Napközben átnéztünk Párkányba. Én csak az EU csatlakozás előtt jártam valaha külföldön, ezért egészen különös élmény volt egy szál személyivel átsétálni a határon. A kis ellenőrző bódék előtt ugyanúgy ott álltak a határőrök, mint a csatlakozás előtt, de egy igazolvánnyal beérték. Évekkel később már a határőrök is eltűntek a hídról, de akkor még megvoltak.

Aznap estére egy kicsit durvább italozást szántunk, mint az előző napi laza sörözgetés. Az volt a terv, hogy végre bevesszük Esztergomot, megnézzük, milyen itt az éjszakai élet. C egy kicsit lelombozott minket. Azt mondta, túl sok mindenre ne számítsunk, de én biztos voltam benne, hogy valami azért lesz. El nem tudtam képzelni, hogy egy település, ahol emberek laknak, estére teljesen kihaljon.

Tehát, miután megcsodáltuk Párkányt, és elfogyasztottunk egy kellemes kávét, majd egy fagyit a szökőkút szélén ücsörögve, elindultunk bevásárolni. Ez az egész procedúra vacsoráig elhúzódott.

Tyúkanyóék szobájában voltunk, amikor én teátrálisan megköszörültem a torkom.

– Tudjátok, mi az a tompa? – kérdeztem nagy bölcsen.

A lányok összenéztek, majd vissza rám. – Nem.

– Nos, a tompa a legundorítóbb ital a világon, ami néhány korty után úgy kiüt, mint semmi más.

Tyúkanyó hunyorgott, majd elmosolyodott, mint aki azt akarja mondani, hogy ne hülyéskedj már. Szőkére nézett, aki komoran bólintott. Erre lefagyott a mosoly az arcáról.

– És jó?

– Nem. Nem jó, kemény.

– Csináljuk – vonta meg a vállát Csók, mire Szeplő, és Pinki is rábólintott.

– Felőlem – egyezett bele Tyúkanyó. – De jó lenne, ha nem a lefolyóban végezné a pia.

– Az eredeti recept sörrel, borral és kólával van, de mi most vodkával, és borral fogjuk elkészíteni – folytattam ugyanabban a stílusban.

Tyúkanyónál itt betelt a pohár – Micsoda? Fúj! Ki a pina önt ilyeneket össze?

– És fantával! – emelte a magasba Colos az üdítőt.

– Jézusom, gyerekek, hányi fogunk!

Csók ezzel szemben nagyon izgatott lett, az asztalt csapkodta, hogy kezdjük már el. Pinkitől kaptunk egy üres kólás üveget, amibe beletöltöttem óvatosan a Szőke által előre kibontott bort, amíg Csók tartotta a flakont. Ezután jött a vodka, majd óvatosan csorgattuk bele a fantát, nehogy kifusson.

Csók megkóstolta, majd elismerően bólintott.

Tyúkanyó fél szemöldökét felvonva nézett rá. – Jó?

A lány válaszul csak átnyújtotta neki az üveget. Tyúkanyó óvatosan a szájához emelte, meg-megakadt menet közben, látszott rajta, hogy egy cseppet sem bízik bennünk. A szemét szorosan összeszorította, mikor belekortyolt. Leengedte az üveget, szemöldöke a magasba szaladt. – Hm! – mondta. – Meglepő, de ez tényleg jó!

Sorban mindenki lemeozta, mikor Narancs lépett be a szobába.

– Hú, mit isztok?

– Tompát – mondta Szeplő.

– Saját recept! – egészítettem ki.

– Vodka, bor, fanta, és meglepően finom!

Narancs megkóstolta a nagy művet. – Ez tök jó! Tudjátok, mi kellene még bele? Gin!

– Tőlem – vont vállat Tyúkanyó.

– Mindjárt hozom!

Tényleg gyorsan visszaért a ginnel, így azt is beleöntöttük a kólás üvegbe.

– Ez most aztán kemény lesz!

