Csendben, gondolatokkal telve ülsz.
Saját, bús bánatodban fülsz.

Csak a baj van veled!
S innen a kiutat keresed.

S hiába kutatsz, bokrot, fát utat,
Az iranytű nem oda mutat.

Keservesen futkosol,
Aztán leülsz, meg nyukszol.

Az elmedből nincs kiút,
Csak a remény, mi mindíg menedéket nyújt.

Bízz hát, e pici lényben,
Mi megmutatja mi a szép a békében.