Egy óriási, meseszép kastély tárul fel szemem előtt, az ablakai színezettek, falai fehérek, a teteje pedig kék színben pompázik, a Roxfort és ez is a maga módján teljesen elképesztően néz ki, formáiban megegyezik, úgy gondolom ez maga a Roxfort, csak egy másik dimenzióban. A fény tovább lebeg, így én is utána indulok. Hosszú percekig sétálok, míg odaérek a kastély bejáratához. Hatalmas fehér ajtói a napsütésben szinte ragyognak, megmosolyogtat szépsége.

A fény átsuhan ajtón, én pedig kinyitom azt, a falak itt is kőből vannak, de világosabbak, a falon lévő festmények pedig mintha boldogabbak lennének, mintha nem lenne háttér történetük, nem lenne múltjuk, csak a legszebb pillanatukban vetették volna őket vászonra. Felmegyek három emeletnyi lépcsőn, de mire az utolsón felérek szem elől vesztem a lidércfényt.

-Szia Lauren!-szólal meg valaki a hátam mögül, megfordulok, mivel egyáltalán nem hallottam lépteket magam mögül, szellemre gondolok, de egy húsvér emberrel találom szemben magamat.

George az mellette pedig Draco áll. Kíváncsian nézek rájuk, mert sohasem láttam még őket együtt, úgy néz ki, mintha ebben a világban ők barátok lennének. Draco arca most üde és vidám volt, a haja néhol barnára festve és laza mugli ruha volt rajta egy talárral. George haja ezzel szemben sokkal inkább elütött tőle, fekete volt és a szemébe omlott, egyáltalán nem tetszett ez a stílusa.

-Sziasztok-szólalok meg végül kedvesen-olyan... jól néztek ki.

Elém lép Draco és megölel engem. Lehet, hogy ez a fiú nem ő volt, de csak most jöttem rá mennyire hiányzik Draco, akármilyen csúnyán is viselkedett mindig. Vissza ölelem, amilyen szorosan csak tudom, a nyakába fúrom az arcom, a bőre meleg és kellemes illatot áraszt. Ő eltávolodik és szomorúan néz le rám. George időközben halkan elsétál, amit csak most veszek észre.

-Mi a baj Lau?-kérdezi aggódó arccal.

Érdekes, hogy az én világomban csak nagyon ritkán fordult érdeklődően hozzám, itt mégis olyan kedves.

-Semmi csak hiányoztál- mondom végül és kissé hátrébb lépek, hogy nehogy összezavarjam saját magamat.

-Értem-mondja-Nos, Megyünk ki a tóhoz Ms. Soluth?-kérdezi meg gyengéden, és mint egy úriember oldalra kitartja a kezét.

-Igen Mr. Malfoy-belekarolva indulok el.

A tóhoz érve lefekszik a földre, az ég felé fordítja tekintetét, kezeit feje alá téve támasztja azt.

-Lau?-szól.

Én mellette felhúzott lábakkal nézem a víz tükrét, gondolkozva, hogy mi is történik most velem, hogy képzelem-e ezt az egészet, mert besokalltam, vagy tényleg itt vagyok-e egy nyugodt, békés világban.

-Hm- nézek rá végül.

-Megváltoztál! Eddig észre sem vettél, Fred után szaladtál, most pedig olyan kedves vagy velem... -zavarodottságában teljesen el pirul fakó arca.

-Ez sohasem volt így! Én mindig csak téged szerettelek, a baleset óta...

A fiú felül, hogy nagyjából egy magasságban legyünk egymással.

-Csak az apád megváltoztatott, és ellenem fordított téged. Akár mennyire szerettelek a folyamatos kiabálásod, rángatásod nyomot hagyott bennem Annyira, hogy mikor szakítottál velem, nem fáj úgy mint ahogy én azt elképzeltem.-pár pillanatig csak nézek a vízbe- Nem tudod mennyi fájdalmat okoztál nekem. Úgy bántál velem, mintha a tulajdonod lennék, egy tárgy amivel azt teszel amit csak akarsz, és ha már nincs rá szükséged kidobod.

A térdemre hajtom a fejem, hosszú tincseim lábaimra hullanak, úgy révedek előre, és próbálom elterelni a figyelmemet.

-Lauren. Én amióta csak ismerlek, próbálok a bizalmadba férkőzni, sohasem bántanálak.

A fiúra nézek, fájón elmosolyodok, a kezéért nyúlok és megszorítom azt.

-Nem, nem rólad beszélek.

-Akkor kiről?-kérdezi felhúzott szemöldökkel.

-Te nem az a Draco Malfoy vagy akit én ismerek. Én, én... nem tudom egyáltalán, hogy kerülhettem ide. Ez egy teljesen másik világ. De nekem ideje lenne már vissza mennem. Nagyon kedves vagy és bárcsak te lennél az akibe szerelmes lettem, de nem így van. Egy olyan fiú, akit mindenki megakar kapni, míg meg nem tudják az mivel is jár.

A fiú értetlenül pislog rám. Mellé húzódok, és magamhoz szorítom. Kitudja, hogy ebben a világban, hogyan bánnak vele, hogy én hogyan viselkedek vele, de tudom, hogy szüksége van a szeretetre, ahogyan az én világomban lévőnek is, csak még rá kell jönnie.

Felállok és újra a víz felé veszem az irányt.

-Draco!-szólok hozzá mosolyogva.

-Igen?

-Ígérd meg, hogyha egyedül érzem magam, és eljövök, te itt leszel nekem, mint egy legjobb barát.

Bólint, mire belevetem magam a vízbe, és hagyom, hogy vissza kerüljek a saját valóságomba, ha az nem is ilyen nyugodt. Mikor ismét kinyitom a szemem, vizes vagyok, nem úgy mint mikor a másik oldalra mentem, sötét és hűvös volt már, tagjaim vacogni kezdenek, ahogy vissza indulok a kastélyhoz. Hagrid sehol sem volt, ami elszomorított, de látom, ahogy egyik ablaka a háznak résnyire nyitva van. Oda húzok egy asztalt, minden erőmet összeszedve és bemászok rajta, a lehető leghamarabb próbálok meg tüzet gyújtani a kunyhóban, hogy felmelegedhessek.

Pár perc múlva, már a lángokkal kidíszített kandalló előtt ülök egy régi szőnyegen, egy poros pokróccal betakarva.

A gondolataim csakis a másik világon járnak, így nem is veszem észre, mikor valaki kinyitja az ajtót, és magához ölel.

Ijedten kapom oda a fejem, hajam csomókban libben vele együtt. Fred és George Weasley térdel mellettem, legnagyobb meglepetésemre.

-Hol jártál?-kérdi az egyik.

-Órákra eltűntél a térképről..

-Azt hittük meghaltál-mondják egyszerre.

-Én nem, csak eltévedtem, szerintem-mondom fogaim össze koppannak ahogy beszélek, tudom, hogy nagyon hideg van.

-Nem csinálhatsz még egyszer hasonlót-mondja Fred, még közelebb húz magához, így az ő ruhái is vizesek lesznek.

Megpróbálok vissza emlékezni, hol áztam el, de nem jut eszembe, amitől kétségbeesek.

-Mi történt velem?-pislogok rájuk, ahogy nagy levegőket veszek.

Sziasztok, szerintetek kivel kellene kibékülnie?

a) Fred

b)Draco

Köszönöm, hogy olvassátok. Puszi:*