Velem már valószínűleg születésem óta van valami probléma. Nem tudom, hogy más ember hogy van ezzel, de én rengeteget gondolkodom azon, hogy vajon mi értelme van az egész világnak. Mindenki egy ugyanolyan törvény szerint él, és addig robotol, amíg bele nem hal. Tényleg ez lenne az a nagy életcél? Olyan hamis dolgokat állítunk be a legjobbaknak a világon, amiket igazából egy csettintéssel tönkre lehetne tenni. Minek? Semminek nincs nagyobb értéke és senkinek sincs nagyobb hatalma, mint saját magunknak.

A szenvedély... A szenvedély az egyetlen olyan dolog, amiért érdemes lenne élni.

Sokan azt állítják, hogy a pénz és a hatalom körül forog a világ. Ostobák! Mind egytől-egyik vakon megvezetett birkák. A pénz csak egy darab papír rajta egy számmal és egy fontos alakkal. Csak egy ugyanolyan ember, mint mi, adott neki értéket. A hatalom... Hatalom? Miért kéne az embereknek bárkinek is behódolni? Manapság inkább az számít, hogy kinek van több vagyona és dominanciája, minthogy az emberek egyáltalán megbíznak-e benne. Nekem csak ne osztogassa egy olyan azt észt, aki mellett éhen és szomjan halnak az emberek.

Szabad vagyok!

Kiskoromban sokszor eszembe jutott az a beteg gondolat, hogy bárcsak egy nap meghalnának a szüleim, bárcsak ne lenne senki olyan a számomra, aki felelős értem, és nem csak azért, hogy azt tegyek, amit akarok. Azért se legyenek, hogy ne lássák, és ne tudjanak róla, ha valami rosszat teszem, hogy ne fájjon a fejük azért, mert elcsesztem az életem. Szerintük elcsesztem volna. Szerintem meg pont az van, hogy nem élhetnék ennél jobban igazán. Kit érdekelnek a szabályok és a törvények, ha szabadon jól érzem magam, ha végre nem parancsol senki, ha nem vagyok korlátokhoz kötve, nincsenek kötelezettségek. Egyetlen uram legyen ezen a világon, az pedig a természet. Azonkívül felőlem akár lehet a római pápa is, nem teszek meg olyat, amit nem akarok. Milyen alapon ér többet nálam egy nagy hatalmú ember? Ő is csak egy ugyanolyan senki volt, amikor megszületett, mint én. Akkor inkább egy börtön penészedő sarkában rohadjak meg, de soha nem hagyom, hogy alárendeljenek. Talán bánthatnak, meg is kínozhatnak, de soha nem tudnak majd teljesen eltaposni.

Elfogadó vagyok!

Minden ember egyforma! Valakinek egy kicsit jobb élet jutott, valakinek egy kisit rosszabb, de attól még mindenki ugyanúgy megérdemli, hogy emberként kezeljük. Ahogy a drága jó nevelőnőm mondta, mindenkinek megvan a maga keresztje. Gúnyold ki csak a másikat, csinálj belőle bolondot, vagy minősítsd egy szégyentelennek, de az is jusson eszedbe, hogy fordulhat a kocka. Lehet, hogy te leszel majd szorult helyzetben, és akkor már jajgathatsz, hogy rajtad miért nem segít senki. Ha nem is vallod be, még saját magadnak se, hogy rosszat tettél, elítéltél valakit, attól még pontosan tudod. Teljesen felesleges hazudnod, vagy becsapnod bárkit is, mert az semmit nem ér. Miért, szerinted ér valamit? Kapsz érte valamit? Ha veled is ugyanaz történik majd, akkor az meg már fáj, nem igaz? Szerinted a másiknak ugyanúgy nem fájt, amikor te szúrtad hátba?

Boldog vagyok!

Mert tudom, hogy mi az igazi élet titka. Ha valaki egy tárgyban keresi az örömöt, az már eleve rossz. A tárgyak elvesznek, tönkremennek, pótolhatóak. De valami egy idő után már soha nem lesz pótolható... Nem pótolható a napfény és annak melege, a madarak csiripelése, a friss víz a patakban, egy kisgyerek édes nevetése, a finom ízek és illatok, egy biztonságot nyújtó ölelés, egy elfelejthetetlen dallam, egy kellemes nyári éjszaka, a telihold varázslatos fénye, egy bolyhos kisállat, egy izgalmas történet, egy virágos rét látványa, az erdők nyugtató csöndje, a friss levegő, egy tartalmas beszélgetés, a színek játéka, a szeretteid. Az emberek szemei előtt vannak az igazi örömöket tápláló dolgok, de azt valahogy nem akarják észrevenni. El vannak butítva a pénz, a hatalom, az elektronikai eszközök, az álhírek és pánikkeltések által.

Csak állj meg egy percre...!

Pörgesd végig az agyadban az egész életed! Az univerzum hatalmas. Annyi minden él benne, és te is köztük vagy, talán nem véletlenül. Úgy is meg fogunk halni. Ha nem egy mostani vírus, háború, betegség, természeti katasztrófa, baleset végez velünk, akkor a következő. Tudtommal senki nem született halhatatlannak, akkor az egész kacatnak, ami a világon létezik, mi értelme van? Nem lenne inkább jobb valódi örömökkel színesebbé tenni a napjaid, minthogy bedőlj a hamis csillogásnak, és egy olyan hazug "boldog" világban ringasd magad, amiről te is tudod, hogy nem létezik?