Úgy érzem, hogy erről most már beszélnem kell, mert egyre "népszerűbb" a fiatalok körében ez a probléma, illetve személyes tapasztalataim is vannak ezzel a témával kapcsolatban. Amiről szó lesz, az pedig nem más, mint az önbántalmazás egyik gyakori formája, a vagdosás. Na ne értsen félre senki, soha nem bántottam magam, viszont én is találkoztam már egy-két ilyen személlyel.

Ez a rész nem viccnek készült, senkit nem áll szándékomban megbántani/megsérteni, csak a személyes véleményemet szeretném elmondani, mert már nagyon kikívánkozik belőlem. Nyilván nem is az igazán súlyos esetekhez szólok.

Gyerekkoromban engem nagyon sokat bántottak, sőt... Pedig becsület szavamra, egy nagyon kedves, ártatlan, csendes lány voltam. Én soha nem ártottam senkinek, valahogy mégis, a gyengeségemnek köszönhetően, sokan belém rúgtak, ki is használtak. (Ezt most nem azért mondom, hogy bárki megsajnáljon. Senki sajnálatából nem kérek egy kicsit sem amúgy.) De nekem soha, még egy pillanatra se fordult meg a fejemben az, hogy én bántsam magam. Mi a francnak okoznék magamnak plusz fájdalmat? Figyelemfelkeltés? "Hahó, amúgy itt vagyok, és sz*rul érzem magam, de ne... Senki ne segítsen!" Jó, értem én, hogy vannak feldolgozhatatlan események, meg egyesek azt gondolják, hogy a fizikai fájdalom majd elnyomja a lelkit, inkább magatokat bántjátok, mint mást, személyiségzavar áll a háttérben, függőséget okoz, de gyerekek... Mindenféle kis sérelem miatt ne csináljátok már, mert "ez lett a divat". Rohadtul nem vicces! Az ilyen emberek kib*szottul önzők pont azért, mert csak a saját kis sz*r lelkiviláguk érdeklik, és hogy a szeretteik aggódnak értük, azt jó magasról lesz*rják. A vagdosás k*rvára nem menő. És mondhatjátok azt, hogy: „Én nem is éltem át ilyet, minek pofázok róla, ha fogalmam sincs milyen érzés." Nektek jó? Nyilván nem. Akkor miért csináljátok?

Egyszerűen csak elegem van abból, hogy bármilyen közösségi oldalon járok, vagy akár a valóéletben is, legalább egy olyan tinivel összefutok, aki bántja magát. Nem... Nem undorodom emiatt, mint említettem, nekem is vannak ilyen ismerőseim (innen is üzenek nekik egy "Bocsánat!"-ot emiatt). Persze... "Ez csak egy korszak, majd úgyis kinövik." Csakhogy ezzel az a baj, hogy egyre több az ilyen "korszakban" járó tini, és valahogy ez a vágásos dolog már lassan egy trendé növi ki magát. Eddig csak az emokra mondtuk azt, hogy depressziósak, de már lassan minden második kamasz az. Depresszió... Tudjátok egyáltalán, hogy az mit jelent? Nem, nem azt, hogy sírtok egy sort a barátaitoknak, sajnáltatva magatokat, hogy nektek mennyire sz*r minden, mentek és öngyilkosok lesztek. A depresszió egy hosszú folyamat és az illető inkább nem is beszél róla, amíg benne van. Manapság már ez is divat lett, és ezzel az a baj, hogy akik tényleg segítségre szorulnak, őket sem vesszük már komolyan a "farkast kiáltók" miatt.

Gondolkozzatok már el egy kicsit. Ahelyett, hogy az internetet vagy random embereket tömnétek a panaszaitokkal, forduljatok a családhoz, a legjobb barátaitokhoz vagy akár egy szakemberhez. Felfordul a gyomrom az olyanoktól, akik egyfolytában csak sírnak az életük miatt (de változtatni már derogál nekik), és ha valaki ott van velük, felajánlja, hogy segít, ők még vissza is utasítják... Hát Istenem! Akkor megtenné az a drágalátos illető, hogy legalább csendben szenved? Minek jártatja a száját, ha amúgy egyáltalán nem érdekli a másik tanácsa, nem is beszélve arról, hogy az meg a szívét, lelkét kitenné érte. Ő le se sz*rja, mert neki úgyis minden "sz*r." Ennél már csak az rosszabb, hogyha valaki töktermészetesen ír a dologról egy saját történetet, mintha az valami kiváltság lenne. Most komolyan? Egy ilyen generációban nőjenek fel a gyerekeim? "Kicsikém! Nem kell megoldanod a problémáidat, sokkal egyszerűbb, ha felkapsz egy pengét, és csíkokat rajzolsz vele a karodra." Ugye milyen idiótán hangzik? Na pont ekkora idiótaság is! Nem is magával a vagdosással lenne gond, hanem azzal, hogy a fiatalok már lassan fel is vágnak vele (badum tsss). De tényleg, viccet félre téve... Ez nem poén meg nem menő, hanem igenis egy komoly probléma, és ne állítsuk már be egy trendnek vagy stílusnak!

A szülők pedig nagyon... De nagyon figyeljenek oda arra, hogy a gyerekeik mit csinálnak, mit néznek, kikkel barátkoznak. Ha úgy döntöttek, hogy életet adnak egy gyönyörű teremtésnek, akkor ne hagyják azt elveszni, hiszen felelősek érte. Nem a tanár, nem a barátok, nem a szomszéd. Csakis ők, mert ők a szülei! Az a gyerek senki másra nem támaszkodhat rajtuk kívül. Nekik ez a probléma leküzdése egyedül nem megy. De nem is arra van szükségük, hogy leszidják őket, hiszen éppen elég a saját bajuk. Ha valakit a szülei sem segítik, akkor ő nagy valószínűséggel el is fog veszni.

Ne feledjétek! Ezen csak az sértődik meg, aki meg is akar sértődni. A mélyből mindig van kiút. Köszönöm, ha végig olvastátok! Üdvözlettel egy 20 éves fiatal nő, aki nem egy beteg hóbortokkal teli világra szeretné szülni a gyerekeit!