A nyitott ajtó előtt Forradalmárék tűntek fel.

– Megkóstoljátok? – kérdezte Szeplő.

– Nem, köszi!

– De, gyertek már! – unszoltam.

Forradalmár olyan fejet vágott, mintha legalább kötelező lett volna. Bejött, meghúzta az üveget, majd elismerően bólintott. – Nem rossz!

Jocó rontott be a szobába. – Gyertek sötétben bújócskázni!

– Kérsz egy kis tompát?

– Ne már, nincs idő! Most van benne mindenki!

Akkor nem merült fel bennem, hogy miféle mindenkiről beszél, ha egyszer fent van az osztály nagy része. Hátrahagytunk mindent, és mentünk inkább játszani.

– Vigyázz a piára! – vetettem még hátra Forradalmárnak, ahogy kiléptem az ajtón. Valahogy evidens volt, hogy ő úgysem jön.

A sötétben bújócska régi házibulis játékunk volt. Jocó valószínű a nagyszerű fényviszonyokat ismerhette fel. A panzió kertjében egyes helyeken tökéletesen láttuk egymást, máshol elbújhattunk a vaksötétben. Két órát legalább játszottunk, de biztos, hogy többet, mint valaha. Nevetgélve mentünk vissza a szobába, de a folyosón megakadtunk. Forradalmár az ajtó előtt dobolt az üres flakonnal.

– Ez a... – kérdezte volna Pinki, de én egyből rávágtam a választ.

– Igen.

– De volt benne három üveg pia... – folytatta volna Tyúkanyó.

– Igen.

Lassan közelebb mentünk. – Jól vagy? – kérdeztem.

Forradalmár kissé kótyagosan mosolygott. – Minden oké – mondta.

Inkább bekísértük a szobájába, az a biztos.

– Az azért nem semmi – jegyezte meg kifelé menet Szeplő.

Tyúkanyó úgy tűnt, alig kap levegőt. – Az egész csaj vasággyal együtt van harminc kiló. Hogy a picsában maradt életben ennyi pia után?

Csak a fejünket ráztuk tanácstalanságunkban. Azon gondolkoztam, hogy Forradalmárnak most aztán teljesen mindegy lesz, hogy nyugatra, vagy délre néz az ágya.

– Akkor most mit iszunk? – Alig, hogy Pinki feltette ezt a kérdést, Böngyi jelent meg mögöttünk.

– Gyertek már! Megyünk C bával a városba!

Egymásra néztünk a többiekkel, aztán halványan biccentettünk.

– Jó!

A város konkrétan kihalt. Nem jártak emberek az utcán, nem volt sehol senki, minden hely zárva volt.

– Ugye, megmondtam – jegyezte meg C.

– Ezt én nem hiszem el! – tört ki belőlem a csalódottság.

Colos szeme felcsillant. – Ott egy hely!

Hamarosan egy lambériás falú füstös kocsmában találtuk magunkat. Bent alig pár ember lézengett, ahogy benyomultunk, gyakorlatilag tömeg lett. Nem ez volt a legjobb hely, ahol eddig jártam, de találtunk bent csocsóasztalt, és végül alkoholt is árultak, szóval nem panaszkodhattam.

Egy nagy, kör alakú boxban telepedtek le a többiek, amíg mi páran elmentünk csocsózni. Épp csak befejeztük az első meccset, mikor Böngyi odajött hozzánk.

– Gyertek! Tequilázunk!

Odamentünk a boxhoz, C épp N-t ölelgette, aki akárhogy próbált elhúzódni tőle, nem sikerült neki. Letették az asztalra az italokat, mire C elengedte N-t, aki inkább átült ofővel szembe, Szeplő mellé. Rambó videózott a fényképezőgépén, miközben mind a magasba emeltük a poharunkat.

– Hát – kezdte C –, elittuk az osztálypénzt!

Hiába volt még egy egész tanévnyi távolságra a ballagás, valahol ekkor szűntünk meg osztály lenni, és alakultunk át barátokká.