Mikor kinyitom a szememet. Madam Pomfrey áll mellettem mosolyogva, először megijeszt a tudat, hogy akkor nagy valószínűséggel a betegszobában vagyok, eszembe jut mi történt, amitől, tagjaim remegni is kezdenek. Megpróbálok felülni, de valaki a vállaimra helyezi a kezét, és óvatosan vissza tol az eredeti helyemre. Az illető felé fordulok, Fred volt az.

Ellököm magamtól a kezeit, és az ágy másik végéhez húzom a testem, az ágy rácsai hidegen érintik meg ujjaimat.

-Szia-mondja most már csalódottabban.

-Mit keresel itt, és mióta vagyok én itt?-nézek szét a helységben, mintha válaszra lelhetnék.

-Hozzád jöttem, de úgy néz ki rossz döntés volt-hátradől a székében.

-Ezt jól gondolod, de azt mondd már, hogy mióta vagyok itt Weasley-vágom hozzá a szavakat, tudva, hogy megbántom vele, de ez volt ami most a legkevésbé sem érdekelt.

-Körülbelül másfél napja, gondoltam biztos örülnél, hogyha egy barát ülne melletted, mikor felébredsz, de ahogy látom tévedtem.

-Másfél napja? Merlinre, engem az idióta fiúk fognak a sírba kergetni esküszöm-mondom teljesen elhűlve- Egyébként pedig sajnálom Fred, hogy azt gondolod barátok lehetünk úgy, hogy meg sem próbálsz megérteni engem. Persze, örülök annak, hogy van itt most valaki, de szeretném átgondolni a dolgokat mielőtt ilyen nagy szavakat vágnánk egymáshoz. Neked is ezt ajánlom.

Hátradőlök az ágyamban, ami nem mondható valami kényelmesnek, és a plafont kezdem el kémlelni.

-Nehogy azt hidd, hogy én változtam meg, te nem hagyod, hogy segítsek neked, mikor mindketten tudjuk, hogy az ösvény amin jársz rossz irányba visz téged.

-És akkor most te akarod játszani azt az idegesítő karaktert aki végig a fülébe rágja az embernek, hogy mit is tegyen? Az ilyen történeteknek, általában az a vége, hogy az illető magától rájön az út végen-nyögöm, és behunyom a szemeimet.

-Nem könnyebb lenne most vissza fordulni? Egyébként zsákutcába futottál.

-Ezt hogy érted?- pillantok rá kérdőn.

-Sokan voltak meglátogatni-úgy hangzik, mintha kiakarna térni a kérdésem elől.- George, Hermione, Ron, McGalagony, Harry és Malfoy is. És ne aggódj hozott nekem enni George.

-Senki sem kérte, hogy testőröset kell játszanod és őrizned az álmom- motyogom.

Aztán eljut a tudatomig, hogy mit is mondott.- Itt volt Draco? Akkor biztos, hogy tudja mi történt.

-Tudja- mondja érdektelenül.

Felültök, és kíváncsian várom, hogy folytassa.

-Miután rosszul lettél, nem sokkal már ő is értesült róla. Harry akkor már itt volt, mikor megérkezett Malfoy, hiszen ő hozott le. Ő mondta el az egészet, és gondolom még büszkélkedett is, mert nem fogadta valami szépen a "barátod"- emeli ki az utolsó szót.-Draco olyasmiről beszélt, hogy otthagy téged, és hagyja, hogy bárki másé legyél, bár ezt nem így fejezte ki.

-Nem is tehetek róla!-fakadok ki.

Lerángatom magamról a takarót, felállok, és indulni készülök, de Fred mellettem terem, és vissza tart, hiába is próbálom ellökni magamtól, sírni kezdek és csapkodni.
Megkeresem a taláromat ami egy szék támlájára van felhelyezve, kiveszem a dobozt a zsebéből, eldobom, végül rátaposok, és hagyom, hogy a térdeim megrogyjanak és a földön végezzem könnyek közepette, mert úgy látszik életem egyik legmeghatározóbb szakasza ért véget.

1 hónap múlva

Mosolyogva lépek ki Mágiatörténet óráról. Szeretem ezt az órát mostanában, eltereli a gondolataimat, bár régebben semmit sem tanultam, most nagyon sokat, hogy jól sikerüljenek a vizsgáim. Dracoval, nem beszéltünk, mióta szakított velem, de hallottam róla, hogy ki volt bukva mikor megtalálta a nyakláncot. Mára már egy új szőkével az oldalán sétálgat a suliban, és úgy tesz, mintha én semmit sem jelentettem volna számára. Hermione-val haladunk a Nagyterem felé, hogy együnk. Ebéd után még volt két gyógynövénytanunk. Harry számtalan alkalommal próbált bocsánatot kérni és valamilyen incidensről beszélni velem amit Crack-tól és Monstro-tól hallott, de egyszer sem hallgattam meg,mert java részben az ő hibájából történt az egész, még akkor is, hogyha a Dracoval való kapcsolatom amúgy sem volt már fényes.

