mit mondok neked.

Chuuyának nem tetszett a mentegetőzés, különösen, mert ő erőltette a beszédet. Hana életét talán egészen más törvények uralták, amiket nem értett, de nem tartotta magát képtelennek az alkalmazkodásra. Az első döbbenet után pedig még hasznosnak is bizonyult a története: Chuuya, akár korábban Hana külföldi áldottjába, belekapaszkodott az úgynevezett időutazó pirulákba.

Elhatározta, hogy utána jár, persze titokban. Nem tudta, hogy lett volna képes bárkit is beavatni Hana és az ő furcsa viszonyába, és úgy érezte, nem is lenne biztonságos. Tovább szívta a cigarettát, majd elnyomta egy hamutartóban, megürült kezét zsebre téve, mert automatikusan Hana után nyúlt volna.

Nem viselkedhetett így a lánnyal, hiába kapott mindig biztató visszajelzéseket tőle. Chuuya a találkozásuk óta eltelt zsúfolt órákban még nem is állt meg az érzéseivel törődni; bármilyen kéretlen gondolat lepte meg, egyszerűen elhárította magától. Akkor, ahogy az autóba segítette őt, mégis úgy érzete, szüksége van egy picike érintésre, vagy egy kézszorításra. Hana hiába nyugtathatta volna le magát, mintha elfeledkezett volna az áldottságáról. Felhúzott vállal, lehajtott fejjel ült Chuuya mellett, suttogva ismételve a bocsánatkérést, amíg a férfi meg nem elégelte, és a biztonsági öv ellenére is közelebb csúszott hozzá.

- Semmi baj, Hana, hallod? Nagyon fontos dolgokat mondtál nekem. - Chuuya megfogta a lány ölében nyugvó kezét. Nem húzta el, de szokatlan volt, hogy összekulcsolt kezük ott hevert Hana combján. Chuuya hálás volt a sötétített ablakon belül uralkodó kevéske világosságnak, mert így nem tűnt a hajához hasonló vörösnek az arca. A hangja legalább erős volt, gond nélkül beszélt tovább. - Kiderítjük, mi van azokkal a pirulákkal, de egyelőre nem akarok rólad se Mori-sannak, se másnak beszélni.

- Jó ötlet - hagyta rá a lány. Szorosabban fogta Chuuya kezét, mintha az elválástól félt volna, pedig még percekre voltak a házától. - Össze kell vetnem a te körülményeidet az otthoniakkal, mielőtt bárkivel találkozom, akit ismerhetek. Hatalmas szerencsénk van, hogy veled nem kerültem bajba - mosolyodott el Hana, de öröm helyett egészen más érzelmek látszottak az arcán. Chuuya észrevette a változást, ami a lányt ismét hasonlatossá tette Dazaihoz, és nem örült, mert a helyzet is hirtelen komollyá vált a gondtalan délelőtt után. - Mit gondolsz, ha a számításunk nem jön be, és jobb, ha nem megyek a Nyomozóirodához, ki marad még, aki segíthet nekem?

- Mit akarsz, Hana? - Chuuya nyugtalan lett, hiába volt egyenletes és tiszta a lány hangja. Nem kapott azonnal választ, mert megérkeztek, és foglalkoznia kellett a sofőrrel és a kipakolással, de amikor már a ház felé tartottak, Chuuya bevárta a lányt, addig szuggerálva, hogy beszélni kezdett.

- Meg kell keresnünk az áldottat - mondta rémisztő hittel -, vagy valakit, akinek ezzel megegyező az áldottsága, és rávenni, hogy küldjön haza engem. - Kimondva egyszerű volt, de Chuuya egyre a fejét rázta. Már a lakásban voltak, de késésben: Chuuya a cipőjéből is sietve lépett ki, alig húsz perccel az újbóli távozása előtt.

- Tudod, milyen képtelenségeket beszélsz? Ne is felelj! - szólt rögtön, látva, hogy Hanának mozdul az ajka.

Chuuya beljebb ment a lakásban, a lányt is húzva a hálószobába, a neki vásárolt holmikat közben letette az ágyára. Az egyik papírtasak felborult, egy összehajtott póló esett ki belőle. Chuuya oda sem figyelve söpörte félre, hogy helyet adjon Hanának, amíg ő neki háttal öltözni kezdett. Levette a zakóját, hogy az ingét másikra cserélje, eközben beszélt tovább.

Hana tényleg nem szólt, de nem a figyelmeztetés miatt: a látvány elnémította. Tekintete Chuuya hátára tapadt, amíg a férfi átment a szobán és gombolkozni kezdett.

- Az áldott egy másik kontinensen van, Hana, ha létezik egyáltalán, és semmit se tudsz róla! Mit gondolsz, hogy fogjuk megtalálni?

Chuuya szúrást érzett a lapockáján. Megfordult, épp elcsípve, amikor Hana félrenézett, minden figyelmét a függöny szegélyének szentelve. Chuuya furcsállta, de nem tette szóvá. Megfordult, és folytatta az öltözést, de az érzés, hogy Hana figyeli őt, újra felerősödött.

- Tegyél le róla és egyelőre foglalkozzunk a megfoghatóbbal - sóhajtott, mellényt, majd blézert kanyarítva magára. A kabátját is levette az akasztóról, de még nem vette a vállára. Útra kész volt, de több komoly témájuk szakadt félbe, és ahogy ránézett az ágyon ülőre, hirtelen úgy érezte, nem tud mit kezdeni Hanával. - Most mi ez a tekintet? - szusszant, Hana lapos, olvashatatlan pillantása láttán. - Megoldjuk, jó? - guggolt le elé Chuuya, hogy a fejük egy szintbe kerüljön. - Lehet, hogy nem egy pár nap alatt, de megoldjuk. Addig maradhatsz nálam.

Chuuya már nem tudta, mit mondjon, hogy a lány különös hangulatát megtörje. Hana egyszerre komoly, komor és tűnődő volt, nyoma sem volt szürke szemében azoknak a kedves, meleg érzelmeknek, amiket Chuuya reggel látott a konyhában.

Túl hamar fogtak túl komoly beszélgetésekbe úgy, hogy sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas rá. Chuuya biztos volt benne, hogy egy egész nap is kevés lett volna, hogy mindent megértessenek egymással, és ennyi idő különben sem állt a rendelkezésükre. Kénytelenek voltak lassabban haladni, akár aznap éjjel, akár a következő napokban, amikor együtt lehetett Hanával. Nem volt olyan nagy dolog, ami akkor elszólította, és Chuuya bánta, hogy nem maradhatott otthon. Viszont gondolkoznia kellett: Hana elsősorban tőle várt megoldást, de Chuuyának egyelőre fogalma sem volt, mit csináljon.

- Este jövök - mondta végül. - Nem zárlak be, de te belülről bereteszelheted az ajtót. Mielőtt érkezem, felhívlak - vette elő a telefonját, majd a képernyőt feloldva odanyújtotta Hanának. - Írd le a számod.

- Te is! - kapott észbe a lány, a saját telefonját előhalászva a táskájából. Amíg pötyögtek, csak egyszer, lopva nézett Chuuyára. - Hé... - szólt utána Hana, amikor végeztek, és Chuuya felegyenesedett, feltéve a kalapját. - Vigyázz magadra, Chuuya - mondta lesütött szemmel. A búcsú megérintette Chuuyát, hirtelen nem is tudott felelni. Hana volt az első, aki jót kívánt neki egy küldetés előtt.

- Ne félts. Egy pár óra múlva ugyanígy fogsz látni - ütötte el zavartan, már kifelé menet. Chuuya meglepődött, hogy mire felvette a cipőjét, Hanát a rövid előszoba másik végében találta.

- Ígéred? - kérdezte halkan, minden bevezető nélkül. Chuuya először csak pislogott rá, majd megértve, mire gondol, elmosolyodott.

- Ígérem, Hana. Maradj itt - kérte búcsúzóul, a vállára véve fekete kabátját. Hana bólintott, és még vagy fél percig állt az előszobában, amíg Chuuya távolodó lépteinek hangja megszűnt odakintről.