Fredet és Georgeot látom meg befordulni az egyik folyosóról. Mióta nem vagyok együtt Malfoy-al egy fiúval sem akartam szóba állni, mert tudtam, hogy semmi jó nem származhat belőle. Rá nézek a fiúkra és lehervad a mosolyom. Fájó szívvel a földet kezdem el bámulni, egészen addig amíg el nem értjük a Nagyterembe vezető ajtót.

-Lau!-teszi rá a vállamra Hermione a kezét, akivel az utóbbi időben igencsak egymásra találtunk a könyvtárban töltött idők miatt.

-Igen?-kérdezem a lányt, felpillantva rá.

-Ez nem megoldás! Ez neked és nekik is rossz! Hiszen legjobb barátok voltatok.

-Nem, nem voltunk már azok, azelőtt sem, hogy Draco szakított volna velem. Engem akartak használni arra, hogy őt bántsák, persze ők is fontosak voltak az életemben, de éppen ideje volt tiszta lapokkal indítani, hogy boldog lehessek.

-Igazán? Én látom ami nyilvánvaló, te viszont megpróbálsz elbújni egy álarc mögé, hogy megvédd magad. Én elhiszem, hogy fájdalmat okoztak neked, és megértem, hogy megharagudtál rájuk, de ameddig ezt ki nem beszéled magadból, addig ott fog pihenni a szívedben, és nem fogja hagyni, hogy boldog legyél-a lány otthagy, egyedül, de szavai a mellkasomra nehezednek, és nem hagynak lélegezni.

Hátat fordítva, a szobám felé veszem az irányt, eldöntve, hogy ezt a napot arra szánom, hogy át gondoljam, mit is kellene kezdenem, hogy igazán boldog lehessek. Nem félek attól, hogy esetleg következménye lehetne annak, hogy lógok. A boldogságom fontosabb ennél. Felérve, ledobálom a cuccaimat az ágyamra, magamra kapok pár melegebb ruhát, enni adok Odynak, majd a legrövidebb úton próbálom meg elhagyni a kastélyt, és arra a helyre megyek, ami a legbiztonságosabb, abból a szempontból, hogy senki sem fog megtalálni. A tiltott rengetegbe.

Mikor már tíz perce csak sétálok befelé, leülök egy odvas fa tövébe, behunyom a szemeimet, és hallgatok. Hallom, ahogy a fák ágai meghajlanak a szélben, ahogy állatok mászkálnak nem messze tőlem, ahogy a madarak csiripelnek. Megnyugtat.

Ebben az évben, megkaptuk életünk legrosszabb tanárát is, akit a minisztérium küldött, Dolores Umbridget, aki örömét leli abban, hogyha diákokat kínozhat, vagy a csoda tollával, amit emberi vért felhasználva fest a pergamenre szavakat, hegeket hagyva maga után, vagy a szabályaival, amiket napi szinten próbál megújítani. Engem szerencsére még nem kapott el, de lelki állapotom miatt saját magamat kínzom.

Tudom hogy szükségem van az ikrekre, már hogyne lenne, de attól félek, hogy nem állok még erre készen, a másik pedig, hogy most már semmilyen hatással nincs rám, hogyha meglátom Dracot a távolban, nem vált ki belőlem semmilyen érzelmet.

Motoszkálást hallok meg, közvetlenül magam mellől, amitől megijedve kipattannak a szemeim, és szétnézek. Egy kék lidércfény jelenik meg előttem, sohasem láttam még ilyen gyönyörű dolgot, és úgy érezem, hogy követnem kell . Nem tudom honnan is jön pontosan a késztetés, de tudom, hogy meg kell tennem. Mikor felállok, hogy közelebb menjek és megérintsem, távolodni kezd, én pedig utána sietek.

Pár perc elteltével, azt látom, hogy a fény, rászáll egy aprócska tó közepére, elmerül benne, a víz egészét kék fénnyel beborítva. Nem bajlódok azzal, hogy ruháimat levegyem, hanem belelépek a vízbe és elmerülök benne.

Nem tudom mi történhetett a víz alatt,csak azt, hogy mikor legközelebb kinyitottam a szememet, már nem a tóban, hanem a partján feküdtem, és a ruháim teljesen szárazak voltak. Először azt hiszem, csak a képzeletem játszik velem, aztán újra megjelenik a lidércfény, feltápászkodok, megfordulok, és ledöbbenek. Ami a szemem elé tárult az több volt mint csupán varázslat.

Remélem tetszeni fog nektek.Puszi :*